Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-09-21 / 38. szám

Válasz Billitz Ferenc úrnak. Mindenekelőtt köszönöm az igen tisztelt Szerkesztő úrnak azon szívességét, mellyel alkalmat adott nekem arra, hogy a fenti levélre még melegében válaszolhassak és ezzel az ügyre nézve haszontalan további vitának végét vágjam. Sajnos, Billitz úr levelére érdemileg tulaj donkép nem is adhatok feleletet. Még pedig azért, mert nem akarok oly új szokásnak hódolni, hogy egy általános érdekű és jellegű cikkre, jövő és személyeskedő felszólalások cáfolatába boosátkozzam. Ha Billitz úrnak fájt a múltkori cikkem, illetve nem tetszettek a benne felsorolt tények, akkor szállt volna velem szintén általános érdekű és jellegű felvilágosításban vitára és tette volna semmivé állításaimat. Azt értettem volna és rá érdemileg felelnem is kellett volna. Azonban olyan fajta kiruccanásokra, amelyekben a felszólaló, mint Billitz Ferencz úr is, megfeledkezve a jó magyar közmondásról: „akinek nem inge, ne vegye magáramaga hivja fel személyére a nagyközönség figyelmét akaratunk ellenére, az olyan kirohanásokra nem szokás, de nem is szükséges reflektálnom. Ebből következik és mindenképpen állom is, hogy múltkori cikkemben felemlített Összes állításaimat a fa- és szénárakra és azok elárusítási módjára nézve fenntartom, de hangsúlyozom itt is, hogy e fenntartásból is hiányzik részemről minden személyeskedési vonatkozás. Továbbá teljes meggyőződéssel, tántoríthatatlanul agitálok amellett, hogy kiváltkép a hiva talnok osztály, amely egyedül fizetéséből él és ekként az összes piaci árak emelkedésének súlyát legjobban érzi, a saját megélhetése érdekében szövetkezzék első sorban a most nagyon is drága tüzelőszerek olcsóbb bevásárlására. Nem hadüzenet ez a kereskedelem ellen, hanem jogosult önvédelem a folyton fokozódó és bennünket kipusztító drágaság ellen. Mért menjen az ezek bevásárlásával járó haszon mások zsebébe', mikor a vevőknek is nagyon szükségük van rá. Billitz úr kereskedő és tán csak nem helyteleníti e számítást ? Ami Billitz úr levelében azt a pontot illeti, amely szerint a szénbányák holmi 20—30 métermázsát vásárlóval nem állhatnak szóba és ezért van minden városban s ennélfogva Pápán is egy kézben azon bánya szenének elárusító joga, — általános érdekből jegyzem meg rá, hogy tudtommal nemcsak 20—30 métermázsás vevőknek, de ha az egész város lakossága összeállna, ama bizonyoson kívül, még akkor sem kapna szenet, csak az illető bizományos engedelmével és kezén keresztül. Ez az igazság ! Itt Pápán is így van. Aki nem hiszi, kérdezősködjék egyes nagyobb hivatalokban utánna. dzsidás közé, mely őket tisztelgéssel fogadja. A dzsidások csakhamar megadták a felvilágosítást. Elmondták, hogy ők Bem táborától elszakadt lengyelek, kiket, midőn az imént Merulba érkeztek, az ottani biró osztrákoknak vélvén, értesített, hogy magyar foglyaik vannak, akikre éppen most gyújtják rá a házat, melyben fogva vannak. A dzsidások ekkor sarkantyú közé kapván lovaikat, vágtatva nyargaltak az égő ház felé, ahol még éppen jókor érkeztek meg, hogy őket a kínos haláltól megmentsék. Merulból másnap — miután a kannibál oláhokat megfenyítették — aug. 21-én a dzsidások ós utólagosan még hozzájuk csatlakozott huszárok fedezete alatt tovább indultak s ötödnap múlva átmentek a határon, Kalafátnál pedig a Dunán Viddinbe, rálépvén a hontalanság szenvedésekkel megrakott útjára. Árvay, miként azt terjedelmes és felette érdekes naplójában leirja, bejárta három földrész számos országát, míg végre 1857-ben hazajöhetett, de még akkor is a temesvári vár Nro 2-jébe zárták. Utóbb egy alföldi nagy uradalom jószágigazgatója lett. Az Alföld metropolisában halt meg, ott nyugossza örök álmát a szegedi központi temetőben. A nemzet Géniusza virrasszon elhagyatott sirja felett! . , . Egyébként én nem irigylem sem Billitz úr, sem más kereskedő szerencséjét és üzleti összeköttéseit. Sok szerencsét is kívánok nekik. Azonban Billitz úr se haragudjék, ha egy közérdekű cikk a helybeli lakosság egyrészét, kiváltkép a hivatalnoki osztályt a drága tél idején a tüzelőszerek olcsóbb beszerzésére szólítja fel. Ez a kölcsönös