Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-08-22 / 34. szám

V. évfolyam. 34. szám. Pápa, 1908 augusztus 22. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: I KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Nemzetiségi izgatás. Ki hitte volna, hogy egy dunántúli, egy veszprémvármegyei, egy pápai lap hasábjain valaha ilyenről is kell irui ? Ki hitte volna, hogy ennek a mi színmagyar városunknak közvetlen közelében színmagyar falvak közé ékelt s ezekkel békés egyetértésben élő németajkú falvak körében a nemzetiségi bujtogatás valaha felüsse fejét ? Ki hitte volna, hogy ez a métely, mely az ország román és tót nemzetiségi lakói között — sajnos — már régen pusztít, a jóravaló bakonyi n'metség körébe is beférkőzni akarjon? Ki hitte volna, hogy akadjon valaha bűnös kéz, mely széttépni akarja ezt a köteléket, mi németszármazásu magyarjainkat a táplálékukat adó földhöz, az őket édes gyermekei gyanánt szerető hazához évszázadok óta erősen hozzáfűzi. Egy izgága hajlamú egyenruhás kalandornak kellett e tájra kerülnie, hogy ez bekövetkezzék. Nevezhetném őt eszeveszett bolondnak is, mert hisz a lehetetlenséggel határos esztelen vállalkozásnak látszik, százezernyi magyarság között elszórva élő, a békét kedvelő, magát magyarnak érző és valló pár ezer németet máról holnapra »nemzetiséggé« átgyúrni akarni. Mondom, nevezhetném eszeveszett bolondnak is, ha nem feküdnék előttem ennek a nemzetiségi kalóznak második cikke is, amely az osztrák pangermánok lapjában az Ostdeutsche Rundschauban látott napvilágot s amelyből világosan kiolvasható, hogy itt egy nagy, komoly akcióról van szó, hogy ennek az embernek, ki ma még a magyar Ugod községben magyar vendégjogot élvez, az egyenruha csak eszköz öntudatos munkájának megvalósítására, Josef Schmidt otthon van a temesvári Deutschungarisches Volksblattban csak úgy, mint a bécsi Ostdeutsche Rundschaubau, a pángermán sajtó őt ismeri, cikkeit örömmel közli, nincs kizárva, hogy ennek a veszedelmes szövetkezetnek fizetett embere, aki ha Galiciában van, a lengyelek, ha Magyarországon van, a magyarok ellen lázít bűnösen és konokul. Tudatában annak, hogy itt a mi vidékünkön pozitív eredményt sem Josef Schmidt, sem ha vele együtt az egész magyaifaló banda akár hathónapos császárgyakorlatra áttelepedne, elérni úgy sem tud, tudatában annak, hogy minden olyan kísérlet, amely a bakonyi németséget tömör politikai párttá akarná tömöríteni, okvetlenül kudarcot szenvedne, talán nem is kellene ezzel az üggyel tovább foglalkoznunk. Es mégis, ha a bűnös izgató ellen lázongó szenvedélyt vissza is nyomjuk lelkünkbe, ha a hideg gondolkodó ésszel vizsgáljuk az ügyet, akkor is meg fogjuk látni, hogy uem szabad közönyösen elhaladnunk mellette. Szűcsön, ahol először járt az izgató, — így olvastuk ezt egy teljes hitelt érdemlő csendőri jelentésből — este csoportokba verődött a nép és beszélt arról, amit Schmidttől hallott. Beszéltek róla, foglalkoztak vele. Voltak talán, akik nem hitték el szavait, akadtak talán — az asszonynép, pláne ha bókolnak neki, könnyen lépre megy — akik egyben másban igazat adtak neki, volt egypár legény olyan is, aki sajnálta, hogy nem látta Schmidt urat s nem volt alkalma a faluból kiakolbolítani, beszélték legyen bár ilyen vagy olyan irányban, de beszéltek róla, foglalkoztak a dologgal. Leiküknek békés nyűg almát, azt a biztos nyugalmat, mely a becs ületes polgári munkának fundamentuma, si került megzavarni. Lehet-e ez közömbös reánk nézve? Tovább megyünk. A magyarosítás ügye — eleget panaszoltuk már — úgy is lassan megy. Ha több ilyen agitáció folytatódnék, aminthogy bizonyosra vesszük, hogy Josef Schmidtet követni fogják — egyenruhában, pantallonban vagy parasztgunyában bár — más bérencei is a Schulvereinnek, nem érhetnek-e el mégis annyi eredményt, hogy az édes honi nyelv ellen ellenszenvet keltenek fel s a magyarosítás áldásos munkáját megakadályozzák. Es még tovább megyünk. Schmidt és társai létesíteni akarnak majd összeköttetést az itteni német ajkú lakosság és az ország más vidékén lakók között. Ma a bébi parasztot semmivel több kapocs nem kötötte a fehértemplomi svábhoz, a szebeni szászhoz, mint amennyi akármely más polgárához e hazának. Svábjaink túlnyomó többsége ezután se fog törődni semmi néven nevezendő pángermán politikával, ám egyesek, néhányan részesei lehetnek mégis az akciónak s itt maradva őrszemek gyanánt a többiek között, ellenség lappang mindig a közelben. Résen kell tehát lennünk ! Vigyáznunk kell, hogy akik eddig magyarok voltak, ezután is azok maradjanak. Sőt legyenek még inkább azok. Hatványozott erővel kell hozzálátnunk a magyar nyelv terjesztéséhez, hogy 20 esztendő leforgása alatt érzésben, gondolkozásban és nyelvben A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA, Egy hajóhoz. Indulj utadra, drága kis hajó, Vidd a levelem, — lelkem viszed lenne . . Ne félj a vésztől, a zordon vihartól, Haladj csak bátran, soha nem rettenve! . . . Vidd a levelem messze, napkeletre. Hatalmas, zajló folyamókon által Eljutsz egy vizre: kicsi és sekély — Hanem e kis viz vadvirágos partján Az Elet üdve, fényessége él! Pedig a folyó kicsi és sekély. Látsz majd a parton egy tündér leányzót Haja — olyat nem láttál soha még! Arcán virulnak a legüdébb rózsák, Szemében éjek nagy rejtelme ég . . . Olyan leányt nem láttál soha még! Neki adjad a levélem, — a lelkem — Ha elolvasta, mindjárt jő veled. Hanem vissza jer százszor sebesebben, Mint ahogy vitted azt a levelet . . . Hiszen hozod az új életemet! Katona Iván. Eset a pince mellől. Irta: Tanczer József. Még hűvös volt, de már minden élő sejdítette a tavaszt. Beállt azon időtáj, mikor a sneffek húznak. Egy ilyen sneff-huzásról ballagott haza a jegyző. Elég kelletlenül ballagott, mert nem akadt szerencséje. Mikor a Kéki-völgyből kifordult a szőllők felé, valaki megszólította. — Szerbusz, jegyző. A jegyző hátranézett. — Szerbusz, pénztáros. A pénztáros jómódú paraszt ember volt, abból a fajtából, akik megvetik az urat, akiknek a pantallós ember nyilt ellenségük. A jegyzőt különben nem számította az ellenségei közé. Az is hivatalbéli, ő is. Azt tartotta róla, amit a biró, hogy tudniillik: — ez is a mi kutyánk kőke. Barátságosan kezeltek, aztán együtt folytatták az utat. — Hát nem lőttél semmit ? — kérdezte a pénztáros. A jegyző restel*e bevallani az igazat, hát lódított egy kicsit. — Kettőt megszárnyaztam, az egyik le is esett, de a sötétben nem találtam meg. Emeli ai ítváRyal fs a tr«tsülyt. r.irK»i0r»tífl e köhOgísl. váladékul. í||cli iiiídáíl Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofuiozis. Influenza ellen számtalan tanár éa orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kinálnak, kérjen mindenkor „liofihe" eredeti oaomagolást. p Hoffmann-U Roehe A Co. Basel (Sfije) SS Roehe" Kaptató orrot! rendeletre • gyócysiertirAfe bao — Kit ü»egenklot 4 — koron*