Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.
1907-11-23 / 47. szám
utcák megkezdették, hogy külső csint öltsenek magukra, két új utca nyitására is fölhívom a közfigyelmet, amelyek az Annatér és a Batthyány-utca újabbi rendezésével eleven kapcsolatban vannak és különösen az egyik nem is kerülne sok költségébe városunknak és ha meglenne, a személyés kocsiforgalom lebonyolítását egy egész városrészben meggyorsítaná s megkönnyítené. Ez az utca volna a mai Zrinyi-utcának a Jókai-utcáról beforduló részének egyenes meghosszabbítása, ki a Batthyány-utcáig. Régi terv ez és már egyszer közel is volt a megvalósuláshoz, de mert a végleges rendezés után egy-egy kisebb háztelek 5000—5500 koronába került volna, abban maradt. Pedig ez utca megnyitása, illetve kiegészítése a Batthyány-utcáig igen szükséges volna. Legjobban sürgeti ezt az a tény, hogy a Jókai-utcán a kollégiumtól kezdve a Zrinyi-utca torkolatáig, az egész hosszú vonalon nincs utca, amely a nyugatra fekvő utcavonalakba vezetne, aminek következménye aztán, hogy az e városrészben lakók valósággal el vaunak zárva a fővonaltól, a Jókai-utcától és viszont. Mert aki közlekedni akar a Jókai-utca és a tőle nyugatra levő utcai lakosok között, annak nagy kerülőt kell taposnia, mig célhoz ér. Ez nem egészséges utcabeosztás. Hasonlít olyan érelágozáshoz, amely az egészséges vérkeringést megakadályozza. Rajta segíteni keli és lehet is minden nagyobb költség nélkül. A Kossuth Lajos utcánál elkövetett büniinket (a kisajátítási hibát értem!) ez utca meghosszabításánál némileg kiengesztelhetjük és a kárt egy részben pótolhatjuk. A másik új tervezett utca sem kerülne sok költségbe, mert a mellette levő háztelkek értéke fedezne minden kiadást és bérveszteséget. A Wojta-teleken keresztül húzódó s már rég tervbe vett új utcáról van szó. Az utcarendezési terv igen helyesen huz ide új utcavonalat, mely természetszerűleg egybeköti a Jókai-utcát a Zrinyi-utcával s mindenféle forgalmat e városrészben segít könnyen lebonyolítani. Sok érv ennek bizonyítására nem is kell. Ez annyira tiszta dolog. Sőt azután, amikor az Anna-teret is rendezni fogják, valósággal kényszerítő erővel lép fel ez utcának is a megnyitása. Most megkezdettük az utcarendezést és a terek szabályozását, okosan és határozott céltudatossággal folytassuk tovább, de mindig szem előtt tartva első sorban a lakosság teherviselő-képességét és érdekeit. S nem csalódunk, ha az említett két új utcanyitást feltétlenül szükségesnek és könynyen, pénzáldozat nélkül megvalósíthatónak tartjuk. Gy. Gy. Munka és műveltség. Irta: Baldauf Gusztáv. A szövőgyári önképzőkör első nyilvános bemutatkozása alkalmából egy rég látott, de lelkemben még mindig élénken élő kedves kép jut eszembe. Nem valami hatásos jelenetet ábrázol, de tanulságos, tartalmas, szép eszmét. Az igénytelen képben a művész ecsetje egy egyszerű munkáscsalád szerény lakát méltatta megörökítésre. A szoba közepén nagy négyszögletes tölgyfa asztal áll, rajta szegényes lámpa, mely homályos fényt áraszt maga körül. Az asztalra hajolva egy férfi nyitott könyvből olvasgat, mellette a nő rokkáján dolgozgat, fonja pörgő orsójára a sárga kenderszálakat. Ennyiből állott az egész. Nemde egyszerű, színtelen, szinte semmitmondó jelenet az egész? Es mégsem. Nekem úgy tetszik, mintha e képben ezt a most megalakult önképzőkört látnám és méltónak találnám e képet arra, hogy szimbóluma, jelképe legyen az egyesületnek. Mert a kép szerint a szoba szintelensége nem egyéb, mint az egyszerűség-, a nő a munka-, a férfi az ismeretgyűjtés jelképezője. És ezen önképzőkör ? Ez is céljául azt tűzte ki magának, hogy tagjai