Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-09-28 / 39. szám

most áll azon a ponton, hogy a gázgyár félszázados monopoliumát, bár óriási áldozat árán visszaváltsa, de ha a vidéki városokat nézzük, ott van pl. Kaposvár, mely 14 év után okosabbnak, jobbnak találta a telepet megvásárolni, mint a közönséget továbbra is egy cég kényére bizni s a jövedelmet ugyanennek ajándékozni. A természetes fejlődés tehát ez, míg az, ha a házi kezelés helyébe bérbeadás lépne, határozottan visszafejlődés lenne. Nekünk pedig nem szabad egy lépést sem tenni hátra. (Úgyis elég hátul vagyunk még mindig.) Előre kell mennünk s arra kell törekednünk, hogy igenis jobb legyen a közvilágítás, olcsóbb a magánvilágítás és telepünk mégis kifizetődjék. Ha ezt egy vállalkozó cég megakarta csinálni, nekünk meg kell csinálni tudnunk. Már hogy aztán ez a személyzeti kiadások leszállítása, az üzemköltségek lehető redukálásává fogyasztók számáuak újabb jelentékeny megnövelése által vagy mindezek által együttesen történhetik-e, az azon való gondolkodás és erről való gondoskodás a telepfelügyelőbizottságnak a kötelessége. A napirendre került tervezettel szemben elfoglalt merev álláspontját helyeseljük, de elvárjuk tőle, hogy a javaslat általunk jelzett tanúságait is levonja s a város érdekében értékesíti. Veridicus. Munkás-gimnázium. Pár év előtt nálunk is meglehetős hullámokat vert a munkásképzés ügye. Angol, holland példákon lelkesülve, több városunkban, de kiváltképpen Budapesten felállítottak tanfolyamokat munkások részére. Azonban egy idő óta, mintha elcsendesült volna ez a fontos kérdés, a közvéleményben szó is alig esik róla. E héten olvastam, hogy megalakítják az u. n. munkás-gimnáziumot és egyszersmind miniszteri támogatással létesítik a közművelődési házat is, ahol majd az említett gimnáziumi előadásokat fogják tartani. A munkás-gimnázium fogalma nálunk még nagyon ismeretlen. Ennek az lehet az 80 százalék hijával beváltogatni. Később ezek is elmaradtak. Hogy éhség ne legyen e miatt a táborban, bizonyos számú tisztnek és legénységnek megengedték, hogy a városba mehetnek bevásárolni. Eközben megérkezett a hír Sztambulból, hogy : törökké kell lenni, vagy kiadatják okét az osztráknak ! Természetesen nagyon felzavarta ez a hir a kedélyeket. Nagy kérdés előtt állottak : lenni, vagy nem lenni ? — Törökökké leszünk! akadtak mindjárt önkéntesek, mintha bizony osak annyiból állana az, hogy csapjunk fel a verbungba. Bem, Kmetty, Stein, Balogh voltak az elsők, kik példát adtanak. Ezeket követte 170 főtiszt s mintegy 400 hovéd. Az Izlamra térés a következőkép folyt le: a Mushir (altábornagy) Zarid pasánál történt a szertartás. Itt a Koránt (a török szentírást) Selim affendi felolvasta. Hogy mi volt annak az értelme, azt persze egyikük sem értette, csak utána mormolták, amint elibük olvastatott. Azután jött az eskü. Egy ujjukat feltartva kellett elmondaniuk : „La Allah, il Allah, Muhamed resul Allah ! (Egy az Isten s ennek prófétája Muhamed.) Ezután még valamit olvastatott a pasa Selim effendivel, mert ő maga — jegyzi meg maliciózusan Árvay — az ábécét még ha öreg szűrben, botra támaszkodva tennék is elibe, meg nem ismerné. Ezzel itt vége lett az ünnepélynek. Ezután oka, hogy körülbelül másfél éves a mozgalom, amely ennek érdekében megindúlt. A kultuszminisztériumból indult ki Molnár Viktor államtitkár rendkívüli lelkes támogatása mellett, aki ritka odaadó buzgósággal foglalkozik már régebben a tudomány és műveltség elterjesztésével a munkásságunk körében is, ennélfogva, ha jól tudom, az Urájiiá-val kapcsolatban akarja megoldani a nagy kulturális intézményt. Az eljárási "módozatokat a következőképpen állapították meg az Urániával együtt. A tudomány minden ágából, ami népszerűsíthető és általános érdekű, lehetőleg sorozatos előadásokat állítanak össze nyomtatásban. Ez alőadások füzeteit oda, ahol ilyet tartani akarnak, igen-igen csekély dijért elküldik és egyszersmind az előadáshoz szükséges vetítő képeket és készüléket is a legkisebb árért hozzácsatolják. Természetes, hogy ahol az előadásokhoz megkívántató gépek és egyéb tárgyak megvannak, ott fölösleges kiadás volna a központból rendelni meg ilyeneket. De mindenesetre feltétlenül szükéges ez előadásoknál a vetítés. A szemléltetés (bár az érzékeltetés még hangokban is utánozható volna) a tanításnak a legfőbb alapelve és első eszköze. A jó vetített kép többet és jobban magyaráz sokszor, mint a legkiválóbb prelekció. Különösképpen pedig, ami a hallottak és tanultak emlékezetben tartását illeti, a vetített képek sikere utolérhetetlennek bizonyúlt minden oktatásban. Es ha ezen előadási mód olyannyira hasznos általában véve, meunyivel inkább nélkülözhetetlen oly egyének oktatásában, akik a szorosan vett iskolázástól régen megszabadulva avagy csak egy pár elemit végezve ipari pályán működnek és