Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.
1907-01-19 / 3. szám
IV. évfolyam. 3. szam. Pápa, 1907. január 19. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség': Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Mit szól ehhez a „művelt Nyugat"? Ha művelődési állapotunk fokmérőjéül azt vennők, hogy hányan szólnak hozzá szóban, írásban, sajtóban és az ország házában tanügyi és művelődési kérdéseinkhez, ma-holnap a nagy szesztartalom felrobbantaná kulturális hordóinkat. Sajnos azonban, hogy a hozzászólás mértéke nem áll egyenes arányban a művelődés terén való elöhaladásunkkal. Ezek a sűrűn hangzó beszédek inkább azt a furcsa és speciálisan magyar földön felburjánzott elvet akarják gyakorlatilag érvényesíteni, hogy aki iskolába járt, az már eo ipso ért a pedagógiához s aki újságot olvas, az feltétlenül kultúr-ember. Azon a bizonyos „müveit Nyugaton", melyet legtöbbször és legnagyob nyomatékkal éppen azok szoktak emlegetni, akik a műveltséget inkább csillogó cafrangokban, mint belső tartalomban keresik, máskép van ez. Kultúra kérdéseivel ott is foglalkozik mindenki, ám a biráló hozzászólás jogát csak annál ismerik el, aki erre a jogcimet megszerezte és nagy általánosságban az az irányzat uralkodik, hogy a kulturális kérdésekről keletkező vitának ne rom boló, rle é.nífö hatásu k legyen Nálunk, ó nálunk nem- így van ez. A fö: a szenzáció; a hozzáértés mellékes. Kimondott cél oly eszméket propagálni, olyanokat indítványozni, amik megkönnyítik az iskolában való előrehaladást, a diplomához való hozzájutást. Hogy aztán az iskola után, diplomával kezében hogyan boldogul a népek mai kulturális és gazdasági versenyében az a félmüveit ember, az már nem terheli az indítványozók lelkiismeretét, ők már addigra rég elérték azt, mi álmaik álma volt: a népszerűség vastapsát. Hogy mivel érték el ? Azt hiszem eléggé s elég nagy kéjjel tálalták azt fel a napilapok. A tudósok sárbatiprásával, a tudatlanok útjának egyengetésével. Olyanokat, akik külföldön is becsületet szereztek a magyar tudományosságnak, akik közül egyik éppen magyar nemzeti szempontból szerzett kiváló érdemeket, mikor alapos munkákban bebizonyította, hogy nemzetünk benn élt az európai népek szellemi közösségében, másika pedig a filozófiai irodalom terén alkotott maradandót és dolgozott annyit, mi nem gáncsot, de elismerést érdemelne, mindketten pedig az egyetem legkedveltebb előadói s az egyetemi ifjúság legatyaibb barátai voltak, olyanokat legyalázni, egyiket plagizátornak, másikat üzletembernek nevezni, az sokak szemében lehet kedves, de nekünk vigasztalan, szomorú látvány. Ezer szerencse, hogy az illető tudósok ezt nem igen fogják szivükre venni, ők nálunk sokkal jobban tudják, hogy Lessing és Sardou is „üzletemberek" voltak, „plagizátorok" pedig a legnagyobb mértékben! A tudósoknak vége ! Előre tudatlanok! Minek nektek latin, elavult az már, — szól az egyik — el vele! Magyar ember ne tanuljon németül! — harsogja a másik. Az egész középiskolai anyagot össze kell szorítani, inkább dióhéjban tanítani, vélekedik a harmadik ... És mindezek tetejébe, vizsga nem kell, osztályozás pedig csak akkor, ha nagyon enyhe. Vájjon mit szól mindehhez az a bizonyos „müveit Nyugat?" Mert ám a tudósnak ott meg van a becsülete, mert ott a klasszikus ismeretek állandó ápolása mellett két idegen nyeívet rendes, egyet rendkívüli tárgy gyanánt tanítanak, s ott a cél nem az: vizsgázni könnyen és gyorsan, hanem: tudni alaposan és jól. Vaj ion nem azt fogja-e hinni, hogy a XX. századba érvén, a legsötétebb Balkánba tolódott le országunk ? . . . Mert igaz, hogy hallhatna az a bizonyos müveit Nyugat országunkból kicsengő, az igazi kulturális haladás feltételeiről zengő, erővel teljes szavakat si