Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-02-24 / 8. szám

— „Ocskay brigadéros." A főiskolai ifj. képzőtársulat az idei március 15-én Herczeg Ferenc hazafias tragédiáját mutatja be a városi szinházban. Az előadást, aminthogy ugyanakkor már rendes szín­házi előadások is lesznek, délután tartják meg. A darab próbái már serényen folynak. — Halálozás. A helybeli molnármesterek testületének egyik derék tagja: Orbán István, f. hó 19-én életének 57. évében elhunyt. Holttestét a „papirosmalom"-ból a veszprémi út 30. számú házába szállították be, s onnan — gyászba borult özvegye és gyermekei, valamint a rokonság éö nagyszámú ismerősök részvéte mellett — szerdán helyezték örök nyugalomra «z alsóvárosi temető­ben. Ravatalánál lic. Ií.ácz Kálmán főgimn. vallás tanár mondott megható gyászbeszédet. — Az evang, leányegylet március hó 3-án a gyülekezeti tanácsteremben nagyszabású hang­versenyt rendez, melyen a felolvasást a pozsonyi ev. theol. akadémia egyik tudós professzora: Kovács Sándor fogja tartani. Hangverseny után tárgy­sorsjáték lesz az egyesület javára. Az estély 6 óra­kor veszi kezdetét. — Az irgalmas nővérek zárdája két dél­után szórakoztatta nagyszámú vendégeit. 19 én a Két menyasszony cimü szinmű került előadásra, 21 én egy kis vígjáték, a Doktorkisasszony és egy bohózat az Udvari fényképész. Az első előadás szereplői közül kiváltak: Knüppeln Zsófika, Oziráky Etelka, Südi Vilma, Petróczy Ilonka és Poynár Ilonka, igazi szalón játékukkal, Haszler Piroska a cigányasszony szerepében és a kis Szemző Rózsi. A legnagyobb elismeréssel adózunk társalgó jeleneteik előadásáért, de őszintén meg­valljuk, hogy nagyobb erőkifejtést óhajtottunk volna látni Knüppeln, Petróczy és Poynár kis asszonyoktúl a darab tragikus fordulatában és kifejtésében. A rendezésre nézve azt jegyezzük meg, hogy az élőkép és az iskolai jelenet holt pontok voltak, akadályozták a népszínmű egységes élvezetét, fárasztották a nézőket és előadókat. A vig darabok rendezése összbasonlíthatatlanul köny­nyebb volt a komoly színműnél. Ezek minden szereplőjéről is jót mondhatunk, de ki kell emel­nüuk Pfeiffer Ellát a kedves és rokonszenves doktorkisasszony szerepében és a kis féuyképirót. A doktorkisasszeny valódi úri hölgyet alakított, a kis fényképiró pedig természetes mókáival szerezte meg a nézők Őszinte tapsait. — A hölgyek véle­ményét is hadd halljuk ! Sokan megirigyelték az első napon Cziráky, Mezey, Poynár kisasszonyok öltözékét, főképen pedig a két szép menyasszonyi ruhát, a második napon pedig Mezey Ilona utcai öltözékét. A kritikus szomszédnőinek ártatlan irigysége csakugyan jó Ízlésre vallott. — A főldmíves-iskoiai táncmulatság múlt vasárnap zajlott le a GtifF-szálló nagytermében a hagyománynak megfelelőleg fényes sikerre!. Igen sok leány volt jelen, akiknek mu'attatásáról a derék fplmíves-iskolái ifjúság hévvel és ügyesen gondosko­dott. A szép sikerű mulatságon megjelent a földmí ves-iskola egész tanári kara is élén Tar Gyula igazgatóval. — A képezdei hangversenyt holnapután tartják meg. A képezdei hangversenyek renoméja annyira megállapodott, művészi becsük annyi vonzó erővel bír, hogy szinte fölösleges a közönség, figyelmét külön is felhívni az élvezetesnek ígérkező hangversenyre. - Köszönetnyilvánítás. Özv. Blau Adolfné 50 koronát, Mihályi* Gézáné pedig 5 K 20 fillért voltak szívesek a jótékony