Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-02-08 / 6. szám

városvezetés mellett is megtörténhetik, hogy az annyifelé szerteágazó és oly sokoldalról előtörő szükségletek és reformok s kiadások között elvész az egységes áttekintés és becsúsznak olyan költ­ségek, amelyek egyébként kiküszöbölhetők vol nának. Sok kiesi sokra megy — tartja a köz­mondás. A város háztartásában is becsülni kell e köz­mondás igazságát. Ilyen vizsgálat van hivatva érvényt szerezni ez elvnek a város gazdálkodásá­ban is. A rendszeres programm eszméje életre való és megvalósítandó, de sikert csak azon esetben jósolunk neki, ha a most javasolt bizottság kikül­dését mielőbb elhatározza a képviselőtestület. Sőt nem lenne a közügy kárára, ba esetleg ez a bi­zottság állítaná egybe ama rendszeres program mot is és úgy a költség fedezési forrásait, vala mint az egyes reformok létesítésének sorrendjét és összes feltételeit is megállapítaná, helyesebben ezekre javaslatot dolgozna ki. Vigyázzunk, • nehogy Makó sorsára jussunk! Gy. Gy. A VÁRMEGYÉRŐL. * Nópmozgalom a pápai járásban. A pápai járás 1907. évi népmozgalmi statisztikája, a né­pesség szaporodásának elég örvendetes képét mir­tatja. Született összesen 1535, meghalt 980, sza porodás tehát 555. A részletes adatok közül a következőket közöljük : Legtöbben születtek Va szaron 87, Lovászpatonán 75, Ugodban 74, Pápa Teszéren 73, Jákón 67, Csóton 57, Mezőlak 53, A. Tevel, Marcaltő 48-48, Takácsi, Gyimót, Mibályháza 43-43, legkevesebben Vináron 4. Házasságkötés legtöbb volt Lovászpatonán 20, Vaszaron 18, Teszéren 14, Takácsiban 12, Mező lakon, Jákón, A.-Tevelen, Ugodban, Csóton 10—10, legkevesabben, t. i. 1 — 1 házasságot kötöttek K. Gannán és Nyőgéren, egy házasságét sem kötöttek Nórápon. Az újszülöttek között fiu 823, leány 712. Hóm. kath. vallású 1034, ág. h. ev. 230, ref. 250, izr. 21. Az elhaltak között férfi 476. nő 504. R kath. 626, ág. h. ev. 166, ref. 174, izr. 14. Halva született 21. Egy éves korig meghalt 302, 1 7 évig 89, 7-20 évig 62, 20-40 évig 89, 40- 60 évig 122, 60-80 évig 249, 80-100 évig 46. A 318 házasságra lépett pár közül vallásra nézve volt tisztán r. kath. 190, ág. h. ev. 33, ref. 46, izr. 14 és vegyes 35. A vegyes vallásúak közül r. kath. vőlegény és ág. h. ev. menyasszony 7, r. kath. vőlegény és ref. menyasszony 2, r. kath. vőlegény és unitárius menyasszoüy 1, ág. h. ev. vőlegény és r. kath. menyasszony 6, ág, hitv. ev vőlegény és ref. menyasszony 8, ref. vőlegény és r. kath. menyasszony 8, ref. vőlegény és ág. h. ev. menyasszony 3. Születendő gyermekek vallá­sára nézve megegyezés történt 4 esetben a r. k. vallás, 2 esetben az ág. h. ev. és 2 esetben a ref. vallás javára. A VÁROSHÁZÁRÓL. § Városi közgyűlés lesz folyó hó 17-én, melynek tárgysorára a múltkori közgyűlési ügye­ken (kataszteri bérház, böröllői telkek, vágóhid elhelyezése, iparos iskola céljaira megveendő ház, a Korvin- és Kuruc utcák alagcsövezés) kivül a következő újabb ügyek vannak kitűzve : építészeti bizottság javaslata a v. térképének megkés/.