színtelen egyszerűségben, igénytelen körben, menten minden politikai és felekezeti dulakodásoktól éljenek, mint eleddig is, a munkának és emellett törekedjenek művelődésre, ismeretek szerzése által fejlődni, nemesbbülni. Magasztos eszme, nemes törekvés az ily célokért való egyesülés, tömörülés, és akik ily célok szolgálatába tudják hajtani akaratukat, az ilyenek felülemelkednek a mindennapiasság fölé az utca porából, meglelik azt azt irányt és utat, mely az embert földi rendeltetésének legfelségesebb révpartja felé vezérli : a tökéletesség felé. Munka és műveltség! oly tartós tényező e kettő, mint az emberben a test és lélek ; és vala mint csak a teBt és lélek viszonyának kellőkép helyes kiművelése teszi az embert igazi emberré, úgy egyedül a munka és műveltség egyesülése teszi az ember életét is a földi létnek igazi ha talmává. Közönséges felfogás szerint a testnek megfelel társadalmi szereplésében a munka, a léleknek az ismeret és nemesebb érzelmek. De valamint a test szellem nélkül holt, kifejezéstelen tömeg, a lélek test nélkül tartalmatlan árnyék ; a munka önmagában sivár, rideg, színtelen erőkifejtés, az ismeret, alkotó erő nélkül merő haszontalanság. Csak a kettőnek együttléte, egymástól áfc ós áthatása hozza meg mindeniknek az igazi értékét. Szellemi erő tárgyi anyag nélkül nem érvényesülhet oly kevéssé, amint hogy a szó igazi jelentésében munkáról sem lehet szó ott, ahol nem jár vele az értelem, műveltség. Azért nem beszélünk az állat munkájáról, mert az állat csak egy eszköze az értelmes embernek. A „munkás" elnevezés alatt is azért értünk mindig csak embert, ha nem is minden embert. Mert az az ember, aki gondolkodás, értelem nélkül dolgozik, fárad, az nem munkás, hanem csak puszta eszköz a hatalmasabb kezében. Azért amikor munkáról beszélek, alatta mindig öntudatos embereknek azt a céltudatos erőkifejtését értem, mely nem nélkülözi a szellemet és értelmet, aminthogy ily alapon méltán beszélhetünk szellemi munkáról, szellemi munkásokról is. Legyen már most a mi ténykedésünk akár szellemi, akár testi erőink kifejtése, akár az úgynevezett szellemi vagy testi munka: a munka munka és ez a társadalmi lét éltető eleme, vérkeringése. A munka ilyen jelentősége mellett méltán számíthat elismerésre. És ha mégis előfordulnak esetek, amidőn a munkás munkálkodása méltatlan elbánásban részesül, az ily tévedés csak annak szolgál szegénységi bizonyítvány gyanánt, aki a munkát lenézi. Az ily bántalom az igazi munkást nem tudja érinteni, mert a restnek nyila ez s a tunyaság posváiiyából nem tud az kiemelkedni és oly magasságig repülni, amelyben a munkás a renyhe és tétlentől van. Hála Isten ma, a jelen úgynevezett munkakorszakban méltóbb elismerésben részesül a muukás és a munka. Legyen az a munka a kéz fáradozása, vagy az agy tépelődése, folyjon az le ott az egyszerű műhelyben, vagy a magas kéményü gyárakban, legyen a munka eszköze nehéz pőröly, vagy a könnyű toll, a munka ha tisztességesen folyik és erkölcsös célt szolgál, becsület, különb becsület, mint amelyet ostoba párbajozással akarnak egyesek maguknak kivívni. Á tekintély ma már nemcsak a születés, a rang, a vagyon, — ilyen tekintély, de különb bizonynyal minden erkölcsös ember előtt: a tud^s, a szorgalom, a sikeres munka. Vagy akad egyenes, tiszta erkölcsű ember, aki nyilt tekintettel merné az elismerés szavát megtagadni a nép munkás fiától, ki az ő fáradságának jutalmát eszi, hogy dicsérje azt a renyhe, tunya emberfiát, aki elődje szerzeményét prédálja, vagy éppen másokon kegyes alamizsnákból élősködik ? Es ha a munka kifelé becsületet, tekintélyt szerez, — befelé a szivet örömmel, megelégedettmikor e század irói kihalnak, kik közt bizonyára szinte akadni fognak az időkben növekedő óriások, a mineapolisi gyűjtemény világraszóló raritás lesz, mely leveri a British múzeum könyvtárát is. Mr. Young engem is megtisztelt, megrendelte könyveimet, de mielőtt a Révai Testvérek elküldték, kérdést intéztem hozzá, milyen kiadásokat küldjek és angolul irjam-e rá a könyvekre a tartalmukat ? Mr. Young azt felelte vissza : hogy csak magyarul irjam a könyv tartalmát és hogy mindenből a legutolsó kiadást küldjem el, mert azt mondja: Egy könyvnek az olcsósága mutatja meg, milyen karriert csinált. Csak rá kell nézni, mint a katonatiszti gallérra és azonnal látjuk, milyen rangban van. Az embert nem a ruha teszi, de a könyvet majdnem a ruha teszi. A drága könyvek a parasztok. Az olcsó könyvek a grófok, hercegek. A néhány filléres Dickens-ek, Carlyle-ok és Shakespere-ek valóságos dinasztiák. Ilyen dieteu classist állapít meg Young úr, a könyvkirály. Tessék csak elküldeni — irja — a legolcsóbb kiadásokat, azok az én kedvenceim. Külön cseresznyefaszekrényekbe rakom. Mert az olcsó könyvnek tömérdek emberhez kell indulnia, hogy magát kifizesse. S hogy ehhez passusa legyen, már ezelőtt sok különböző kiadásban, kellett megjelennie. Minden előbbi kiadás egy őst jelent. S akiuek a legtöbb ő.se van, az a legelőkelőbb a könyvek között is. (Hm, hát ilyen logika van Amerikában ?) Azt feleltem neki : „Sajnos, a mi közönségünk nagyon szegény, minélfogva a mi könyveink nagyon drágák. (Hm, — gondolhatta ő, — hát ilyen logika van Magyarországon ?) * Ez azonban már néhány év előtt volt és tényleg így álltunk akkor. Csak egy olyan legény akadt a magyar Parnasszuson, aki annyira vitte, hogy az összes műveit meg lehetett venni egy foriuton. Ez Petőfi \ olt. Néhány kiadó próbálkozott ugyan olcsóbb könyvekkel, de csak a Franklin Gyulai Pál által szerkesztett „Olcsó Könyvtár"-a birt megfelelni a céljának. A többi kiadói vállalkozások úgy tűntek fel, mint a járványos öngyilkosságok. Rendellenes szervezetre vezettettek vissza. Senki se csodálkozott tehát, vagyis hogy mindenki csodálkozott, midőn 1896-ban a Lampel-Wodianer cég arra a merész ötletre jött, hogy Radó Antal szerkesztésében 15 krajcáros füzetekben jelentesse meg a hazai és a világirodalom egyes kiváló termékeit. Mikor az első füzetek (ezek a most rnár kedves, ismerős, apróbetüs könyvecskék megjelentek és a trafikokban odalapnltak a pulpitusokon a legkapósabb árú, a szivarok mellé, akkor azt hitte mindenki, hogy ebből a vállalatból is csak az lehet, ami a szivarokból : füst. Mert Radó Antal ugyan kiváló iró, nagy műveltségével és Ízlésével ki tudja válogatni a világ szellemi kincstárából, mit vigyen be a magyar közönségbe, de 30 filléres árak mellett, s ebből a trafikosoknak is provízió jár, hol vesz olyan sok olvasót, hogv a „Magyar Könyvtár" megélhessen ? Az első tiz-húsz füzet azonban olyan szerencsésen volt összeválogatva, hogy mindjárt megfogta az olvasót. Benne volt Katona „Bánk-bán"-ja. „Bánk bán" nemzeti büszkeségüuk. Az egyetlen nagy magyar tragédia. És csak tizenöt krajcárba kerül. Egy másik füzetben az Arany János balladái voltak. Azok is 15 krajcár. Hiszen ez hihetetleu ! Tizenöt krajcárt a pincérnek ad a kabátos ember, amiért azt mondja : „kumcson" (kommt schon), nem hogy az Arany bűbájos balladáiért ne adjon ! Volt továbbá Maupassanttól, a legjobb fraucia elbeszélő irótól egy füzet. De Amicistől, a legjobb olasz elConfectió-osztályunkra felhívjuk: t. vevőinknek szíves figyeim gtT " Plüs-kabátokban remek különlegességek! Kiváló tisztelettel KRAUSZ JÓZSEF M. FIA ÉS TÁRSA divatáruhá.a.
