Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-01-18 / 3. szám
pénzügyi bizottság mereven elutasító javaslata mellett döntött. A ker. és ip. tanonciskola céljaira megvásárlandó Matkovich-féle ház ügye szintén február 17 ikéie halasztatott. Végül dr. Antal Géza elnöklete alatt Győri Gyula és dr. Kende Ádám tagokból álló bizottságot küldtek ki a kormányhoz a fogyasztási adók átengedése tárgyában intézendő memorandum megszerkesztése céljából. § Ujabb sürgetés érkezett az alispántól a pénztári helyiségek célszerűbb elhelyezése tárgyában. Ideje is volna már dönteni ez ügyben, mely valóságos tengeri kígyóvá kezd kifejlődni. § Több világosságot! Hosszabb ideje, de különösen a tél beállta óta állandó a panasz villamos világításunk gyengesége miatt, melynek tulajdonképeni okával eddig a közönség nem igen volt tisztában. 'Révész v. mérnök a héten a vezetékhálózaton számos helyen feszültségi mérést eszközölt s ennek eredményekép azzal a javaslattal fordul a bizottsághoz, hogy a vezetékhálózat huza lait erősítsék meg. Ha ennek révén valóban több j világosságot kapunk, akkor nem is szabad késnünk a segítési móddal, mert a mai állapot máivalóban tűrhetetlen. § Új városi képviselők. Virilistaság jogcímén illetve megbízás folytán 1908. évre a képviselőtestület új tagjai lettek: Dr. Beke Jenő (Kohn Adolfné megbizottja), dr. Domonkos Géza, Nagy Vilmos, Nagy Pál (ev. egyház megbizottja), Rapoch Vilmos (Báron Jakab megbizottja), dr. Szeleczky Béla (Özv. Obermayer Józsefné megb.), Uhl Antal (a vallásalapítványi uradalom megb ), Ungár Mihály (Weisz Salamonné megbizottja). § A IV. gyógyszertár. Németh Dezső gyógyszerészfőnök győri-uti gyógyszertárában dr. Vadnay Szilárd várm. és dr. Steiner József városi főorvos a héten hivatalos vizsgálatot tartottak s a megnyitásra az engedélyt megadták. EGYESÜLETI ELET. — A „Jókai-kör" január hó 19-én este 6 órakor saját helyiségében estélyt tart a következő műsorral: 1. Á modell. Irta s felolvassa Losonczi Jenő. 2. a) „Jár, jár lám az idő", a Leánykából, b) Halkan száll, halkan", a Varázs keringőböl, énekli Tóth Annuska, zongorán kiséri Gáty Lenke. 3. A féltékenység, szinmű egy felvonásban, előadják: Balázs — dr. Szeleczky Béla, Lenke - Vikár Erzsike, Juci — Galamb Baba, Makér Béni — Rácz István, Pista — Wittman Mihály. =• A kath. kör múlt vasárnap nagy közön ség előtt tartott felolvasó-estélyt. A műsor első számaként Migály Ilonka és Mariska, Gáty Zoltán és István pompás kvartettjét élvezte a közönség. Miután Molnár Kálmán hatással sza valta el Nászajándék, Borongás és Udvari tanácsos eimü költeményeit, Béri Zsigmond tartott érdeklődéssel hallgatott szabad előadást a kath. és a nemzetközi szociálista sajtóról. A műsort Pasérl Ferenc sikerült monolog előadása zárta be. = A Leány egyesület 1908 január hó 19 én, azaz vasárnap este 8 órakor tartja saját helyiségében előadó ülését, a következő műsorral. 1. Öt erény. Irta Báródi Géza, előadják Kakas Adél és Weisz Renée. 2. Echo de Wienne. Sauer Emiltől. Zongorán (közkívánatra) előadja Kiss József zenetanár. 3. Felolvasás. Tartja dr. Weltner Sándor. 4. Májusi éj. Irta Erdős Renée, szavalja Koritschoner Margit. 5. Beriot Ch : 9. számú versenymű. (Allegro moderato. Adagio és Rondó.) Hegedűn előadja dr. Franki Pál, zongorán kiséri özv. Blauué Franki Janka. A belépti díj tagoknak 40 f., nem tagoknak 60 f. = Az alsóvárosi olvasókör f. hó 18-án este 8 órakor saját helyiségében tisztújító közgyűlést fog tartani. Vidéki előfizetőinket tisztelettel felkérjük, szíveskedjenek az előfizetés i pénzeket a küldött postautalvány felhasználásával minél előbb beküldeni. HETI ÚJDONSÁGOK. — Egyházi közgyűlés. A helybeli ref. egyház f. hó 15-én d. u. 2 órakor Kis József esperes és Saáry Lajos főgondnok elnö klete alatt közgyűlést tartott. A közgyűlésen mindenekelőtt az egyházközség tisztviselőit és elöljáróit választották meg újabb 10 esztendőre. Főgondnokul a gyülekezet eddig érdemes .főgondnokát, Saáry Lajost választották meg egyhangúlag. Ugyancsak egyhangúlag választattak meg algondnoknak: Nemes János, presbitereknek: dr. Antal Géza, Baranyay Zsigmond, Barthalos István. Csajthay Dániel (új), dr. Cseh-szombathy László, Csoknyay Dénes, Csűr gay Gyula, Csurgay Lajos (új), ifj. Edelényi Szabó József (új), Faragó János (új), Galamb József, Giczi Gábor, Gyenese János, Gyenge József, dr. Horváth József, Jákói Géza (új), Jílek Ferenc (új), dr. Kapossy Lucián (új), Kis Ernő, ifj. Kiss István (új), Kovács Sándor, Lamperth Lajos, Lamperth Ferenc, Németh István, Sebestyén Dávid (új), Szőllősi Miklós, Török János, Tömböl János, Tóth József Tóth Sándor, Varga József, Vági János. Nagyfontosságú ügyben döntött ezután a közgyűlés. Az új zsinati törvények az egyházi adókulcs alapjáúl az állami adót tették, fennhagyván azonban a gyülekezeteknek a jogot, hogy esetleg a régi adózási mód mellett is megmaradhatnak. E tárgyhoz hozzászólt Győri Gyula, Bartha los István és a főgondnok a régi adózási mód fenntartását javalván, míg dr. Lakos Béla és dr. Horváth József az új adózási rend mellett szóltak. Döntő volt dr. Horváthnak az az érve, hogy a régi rend fenntartása mellett az egyház 10 évre eleshetnék az állami segélytől. Ez után a közgyűlés egyhangúlag kimondta, hogy az adózás 1908-tól az új zsinati törvény alapján fog tÖ£ ténni. — „Az égi mozgások elmélete." Hoitsy Pál, városunk országgyűlési képviselője „Az égi mozgások elmélete" cimmel tudományos munkát irt, melyet a sajtó a kiváló természettudóst megillető legnagyobb elismeréssel fogadott. Hogy a mellett az óriási munkásság mellett, melyet képviselőnk a politika s a publicisztika terén kifejt, még a szigorúan vett szaktudományban is ily jelentős alkotást képes produkálni, az valóban bámulattal tölthet el bennünket munkaerejének páratlan szívóssága iránt. Úgy képzeljük egyébként, hogy felüdülés lehet neki, ha lelke a politikai élet rideg tusái közül a csillagok tisztább vilá gába szárnyalhat s az örök állhatatlanság helyett az örök állandóság szemléletébe merül el. — AD. K. E. gyűlése. A dunántúli közművelődési egyesület f. hó 14 én Széli Kálmán elnöklésével igazgató gyűlést tartott. A gyűlésen Baránszky Gyula dr. főpénztáros jelentést tett az egyesület pénztári állapotáról, mely szerint a D. K. E. összes vagyona 158.035 koronát tesz ki; az 1908. évi költségvetésben kisdedóvó fenntartásra 4000 koronát, nép- ós vándorkönyvtárak I teljes berendezésére 10000 koronát, a magyar nyelv tanításában kitűnt tanítók és papok segítésére és könyvtárkezelői jutalmaztatásra 2350 koronát szavazott meg a választmány. Antal Gábor dunántúli ref. püspök előterjesztette a szlavóniai magyar iskolák működésének adatait, melyek igazolják, hogy a kedvezőtlen közjogi és politikai helyzet mellett is a D. K. E. támoga tásával kezdett védelmi akciója a magyarságnak mindinkább előrehalad. Széli Kálmán meleg elismeréssel viseltetik Antal Gábor püspök évtize des, valóban nehéz és önfeláldozó munkássága iránt és indítványára a választmány köszönetet szavaz a püspöknek és érdemes tanítói és lelkészi karának ez évre pedig 2000 koronát bocsát Antal püspök rendelkezésére. Lőrinczy György kir. tanácsos, tanfelügyelő ismertette a Komárommegyei Kulturegyesüiet működését. A napirend legfontosabb tárgya volt annak megállapítása, hogy a D. K. E. a nemzetiségi mozgalmak ellensúlyozása érdekében tartandó kongresszuson mi kép vesz részt. Lelkes örömet keltett Batthyány Pál gróf zalai főispán és Ruzsicska Kálmán dr. kir. tanácsos, tanfelügyelő ama bejelentése, hogy Zalavármegye törvényhatósági bizottságának egyik legközelebbi közgyűlésével kapcsolatban fog megalakulni a D. K. E. zalavármegyei fiókja. — A budapesi „Pápai Kör" f. hó 21 én este 8Y 2 órakor a „Mentőn* kávéház külön helyiségében felolvasó-ülést tart, melyen dr. Bárdos Artúr novellákat fog felolvasni. A nagyon érdekesnek Ígérkező ülésen szívesen lát a kör vendégeket. — Yégleg felmentve. Olvasóink bizonyára emlékezni fognak Biró Lajos. Szelestei János és Varga Lajos cipész segédek ecetére, kiket a városi tanács állítólagos „izgatás" miatt a városból kitiltott. Ez a nyár folyamán történt, amikor is mi az ártatlanul elitélt és