Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-01-05 / 1. szám

az ügyet kevésbbé odiózusnak alkalmas feltüntetni, mint aminőnek eddig látszott. Aa ügyről magáról végérvényes elintézése után okvetlenül szólni fogunk, ámde most tekintet nélkül reá, kimondjuk azt a véleményünket, hogy a városházi magán-munkálatokat okvetlenül szabályozni kell. Szabályozta ugyan ezt már egy tanácsi határozat is, mely megállapította, hogy minő munkálatokért mekkora díj jak szedhetők, ámde mi a szabályozást oly értelemben szeretnők, hogy főhivatalnokok egyáltalán tiltassanak el mindennemű magánmunkálattól. A képviselőtestület, ha méltányosnak találja, adjon ezért az illetőknek bizonyos kárpótlást, de ne tartassék fenn többé az az állapot, hogy hivatalnokok olyan kérvényeket, beadványokat szerkesztenek meg, melyek elintézésében ők maguk is, mint tanácstagok részt vesznek. Ez mig egyrészt nem egyezik meg szerintünk a hivatalnoki állás méltóságával, másrészt a pártatlan döntésnek szilárd bázisát szinte lehetetlenné teszi. A segédhivatalnokok hasonló mellékfoglalkozását érintetlenül hagynók, nemcsak, mert ők nem folynak be az ügyek elintézésére, hanem azért is, mert legtöbbször egyszerűen blanketták kitöltését végzik magánfelek részére, de meg e kis mellékjövedelemre a mai nehéz viszonyok között nagyon rá vannak szorulva. A vármegyeházán még mindig folyik a nagy tisztogatás. Két miniszteri számvizsgáló több mint egy fertályesztendeje túrja, böngészi a régi aktákat, vizsgálja, rovancsolja a számadásokat. Mi lesz a végeredmény? Nem tudjuk. Az, hogy a szabálytalanságok légiója kerül napfényre, kétségtelen. S hogy a vármegyének, ha pénz— Ez a kéz, oh, ez a kéz nem fog megrezzenni! Boldog lehet ez az ország, hogy sorsa függ; e kéztől. Ebben a pillanatban O kegyelmessége elsápadt. Hirtelen eszébe jutott, hogy fél órát tart az út egészen a császári palotáig s ha lekésik, akkor 0 fensége csakugyan bucsut mondhat az árnyékvilágnak. Pont tizenegy óra és egy perccel se több, mert később nincs tudomány, amely megmenthetné. O kegyelmessége tehát rohanva ment végig a városi parkon. A fogatát kivül hagyta és most ahhoz sietett. Lélekszakadva ugrott fel az elegáns fogatra és rászólt a livrés kocsisra: — Gyorsan Ő fenségéhez! A fogat őrült vágtatással rohant végig az utcákon. Szemben, utána és oldalt a gyalogjárókon tolongott a járó-kelő nép, a munkások ezrei, a burzsoá ós a gondtalan úr. Ő excellenciája öntelten mosolygott. Ennek a sokaságnak a sorsa most az ő kezében van. — Hajts! Hajts! — szólt sürgetően ismét a kocsishoz. Rémes sikoltás reszkettette meg egyszerre a levegőt. Egy vad, kinos hörgés, amely valami elgázolt, agyontaposott emberi kebelből tört ki. ő excellenciájának fogata elütött egy embert. Egyszerre nágy népcsődület támadt. A földön beverő véres roncsot körülvette az utca népe, megjelent egy rendőr is és komoly méltósággal kérdezte : — Mi történt? ügyeit rendezni akarja egy nagyszabású pénzügyi müveletet kell végrehajtania (értsd óriási összegű kölcsönt felvennie), az is kétségtelen. Szomorú kilátás az új esztendőre, aminek boruját csak az enyhíti némileg, hogy a romokból új élet fog felvirradni. Hogy ma pontosabb, becsületesebb már adminisztrációnk, mint volt a múltban, azt általában elismerik. Ha azonban a régi gyászos akták végleg lezárulnak s a megye krónikáját tiszta lapokra kezdik irni, akkor remélni lehet, hogy vármegyénkben a régi kedélyes gazdálkodás, pongyola közigazgatás helyébe erélyes és céltudatos gazdálkodás, szigorú, de feltétlenül megbízható közigazgatás lép. Kezdjük az új-évet evvel a szép reménnyel! Tanítók mozgalma. A pápai református egyházmegyei tanítóegyesület 1907. évi január 2-án Pápán rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés egyedüli tárgya volt a tanítók fizetésügye. Tárgyaltatott a M. T. Országos Bizottsága által a Képviselőházhoz intézett „Emlékirat-, mely a következő levél kíséretében küldetett meg az egyházmegye területén levő országgyűlési képviselőkhöz : A pápai reform, egyházmegyei tanító egyesület közgyűlése a „Magyarországi Tanítók Országos Bizottságának" 190ö november 18. napján tartott rendkívüli közgyűlése által a tanítói fizetések rendezése tárgyában elfogadott s a M. T. Képviselőházhoz intézett „Emlékiratot", mint a magyar tanítóság teljesen jogos kívánalmainak hű kifejezését, egész terjedelmében elfogadja s kéri a magyar népnevelés ügyének minden igaz barátját, hogy a hazafias magyar néptanítókat, akik nem csupán saját érdekeikért, hanem a magyar nemzeti népnevelés terén e nemzet jövőjének érdekében kívánatos haladás alapfeltételeinek biztosításáért küzdenek : ezen küzdelmében támogassa. — Elgázoltak egy munkást. Ennek az urnák a fogata, ni! — feleltek fenyegető morajlással a körülállók. A rendőr odanézett és megpillantotta a bakon a livrés inast. Alázatosan szalutált. 0 excellenciája türelmetlen volt. Sietni kellett, mert rohamosan közeledett a tizenegy óra és gyorsan vetette oda a rendőrnek. — Ő császári fenségének a regenshercegnek vagyok udvari orvosa. Most hagyjanak utamra. Ebben a pillanatban a tömegből egy fiatal nő vált ki. Előre rohant, megállt a tömeg közepén s azután kétségbeesett kiáltással omlott a véres emberi roncsra. — Oh, én drága uram, én mindenem! . . . O excellenciája kelletlenül fordította el a fejét a jelenettől és intett a kocsisnak. A fogat villámgyorsan robogott tovább. Még két perc s Ő excellenciája ott állott a császári palota kapuja előtt. Már nyíltak a kapuszárnyak, amikor O excellenciája előtt hirtelen fölmerült annak a nyomorult fiatal emberi roncsnak véres képe, hallotta a szegény munkásasszony jajgatását és az eszmetársulás révén ez villant eszébe: — Annak a szegény munkásnak én vagyok a gyilkosa. Annak a szegény asszonynak én ölöm meg a boldogságát. Meg kell mentenem őket. — Fordulj vissza! — szólt rá hirtelen a kocsisra. Tizenegy óra volt ... Az udvari orvos Ő excellenciájának fogata sebes rohanással robogott vissza a munkáshoz. Ő fensége pedig meghalt. A birodalom Összeomlott. Kijelentjük, hogy a magyar tanítóknak helyzetük tűrhetővé tétele iránt folyó régi és folyton erősebben hullámzó mozgalma nem külső izgatásnak, hanem a tanítók immár az elviselhetlenségig nehéz helyzetének, más osztályok mellett (a népnevelés fontosságáról oly gyakran hangoztatott szép szavakkal éles ellentétben levő) mellőztetésüknek, szűkkeblű módon való háttérbe szoríttatásuknak természetes következménye s ezen nyugtalanság csak a „Magyarországi Tanítók Országos Bizottságának" Emlékiratában összefoglalt kívánságok teljes kielégítése utján orvosolható; azon tervezet ellenbea, mely 1906 december havában a M. T. Képviselőház elé terjesztetett, a magyar tanítóságnak még ideiglenes megnyugtatására sem alkalmas, mert: a) A mellett, hogy a „Magyarországi Tanítók Országos Bizottságának" Emlékiratában kért javadalmazásnál sokkal alacsonyabb mértéket állapít meg, ismét magában foglalja a magyar népnevelés egysége ellen tüntető intézkedést, hogy az úgynevezett állami és a nem állami (de az erkölcsi alapon álló magyar nemzeti állam kiépítésének munkájában egyenlően fáradozó) tanítók javadalmazását nem egyenlő összegben irányozza elő. b) Korlátokat emel a különböző helyiségekben működő tanítók javadalmazása között, mely megkülönböztetés csak azon esetben lenne tűrhető, ha a tervezet a legalsó fokozatú helyiségekben működő tanítók méltányos igényeit az „Emlékiratban" jelzett mértékig teljesen kielégítené; mert ha a városi élet egy s más tekintetben drágább is a falusinál, de a gyermekek fölnevelésének, taníttatásának költségei viszont a falusi tanítókat terhelik nagyobb mértékben, sőt gyakori eset az is, hogy a falun lakó tanító különféle dolgokat otthon a piaci árnál magasabban kénytelen bevásárolni, vagy pedig a kisebb-nagyobb távoleágban levő városba kell azokért fáradnia és költekeznie. Tehát ha szép és dicséretes azon „lovagias liberalizmus", mely a férfi és nőtanítók fizetését egyenlő összegben állapítja meg: nem kevesebb méltánylást érdemel azon kívánság, hogy mig a tanítói fizetések minimuma az „Emlékiratban"- kért összegen alul van, addig a legnagyobb részben osztatlan népiskolákban, tehát a legnehezebb munkával foglalkozó falusi tanítók a városiakkal egyenlő mértékű fizetést nyerjenek. Az ezen kívánsággal ellenkező intézkedés a magyar nemzet zömét képező népnek — s annak nevelése ügyének lekicsinylését is jelenti. . c) Azon szándékkal, hogy a kántorsággal is foglalkozó tanítók kántori javadalmát azok tanítói fizetésébe számítja : az állami és nem állami tanítók ellátása között ismét egy új választó vonalat húz, — mivel azon állami tanítók, kik kántori teendők végzésével is foglalkoznak, a kántori fizetést a részükre megállapított magasabb összegű fizetésbe való beszámítás nélkül, mellékkereset képen kapják. A kántortanítók kántorig javadalmát már azért sem kellene a tanítói fizetés kiegészítésénél beszámítani, mivel a kántortanítók legnagyobb része családot tart fenn, tehát helyzetük javítása már ebből a szempontból is figyelmet érdemel. A kántori javadalom beszámítása osak arra irányul, hogy a kántortanítók egyházi teendők végzéseért ne kapjanak javadalmazást. d) Azon intézkedés, hogy a harmadik és a negyedik fokú évötödös pótlék csak 100 — 100 korona legyen, tehát éppen abban a korban részesüljenek a tanítók kisebb mértékű fizetésemelésben, midőn a gyermeknevelési költségek miatt javadalmuk emelkedésére a legnagyob szükségük lenne : a tervezetnek mostoha irányát ismét nagy mértékben növeli. Az itt röviden felhozottak képezik fóindokait annak, hogy Egyesületünk a nyilvánosság elé terjesztett tervezettel szemben a „M. T. Országos Bizottságának", mint a magyar tanítók ez idő szerint való hivatott képviselőjének „Emlékiratában" foglalt kívánalmakat a népneveléa-ügy