szeretnék ők is, ha a tudományos ismereteket elsajátíthatnák. De nem a vetített képekkel való előadásokat akarom itt dicsérni, hanem felhívni városunk minden kulturális tényezőjét és egyéneit, hogy a munkásképzés zászlaja alá tömörüljenek és legyenek rajta, ez intézmény megvalósításán városunkban is. Sok-sok erkölcsi szempont sorakozik ennek létesítése mellé. A legfőbb köztük diszmenetben a nagy kaszárnyához mentek, hol már egy zászlóalj török katonaság felállítva Mir Alajra várakozott, ki is nagy kísérettel mögötte megjelenvén, a további ünnepély folytatódott, olyképen, hogy mintegy huszonötén felállíttattak sorban. A fez-eket (vörös, kékbojtos sapka) kipakolták s megkezdődött egy újabb ceremónia. — Naszlad iszterszcsi ? (Mi nevet kívánsz ?) szólt az ezredes. Aki már tudott török neveket, és választott már azokból magának, az felelt, — aki nem, az rábízta azt a szertartást végzőre. Erre levette a fövegét az áttérőnek s átadván azt a mellette álló őrnagynak, mondá : — Szizin ad Saii olur, (A te neved Szali leend,) s fejébe húzta egész a füléig a Vörös fezt, az őrnagy pedig két kezébe fogván az átvett korábbi föveget, arca elé tartva — tisztességgel legyen mondva — bele köpött s a földhöz vágta, aközben mormogván: „szittimgyaur!" így ment ez sorra végig valamennyivel s a menekült k nagy része törökké lett formailag — ideiglenesen. Omer pasa eközben gázsit rendelt a renegáltaknak. No hiszen lett most öröm, kezdődött a vigalom. Volt pénz, mint polyva, fel-felkiáltottak : nincs párja a töröknek széles e világon! Járta most már a fürdő, kávéház s egyéb mulatságok. Megtanultak törökösen ülni, köszönteni, pipázni, kávét szürcsölni stb. Mikor már jól megszoktak Viddinben, nov. az, hogy a tudás fájáról oly kezek is szakíthatnak édes és tápláló szellemi gyümölcsöt, amely kezek eddig csupán a véresverejtékes anyagi munka gépszerű előállításán fáradoztak. A másik jó eredmény annak gyakorlati tapasztalata, hogy nem elég ám egyesületeinkben lapok olvasásával, billiárddal s kuglizással üdíteni fel a kifáradt munkásság lelkét, hanem ezek mellett harmonikusan férne meg rendszeres tudoínáuyos ismeretközlés is. Eleinte talán sok küzködés állna útjában e nemes irányú intézmény működésének, de később a lankadatlan kitartás után, örvendetes termése mutatkoznék az elvetett magoknak. Hogy ez így történhessék, arról gondoskodik igen bölcsen e gimnáziumok olyan eljárása, mely szerint minden előadás előtt, de legtöbbször azok után, a hallott előadásról szóló füzeteket aki akarja, 1—2 fillérért megveheti és így otthon a hallottak és látottak fölött gondolkodhatik, azokat szelleme megemésztheti, ami tulajdonképpen az igazi ismeretgyüjtés. Végezetül meg kell említenünk, hogy az előadó szabadságát nem kötik meg a fentebb említett nyomtatott füzetek, amelyeket a központ csak kívánatra küld. Aki önmaga óhajtja elkészíteni előadását, teheti, de mindenesetre népies módon és vetítő készülékkel és gondoskodnia kell lehetőleg az előadások nyomtatványok útján való közléséről is. Körülbelül ezek a főbb vonalai a munkás-gimnáziumi előadásoknak. Senki sem tagadhatja ezeknek nemzetkulturai szempontból is nagy jelentőségét. Es mindannyian, akik érdeklődnek e kérdés iránt, beláthatják, hogy megvalósítani nem nehéz. Csak akarat kell hozzá két oldalról: először legyenek lelkes előadók, másodszor: iparos és kereskedő ifjúságunk egyesületei és önképző-körei ne idegenkedjenek tőle. Amint Pápát ismerem: mind a két tekintetben reménnyel nézhetnénk a munkásgimnáziumok ügye elé, még a tél folyamán. Gy. Gy. 18-án el kellett ezt hagyniok nemcsak a renegátoknak, hanem a többi menekülteknek is, mert bellehbezték őket Sumlába. A csapat előtt Bem ment egy szép batárban, melyet ökrök, mulák és szamarak vontattak oly lassan, hogy alig látszott mozogni; utána bulgár szekeresek ökrökkel renegátokat vittek; a többi emigráns ezek után lovon, mulán és szamarakon hátalva. A karaván legelején török előcsapat, leghátul utócsapat, jobbról és balról pedig dzsidás lovasság sűrű távközökben volt a kiséret. így mentek az emigránsok Sumla felé. Oda megérkezve, mindnyájokat kaszárnyákba helyezték el, de oly rendkívül kemény tél állott be, hogy sokat kellett a nagy hideg miatt szenvedniük. Bizonyítja ezt Bemnek lakása. O egy kaszárnyában, az első emeleten lakott. Szobája oly hideg volt, hogy folytonosan farkasbundában kellett lennie. Iráeközben megfagyott a tinta a tollában, asztalán fenékig befagyott a viz a poharában, éjszaka pedig ráfagyott a lehellete a fejaljára. Sumlában hosszabb ideig tartózkodván, itt két lapot is alapítottak a menekültek. Egyiknek oime: „A menekültek", a másiké pedig „A renegáltak" volt. Mint kuriózumot megemlíti a napló, hogy milyen mesés olcsóság volt akkor Sumlában. Egy pulyka 10 váltó garas, egy kacsa 4, egy tyúk 2 s tizenöt tojás egy váltógaras volt, egy okka