Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-03-07 / 10. szám

magunkévá, a szórói-szóra vett idézet szerkesztője éles szemmel belátott a jövőbe s igazolta állításait a jövő. A csak nem oly régen szervezett közigazgatási biróság létesítése és hatásköre, valamint legközvetlenebbül az összes városaink s kiváltkép a rendezett tanácsú városaink legutóbbi állásfoglalása e kérdésben az igazság pecsétjét ütik rá a fenti idézetre. Ily körülmények között valóban csodálatos, hogy városaink, főleg rendezett tanácsú városainkban eleddig lakozott annyi energia, hogy a fejlődés irányáról nem hanyatlottak vissza.. Sőt némelyik képes volt a dédelgetett megyei központokkal felvenni a versenyt és azokat legyőzni saját erejükből. Mert azt sem tarthatni szerencsés eljárásnak, hogy ha valamely város a történelmi tradíció kegyéből éppen s másból nem, megyei székhely lett s az maradt, mindenféle újabb közigazgatási és nem közigazgatási állami institúciókkal gyarapíttatik, csak azért, mert törvényhatósági központ. Egyéb rátermettsége és érdeme nincs is rá. A többinek akkor jut valami, ba ügyes protekciót szerez magának azok elnyerésére, amik még esetleg megmaradtak. De ezt az egyéni szerencse számlájára szokták irni, amelyekről tenni vajmi nehéz. S ezzel talán még nem is nehezednék rá a megye a rendezett tanácsú és egyéb városokra. A szembetűnő akadályokat az anyagi boldogúlásunkban emelheti. Azt, hogy a megyei terhek aránytalanul nagy részét viseli csak azért, hogy a megyegyüléseken képviselői legyenek és évenként 5—6 fellebbezését felterjeszti hozzá s ezért évi 80—100 ezer koronát szed be és kezel a megye részére, azt már annyiszor említettük, hogy elég itt csak hivatkozni reá. Azonban, mikor utcafejlesztésröl, telkek elárusításáról és egyéb anyagi befektetésekről van szó, akkor útjában állhat a törvényhatóság a város javának. Hisz nem régen történt velünk, hogy mikor egy rendkívül fontos képviselőtestületi határozatunkról volt szó, a megyegyülés csaknem leszavazta. Az alispán jóakaratú felszólalása mentette meg ügyünket. De az ilyen törvényhatósági meglepetések nem mehetnek csoda számba, mert a gyűlés tagjainak legnagyobb része nem ismeri a másik község vagy város eminens érdekeit s gyakran a közvetlen gyűlési tárgyalás hatása alatt szavaz. Az olyan esetekben pedig, mint amilyen mostani kérdésünk is, a megyei határozathozatal feletébb sérelmes. Egyenesen a zsebünkbe nyúl s onnan veszi ki a garast, amihez jussunk van. A városi képviselő-testület, amelyben jó nagy számmal képviselve van minden rend, rang és érdek, elhatározza, hogy egyik utcatestböl az új utcaszabályozási vonal betartása végett elad minden oda építeni akaró háztulajdonosnak bizonyos részt, quadrat-ölenként 40 koronáért. A képviselő-testület, amelyben — ismételjük — minden érdek képviselve van, tudja, hogy ez a méltányos ár. S ezt csak is ö tudja, S mégis a megye egy magánfellebbezésre 20 koronára szállítja le a vételárt. Mintha csak az ö bőrére menne a vásár. Hogy egy telek, különösen egy fejlődő városrészben és utcában mennyit ér, azt egyedül a tulajdonos becsüli meg és ebben a becsültetésben nem lehet tévedés, ha azt egy város képviselő-testülete állapította meg. Egyébként is a városnak egy fejlődő részén a telek ára rövid időközökben rohamosan emelkedik s ez áremelkedést egy távol eső testület figyelemmel nem is kisérheti s ennélfogva az ide tartozó adásvételek árára be nem folyhat. S most a megyei döntéssel előállhat az a ferde és káros helyzet, hogy ugyanazon utcavonalon rövid idő alatt felszökik a telek ára négyszög-ölenként 60—70—80 koronára. Ha tehát a város ezen részeken akar kisajátítani, neki meg kell fizetnie a 60— 70—80 koronát négyszög-ölenként, ugyanottan az övét pedig 20 koronájával kell elprédálni. Hisz akkor majd megveszi a várostól az ottani területeket 20 koronájával s eladja városnak 60—70—80 koronájával. Micsoda haszna lesz a magánvevőnek ! De mi ilyen gazdálkodáshoz nem kérjük a megye támogatását. Ezen az úton esetleg megtörténhetik velünk, hogy midőn meg akarunk venni házat, telket s ki is alkudtuk az árát, a törvényhatóság, felebbezés után ránk parancsol, hogy emeljük fel a vételárát. A megye gyámkodását törvény irja elő, az igaz. Ennek tehát engedelmeskednünk kell. De városaink és vele együtt hazánk kulturális és közgazdasági érdekei követelik, hogy minden törvényes uton e gyámkodás megszüntetésére törekedjünk. — x. — SZEMLE. Feminizmus. A legrokonszenvesebb mozgalom sikerét is kockáztathatja olyan ellenszenves kérdéseknek előtérbe tolása, amelyek a mozgalommal nem is állnak szervi összefüggésben, de némely túlbuzgó apostol rögeszméjeként a mozgalom lényeges alkotórészei gyanánt szerepelnek. A feminizmus nálunk Magyarországon amúgy is nehezen tud tért hódítani. Pedig kár. Minden méltányosan gondolkodó ember belátja, hogy a nő nem maradhat meg többé mai alárendelt helyzetében, játékszere, ha nem áldozata gyanánt a férfinak, hogy joga van neki is a teljes egyéni érvényesüléshez. Pozíciójának emelésén, a férfival egyenlősítésén mindnyájunknak egyaránt közre kellene működnünk, hisz mindnyájan apák vagy testvérek vagyunk, kik lányunkuak vagy hugunknak a ma lehetségesnél intenzivebb boldogulását óhajtjuk. Talán nem csalódunk, ha a feminizmus aránylag csekély térhódítását — a modern eszmék befogadása iránt való kisebb fogékonyságunkon kivül — két kérdésnek tulajdonítjuk. Annak a két kérdésnek, amelyekkel kapcsolatban legtöbbször adnak életjelet magukról a mi feministáink. Ezek egyikét, a nemi felvilágosítás kérdését x-számú felolvasásban és cikkben fejtegették már, szükségéről, hasznáról nem győztek meg senkit s a téma akár pedagógusok és pedagógák gyakorlati tanításait, akár a gólyamese cáfolatára irt verseket közöljék, megmarad annak, ami eredendő természeténél fogva volt — utálatosnak. Másik vesszőparipájuk propagálására a héten egy francia hölgyet Mme Nelly Rousselt hozták le Párisból, ki is a pesti Royalban előadást tartott a szerelem és az anyaság kérdéséről. Hogy miket beszélt ez a madame, azt — sajnos — részletesen közölték a fővárosi lapok. Lényegileg éppen tes, hanem csaknem függőleges vonalban halad. Ez nagy bizonyíték felfogásom mellett. Nem ellenkeztem, a valósziuüség a pártján állott volna úgyis. S egyébként is tapasztaltam, hogy geologusom nem bedekker-tudós, aki mielőtt valami kiállítás, avagy bánya és kulturgyüjtemény tanúlmányozására indúl, otthon előre bemagolja a megtekintendő ritkaságokat, de csak azért, hogy ott a kiállításon a kalauzt bámulatba ejtse szakismereteivel ós lóvá tegye a körülötte hallgatókat. Sajátságos hiúság ez, de manapság gyakori. Egy pesti újságiró ismerősöm is e módszerrel vivta ki — ha jól emlékszem — egy prágai kiállításon a főrendezők dicsérő bámulatát. Geológusomból valóban a szakember meggyőződése beszólt s még most az ő elméletével okolnám meg magam is a Kunigunda-akna földtani helyzetét. S még másra is felhívta figyelmemet. Behívott ugyanis a másik terembe s rátette kezét a nyugati részen levő fal sötét foltjára. — Ez a fekete foltsorozat már a réteg határát jelzi. Ez már föld. Nincs úgy-e messze innen a Tisza? De még az Iza folyó sem, — toldottam meg a kérdést feleletemmel. — Hm-hm, nem jó lenne, ha egyszer az erősen megdagadt Tisza árja átitatná az elválasztó földet, mert itt könnyen végezne ez aknával. Csak úgy odavetve hallatta e megjegyzését, de ón mégis emlékemben tartottam, anélkül, hogy embereknek és lovaknak, nincs éltető melegség és maga ez a néhány élet sorsa is egyenlő az élve eltemetett fátumával: ugyan micsoda melegség áradna az olyan bányában, amely naponként csak néhány óráig érez emberi lehelletet és hallja fáradó munkások élénk szívverését s azután a nap legnagyobb szakában bezárt templom marad. A sóbányák általában a legtisztábbak a mindenfajta bányák között. Ám természetüknél fogva érthető is. De mégis nagy különbség van sóbánya és sóbánya között is. Terjedelmesek és megragadóak rónaszéki, a tordai, a marosüjvári sóbányák is, de még sem olyan meglepő]hatásuak, mint a mármarosiak, kiváltképen pedig, mint amilyen volt a Kunigunda-tárna. Úgy látszik, hogy összes e nemű bányamívelésünkben teljesen szakítottak a régi rendszerrel, amely a kúpalakú tárnákat kultiválta. A régi tordai és a régibb Apaffy-tárna mind ilyen hatalmas kúpot képezett felülről-lefelé bővülő kerületekkel. Az a mívelés, amit ott láttam, már felülről kiindulva is széltében hosszában a lehetőségig kiterjed és négyszögletű termekre oszolva, használja ki teljes mértékben a föld e kincsét. E nemben a Kunigunda-akna páratlan. Mert míg a többi sóbányák oldalfalai oly messze eanek egymástól, hogy a távolságok következtében a sótermek nagyszerűségének benyomása teljesen elvész a szemléletre nézve, addig a Kunigunda-akna sótermeinek magasra nyúló ragyogó bófehér falai teljesen kifejthették pompájukat, minthogy a köztük elterülő távolság szimmetrikus volta segítette ebben. A Kunigunda akna, de az egész telep, inkább mélyre ható, mint szélesen elnyúló sótömeg. Érdekes földtani magyarázatát adta ennek egyszer egy kiváló geológusunk, akihez a véletlen folytán nekem kellett oiceronéül csatlakoznom. Midőn már jó ideig szemléltük lent, e fené ken a munkások érdeke3 foglalkozását ós szétnéztünk valamennyi teremben, egyszerre felém fordul a behízelgő modorú geologus és kérdi: — Kedves Ciceroném, mit mondanak az itteni bányamérnökök arra, hogy e bánya szokatlanul a többitől oly 'keskeny ós inkább magas, mint széles ? — E dologról, őszintén szólva, alig hallottam tőlük valamit — felelóm, — Hisz biztosat állítani csakugyan nem lehet. De valószínűleg az lehet az oka, hogy mikor már a sóstó e helyen teljesen lerakodott, helyesebben, szilárd halmazállapotba jutott, hosszú időre rá a föld belső emóciója kifordította fekvő helyzetéből ós csaknem oly függőleges állapotba emelte, mint mikor egy tányért az élére akarunk felállítani, s ennél fogva ami eddig mélység volt, ezután szélesség lett b az ezelőtti szélesség mélységgé változott át. S hogy szavai hitelességét megerősítse, oda hítt az egyik oldalfalhoz s reá mutatva, tovább magyarázott :