ítése tárgyában, tanácsi javaslat az emeletre épülő házak adómentessége tárgyában, a városház bővítésének terve ós a Kossuth-utcaink kérelme aszfaltbur­kolat iránt. § Segély az iparos-iskolára. A v. tanács a jelenlegi iparos iskolai (ovodás) épület mellett megvásárolandó Matkovich telekre az új ipariskolai épület terveit Besenbach Károly építő mesterrel megkészíttette. Az ép oly praktikus, mint Ízléses tervek elkészülvén, az építkezés céljaira a keresk. kormánytól 40,000 K segélyt kérnek. A kérvényt orsz. képviselőnk közbenjöttével alkalmas időben deputáció adja át a miniszternek. § A vágóhid helyéül az érdekeltek semmi­kép sem akarják elfogadni a kijelölt meggyeskerti telket, mint amely valóban messze van s várostól. A héten egy vegyes bizottság Kristófig Gyula máv. főmérnök elnöklete alatt a Perutz gyárral szemben levő városi telket szemlélte meg, melyet a vágóhid helyéül, hozzávéve a Polgár féle telek egy részét alkalmasnak is találtak. Igaz, hogy e telek feltöltést igényel s így a költség jelentéke nyen nagyobbodik, annak kamata azonban a hűtő­kamrák nagyobbmérvü igénybevételével meg­térülhet. EGYESÜLETI ÉLET. = A Jókai kör múlt vasárnapi házi estélyé­nek értékes, szép piogrammja volt. A műsor első számaként az Üránia vetített képeivel a magyar kikötőt: Fiumét ismertette dr. Lakos Béla érdekes előadásban. Wajdits Ilonka szavalta el ezután Farkas Cinka Panniját. A kuruckor gyá­szát, a szabadság feltámadásának reményét gyönyö­rűen tolmácsolta a pompás szavalat, mely zajos tapsokat aratott, fejes Zsigmond előadása követ­kezett most a csillagászat köréből. Kevés előadó nak van akkora készsége a legelvontabb tudomá­nyos igazságok népszerű ismertetésére, mint ennek a fiatal professzornak Lebilincselő poezissé válik a tudomány az ő előadásában, mely a laikust is megkapja és oktatva szórakoztatja. Őszinte nagy sikert aratott az utolsó szám : Rácz Dezső hegedíi­játéka. A Brrliot- koncert minden szépséget töké­letesen érvényre juttatta mesteri vonója. A remek hegedű játékot R'icz Dezsőné látta el finoman simuló kitűnő zongorakísérettel. A szűnni nem akaró tapsokra a poétikust Tráumereit játszották el szivhez szóló elandalító előadásban, mely után a közönség ismét meleg tapsokban juttatta kifeje­zésre háláját és elismerését. = A pápai izr. nőegylet vasárnap február 2 án tartotta dr Löwg Lászlóné elnöklésével évi rendes közgyűlését az egyesületi tagok rendkívüli érdeklődése mellett. Az elnöki megnyitó beszéd után Blau Henrik titkár számolt be az egyesület múlt évi működéséről. A jelentésnek kiemelkedő mozzanata volt az, hogy az egyesület az elmúlt évben ismét gyarapodott, noha segélyezésekre lényegesen többet fordítottak, mint az előző évek­ben. Ezenkívül az egyesület működésének további fejlesztésére tett fontos javaslatokat a jelentés. A közgyűlés során általános helyeslés közben emelték ki dr Lőwy Lászlóné elnöknek 25 éven át kifej tett eredményes működését, mely az évről évre nyújtott nagymérvű segélyezések ellenére i* 750 koronáról 14000 koronára emelte az egyesület vagyonát K^rpel Gusztávné pénztárosnak száma­dását mely szerint segélyezésekre 1641 korona fordíttatott, egyhangú helyesléssel fogadták. Ezu tán a régi tisztikart választották meg, az ürese­désben