nőegylet szegényeinek ajándékozni. A nagylelkű adományozóknak hálás köszönetét nyilvánítja Sült Józsefné elnök. —. A cipész- és csizmadia-szakegyesület múlt vasárnap tartott táncestélye a Jókai-körben szép sikerrel folyt le. A mulatságon közepes számú közönség volt ugyan jelen (különösen táncosnők­ben volt hiány), de azért a hangulat elejétől végig kitűnő volt, s a fiatalság lankadatlan kitartással hódolt a tánc kellemetességeinek. Az estélyt rövid műsor vezette be, amelynek első pontjaként Tamás József, az egyesületnek egyik érdemes tagja olvasta fel saját szerzeményű novelláját, amelyben egy megtévedt leánynak szomorú históriáját rajzolta meg keresetlen, egyszerű szavakban. A felolvasó ezen első, nyilvános irodalmi próbálkozását a kö­zönség zajos tapsaival honorálta. A többi három szám Csizmadia Sándor ismert nevü szociális poéta egy-egy költeményének bemutatása volt. „A nők höz u ciműt Tamás Annus szavalta igen ügyesen, helyes hangsúlyozással, a másik kettőben pedig (A gyűlölet, Hajnalhasadás) Nóvák István és Varga Lajos arattak megérdemelt tapsokat. — A kedé­lyes mulatság reggeli 5 órakor ért véget. | — Köszönetnyilvánítás. Miután lehetetlen a folyó évi február 5. és 4-én rendezett inűvész­estélyek rendezésében és előadásában részt vett helybeli szereplőknek, valamint az ingyen átenge­dett bútorok, deszkák, virágok, zongora stb. sze­rek tulajdonosainak, azonkívül mindazon szülőknek, kik gyermekeiknek az előadáson való részvételt megengedték és a költséges ruhák elkészítését vállalták, egyenként és Írásbeli köszönetet mon­dani, fogadják ez úton egyesületünk leghálásabb köszönetét. Leljék jutalmukat abban, hogy az es­tély 500 korona tiszta jövedelmet hozott helybeli szegényeink támogathatására. Az izr. nőegylet választmánya. — A felsővárosi olvasókörnek f. évi február hó 11-én tartott táncmulatságán felülfizettek : Hoitsy Pál 19 kor. 20 fill,; Binét Márkusz 4 kor., Hutkay László 5 kor., Tarczy Dezső 5 kor. 20 fill.; Hajnóczky Béla, dr. Csoknyav János 2 20 2'20 kor., Somogyi József, Petrovics Mihály, dr. Kőrös Endre, Geiling Gyula, Németh Ignác, Bognár János állatorvos, & — & kor., Ács Ferenc, Rapoch Vilmos, Mészáros Károly, Bán József, Rechner Márton, Pálfi. József, Koritschoner Vilmos, dr. Hotfuer Sándor, Lakos Béla, dr. Kende Ádám, Bottka Jenő 1-20 —1'20 kor., Hoch József, Schőnfeld Károly, Veiner Erzsi, Szekeres József, B-ikó József, Schnattner Géza 1 - 1 kor., Tóth Károly, Mórocz Imre^ Keresztes Gyula, Molnár István, Pomher Ferenc 40-40 fill.; ifj. Keresztes István, Kiss Gyula, itj. Tóth József, Kocsis János, Simon Károly, Szabó József, Marton Antal. Török István 20—20 fill. Fogadják a nemes­zi vü felülfizetők a kör hálás köszönetét. Köszönetnyilvánítás. Blau Adolfné úrnő kegyes volt egyletünknek 100 koronát ajándé­kozni, ezen nemes és nagylelkű adományért hálás köszönetét nyilvánítja az egylet nevében dr. Lővy Lászlóné elnök. — A kerületi betegsegélyző pénztár XIII. évi rendes közgyűlését folyó évi március hó 4-én d. u. 2 órakor és határozatképtelenség esetén folyó évi március hó 11-én d. u. 2 órakor, saját hivata­los helyiségében (Szent László-útca 6. sz. a.) tartja. x Nem keverék, hanem kizárólag tiszta, át­látszó, aranysárga, iz- és szagnélküli a Zoltán- féle csukamájolaj és ezért úgy a gyermekek, mint fel­nőttek szívesen veszik. E hirneves csukamájolaj tápereje és könnyű emészthetősége miatt is igeu becses. Üvegje 2 korona a készítő Zoltán Béla gyógyszertárában Budapest, V. kerület, Szabadság­tér és a helybeli gyógyszertárakban. — Az előbb említett kitűnő készítmény főraktára városunk­ban Karlovitz Adolf gyógyszertárában van. — A ker. munkás-egyesület múlt vasárnap tartott, hangversennyel egybekötött táncestélye ismét növelte az egyesületnek e téren elért szép sikereit. A változatos műsort a nagyszámban meg­jelent közönség osztatlan figyelemmel hallgatta végig ; különösen nagy tetszést aratott Béri Zsig­mond bencés tanárnak szellemes felolvasása, de sikerültek voltak a Szépfóth János vezetése mellett előadott karénekek, továbbá Tóth Juliskának, a széphangu dilettáns énekesnőnek és Szőke Lajos­nak mély érzéssel előadott szóló-énekei is. - A szavalatokban Wohlmuth Lajos, Tóth Juliska arat­tak megérdemelt tapsokat, Csapó Antal pedig egy monológnak ügyes előadásával szerzett kellemes élvezetet a közönségnek. — Műsor után felvilla­nyozott kedélyhangulatban — s az egyesület he­lyiségében ezúttal először villamos világítás mellett — kezdetét vette a tánc, amely csak reggel tájban ért véget. x Aki csak megpróbálta, dicséri és ajánlja, aki még nem használta, a próbát ne sajnálja, mert a legelőkelőbb orvosok használják csúz, reuma, fej­fájás, influenza, nátha és mindennemű meghűlésből származó bajok ellen a törvényesen védett székely­havasi „Indaszesz"-t, mely 2 és 1 koronás üvegek­ben mindenütt kapható. Készíti Balázsovich Sándor gyógyszerész, Sepsiszentgyörgy 167. szám. — Veszett eb. Bakony-Szent-Iván községben f. hó 17-én este Fölber Nándornét lakóháza udvarán egy veszettségre gyanús eb megharapta. Nevezett a Pasteur-intézetbe szállíttatott. — Felülfizetések. Az iparos karton-bálou felülfizetni szívesek voltak : Hoitsy Pál 18 K ; Bermüller Alajos 10 K; Bodai István 8 K; Paksy Károly, Hanauer Zoltán 6 —6 K ; dr. Nyikora József, Nagy Károly, Pethő József, Matus György, özv. Hokhold Ferencné, Vida János, Billitz Ferenc, Kluge Károly, Graál János sörödés, Billitz Ferenc, Mészáros Mihály (Ugod) 5 — 5 K ; Krausz József M. Fia és Társa, Pálfy József 4-4 K;. Manlieim Ármin, Zsilinszky Lajos, Hunka Anna, dr. Domonkos Géza, Kunte János, Szabó Vince, dr. Csoknyay János 3 — 3 K; Dorcsi János, Kolossváry Lajos (Vaszar), Veiner József, Paál István, Iglauer János, Huber János, Kéger György, özv. Kégli Józsefné, Kariovitz Adolf, Tóth József. Rozs József, Horváth József, Kocsis Pál, Varjú János, ifj. Faa Mihály, Herbszt Ferenc (P.-Kovácsi), Oszvald János, Nagy György, Horváth József, Néhman Gábor, Keresztes Gábor, dr. Hoffuer Sándor, Hladik József, dr. Kende Ádám, Zalabek József (Ugod), Schnattner Géza, Peidl Ferenc, Rozs Ferenc, Gyuk Nándor, Grabits Vendel, Gráf Ödön 2—2 K; Kern Jóasef 1-20 K; Regner Pál, ifj. Akkermann Alajos, Ujvárv József, Kunszt Henrik, Kis Gábor, Beck Ignác, Mészáros Imre, Hindler József, Kreutz János, Keszei Ferenc, i Kardos Károly, Bősze Mihály, Kovács István, Törkenczi János, Berta Márton, Dénes György, Tamás Ferenc, Csányi János, Kovács Mihály, Balog Gyula, Magdits Jánosné, Horváth Elek, Sehlosszer István, Mike Béla, Sonnenfeld Mihály, Varga István, Somogyi Pál, Szente József, Kelemen Salamon, ifj. Edelényi József l-l K; Kis István 50 f. — Bevétel 850'70 K, kiadás 335*34 K, tiszta jövede­lem maradt 615-36 K. Mely összeg felerésze 257 98 