méltányosság, amely előtt az üzleti érzékenységnek is el keli némulnia. Gy. Gy. A színházi hét. Bár egy fólhónappal előbb, mint a pápai szezón sikere érdekében szerettük volna, de teljes téli társulattal vonúlt be Szalkay színházunkba. Úgy az operett, mint a drámai ensemble határozottan jó erőkkel gyarapodott. A zenekar is teljes téli. Csak még egy nem az : a darabok betanulása. Erről azonban, nehogy a gáncs szavaival nyissuk meg e rovatot, majd a fatális (Pápán fatális) sikerű Fátumnál szólunk, e helyett inkább adjunk elismerésünknek kifejezést, hogy az igaz 1 gató végre ismét olyan szubrett-primadonnát hozott Pápára, aki egyéb kiváló tulajdonságai mellett azzal a megbecsülhetetlen s a mai énekesnőknél elég ritka tulajdonsággal rendelkezik, hogy gyönyörű énekhangja is van és pompásan tud énekelni. Kormos Ilonka, így hívják az új primadonnát, egyszer játszott a héten, de ez egyszer felléptének aztán oly igazi sikere volt, minőre kevésre emlékszünk. A „vig" Özvegy, ki már tán tizenötödször járván színpadunkon, kissé unottá s vénné kezdett válni, új életre kelt az ő játékában, aranyos, kedves fiatal asszonnyá, akivel publikumunk feltétlenül szeretne vagy szeretett volna találkozni, mielőtt a paródia-költők múzsája „bús" sá változtatja át. Nyárban kezdődvén téli szezónunk, stílszerű kezdetnek egy nagyon is nyári darabot láttunk, amelyben fürdői kosztümben szaladgálnak az emberek s szalmaözvegyi dáridót rendeznek. Hogy mindez egy csomó frivolitás és trivialitás kíséretében történik, aminek minél drasztikusabbá tételében Szalkay (a BBernát

u címszereplője) nagy mester, azt mondanunk sem kell. Hellyel-közzel egy-egy sikamlós, de szellemes éle nem kárpótol a darab túlsók disznóságáért. Csak sajuáljuk, hogy Heltai, akinek tehetségét nagyrabecsüljük, ilyen darabbal segít az amúgy is megmételyezett fővárosi erkölcsöket még jobban megrontani. A darabnak persze sokat nevettek, néha még a darabnál is izléstelenebbül. Szalkay — azt meg kell adni — jól játszotta a címszerepet, Hidy Irén vérbeli kabaretónekesnő volt, ellenben Holéczy Ilona semmikép sem illett a bohózat légkörébe, viszont Tomborné, Báthori, Szathmáry annál inkább. Kovács Lajos, a társulat új tragikus színésze, 10 szavas szerepében is elárulta intelligenciáját. Vasárnap este újra ment a „Bernát" a trivialitások iránt még hálásabb karzati közönség előtt. Miután vasárnap délután a Helyreasszonyban, sőt a hétfői féláras ördögben is megnyugvást szerezhettünk arról, hogy a műsor valódi támaszául ma is itt van a szimpatikus Ráthonyi Stefi, akit, ha az új „kiválasztottak" közül egyik-másik majd csődöt mond, megint elő lehet rántani s miután az utóbbi darabban a kis Csendes Alicet is viszont láttuk, aki Micseyék idején a naiva szerepkörben elég szép sikereket aratott, amit hétfőn este helyette Báthori és Holéczy, no meg Ráthonyi cselekedtek meg, bekövetkezett a kedd és A vig özvegy. Igazán sajnálhatják, akik nem voltak jelen s nem láthatták Kormos Ilonka bemutatkozását. Ez a pikáns arcú, vékony, hajlékony termetű fiatal primadonna igazi művészi eszközökkel aratta gyönyörű sikerét. Kitűnő hangja van, művészileg képzett énekesnő. Már belépője is tetszett, a Vilja-dal elbűvölte a közönséget, de a „bamba gyászvitéz" előadásában megnyilatkozott pompás humor valóságos tapsvihart provokált. Játéka disztingváltan finom, látszik, hogy nem az olcsó hatásokra dolgozik, kecses tánca szintén nagyon tetszett. Azt hisszük, ő benne megtalálta Szalkay a szezón Üdvöskéjét. De Gyárfás is úgy látszik arra talált benne, a nagyszerű partner őt is egészen felvillanyozta, még tán soha ily pompásan nem játszotta ós énekelte Danilót, akinek szerepe nagy bölcsen mégis nála maradt s nem feminizáltatott. Egyébként az egész előadás a lehető legjobb volt. Medgyaszay tavaly óta jelentékenyen I erősbödött tenorja a májusi románc zenei szépsé-) I geit egészen érvényre juttatta, s főkép Bátori, | Tordai, Déri, Szatmáry mind igen jók voltak ós remekül játszott Tombor vezetésével a zenekar. Bár a színház a nagy zsidóünnep miatt nem volt egész tele, annyi lelkes taps és újrázás régen volt színházunkban, mint ez este. A kis trafikos