levő választmányi tagsági helyre közfel­kiáltással Blau Henrikné választatott meg. == A kereskedelmi ifjúság önképzőköre f. hó 8-án tartotta meg közgyűlését. A közgyűlést Wittmann Ignác elnök nyitotta meg. Rámutatott arra a viszonyra, amelyben a kereskedelmi alkal­mazott főnökével áll, hangsúlyozván, hogy ezen viszonynak minél szívélyesebbnek és őszintébbnek kell lenni, mert közös érdekért küzd a főnök és alkalmazott. Szomorúan tapasztalja, hogy ez a benső viszony jelenleg nem áll fenn a főnökök és alkal­mazottak között, aminek következménye, hogy a főuökök nem pártolják, nem támogatják kellőleg a kört és így az anyagi erő hiányában praeperálni nem tud. Kéri az ifjúságát, törekedjék oda, hogy a főnökökkel való viszony megjavuljon és ennek követ­kezményeképen a. kör a főuökök részéről támogatás­ban részesüljön. Ugyanilyen értelembeu szólalt fel Kohn Miksa Mihály díszelnök is. A titkári jelentés után meg választatott a kör elnöksége és választ­mánya. Elnök egyhangúlag Wittmann Ignác lett, ki ismét hangsúlyozta, hogy csak azon reményben tartja meg az elnöki széket, hogy sikerülni fog a főnökök és alkalmazottak közti viszonyt minél bensőbbé és szívélyesebbé tenni. = A Leányegyesület folyó hó 9-én azaz vasárnap este 8 óraKor tartja előadó ülését a követ­kező műsorral : 1. „Nászindu ó." Mendelsohn Bertold. Zongorán játszák négy kézre:, Peiffer Laura és Beck Ilona. 2. „Az első fülemile." Irta Kuthen. Szavalja Heller Katica. 3. Felolvasás. Tartja dr. Györké Séndor. 4. „A hó." Irta Alba Nevis. Sza­valja Drach Jolán. 5. a) Schumann, Schummeried. b) Tsaj kovszky, Barkarola c) Mendelsohn, Dal szöveg nélkül, d) Hubay J. Csárdajelenetek. Hege­dűn előad|a Gáty Z Jtán zenetanár, zongorán kiséri Gáty Lenke. Nemtagoknak a belépő dij 40 f. = A Perutz gyári alkalmazottak önképző­köre február hó 9 én vasárnap délután 5 órakor tartja előadó ülését a Jókai-kör helyiségében a következő műsorral : 1. „Ha benéznél ablakomon egy estve", „Ablakom rostélyán". S/.éptóth János tanító vezetőiével. Énekli az egyesü'eti féri'tar. 2. „Vápdor madár." Irta Ábránvi Emil. Szavalja Szabó Géza. 3. „Moskovsky„Valse de Concert", „Brahms", „Magyar táncok". Z ingorán előadja Gerstl Leóné. 4. „Műkedvelők." Prolog. Irta Mikai Emil. „Egy kedves ember." Víg monolog. Irta Gabányi Ai'pád. Előadja Ükös BUint 5. „A magas Tátra és környéke" című felolvasás az Uránia Msgyar Tudományos Egyesület kölcsöukédei vei. —• Belépő-díj nemtagoknak 20 fillér. Egyesületi tagok áltál bevezetett vendégeket szívesen lítunk. HETI ÚJDONSÁGOK. — A r. k iskolaszék f. hó 6-án rendkívüli gyűlést tartott, melyen Mészáros Károly bejelen­tette, hogy az iskolaszék iegutolsó határozatát, t. i. hogy a már megszavazott 2 tanítónői á 1 ás helyett csak egyet szervez, 15 iskolaszéki tag a megyés püspökhöz megfellebbezte. Mégis arra kér ; az iskolaszéket, hogy tekintettel az apáca főnöknő ujabb kérelmére, melyhez hozzájárul még az is, hogy egy nővér kimerültség folytán megbetege­dett, s a főnöknőnek kellett helyettesítéséről gon­doskodni, fontolja meg mégegyazer a dolgot és maradjon meg első határozata mellett annál is in­kább, mert a kormánysegély igénybevétele unllett csak csekély megterheléssel jár ez a hitközségre, amely esetben a fellebbezést visszavonják. Sült József világi elnök szintén melegeu pártolja az indítványt, mig Kriszt Jenő plébános érthetetlen módon erősen ellene szólt. Többek hozzászólása után megejtették a szavazást, melynek eredménye­kép a polgármester indítványát 14 szóval 13 ellen elvetették, mire ő kijelentette, hogy a fellebbezést fenntartja. A fiúiskolában szükséges két űj tanítói állás rendszeresítését a jövő tauévre halasztották. Szokoly pénztárnok előadja, bogy számítást pró­bált a aiult ülésben Keresztes Gyúla által indít­ványozott adózási módezerre vonatkozólag, de pontos számítást csak a jelenleg adót nem fizető katholikusok összeírása után tehet. Ezek összeirá sára több iskolaszéki tag önként vállalkozott. Ennek elkészülte után lesz az uj adókulcs meg­állapítva. — Egyházi közgyűlés. A helybeli evang. egyház múlt vasárnap délelőtt istenitisztelet után közgyűlést tartQtt Gyurátz Ferenc püspök és dr. Kluge Endre felügyelő elnöklete alatt. A gyűlé­sen revízió alá vették az egyházi adó hátraléko­sok névsorát s negyven szegény egyháztagnak adóját leírták a Németh- és Bognár-alap terhére. A kiküldött véleményező-bizottság javaslata értel­mében kimondták, hogy az ősszel rendszeresítendő negyedik tanítói állásra nőtanítót alkalmaznak. A gyülekezet kebelében áldásosán működő nőegy­let, valamint a leány- és énekegylet jelentését, amelyben örvendetes haladásról számoltak be, tudomásul vették, úgyszintén örvendetesen tudo­másul vették dr. Kluge Endre felügyelő ama bejelentését, bogy bold. Pelárgus József ós neje 1000 koronát hagyományoztak az egyháznak, s emléküket kegyelettel jegyzőkönyvben örökítették meg. Az ez évben Veszprémben tartandó egyház­megyei gyűlésre gyülekezeti képviselőkül Baldauf Gusztáv püspöki titkár és Nagy Pál tanító kül­dettek ki. Dr. Kluge Endre felügyelőnek boldog emlékű Lazányi Béla felügyelő érdemeit méltató beszéde után s indítványára egyhangúlag elhatá­rozták, hogy Lazányi arcképét a tanácsterem számára megfestetik. Tárgysorozat végeztével dr. Kluge felügyelő, utalással arra, hogy hat éves mandátuma lejárt, felügyelő tisztéről leköszönt. De a közgyűlés szívből fakadó óhajtásával a Gyurátz püspök érzelmekre ható kérésével sike­rült a visszavonulni szándékozó felügyelőt arra bírni, hogy szép tisztét tovább viselje, ami álta­lános lelkesedést és zajos ovációt keltett. A gyű­lést Gyurátz püspök imával zárta be. — A tervezett adóreform ellen a helybeli OMKE a kereskedők és iparosok országos akció­jához csatlakozva szintén állást készül foglalni. E célból az ipartestülettel együttes értekezlet tartását határozták el, mely valószínűleg jövő vasárnap lesz. — A pápai főiskola igazgató tanácsa f. hó 19-én időszaki tanácsülést fog tartani. A gyűlés legfontosabb tárgya lesz a tanítónőképző intézet mellé felállítandó gyakorlóiskola ügye. — A tanítóképezde ma esti hangverse­nyére a jegyek majd mind elővételben elkeltek. Minden jel arra mutat, hogy a hangverseny a farsang egyik legsikerültebb mulatsága lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom