Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-08-15 / 33. szám

És mégis édes érzés kel szivemben. Fénytől, melegtől ittasul meg lelkem, Ha e kezek simítják homlokom. Kun József. — Szent István. Emlékét a nemzeti és vallásos dicsfénytől körülsugárzott fejedelemnek, az első megkoronázott magyar királynak hála és kegyelet szent érzelmeivel fogjuk megülni e hét csütörtökjén. És ha visszagondolunk a nagy, a bölcs fejedelemre, ki népét az európai népek nagy társadalmába bevezette, ki szilárd kézzel vetette meg az alkotmányos Magyarország alap­ját, akkor teljék el szivünk bizalommal és re­ménnyel, hogy egyszer valaha visszajő még a nemzet nagyságának és önállóságának 900 év előtti kora. Az epedő zsolozsma, az áhítatos ének, mely István királyt újra meg újra visszakívánja, egyszer csak mégis meghallgattatásra fog találni. Úgy legyen! — Személyi hir. Dr. Zsilinszky Mihály v. b. t. t., nyugalmazott államtitkár Gyurátz Ferenc pÜ3pök látogatására folyó hó 11-én váró eunkban időzött. — Gyártervekről irtunk mult számunkban. Pozitivet e dologról ma sem Írhatunk. Annyi tény, hogy újabban ismét több nagy gyárcégnek van letelepülési szándéka az országban s hogy a kereskedelmi kormányban van hajlandóság annak előmozdítására, hogy e gyárak egyike vagy másika Pápára kerüljön. Mint értesülünk azonban, a szóban levő gyárak részvénytársasági alapon létesülnének olyasformán, hogy az alapító jegyzi a részvények zömét, egy részét pedig annak a városnak pénzemberei, ahol a gyár letelepül. Hasonló alapon létesült újabban Győrött több óriási forgalmú gyárvállalat, városunkban azonban nagyobb tőkepénzesek aránylag kis számban levén, ez csak úgy volna lehetséges, ha pénzintézeteink hajlandók lennének gyáralapításban nagyobb mennyiségű részvény jegyzésével részt venni. E tekintetben most folynak a tárgyalások. — Kitüntetés. A József királyi herceg és Auguszta királyi hercegnő őfenségeik magasvéd nöksége alatt álló „Tuberkulózis ellen védekező dunántúli szövetség" folyó évi juliua 7 én Szom­bathelyen tartott nagygyűlésén Gyurátz Fereno püspököt egyhangú lelkesedéssel tiszteletbeli elnö­kévé választotta. — Hatósági mészárszék. Ilyen cím alatt a fővárosi lapok immár állandó rovatot nyitottak. Egyre-másra számolnak he a vidéki városokban megnyíló mészárszékekről. Ezek közöl egy, az első, a zalaegerszegi már be is zárult. Történt pedig ez azon okból, mert az egerszegi mészáro­sok a polgármester előtt kötelező nyilatkozatot tettek, hogy minden húsfajta árát 24 fillérrel leszállítják s az árakat jövőben csak a hatóság beleegyezése esetén emelik fel. Ime az energikus fellépés diadala! — Pápán a legközelebbi köz­gyűlés fog a hatósági mészárszék felállítása dol­gában dönteni. — Áldásos eső. Végre megkönyörült raj­tunk az ég. A rettenetes szárazság után, amely majd két méter mélyen kiölte a földből az élet adó nedvet, a héten több napon át esett az eső, ssakúgy ömlött alá. Az eső iek, bár elkésve jött, mégis nagy haszna lesz, mert az őszi szántások alá porhanyóvá tette a földet, a szőllő nedvének bőségét elősegíti, a takarmánynövényeket s a iarjut üditőleg táplálja. Hátha még pár héttel ilőbb érkezett volna! — Tanítónő választás. A helybeli evang. sgyház tanítónőválasztó közgyűlése, Gyurátz Fe­eno püspök és dr. Kluge Endre felügyelő elnök­ete alatt, múlt vasárnap délelőtt a megjelentek lagy érdeklődése közben folyt le. A kívánatra lrendelt titkos szavazás útján leadatott összesen >3 érvényes szavazat, melyből Kovácsics Teréz 37-, nklósy Ilona 26 szavazatot kapott, ennek foly­án Kovácsics Terézt 11 szótöbbséggel a pápai gyház megválasztott tanítónőjének jelentette ki z elnökség. Az új tanítónő két évvel ezelőtt nyert helybeli református tanítónoképző-intézetben iszta kitűnő oklevelet, így tanítói működése elé aéltán szép reményekkel tekinthet az egyház s a aníttató szülék. — Az Országos Kertészeti Egyesület szep­tember hó első napjaiban nagy tanulmányi útra megy, melyen Pápát is érinteni fogják. Mintegy 60-an jönnek el Pápára, köztük a kertészeti egye­sület olyan kitűnőségei, mint Emich, Molnár, Kodolányi stb. Méltó fogadtatásukról a helybeli kertészeti egyesület vezetősége ós a földmives iskola igazgatósága együttesen fog gondoskodni. — A királyváró Veszprém. Veszprémben nagyban folynak az előkészületek a király fogad­tatására. Utakat javítanak, az állomási épületet rendbehozzák, sietnek befejezni a most folyó építkezéseket. Az állomástól a püspöki palotáig vezető bevonulási útvonalat három diadalkapu fogja díszíteni. A veszprémiek rendkívüli hatást várnak a király látogatásától: a város fejlődésé nek új korszakát. Az új szinház is a király otttar­tózkodásának ideje alatt fog megnyílni: szept. 