Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.
1907-06-15 / 24. szám
— Cselédjutalmazás. Megható ünnepség keretében ment végbe f. hó 9-én Kulcsár Mihály ugod-vadkerti gazdasági cselédnek a megjutalmazása, aki 53 év óta áll a gróf Esterházy Pál ugodi uradalmának szolgálatában. A földmivelésügyi miniszter elismerő oklevelét ós a kormánynak 100 korona jutalmazási összegét szép beszéd kíséretében Bélák Lajos főszolgabíró adta át a megjutalmazott öreg cselédnek, akihez a jelenlegi urad. bérlő: Mandl Aurél is szives üdvözlő szavakat intézett, mire az öreg Kulcsár könnyezve mondott köszönetet. Majd az ünnepség után, mely a vadkerti urad. erdőtisztás helyén folyt le és amelyen Ugod község képviselőtestülete és intelligenciája, az ugodi urad. főerdészi hivatal is képviselve volt és a béruradalom összes cselédsége részt vett, a magyaros vendégszeretetéről híres urad. nagybérlő és bájos felesége, a vadkerti, kastélyban fényes ünnepséget adtak a megjelentek tiszteletére és a cselédségnek is zenés lakomát rendeztek. Hasonló ünnepély lesz holnap, vasárnap Külsővathon, Sarlay Gyula gazdaságában, ahol Boros István 51 éve szolgáló gazdasági cseléd fog jutalomban és elismerő oklevélben részesülni. A jutalmat és oklevelet itt is Bélák Lajos főszolgabíró fogja átnyújtani az érdemes öreg cselédnek. — Ének- és zenevizsga. A pápai állami polgári leányiskola ének- és zenevizsgálata f. hó 21-én délután fél 6 órakor lesz az intézet tornatermében, mely alkalommal a növendékek 15 pontból álló műsorban fogják bemutatni az énekben és zenében szerzett előhaladásukat. A viszgálatra a szülőket, a tanügy barátait és az érdeklődő közönséget ez úton is tisztelettel meghívja az igazgatóság. — Zászlójubileum. A mészárosok, hentesek, vendéglősök, kávésok ipartársulata jövő hó elején szép ünnepet fii. Akkor tartják meg a társu lat zászlófelavatásának 50 éves jubileumát Később meghatározandó napon nagy népünnepély lesz, melyen a szegényeket is megvendégelik. — Népgyűlés. A helybeli szociáldemokrata párt vasárnap délután nagyszámú hallgatóság résztvétele mellett népgyűlést tartott a Fő-téren. A gyűlés elnöke Aluli József asztalos-mester volt, akinek bevezető szavai után, az általános titkos választói jogról szóló napirendet a budapesti központi pártvezetőség egyik tagja, Klárik Ferenc adta elő. Élénk temperamentummal, gyakorlott szónoki készültséggel előadott beszédében a választói jogról mint politikai szükségességről szólott. Bírálta a koalíciós kormányt, amely a megkötött paktum ellenére az állami folyó szükségletek kielégítése után nem terjesztett elő törvényjavaslatot a választói jogról, hanem sietve megalkotta a cselédtörvényt, amely több pontjában reakciós intézkedéseket tartalmaz. Ám a munkásság jogait nem hagyja elkoboztatni, éber figyelemmel őrt áll a politikai események mellett, s az általános titkos választói jog törvénybe iktatásáért, ha szükség lesz reá, a politikai tömegsztrájkkal is harcba lép. Végül a munkás-sajtó, főként a „Népszava" napilap pártolására szólította fel a munkásokat, hogy az minél erősebb fegyverük lehessen a gazdasági és politikai harcban. Figyelemmel hallgatott B többször helyeslésektől kisért beszéde befejeztével Biró Lajos, a gyűlés jegyzője a választói jog érdekében határozati javaslatot