leány, kit nálunk — pénztári tekintetekből — „énekes"-nek tettek meg, ennek ellenére gyér közönség előtt játszotta el a maga naiv kis történetét, megszökvén az ifjú márki miatt az öreg márki palotájába s lényének ártatlanságával az öreg márkit annyira megbabonázván, hogy végül maga kéri meg a kezét a fiatal márki számára, míg ő maga az öreg trafikos néni kezével elégszik meg. A címszerep Hidy Irén kezébe volt, aki megmutatta, hogy nagy társalgó szerepeket vervvel tud megjátszani. Csak éppen egy kicsit szendébb lehetett volna, egyébként természetes beszédmódja, temperamentuma határozottan sikereket ígérnek neki a vigjátéki szerepkörben. Az öreg márkit Szathmáry élethűen ábrázolta, amit a poétának nem hiszünk el, az öreg viveurnek jámbor papává változását, azt az ő természetes játékában elfogadtuk, Déri aránylag kis bonvivant szerepét kitűnően játszotta meg, Tomborné a trafikos mamát adta sikerülten. Epizód szerepeikben kacagtatót nyújtottak Bátori, Kovács és Bérezi. A közönség, amely frivolra volt elkészülve, megelégedetten távozott a nem várt „fehér estről". Annál kevésbbé lehetett elégedett a publikum a hét egyetlen drámai estéjével. A Fátum szenzációs sikert aratott a télen a Nemzetiben. A társadalmi becsület és a párbaj kérdését sok új szempontból világítja meg benne a szerző, aki (mint azt nagy bámulatunkra még a szinlapon is rajta láttuk) aktiv főhadnagy. (Avagy ezután így fognak festeni a színlapok : Helyreasszony, irta Kada lElek polgármester; Szép Ilonka, irta Szávay Gyula ker. és iparkam. titkár; Bernát, irta Heltai Jenő élclapszerk.; Kántorné, irta legifj. Szász Károly min. tan.; Leár király, irta Shakespere színész és fóldbirt. ; Faust, irta Goethe miniszter) A darab maga elég érdekes cselekményü. Hibája csak az, hogy a II. felvonásban egész új bonyodalom kezdődik s fejeződik is be. Az I. felvonásban az a leány áll az érdeklődés előterében, aki miatt egyik imádója (egy huszár-főhadnagy) kénytelen párbajt vívni egy hamis kártyajátékon rajta csípett gentlemannal, míg a II. nak második felében átveszi a főszerepet a főhadnagy kedvese, akinek az előbbi bonyodalomhoz semmi köze s akihez eddig a főhadnagyot igazi érzelmi kötelék nem is kapcsolta. (A leány maga mondja : „Egy év alatt te engem egyszersem csókoltál meg!) Ha ez hibája a darabnak, előnye volt az előadásnak, mert ezáltal véget ért az a boszantóan kinos vergődés, amit az I. felvonás hős nője Csendes Alice produkált valóságos bábeli Össze-visszaságban zagyva értelmetlenségeket hebegvén össze vissza. Csendest régebben szorgalmas színésznőnek ismertük az új szerepkör (drámai szende stb. ami nem is való egyéniségének nem is felel meg) tette-e, hogy ily alaposan tönkretette a darabot, vagy mi más, nem tudjuk, de az bizonyos, hogy így nem szabad színpadra állani. A II. felvonásban Holéczy vette át a hősnő szerepét s a kínálkozó egy-két drámai momentumot hatásosan aknázta ki. Ami csekély taps volt az este, az neki szólt. Dérit és Szathmáryt az első felvonásban láthatólag zavarta Csendes szerepnemtudása, aztán csendesesen beletörődtek sorsukba s a másik két felvonásban jól játszottak. Kovácsot ismét kis szerepben láttuk (Vajkay tábornok), de választékos előadása benne a drámai ensemble kimagasló oszlopát sejteti, lnke nem való komoly szerepre, torz maszkja is bántó volt, a mellékszereplők közül ki többet, ki kevesebbet, de mindegyik rontott valamit a drámai akció komolyságán. A közönséget, mely (drámánál!) zsúfolásig megtöltötte a színházat a rossz előadáson boszankodva oszlott szót. Reméljük egyébként, hogy ez az est lesz a szezón első és utolsó „fátuma." Tegnap este fólhelyár és egész ház mellett Szávay Szép Ilonkáját adták jórészt a tavalyi szereposztással. Uj csak Hidvéghy Margit, az Ilonka személyesítője volt; elég csinosan énekelt s játéka is megjárta, a szerep azonban nem oly természetű, hogy akár ének, akár játékbeli készségéről határozott véleményt mondhatnánk. A régi szereplők közül most is Hidy Irén vezetett; fess Mátyás volt s igen jól játszott és énekelt; mellette Gyárfás mint bolond aratott megérdemelt sikert. Az előadás egyébként meglehetős vontatottan ment. —őr—