13-án. — A pápai ifjuSiig által rendezendő tánc­mulatságról már múlt számunkban megemlékez­tünk. E héten bocsátotta • ki a rendező bizottság a mulatságra szóló meghívókat. Nem kevesebb, mint 53 ifjúnak n ,ve szerepel a meghívón. Leg­nagyobb részt egyetemi hallgatók, részben azon­ban már végzett diplomás fiatal emberek, egy szóval az egész pápai művelt ifjúság szövetkezett egy valóban nemes cél, a Petőfi Jókai szobor érdekében. Mert a táncmulatság jövedelmével a szobor-alapot akarják gyarapítani, ami már magá ban is megérdemli, hogy a mulatság sikerült legyen. De az is lesz 1 Az 53 táncos neve von­zani fogja a táncolni vágyó hölgyeket s a Kaszinó kertben — ott tartják a mulatságot — bizonyára mozgalmas, vidám élet lesz 19-én este. —• Évzáró vizsga. A pápai m. kir. föld­mives iskola évzáró vizsgáját f. évi augusztus hó 23-án fogja megtartani, melyen az igazgatóság az érdeklődő gazdaközönséget szívesen látja. A vizsga reggel 8 órakor kezdődik. — Öngyilkosság. Általános megdöbbenést és mély részvé et keltett a városban Sulyok Antalné öngyilkossága. A szép fiatal asszonynak ezelőtt pár hónappal balt meg a férje. Férje halála feletti bánatában az asszony a munkában és három gyermeke nevelésében akart vigas .talást keresni. De úgy látszik nem talált. Talán anyagi gondok is bántották. És mélységes elkeseredett­ségében e hó 11-én, kedden este patkányméreggel megmérgezte magát. A méreg gyorsan hatott, rövid ideig tartott kinlódás után kiszenvedett. Három kis árváját, kiket erőszakos kézzel maga fosztott meg az anyától, mindenki sajnálja. Teme tése szerdán volt. — Az új szeszadó törvény folytán úgy mint minden szesz ára, a világhírű Brázay sósborszesz ára is drágább lesz már szeptember 1 - étői kezdő dőleg. Azért mindenki saját érdekében cselekszik, ha szükségletét még e hó folyamán, szeptember elseje előtt szerzi be. A Brázay sósborszesz — mint ismeretes — mindenütt kapható. — Kertzáró-ünnepély. A pápai polgári kör 1908 augusztus hó 20-áu d. u. 2 órakor tekeverseuy és zenével egybekötött családias jellegű kertzáró-ün­nepélyt rendez. A mulatságra, mivel meghívókat nem küldenek szét, az érdeklődő közönséget ez útou hivja meg a kör elnöksége. — Tüzérek nálunk. Múlt számunkban említettük, hogy a nagy szárazság miatt több szomszédos faluban a kutak kiapadtak. Ez volt az oka annak, hogy a Némettevelen állomásozó tüzéreket bevezényelték Pápára. Azért valószínű­leg nem bánják. Itt jobban érezhetik magukat, mint a mezőkön és virányokon. — Yak zenész. A természet igen bölcsen ki­váló hallással áldja meg a vakot. Ha már most ez a hallás még kitűnő zenei hallással párosul, a va­kok intézetének tantestülete megbecsülhetetlen jót tesz, ha az illető, zenei hallással biró szerencsétlent a zenében kioktatja. Pápán a napokban járt egy ilyen fiatalember. Takács Lajos a neve, és egy pápateszéri szegénysorsu özvegyasszonynak 16 éves fia, ki a budapesti vakok intézetében 8 éven át a kefekötés­ben és zenében nyert oktatást. Egy előkelő pápai úriember ajánlatával állított be városunk egyik zene­értőjéhez, ki most arról értesít bennünket, hogy a fiatalembernél szokatlanul éles zenei hallást, u. n. abszolút hallást is fedezett fel, továbbá meggyőző­dött a tehetséges fiu nagy zenei készültségéről, mely­lyel különösen klaviatúrás hangszereken rendelkezik. A zongorahangolást is tanulta, s majdan Pápán óhajt letelepedni, hogy hangolással keresse kenyerét. — Tűzoltó mulatság. Érdemes tűzoltó-testü­letünk ma este tartja táncvigalmát a Kaszinó­kertben. A mulatságra felhívjuk a tűzoltók emberbaráti hivatását átérző ós méltányoló közön­ség figyelmét. D. u. 5 órakor lesz a diszgyakorlat. — Mire jó Amerika ? Kupon is tüzérek vannak. A legénység tót, egy szót se tud ma­gyarul. A lakosság meg magyar, egy szót se tud tótul. És mégis megértik egymást. Vájjon hogyan? Hát csak úgy, hogy angolul beszélnek egy­mással. Tótok is, magyarok is megjárták Ameri­kát, angolul mindegyik tud. Nem épen sokat, de édes istenem, mikor az étel, ital és szerelem nyelve oly kevés szóból áll!! — Az alsóvárosi temető őre Schmid István, aki 30 éven át volt e tisztében, a héten 75 éves korában meghalt. A város az öreg Schmid por­landó tetemének ingyen sírhelyet juttatott abban a temetőben, melynek legtöbb sirját ő hantolta fel. — A molnársegédek sztrájka a mult számunkban megnevezett malmokban, tudniillik Csillag Károly, Csillag Dezső Friesz Lipótné, Sulyok Antalné és Sulyok József malmaiban az J egész hét folyamán tartott. Most úgy értesülünk, hogy békés megegyezésre van kilátás, sőt talán i már a megegyezés létre is jött, ami természetesen j mindkét fél érdekében egyaránt kívánatos volna. — A sztrájkban állt molnársegédek felkértek bennünket annak helyreigazítására, mintha ők vizfogás alkalmával rendes bérfizetést kértek volna. Nem a rendes bért, hanem csak napi 1 K-t kértek, amit készségesen helyreigazítunk. — A bizalom a gyógyulásnak egy fontos előfeltétele. A villamossággal való gyógyítás sikerei mindenütt bizalmat keltettek az idegbajosok körébeu s ma már általánosan elterjedt a tudat, hogy a villamos gyógymód a modern orvosi tudománynak egyik legfontosabb kiegészítő ré.^ze. Lényeges kérdés azon­ban az, hol, mikor és miképen kell alkalmazni a megtámadott idegrendszer vagy szervezet gyógyítá­sára a villamosságot. Erre a kérdésre kimerítő s tanulságos választ ád az ingyen könyv, melynek címe : „értekezés a villamos gyógymódról" s melyet kívánatra zárt boritékban ingyen és bérmentve küld I meg bárkinek az Elektró VÍtaUzer Orvosi Rendelő . Iutézet Budapest, Károly-körut 2., félemelet 50. sz. — A Református énekegylet, — mint már jeleztük — folyó hó 23-án (vasárnap), a református elemi iskola helyiségében saját pénztára javára zírt­körü táncvigalmat rendez. Belépti díj : személyjegy 1 korona, családjegy (3 személyre) 2 kor. 40 fillér. Kezdete e3ti 8 órakor. Jegyek előre válthatók Kis Tivadar könyvkereskedésébea, Jílek Ferencnél és este a pénztárnál. — Az ember származásáról a Darwin­, féle elmélet alapján múlt vasárnap délután a Jókai-körben előadást tartott egy fiatal orvostan­hallgató, Rohonyi Hugó. — Az igen ügyes szabad-előadás a hallgatóság körében nagy tetszést aratott. — Felülflzetések. A pápai keresztény mun­kásegyesület tanoncosztálya szinielőadásán felülfi­zettek: Maár János 3 K, dr. Pados Gábor 1 K, Grátzer János 1 K, Magyar Gyula, Szabó János, N. N. 40 40'f, Horváth Mihály 20 f. Fogadják érte hálás köszönetünket. A rendezőség. x Pármai ibolya-szappan. E név ala ttpár év óta egy kitűnő mosdó-szappan van forgalomban. Ki ne szeietné az ibolya illatot ? S ha e kedves és gyöngéd illattal ellátott szappanról még azt is tudjuk, hogy az arcbőrt finomítja, üdíti úgyany­nyira, hogy még a legérzékenyebb arcbő'rüek is nagy eredménnyel használhatják s ha tudjuk azt-, hogy hasonló finom minőségben ilyen árért kül­földi szappant nem is lehet kapni, akkor méltán várhatjuk, hogy a közönség nem szánalmas pár­tolás céljából, hanem saját érdekében fogja hasz­nálni e kiváló magyar gyártmányt. Egy darab ára 80 fillér, három darab 2 korona 20 fillér. Készítője: Szabó Béla pipereszappan-gyáros Miskolcon. — Kapható Pápán Kiss Lajos illat­szer-üzletében. .A. vidék: legrégibb és legnagyobb cipőüzlete Vlanheim Ármin ezelőtt Altstádter Jakab cipőraktára Alapíttatott 1864-ben. Pápa, Kossuth LajOS TltOa ÍO. szám, Alapíttatott 18Q4r-beru hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni eleg és szenvedő lábakra (ortophád-munka) kiváló gond lesz fordítva, := Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmát és czipó'jí

Next

/
Oldalképek
Tartalom