terjesztett elő, amelyet egyhangúlag elfogadtak. Ezek után a népgyűlés rendben szétoszlott. — A városi zeneiskola évzáró vizsgálata ma este 7 órakor lesz a leányegylet főutcái helyiségében. A növendékek 31 műsorszámban fognak előhaladásukról számot adni. A hangversenyszámba menő vizsgálat, mint minden évben, idén is bizonyára nagy közönség előtt fog lefolyni. — Évzáró vizsgálatok. A ref. polgári leányiskolában és tanítónőképző-intézetben az évzáró vizsgálatok a következő sorrendben lesznek : jun. 17-én, hétfőn délelőtt az I., délután a II.; junius 18-án, kedden d. e. a III., d. u. a IV. polgári iskolai osztályok vizsgálatai. Jun. 19-én, szerdán egész nap az I.; jun. 20-án, csütörtökön egész nap a III. képző-intézeti osztályok vizsgálatai; jun. 21-én d. u. 3 órakor az évzáró ünnepély. A kézimunka-, rajz-, slöjd-kiállítás a vizsgálatok kezdetétől fogva megtekinthetők. E vizsgálatokra a taníttató és érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja a tanintézetek igazgatósága. Az izr. elemi iskolában az évi záróvizsgálatok a következő sorrendben s időben fognak megtartatni: jun. 22-én, szombaton d. u. Talmudvizsga, 23-án, vasárnapd, u. a IV. fiuoszt. hittanvizsgája, 26 án, szerdán d. e. az I. fiu s I. leányosztályok, d. u. a II. fiu- s II. leányosztályok, i 27-én, csütörtökön d. e. a III. fiu- s III. leányosztályok, d. u. a IV. fiu s IV. leányosztályok vizsgálata. — Figyelmeztetés. Figyelmeztetjük az érdeklődőket, hogy a Pápai Közgazdasági Bank részvényeit csak folyó hó végéig lehet jegyezni. Részvények jegyezhetők: a Pápai Önsegélyző Egyesület irodájában. — A felsővárosi olvasókör Schnattner Géza vendéglős összes helyiségeiben 1907 junius 29-én, saját könyvtára gyarapítására tekeversenynyel egybekötött nyári táncvigalmat rendez. — Belépti díj személyenként 80 fillér, családjegy 2 korona. Tekeverseny kezdete délután 1 órakor, vége fél 8 órakor. Első díj egy darab 10 koronás arany, második díj 6 kor., harmadik díj 4 kor. Három dobás ára 20 fillér. A tánc kezdete esti 8 órakor. — Elutasított határozat. Vaszar község képviselő-testületének azon határozatát, amelyben az italmérési helyiségeknek vasárnaponként való zárvatartását kimondotta azért, mert a képviselő testület ily határozathozatalra nem illetékes; továbbá, mert olyan törvény vagy rendelet, mely a községi képviselő-testületnek az italmérési jog gyakorlása tekintetében hatáskört biztosítana, nincs, — vármegyénk alispánja nem terjeszti jóváhagyásra a törvényhatósági közgyűlés elé. Az 1891. évi XIII. t.-o. a korlátlan kimérések üzletének nyitva tartását vasárnapon egész napra biztosítja. — így hát, mint azt mi előre meg jósoltuk, Vaszar község képviselő testületének szép határozata kárba veszett. — Táncvigalom. A ker. munkásegyesület építőmunkás szakosztálya 1907. évi junius 29 én, Péter Pál napján (kedvezőtlen idő esetén másnap vasárnap) a keresztény munkásegyesület kerti helyiségében (Szentilonai utca 12.) nyugdíj-alapja javára tekeversennyel, konfetti- és szerpentincsatával egybekötött zártkörű táncvigalmat rendez. A tekeverseny kezdete délután 2 órakor. I. díj 10 kor., II. díj 5 kor., III. díj 3 korona. Három dobás ára 20 fillér. Tánc kezdete esti 8 órakor. Belépti díj : Személyjegy tagoknak 80 fi 11., nem tagoknak 1 kor., családjegy (3 személyre) 2 kor. 20 fill. — Vicinális utak tavaszi bejárása. A pápai járásban húzódó pápa—vaszar—gecsei út beutazását f. hó 17-én délután, a pápa—böröllő — mezőlak—békási út beutazását f. hó 18 án d. e., a pórszalók—vinári út beutazását f. hó 18 án d. u. fogja a járási főszolgabíró eszközölni. Ugyanezen időben az utibizottsággal Vaszaron, Békáson és Nemesszalókon utibizottsági üléseket fog tartani. — Mire jó a szövetkezet ? Vaszar községből rossz hírt kaptunk az ottani keresztény fogyasztási szövetkezet „működéséről". A szövetkezetben, ahol csak korlátolt italmérési engedély van, a tagok rendszeres tivornyákat rendeznek, s hogy visszaéléseiket fel ne jelentsék, maguk közé vonják az éjjeli őrségre kirendelt strázsákat is, ott dőzsölnek esti 11 —12 óráig is. A dőzsölés, dorbézolás beszüntetésére megjelenő elöljárókat pedig kigúnyolják. Ezek a garázda elemek boszujától íélvén, őket feljelenteni sem merik, így hát tovább is akadálytalanul tanulhatják a „mértékletességet." — Ki akar postás lenni ? Posta- és távíró segédtisztekké való kiképzés céljából a m. kir. posta-távirda és távbeszélő hivatalokhoz növendékek vétetnek fel. Növendékké fölvételért azok a magyar honos ifjak pályázhatnak, kik a középiskola IV., vagy ezzel egyenlő rangú más iskola megfelelő osztályát hazai tanintézetben sikerrel végezték, 14 évesnél nem fiatalabbak és 14 évesnél nem idősebbek. A pályázók községi, erkölcsi bizonyítvánnyal fedhetlen magaviseletüket, hatósági orvosi bizonyítvánnyal pedig ép és egészséges, a posta távi és távb. szolgálatra testileg alkalmas voltukat is igazolni tartoznak. A fölvételért sajátkezüleg írt, ivenként egy koronás pénzügyi bélyeggel ellátott és okmányokkal felszerelt kérvénnyel 1907. évi julius hó 30-ig lehet folyamodni. A kérvény ahhoz a posta- és távirdaigazgatósághoz küldendők, hova a folyamodó felvételét óhajtja. A fölvett növendékek kötelesek a szolgálatot az értesítés kézhez vétele után legkésőbb október hó 1-én megkezdeni. A növendékek 18 éves életkoruk betöltéséig gyakorlati kiképzés alatt állanak ; ezen kiképzés első felében semmiféle javadalmazásban nem részesülnek, az első év második felében havi 15 K-tól 50 K-ig emelkedő napidíj- átalányban részesülnek. 18-ik évük betöltése j után vizsgára bocsáttatnak, melynek sikeres ki-: állása esetén segédtisztté neveztetnek ki. 1 — Gyilkossági kísérlet. Harangozó Mihály vaszari lakos múlt hó 29-én a nyilt utcán, régebbi haragból kifolyólag Horváth János ugyanottani lakosra forgópisztolyból rálőtt. A lövés szerencsére nem talált; ám azért a boszuálló atyafit a kir. törvényszék fogja cselekedetéért felelősségre vonni. — Felülfizetések. A földmives-iskola tanulóifjúságának folyó hó 9-iki mulatságán felülfizetni szívesek voltak: Jákói Géza 7-50 K; Viz Ferenc, Tar Gyula, Magyar izr. kézmű és földmivelési egyesület (Budapest) 5—5 K; Kis Tivadar, ifj. Faa Mihály 4-4 K; Mandl Aurél, Máté László, Néhman Gábor, özv. Hochhold Ferencné 3—3 K; Mihályi Géza, Kodolányi Árpád 2-50—2-50 K; Kis József, Langráf Zsigmond, Körmendi Béla, Polák Ferenc, dr. Adorján Gyula, Kovács Mihály, Nyárády János 2—2 K; Frauendienst Viktor 1-50 K; Gombás Andrásné, Bentsik János, Surányi János, Mórocz Ferencné, Karlowitz Adolf, Kovács Kálmán, Graff N., Kralovánszky Gyula, Wohlrab Gyula, Bélák Lajos, Weisz Lipót, Juhász Imre, Rózsa Albert, Paár Miklós 1—1 korona. A nemesszivü adakozóknak ez úton is hálás köszönetet mond az igazgatóság és a tanuló-ifjuság. A borsosgyőri téglagyári munkások e hó 2 án tartott táncmulatságán feíülfizettek : Faa Mihály, Wittmann Ignác téglagyáros 10 —10 K; Rapooh Vilmos, Schlesinger Zsigmond 5—5 K; Vogel József, Steiner Ferenc 4 —4 K; Klein Vilmos, Piatsek Gyula 3—3 K ; Krausz Miksáné, Neumann Sándor, dr. Lőwy László, Schwartz Vilmos, Horváth István, Pálffy József, Néhman Gábor 2-2 K; Kohn Miksa Mihály 1-80 K; Tauber Izidor 1*60 K; Barna Ignác, Böhm Samu, Fellner Simon, dr. Kende Ádám, Kelemen Salamon, Kerpel Gusztáv, Kohn Adolfné, Balogh Ernő, Rosenfeld Lipót, Schlesinger Sándor, Schönfeld Sámuel 1—1 K; Bary Imre 60 fill; Nagy József, Erdei Imre 50—50 fill; N. N. 40 fillér. — Az állami-, községi- és felekezeti tanítók illetményének szabályozásáról, jogviszonyai és járandóságairól szóló 1907. évi XXVI. és XXVII. t.-c. utasításokkal és magyarázatokkal együtt megjelent. Ára 1 korona 50 fillér. Az összeg előre beküldése esetén bérmentve küldi Hajnóczky Árpád könyv-, zenemű- és papirkereskedése Pápa, Fö-utca 11. sz. — Iparossegédek figyelmébe. A győri keresk. és iparkamara 30 korona utazási ösztöndíjat küldött egy képzett iparoasegéd részére, ki a pécsi országos kiállítást tanulmányozni óhajtja; ennélfogva felhívja az ipartestület elnöksége az iparosifjúságot, hogy az ösztöndij elnyerése iránti szándékukat legkésőbb folyó hó 30-ig az ipartestületnél Írásban jelentsék be. — Pápa, 1907 junius 14-én. Hajnóczky Béla ipartestületi elnök. — Egy tanonc azonnal felvétetik Reguly N. utóda Milkovits Antal posztóés kalapkereskedésébe, Pápán. — A „Vasárnapi Újság" junius 2-iki száma 26 képe között közöl egy sorozat képet az olasz renaissance művészetről, a Duua áradásáról stb. Verset Farkas Imre és Sajó Sándor irtak e számban; Mikszáth Kálmán és Pékár Gyula eredeti s Wharton Edith angolból fordított regénye tovább folyik s a szépirodalmi közleméuyeket Gottier Lajos elbeszélése egészíti ki. Egyéb közlemények : Bubics Zsigmond nekrologja (arcképpel), Beardsley rajzainak ismertetése (képpel), a budapesti új Erzsébet-kórház, Garay Ákos két rajza a huszár-életből, az egysinü vasút ismertetése, képek a fővárosi gyermekek nyári mulatságairól, tárcacikk a hétről, egy 105 éves indánus nő képe, s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet. Közintézetek s egyletek, Sakkjáték, Képtalány, Egyveleg stb. A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre négy korona, a „Világkrónikáival együtt négy korona 80 fillér? Megrendelhető a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV. Egyetemutca 4. szám). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap" a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Junius 9. Zsirai József napszámos és neje Horváth Mária fia: István, r. kath. — Kovács Mihály cserepes és neje Turóczi Borbála leánya: Margit, r. kath. — Biró Mihály földmívelő és neje Végh Mária fia: Pál, r. kath. — Laluk Pál kőmives és neje Kutasy Klára fia: Lajos, r. kath. — Friedbauer Hermán cipész és neje Reisch Fáni fia: Sándor, izr. — Pap Mária szakácsnő fia: István, leánya: Anna, r. kath. ikerszülés. — Ritter Imre vendég-