földönfutóvá tett három ember érdekében több izben is szót emeltünk. Arra is emlékezni fognak olvasóink, hogy az alispán a tanács Ítéletét megváltoztatva a három cipészsegédet felmentette. Marton Antal cipész mester felebbezése folytán az ügy még az utolsó fórum, a keresk. miniszter előtt is megfordult. A héten érkezett le a városházára a miniszter döntése, melylyel a három munkást minden büntetés alól teljesen és végleg felmenti. Tehát az ártatlanok igazsága győzedelmeskedett. — Kormos Ilonka. Szalkay Lajos színtársulata december eleje óta a törzsállomáson, Székesfehérvárott működik. A társulat starja ott is ki lehetne más, mint Kormon Ilonka, ez a fényes tehetségű fiatal szubrett-primadonna, kinek művészetéért a pápai szinházbajáró közönség eddig soha nem tapasztalt lelkesedéssel rajongott. Lagutóbb a Varáz8keringőben aratott a mi dédelgetett kis primadonnánk páratlan sikert. 10 nap leforgása alatt 8 szor játszotta az új operettnek a Franci szerepét s játszani fogja az előjelekből Ítélve még igen sokszor. A 8 előadás közül az ötödiken jelen volt a Királyszinház igazgatója, Beöthy László s hogy mennyire megtetszett noki Kormos Ilonka játéka, azt bizonyítja, hogy harmadnap a pesti lapok a következő kommünikét hozták : Kormos Ilonka, a székesfehérvári színház primadonnája, Beöthy László igazgató meghívására legközelebb két este vendégszerepelni fog a Királyszinházban. Az első fellépte a Vig özvegy címszerepében, a második fellépte a Varázskeringő F*-anci szerepében lesz. A vendégszereplés szerződtetés céljából történik. , Amit mi az ősszel megjósoltunk, az úgy látszik hamar valóra válik. A Pápán naggyá lett kis primadonnából maholnap pesti díva lesz. Nem azonban anélkül, hogy március végén még egy pár hétig színházunkban ne élvezhetnők finom és nemes művészetét — A tanítóképző intézet ifjúságának mulatsága. Egy évi szünetelés után az áll. tanítóképző tanári kara ós ifjúsága újból nagyobbszerü hnagversenyt rendez február hó 8 án, még pedig nem — mint eddig volt szokásban — az intézet tornatermében, hanem a Griff-szálló nagytermében. A társadalom részéről Hanauer Zoltánná, Havan Gáborné, Gerstl Leóné és Kiss Vilma úrhölgyek fogják szives közreműködésükkel a hangverseny fényét emelni. Az ifjúság zene- és énekszámokkal, valamint szavalatokkal vesz részt a hangversenyben. De mit érne a legszebb hangverseny, ha nem követné tánc? Farkas Elek jónevü cigányprímás teljes zenekara fogja húzni a talp alá valót előreláthatólag reggelig. — Körvadászatok. Gróf Esterházy Sándor Mátyusháza pusztai uradalmában folyó hó 14 én vadászatot tartott, melyen az uradalom tisztikaro í kívül Pápáról ós Celldömölkről 10 úrvadász vett részt. A vadászzsákmány 100 nyul lett. — Folyó hó 12 én a helybeli honvédhuszár tiszti karnak Cséfalvay Géza főhadnagy vezetése mellett, Nagygyimót községi vadászterületén volt vadászata; mikor is 12 nimród, 40 nyulat hozott terítékre. — Zárszámadás a „Szanatórium" teaestélyröl. A Pápa város és vidéke hölgyei által a „Szanatórium" javára f. hó 5-én rendezett teaestély alkalmából még befolyt 39 kor. adomány és igy a tiszta jövedelem a legutóbb kimutatott 1054 kor. 52 fillérről 1093 korona 52 fillérre emelkedett, mely összeg a posta-és levelezési dijak levonása után megmaradt: 1092, azaz egyezerkilencvenkettö koronát folyó hó 16-án, a „József kir, herceg Szanatórium Egyesület" nek, Budapestre elküldtük. — A héten felülfizetni szíveskedtek : Gindele Géza (Szalmavár) 20 kor., Konkoly Lajosné (K.-Vath) 10 kor., Vogel Józsefné (Borsosgyőr) 4 kor., N. N. 1 koronát és a Kalckstein György berlini tábornok által adományozott 2 drb. szarvas árában, mint ártöbblet 4 korona fizettetett a vevő részéről. — Mult heti közleményünk pótlásául jelezzük még, hogy dr. Weltner Sándor nem 2, de 4 koronát és Bakonybélből nem Székely, hanem Szokoly János fizetett felül 2 koronát. Ugy az újabbi szives adományokért, mint Mihály Géza úréknak a parasztlakodalom sikeres rendezéséért és Nagy Károly bábsütőnek a bábos sütemények- és Zsilinszky Lajos vendéglősnek a tea jutányos áron való szolgál-