K, a pápai elagott iparosok pénztára javára a másik fele a Pápáról bevonult szegénysorsu póttartalékosok családjainak segélyezésére fordíttatik. A szives felül-, fizetésekért hálás köszönetét nyilvánítja a rendezőség. — Jotékonycélu műkedvelői színielőadás. Az adás-teveli ifjúság egyrésze 1906 március 1-én az orgona-alap és templom-átalakítás javára a pápai szinházban mérsékelt helyárakkal műkedvelői színi­előadást rendez. Szinrekerül : Falurossza. Népszínmű 3 felvonásban, dalokkal és tánccal. Irta : Tóth Ede. Jegyek előre válthatók Kis Tivadar könyvkereske­désében és előadás napján este a színházi pénztárnál. Kezdete esti fél 8 órakor. Felülfizetések köszönet­tel fogadtatnak és birlapilag nyugtáztatnak. A szín­ház fűtve van ! M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Febr. 14. Kis Antal hentes és neje Persaics Gizella fia : Gyula, r. kath. Febr. 15. Vogel Mátyás* cipész és neje Szalai Zsófia fia: Ede, r. kath. — Buxbaum Lipót tanító és neje Rosenberg Emma fia: József, izr. Ha a gyermek­nek gyógyszert kell beadni és a gyartnek szívesen veszi azt, úgy meglehetünk róla győződve, hogy a gyógyszer hatása sokkal előbb és jobban lesz észre­vehető, mintha a gyermek a gyógyssert csak kény­szerítve veszi be. Ez főleg a SCOTT-féle EMUL­SlO-nál tapasztalható, amely jó izü és könnyen emészthető készítmény. A legfinomabb norvégiai gyógy csukamájolajból készül mész és nátrou hypo­phosphitok hozzáadásával. A SCOTT-féle EMÜLSIÓ különösen gyermekbetegségeknél alkalmazható kiváló eredménnyel. A gyermeket erőssé és izmossá teszi és rendes testi fejlődését előmozdítja. A SCOTT-féle EMULSIÓ valódiságának jele a „hátán nagy csukahalat vivő halász" védjegy. A SCOTT-féle EMULSIÓ kapható az összes gyógyszertárakban. Ezen lapra való hivatkozással és 75 fill. levéi­Éffifk bélyeg beküldése ellenében minta-üveggel BT*Jr bérmentve szolgál: 1M§ D r' BUDAI EMI L nVárosi gyógyszertára" BUDAPEST, IV., Yáci-útca 34/50. Egy eredeti üveg ára 3 kor. 50 fill. Febr. 17. Artner Károly államvasuti fogalmazó és neje Kertai Ilona leánya: Ilona, r. kath. Febr. 18. Molnár István csizmadia és neje Kovács Juliánná fia: József, r. kath. — Wohlrab Gyula kereskedő és neje Unger Ilona leánya: Mária, r. kath. Meghaltak: Febr. 13. Fekete János. r. kath., csizmadia mester 77 éves, aggaszály. — Szalóky Rozália, r. kath., 18 éves, tüdővész. Febr. 14. Holv László, r. kath., 1 hónapos, veleszüle­tett gyengeség. Febr. 15. Tóth Istvánná szül. Auer Erzsébet, r. kath., földmívelőnő, 42 éves, genyvér. — Jezerniczky Mihály, ev. ref., fölmivelő 29 éves, tüdővész. — Füstös Józsefné szül. Kelemen Mária, r. kath., csizmadia neje 37 éves, tüdővész. Házasságot kötöttek: Febr. 17. Veilandics János, r. kath., csizmadia és Polgár Mária, r. kath. Febr. 18. Horváth Gyula, r. kath., cipész és Schattli Mária, r. kath. — Kovács Miklós, r. kath., földmives és Gombás Juliánná, r. kath. — Vilig Ferenc, r. kath., nap­számos és Szabó Rozália, r. Kath. —• Fecske Ferenc r. kath., napszámos és Goda Juliánná, r. kath. — Molnár Imre ág. hitv. ev., napszámos és néhai Zajcz Ferencné Szili Mária, r. kath. — Tóth Imre, r. kath., kocsifényező és Edelénvi Szabó Jolán, ev. ref. — Kovács János, ev. ref., földmives és Tálos Júlia, ev. ref. — Patyi László ág. hitv. ev., napszámos és Szabó Lidia, ág. hitv. ev. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom