Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-12-19 / 51. szám

V évfolyam. 51. szam. ' Pápa, 1908 december 19. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Kgész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D* KŐRÖS BiNDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivartar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Materialis kor. A kort, melyben mi élünk, így szokta nevezni a közfelfogás. Éz tudvalevőleg hatalmas úr, kockáztatott vállalat vele szembe szállni. És mégis önkéntelenül felvetődik a kérdés, miért és mennyiben materialistább ez a mi korunk, mint a történeti korok legtöbbje? Hát évezredek során át az emberiség milliói nem saját boldogulásuk megalapozásán fáradoztak-e, nem legtöbbször anyagi javakért keltek — egyesek, épúgy mint fajok, népek, nemzetek — ádáz tusára. Nem mondom, hogy nem voltak korok, mikor az emberek legtöbbjét bizonyos ideális lelkesedés ragadta meg s olyan célok elérését tűzték ki életük főfeladatának, mely által egyedül lelki tartalmuk bővült, gazdagodott. De vájjon nem voltak-e ekkor is olyanok, kik az ideális rajongást saját anyagi céljaikra gyümölcsöztették? Viszont a legdurvább, leginkább kincshajhászó korokban nem voltak-e mindig nemesebb lelkek is, kik amaz ideálista kornak is díszére váltak volna. Kivételek mindig voltak, de ki meri mondani, hogy ma nincsenek? Sőt a köznek, az egyetemesnek az altruista célok iránt megnyilatkozó áldozatkészsége nem nagyobb-e, mint valaha volt? Az emberbaráti intézmények százai és ezrei nem éppen ebben a materialistának nevezett korban létesültek-e? És ha a mai korban mégis talán túlságosan hangos is az érdekharc, ha a kapaszkodás, tülekedés, egymásra tiprás a világnak nevezett nagy panoptikumban csúf látványként tűnik fel szemünknek, viszont nem gyönyörködtet-e bennünket egy szépen és harmonikusan átélt életnek az a befejezése, amelynek itt a mi közvetlen környezetünkben tanúi és bámulói lehetünk, amelyből százakra és százakra fog áldás származni messze jövendőben is. Révkomárom be van véve. Immár másodszor van bevéve, csakhogy ezúttal nem német fegyver által, hanem, ami sokkalta veszedelmesebb, német szó segítségével. Megörökítendőnek tartom az utókor számára, hogy Komáromban, a Jókai, Giczy és Beöthy városában 1908. év december havában német színtársulat működött. Igaz, hogy zárt körben, a tiszti Kaszinóban, de nem azok megjelenése nélkül, kiknek meg nem jelenése a komáromi magyar színtársulatnak annyi tátongóan üres názat szerzett. A németek, azok persze zsúfolt ház előtt játszottak. S ha a k. u. k. officierkorps végigtekintett díszes (de beléptidijat. persze fizető) vendégseregén, bizonyára az a biztos tudat tölthette el lelkét, hogy ők nem is sértették meg a nemzet közérzését. Nem úgy, tisztelt tiszt urak, Az az önök német szóért rajongó vendégserege még nem a magyar nemzet. Tetszik tudni, melyik a magyar nemzet ? Az, amelyik gyűjt és .áldoz a Boszniába levezényelt k. u. k. katonák részére, míg k. u. k. tiszturaik alkalmazkodni tudó pecsovics-magyarok társaságában arcul csapják a magyar közérzületet. A győri fiúk esetét már falán mások el is felejtették, nekünk még mindig fülünkbe cseng végső, disszonáns akkordja. Annál disszonánsabb, mert a pertörlésről és a statusquo helyreállításáról szóló kijelentés után mi is az örvendezők közé tartoztunk : hát íme még se jutottunk oda, hogy a magyar ifjúságnak józan és természetszerű hazafisága miatt bűnhődnie kell. Nem kellett. Nem bűnhődtek. Az igaz, hogy előbb egy írást kellett beadniok. Az irást persze nem ők fogalmazták, hanem elibük adták aláírás végett. Aláírták, szegény, megzaklatott, tanfelügyelőileg és szülőileg agyonterrorizált diákok aláírták. Aláírták, hogy ők nem tudták, hogy a püspök rendelte el a császárjubileumi istenitiszteletre menetelt, ők azt hitték, hogy csak az igazgatóság parancsolja őket misére. Ez az a bizonyos kínosan sértő akkord. Ha csak az igazgató a pecsovics, akkor kurucok leszünk, ha ellenben a méltóságos gróf püspök úr is, akkor . . . akkor meggondoljuk. Ha a közvetlen feljebbvalóm parancsol, akkor nem engedelmeskedem, ha a még feljebb levő, akkor . . . akkor meggondolom az ügyet. Hát szubordinációnak ez is lehet szubordináció, de hogy nagyon fura, az szent. És hogy az igazgatói, tanári tekintélyt nem fogja nagyon emelni, az is szent. Ami a jelen esetben még annál is inkább kínosan bántó, mert széles ez országban mindenki tudja, hogy az igazgató itt csak bűnbak s a jubileumi komédia minden tényéért, beleértve persze a kicsapást is, egyedül a püspök volt felelős. A jó direktor csak tartotta a hátát. A kataszteri bérházról. Azok között az újabb alkotások között, melyeket városunk a maga fejlődése érdekében létesített, bizonyos hírességre, hogy ne mondjak, hirhedtségre tett szert a felmérési hivatal részére emelt épület. Mintha valami fátum üldözte volna, a szegény „kataszteri bérpalota" a létesítését kimondó legelső közgyűlési határozat óta a tervezgetéseknek annyi fázisán ment át, hogy ember kell hozzá, aki a határozatok útvesztőjében a kivezető Ariadné fonalat megtalálja. Ha igaz az a latin közmondás, hogy „finis eoronat opus", joggal várhattuk, hogy „a kataszteri bérpalotának" befejezése betetőzi, és megkoronázza mindazt a sok kapkodást, mely létesítése folyamán mutatkozott. És várakozásunkban nem csalódtunk. A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. LEVELET VÁROK. Oh lásd, hiába Hullnak a napból Rügyet fakasztó Aranyos sávok : Valami árnyék Leng a határon. Valami árnyék, Mit csak én látok .. — Miért nem irsz ? Valami árnyék, Leng a határon. Nem is ott kint, csak Szivembe mélyen, Valami árnyék Leng a határon, Ami elfedi a Fényt is az égen, — Miért nem irsz ? Nem akarod, hogy En is örüljek, Tavaszi fénynek Virágnyilásnak Azt akarod, hogy A virulásból, Rügy fakadásból Semmit se lássak? — Miért nem irsz ? Hát azt hiszed, hogy Jöhet reám még Kikelet, melyben Te ott ne lennél ? S nem volna akkor, Tavasz szellője Búsabb az őszi Siró szeleknél ? — Miért nem irsz? Hát nem tudod, hogy Az én szivemben, Te vagy a fénye r A kikeletnek ? És napfény nélkül Ugy-e nem nőhet Virága, lombja A kis rügyeknek ? — Miért nem irsz ? Krüzselyi Erzsike Irta A keztyü. : Lörinezj György. (Vége.) Egy reggelen összerezzent. Amint az ablakra pillantott, a szép Hermint látta ott, a garnizon tündérét. A leány feléje mosolygott. Mit mosolyog? Talán kineveti, csúfolja? Eleinte bántotta a leány mosolygása, de aztán fölülkerekedett benne a gavallérszokás és meghajolt a ezép leány előtt. — Jó reggelt, kisasszony. A szép leány bólintott a fejével. — Jó reggelt. Kedves, nyájas hangja ú y csengett le a falombok között, mint valami ezü^tcsöngetyű. Nem volt abban semmi csúfolódás. Szilassy bátorságot kapott. — Nem parancsol egy rózsát ? — kérdezte. A leányka elpirult. — Köszönöm, köszönöm. Ha lesz olyan szives . .. Pompás rózsát szakított le és földobta a leánynak az ablakba. S aztán másnap is, harmadnap is, mindennap. Naiv két fiatal lélek volt. Talán nem is tudták, hogy mit ,csinálnak. Beszélgettek. ^ Semmiségekről; a kertről, a rózsákról, a dalokról. Észre sem vették, hogy összeforr a lelkük, a szivük. Minden rózsa,, amit a fiú reggelenként feldobott, odakerült a leány keblére, hajába. De erről nem szóltak soha semmit. Egyszer azt kérdezte a leány : — Látja, mire való ez a nagy dac? Úgy sem érnek vele semmit. Pedig az apám jó ember. Azért, hogy olyan . . . Szilassy a szavába vágott. —. Elhiszem, kisasszony. De hát nem ért minket. — No, azt a két nótát bizony megértette. m Sirolin Emeli at (tváiy«» t» * temúlyl. mtg«iQ»teti • köhöeé«t, »Éladíkot. <!)«'» Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofutozis. Influenza ellen siAmtalan tanár é* orvos áltaJ naponta ajánl™. Minthogy értéktelen utánzatokat ia kínálnak, kérJ«o mindenkor „Rothe" eredeti esomagoláet. F. Hoffmana-L* Roehe A Co. Basel (S?áJ«) „Roche

u ipfcatö onrw«J rendeletre a tfrAgyS2ertárafe» b*o — A/a Uvtfenfclnt 4 — korona •