Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-10-24 / 43. szám

— Reformációi emlékünnepek, A helybeli ev. egyház a reformáció 391 -ik évfordulója alkal mából e hó 31-én esti 7 órakor a gyülekezeti nagy tanácsteremben ünnepélyt rendez. Ünnepi megnyitó beszédet Gyurátz Ferenc püspök, alkalmi felolvasást pedig Ihury Etele theol. tanár tart. Ezen kivül szavalatok ós hangversenyszámok egé­szítik ki a műsort. A ref. hittanhallgatók köre az évforduló napján d. e. 10 órakor tartja emlékünnepélyét a főiskola tornatermében. A megnyitó beszédet Csizmadia Lajos theol. tanár tartja, felolvasni pedig Ruzsás Lajos szénior fog. Imát mondanak Kelemen Béla és Mészáros András, szavalnak Benedek József és Saáry Imre papnovendókek. — Kérelem 1 A nemesszivű emberbarátokat alázattal kérjük, gondoljanak a hideg idő beálltá­val részvéttel a szegény tanulóleánykákra, s nagy­lelkűen megnyitva jó szivüket és erszényüket, legyenek segítségünkre, hogy szegénykéket meleg ruhával elláthassuk. A kegyes adományokat kér­jük intézetünkbe küldeni. A jó Isten jutalmazza meg gazdagon a jótékony lelkeket! Az irg. nővérek. — Fráter-Kormos-hangverseny. Ritka mű­vészi eseménye lesz november 7-én városunknak. Fráter Loránd, a nagy dalköltő, az igazi magyar zeneművészet mestere és Kormos Ilonka, a fényes tehetségű szubrett-énekesnő fognak a városi színházban hangversenyt tartani. A hangverseny : méltán tarthat számot a közönség legnagyobb érdeklődésére. Jegyek előjegyezhetők Hajnóczky Árpád könyv- és papirkereskedésében. — Megllivás. A kereskedelmi miniszter leirata folytán a pápai szabó, cipész és csizmadia mesterek számára rendezendő'szaktanfolyam tárgyában tartandó értekezletre van szerencsém az összes szabó, cipész és csizmadia mester urakcrt folyó hó 25-én, azaz vasárnap d. u. 2 órára az ipartestület helyiségébe tisztelettel meghivui ; továbbá felkérem az urakat, hogy saját érdekükben pontosaű megjelenjenek. Pápa, 1908 okt. 23. Hajnóczky Béla elnök. — A Leányegyesület holnap, azaz vasárnap •délután 5 órakor tartja megnyitó ülését a követ­kező műsorral : 1. Az örök vándorok. Irta Morris Rosent'eld, ford. dr. Kiss Arno.d. Szavalja Drach Jolán. 2. Gaál : Magyar rapszódia. Zongorán elő­adja dr. Fehér Dezsőné 3. Felolvasás. Tartja We ;sz Hermanné. 4. a) Alföldi bucsuhangok. Kéler Bélától, b) Concertino. Bloch Józseftől. Hegedüu előadja Szépházy Erzsike, zongorán kiaéri Trauuer Margit. 5. a) Az anya. Drámai monológ. Gabátiyi Árpádtól, b) Petike. Vörösmartytól, c) A szamár. Reviczky Gyulától. Előadja Verő Janka. — Köszönetnyilvánítás. Schlesinger Zsigáné űrnő szives volt egyletünknek 50 koronát ajándé­kozni, mely nemes é« nagylelkű adományért hálás köszönetét fejezi ki dr. Lővy Lászlóné elnök. — Verekedés a rendőrökkel Múlt vasár­nap délután a Tirol-vendéglőben Mátyusház­pusztaiak lakodalmat tartottak. Később mintegy 1 harminc zalamegyei répamunkás is csatlakozott a lakodalmas néphez. A mulatság csak úgy ór vala­mit, ha egy kis parázs-verekedéssel fűszerezik ; azért a zalaiak mégis kezdték azt, ólmos botok és kések előkerültek. A duhajkodók megfékezésére három rendőr ment a helyszinére. Akkorra a vere­kedés már az utcán folyt s nagy néptömeg bámulta. A rendőrök érkezetekor mindkét verekedő fél ezekre támadt. Egyszerre 25 -30 ember vette körül őket, kinél ólmos buzogány, kinél kéa a kézben, oly hirtelen megtámadták őket, hogy védelmükre még kardot sem ránthattak. A sétáló közönség közt akadt néhány huszár éa még egy­néhány polgár, ki a rendőrök segélyére ment. Scherman Ferenc cipész segéd az egyik rendőrt a biztos haláltól megmentette azáltal, hogy a torkának szegezett kést kiütötte támadója kezéből segített a késelőt megkötözni. A másik két rendőrnek ezalatt Kovács Dénes mészáros segéd ment segítségére ós sikerült őket kezeik közül kiszabadítani. Ezután a rendőrök három embert letartóztattak, kik közül Ábrahám Gergely futás­nak eredt. Ezt látva Kovács Dénes a futó elé vetette magát és a földre teperte, hogy a rendőrök megkötözhessék. Ábrahám felhasználta azt a pilla­natot, midőn Kovács Dénes neki egy pillanatra háttal fordult, felugrott a földről ós a kezében levő kést markolatig döfte Kovács mellébe, ki életveszélyesen megsérült. Dr. Weltner Sándor v. orvos nyújtotta a sebesültnek az első orvosi se­gélyt.- Beszálllították a kórházba, hol a gondos ápolás remélhetőleg megtartja az életnek, bár a kés tüdejét szúrta át. — Kérelem a zsidó népkonyha érdekében. A zsidó ingyen népkonyha és ingyen fürdő vezető­sége örömmel értesíti a konyha iránt érdeklődő minden nemeslelkü emberbarátot, hogy az ingyen népkonyhában már napok óta étkezik 50 szegény gyermek és 18 keresetképtelen öreg nő és férfi. A vezetőség kéri a nemeslelkü emberbarátokat, főként pedig jószívű hölgyeinket: Adakozzék ki­ki tetszése szerint az ingyen konyhára és ingyen für dőre és legyenek kegyesek — mint az előbbi években — a konyha körüli teendőkben az önkényt vállalt szives munkálkodást folytatni, illetőleg ismét meg­kezdeni. Minden legcsekélyebb adományt, minden fillért, minden legcsekélyebb fáradozást hálával fogadunk ; a szegények és árvák Istene pedig bő áldásával fogja jutalmazni a szegények támogatóit. A pénzbeli adományokat Krausz Vilmosné, dr. Koritschoner Lipótné,. Sternfeld Mórné és Fischer Gyuláné urnok veszik át.-A terményeket legalkalmasabb az izr. elemi népiskolába küldeni. — Gyász. Súlyos osapás érte Schor Ármin polg. isk. igazgatót és családját. Veje Ambrus Sándor, a győri szeszgyár főkönyvelője, kit váro­sunkban is számosan ismertek, 50 éves korában meghalt. Az érdemes tanférfiut e szomorú alka­lomból sokan felkeresték részvótnyilatkozatukfcal. — A kath. köri dalárda hangversenye ké­szül. Gyakorló-órái, a bencés gimnázium torna­termében, ezentúl minden kedden ós pénteken tartatnak este V 47 órakor. — Őrszemet az Anna-térre ! Ezzel a cím­mel a következő közérdekű sorokat küldötték be hozzánk : A Pápai Hirlapban egyizben inár ki­fejezést adott valaki annak az óhajtásának, hogy az Anna térre állandó rendőri őrszem állíttassák. Most a hosszú téli éjszakák előtt ismét aktuálissá lett e kivánság, mert tudvalevőleg a tél-okozta nyomor kelti fel leginkább a rosszindulatú emberek­ben a bűnös hajlandóságokat. Az Anna-téren hat utoa torkollik ösBze, a jármű- és személy-közleke­dés soha nem szünetel, tehát igen indokolt volna a közbiztonsági érdekek megvédésére itt egy őr­szem felállítása, annyival ia inkább, mert az Anna­tér a terjedelmes alsóváros gócpontja, amelynek forgalma a Batthyány utcai új utcanyitással még jobban emelkedni fog. Milyen megnyugtató volna az a környékbeli lakosságra, a milyen megfékaző­leg hatna a gonosz szenvedélyekre, ha a meg­támadottak adandó esetekben itt biztos védelemre számíthatnának. A Tirol előtt múlt vasárnap le­folyt véres verekedés figyelmeztetőleg int bennün­ket arra, hogy nálunk a közbiztonsági viszonyok nem valami fényes lábon állanak. A duhajkodás, a nyers brutalitás erősen virágzik, s kitör még nappal is, mennyivel inkább veszélyeztetik tehát a békés polgárság nyugalmát, közbiztonságát éjnek idején. Ha a civilizáció nem tudta kiirtani ezeket az embertelen, vad szenvedélyeket, letöré­sükről gondoskodjék a hatóság. Lássa el a nagyobb forgalmú helyeket állandó rendőri őrszemekkel, amelyek a rájuk háruló nagy felelősségnél fogva teljesítsék kellő komolysággal, erős akarattal kötelességeiket. — A közbiztonsági intézkedések­nek egyik fontos kelléke a közvilágítás is. E tekintetben az Anna-tér igen mostoba elbánás­ban részeBÜl. öhajtandónak tartanám, hogy a kápolna keleti oldalán egy ívlámpa állíttasék fel. Ezt megint a közérdek kívánja. Ne várjuk be, míg valami szomorú esemény fog sarkalni bennün­ket a hangoztatott kívánságok teljesítésére, mert mindig jobb a bajt, a veszedelmet okos előrelátás­sal megelőzni, mint megtörténtén keseregni. — Tüzek a vidéken. F, hó 17-én reggelre Csót község bírójának a kamaráját gyújtották fel. A tüzet sikerült eloltani. — Ugwd községben az utóbbi napokban háromszor jelent meg a vörös ka­kas. Okt. 12-én a franciavágási bérgazdaságban d. u. 3 óra után Mandl Aurél bérlő ezalmakazla gyul­ladt ki a a szomszédol takarmányfélékkel 4400 korona értékben elégett. — Október 15-én Eiszler István molnár padlása gyulladt ki s elégett 4000 korona értékben. Biztosítva alig volt valami, tehát a kár nagy. A tüzet gyermekjáték okozta. — Okt. 14-én d. é. 8 óra felé Diós pusztán Wertheimer Pál bérgazdaságában gyulladt ki egy kazal a el­égett a szomszédos takarmánykazlakkal 12.000 korona értékben. A kétkazal tüz szándékos gyujtoga­tásból ered. — Iroda-áthelyezés. Tisz­telettel értesítem a n. é. közönséget, mi­szerint téglagyári és gözeke-bérszántás vál­lalati irodámat Zimmermann János-utca (volt postaépületbe) helyezem át. Wittman Ignác téglagyáros. -- Csalók a járás területén. Járásunk községeit egy közepes termetű fiatal ember, és egy Pápán közismert rovott múltú zugirász és házaló keresték fel az utóbbi napokban, s ott hamis okmányokkal igazolták magukat, ima és énekes­könyvekre megrendelést gyűjtöttek. A könyvek árát 50 -60 %-ra szállították le, s ezt a jámbor emberek­től mindjárt be is szedték, a könyveket azonban nem küldötték. A csalók kézrekerítésére a szük­séges intézkedéseket megtették. x Milyen kávét igyunk? Erre a kérdésre megtalálják olvasóink a feleletet lapunk hirdetési rovatában, (Koréin Vilmos hirdetésében), amelyre felhívjuk t. olvasóink szíves figyelmét. „Anna-Créme" használata által böre deü és bársonysimává lessz. — Kapható Németh Dezső „Anna"-gyógyszertárában Pápán. Ára 70 fillér. Egy bútorzott szoba, külön bejárattal, azonnal kiadó Zrínyi-utca 2. szám alatt. Az anyatejtől elválasztott gyermekek gyorsan kövérednek, erő­sekké és rózsás szinüekké válnak, ha a tápláló SCOTT-féle Emuisiót szedik. A gyermekek szeretik és könnyen emésztik a SCOTT-féle Emuisiót. Orvosok és bábák az egész föld kerekségén állandóan ajánlják a SCOTT-féle Emulsio-t, mert ismerik azokat a kiváló ered­ményeket, amelyek a SCOTT-féle Emuisió nyomán keletkeznek. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. Az Euiulsió vásár­lásán dl a SCOTT­féle módszer véd­jegyét — a halászt — kérjilk figye­lembe venni. x Pármai ibolya-szappan. E név alatt pár év óta egy kitűnő mosdó-szappan van forgalomban. Ki ne szeretné az ibolya-illatot ? S ha e kedves és gyöngéd illattal ellátott szappanról még azt is tudjuk, hogy az arcbőrt finomítja, üdíti úgyany­nyira, hogy még a legérzékenyebb arcbőrüek is nagy eredménnyel használhatják s ha tudjuk azt, hogy hasonló finom minőségben ilyen árért kül­földi szappant nem is lehet kapni, akkor méltán várhatjuk, hogy a közönség nem szánalmas pár­tolás céljából, hanem saját érdekében fogja hasz­nálni e kiváló magyar gyártmányt. Egy darab ára 80 fillér, három darab 2 korona 20 fillér. Készítője: Szabó Béla pipereszappan gyáros Miskolcon. — Kapható Pápán Kiss Lijos illat­szer-üzletében. Ivö ÍS z; ö ne tixy i l vi'i rxi tás. Szeretett vőm halálával ért súlyos gyá­szom alkalmából annyian kerestek föl szives részvétük nyilvánításával, hogy egyenként azokra válaszolnom szinte lehetetlen, miért is fogadják ez úton őszinte köszönetemet. Schor Ármin és családja. A vidék legrégibb és legnagyobb cipőüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstádter Jakab ciporaktára Alapíttatott 1864-ben. Pápa, KoSSU.th Lajos Utca ÍO. szám, Alapíttatott 1864-ben, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni Beteg és szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond lesz fordítva, mzzzz Vadászoknak különös ügyeimébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmát ós czipö^

Next

/
Oldalképek
Tartalom