Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-12-01 / 48. szám

Q/l^aou f vtcomfe c/e oJ3eteuriéc> secretaire des faux árts Paris, Rue de Boulogne 43. Budapest, Kecskeméti-u. 79. A notabilitás elolvasta névjegyét. „Des /aux arts, (a hamis művészetek), nem sajtóhiba ez, fraux arts (szép művészetek) helyett ? „Ah, ön jobban akar tudni franciául, mint egy francia vicomte?" . . . „Pardou a tévedésért, méltóságos uram". „Szóra sem érdemes" és hogy megmutassa mennyire nem neheztel, egész éjjel nagyobb társaságban együtt mulattak cigány és pezsgő mellett. A mulatság vége persze ferbli lett, amely alkalommal a vicomte mesés szerencsével nyert össze 2450 frankot. (A pincérek fejenként 20 frank borravalót kaptak.) Másnap reggel elintézte a város még függő közügyeit s a gyárigazgatónak adott előleget a városházán felvevén és a főtisztviselőktől megható búcsút vévén, Pestre visszautazott. Négy hét múlva a városházára ez a kábelsürgöny érkezett Rio de Janeiróból : Pápa város minden lakójának ezer puszit küld: Strassnoff. Egy készülő regényből lemásolta : André. HETI ÚJDONSÁGOK. Rákóczi vagy Kollonics. A P. és V. abba a polémiába, mely közte és a D. Pr. L. között folyik, erőszakosan bele akarja keverni a P. H.-t, illetve ennek szerkesztőjét. „Hogy lehet, — úgymond — bogy a D. Pr. L. október 28 iki számában, melyet épen lapunk mai vezércikkében méltatunk kellőképen, ugyanaz a dr. K. E. irta a vezércikket, aki oly rettenthetlen, noch nie dagewesen bajnoka a felekezeti békének ? Hol itt a következetesség, Szerkesztő Uram ? . .." E kérdés alapján természetesen mindazok, kik a D. Pr. L.-t, ez eminenter egyházi lapot nem olvassák, azt fogják hihetni, hogy ebbe dr. K. E. oly cikket irt, mely tajtékzik a felekezeti dühtől. Az igazság pedig az, hogy a D. Pr. L. említett számában szórói-szóra ugyanaz a vezércikk jelent meg dr. K. E.-töl, illetve e lap szerkesztősége szóról-szóra azt a vezércikket vette át, mely a Pápai Hírlap október 27-iki számában „Rákóczi" címmel megjeleut s amely, mint arra minden olvasónk jól fog emlékezni, kizárólag a nagy Fejedelem glorifikálásának volt szentelve, abban az egy pontjában pedig, hol felekezeteket említ, szól ekként: „Lássuk szemünk előtt a fejedelmet, ki bölcs volt és igazságos, ki hiveit nem rangjuk, vallásuk vagy nyelvük szerint emelte fel vagy alázta meg, de kit egyenlő rajongó szeretettel vett körül paraszt, köznemes ós főúr, katholikus és protestáns, magyar, rutén és tót. Varázsoljuk magunk elé az államférfiút, ki ép oly élesen látta át nemzete sérelmeit és bajait, amily bölcs belátással bonyolította a nemzetközi politika szálait. Ragyogó szemmel tekintsünk fel a hadvezérre, ki a Szent Lászlók lovagi erényével tündökölt, bátor volt és eszes s a háború borzalmai között is — emberies." Az elfogulatlan olvasóra bizzuk, hogy a megtévesztés ilyen módszeréről, aminőtől a maga ismert céljai érdekében a P. és V. nem riadt vissza, véleményét megalkossa. Magunkat illetőleg ekként végeztünk is a következetlenség vádjával. De nem végeztünk a P. és Y -t illetőleg. Ez, illetve ennek valamely, az ismeretlenség jótékony homályában lappangó történetbúvára ugyanis céljául tűzte ki maga elé, hogy Kollonics Lipót gróf prímást, I. Lipót államminiszterét a magyarok iránt jóindulatu, derék férfiúnak tüntesse fel és ezt a P. és V. utolsó számában hasábokon át iparkodik bizonyítani. A magyarok iránt jóindulatu férfiúnak tüntetik fel azt a Kollonics Lipót grófot, akiről Horváth Mihály, csanádi püspök, a legnagyobb magyar történetírók egyike ezeket irta : „Rákóczi Ferenc tudósít, hogy többször hallották Kollonicstól e szavakat: „Faoiam Hungáriám, captivam, postea mendicam, deinde catholicam," — Magyarországot elébb rabbá, aztán koldussá, végre katholikussá teszem. S nem is késtek a kísérlettel." (H. M. Magyarország történelme. Pest, 1872. VI. kötet. 259. o.) Magyarbarát szinben mutatják be azt a Kollonics Lipót grófot

2 kiről Szilágyi Sándor milleniumi nagy történetében ez olvasható: „Kiforgatni magyarságából az országot, ez az az eszmény, melyet reformjaival valósítani akar" (Sz.' S. A magyar nemzet története. VII. k. Budapest, 1898.) Becsületes szándékú reformerként ismertetik meg olvasóikkal azt a Kollonics Lipót grófot, akiről Beöthy Akos így emlékezik meg: „Lipót ée miniszterei általában úgy vélekedtek, hogy az ország a fegyvér jogánál birtokoltatik és azon kívül az örökös királyság behozatala az ország egész közjogi helyzetében lényeges átalakulást hozott létre. Teheti tehát az országgal, mi neki tetszik. Önkényesen kormányozhatja, feldarabolhatja, elajándékozhatja. Ennek a politikának formulázója, végrehajtója Kollonics volt. Ugy a magyar nemzet, mint a politikai és lelkismereti szabadság ellen kiolthatlan szenvedély égett lelkében(B. Á. A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. Budapest, 1902. 502. o.) Türelmesnek, jónak állítják a közönség elé azt a Kollonics Lipót grófot, akiről Acsády Ignác ezt mondja : „ Kollonics rendszerének fagyos lehellete megdermesztett, elölt mindent, s hasztalan figyelmeztették Lipót királyt nyugati szövetségesei, hogy ily kormányzattal forradalomba hajtja a magyarokat." (A. I. A magyar birodalom története. 1905. 399. o.) Rehabilitálni akarják azt a Kollonics Lipót grófot, kinek bűnlajstroma, vagyis azoknak a történeti tényeknek felsorolása, melyek az itt idézett rövid általános jellemzéseket kiegészítik s a maguk valójukban érthetővé teszik, az összes magyar történetírók műveiben megtalálható, de nem férne meg e lap három teljes számában sem. Derék államférfiunak akarják feltüntetni azt a Kollonics Lipót grófot, kinek kormányzása idézte elő Magyarországon azokat az állapotokat, mikről 11. Rákóczi Ferenc fejedelem a magyar nemzethez 1703 május 10-én intézett kiáltványában, mellyel dicsőséges szabadságharcát bevezette, így emlékezik meg: „Úgy hisszük, nincsen magyar, ki előtt az isteni és emberi jogok ellen egyiránt vótö uralom, idegen nemzetnek kegyetlensége, a közterhek elviselhetlen súlya, a liazai törvények felforgatása s megannyink megvettetése nem volna tudva, ki ezt nem érezte, nem tapasztalta volna. (Katona: História critica regum Hungáriáé, tomus XXXVI.) így Rákóczi. Ámde a Pápa és Vidéke meg emígy : „Kollonics reformtervei a nemzetnek sem anyagi megrontására, _ sem lelki rabszolgaságba hajtására nem irányultak"!!! A Rákóczi-ünnepek alkalmával a P. és V. is, mint minden lap az országban, Rákóczit és szabadságharcát magasztalta. Halhatatlan példáját nyújtja most a következetességnek, mikor ezúttal meg Kolloniosot szeretné rehabilitálni, azt a Kolloniosot, kinek nemzetrontó kormányzása kényszeritette Rákóczit, hogy „pro patria et libertate" fegyvert fogjon. Valósággal megdöbbentő az a cinizmus, amivel a P. és V. a magyar közönség történeti köztudatának meghamisítására tör, nem törődvén azzal, hogy mikor az egyiket emeli, akkor a másikat megalázza, mikor az egyiket tisztázni szeretné, a másikat hallgatólag elitéli. Mert vagy jó volt s üdvös a nemzetre Kollonics rendszere s uralma és akkor jogtalan volt a Rákóczi felkelése. Vagy rossz volt és átka a nemzetnek, amely esetben Rákóczi szabadságharca jogosult volt. Vagy Kollonics volt ellensége e hazának, vagy (rettentő még gondolatnak is!) Rákóczi volt az. Tűz és víz e kettő. Együtt nem férnek meg. Itt tehát választani kell: Kollonics vagy Rákóczi ! Mi már választottunk. Régen választottunk és ki is tartunk jó és bal időben mindvégig Rákóczi mellett. Azok azonban, kik még egy hó előtt Rákócziról zengtek dicsőitő éneket, ma meg hasábokon terjesztik a történeti mételyt Kollonics jó szándékairól, intencióinak nemességéről, azok íme jobbnak látják most Kolloniosot választani. Legyen nekik az ő szívok szerint! . . . Jó éjszakát, kollonicskák ! — Magyar nev. Kaufman Géza esóthi plébános, az ugodi választókerület országgyűlési képviselője, a mult héten a pápai szolgabiróság utján kérvényt adott be a belügyminiszterhez, melyben családi nevének „Csóthi"-ra leendő átváltoztatását kéri. Igaz örömmel jegyezzük fel e hirt. Az előkelő helyről jövő példaadás széles körben jótékony hatással lesz a névmagyarosítás ügyére. —- A „pápai törvényszék". A „Veszprémvármegye" utolsó pzámában ily címmel cikket írt. Az ügy érdemére nem tartozó személyes rész után, mit múltkori fatálisan könnyelmű nyilatkozatával maga idézett fel, felsorolja azokat a törvényszékeket, melyekhez több járásbiróság tartozik, mint a veszprémihez s aztán kijelenti, hogy ezek kettéosztása jogosúlt, de a veszprémié nem. Szép. Mi azonban azt szerettük volna, ha felsorolja vala azokat a törvényszékeket, melyekhez kevesebb járásbiróság tartozik, mint a veszprémi kettéosztása után a veszprémihez meg a pápaihoz külön-külön! Szép. Mi azonban azt szerettük volna, ha a járásbíróságokat nemcsak szám szerint veszi, de területük nagyságát és népességét is nagybecsű érdeklődése körébe vonja. Szép. De mi azt szerettük volna, ha számadatokkal cáfolta volna meg azt a mi állitásunkat, hogy törvényszékük ügyforgalmának zömét Pápa, a pápai és devecseri járás nyújtják! Mindezt azonban nem tette t. laptársunk, de megteszi helyette az a memorandum, mely illetékes fórum előtt tárja fel a mi sérelmünket, jogos kivánságunkat. És mi bizunk benne, hogy az illetékes fórum teljesíteni fogja kérelmünket, belátván annak jogos voltát, amint belátta azt már egy nagynevű volt igazságügyminiszter, néhai Szilágyi Dezső, ki egy alkalommal éppen Pápán azt a nyilatkozatot tette, hogy „azok között a városok között, melyeknek törvényszékre joguk van, Pápa városa első helyen áll /" — Szénbánya Pápa mellett. A Budapestvidéki kőszén bánya r.-társaság Tapolczafő község közelében a Bakony aljában már hosszabb idő óta furatásokat végeztet. A költséges munkálatoknak, melyek Mátyás Aurél geológus vezetése alatt folynak, meglett a várt eredménye : November hó 26-án Tapolcafőtől délre a járiföldi pusztán 237 méterrel a föld szine alatt három méter vastag szénrétegre bukkantak. A kibányászott szén elsőrendű barna szén és kilátás van rá, hogy ha mélyebbre mennek, íekete szénrétegeket is találnak. Az eredmény nyomán 1—2 év leforgása alatt Pápa közelében kőszénbánya-telep fog létesülni. — Tanítók a miniszterek előtt. A dunántúli egyházkerületben működő ág. hitv. ev. tanítók küldöttsége e hó 29-én, csütörtökön nyújtotta át Budapesten a magas kormánynál a Pápán tartott nagygyűlés megbízásából szerkesztett „Memorandumot", melyben a felekezeti tanítók fizetésének javítását b nyugdíjügyük rendezését kérelmezték. A küldöttség 23 tagból állott. Wekerle kormányelnöknél Mohácsy Lajos gergelyi lelkész vázolta a felekezeti tanítóság sérelmeit, Apponyinál Sass István surdi, — Kossuth Ferenonél Pataky Béla csékuti, — Halász Ferenc miniszteri tanácsosnál Szutter Dániel pápai tanító, — beszéltek. Wekerle s Apponyi válaszukban teljesen megnyugtatták a küldött-éget, mert kijelentették, hogy a felekezeti s községi tanítók fizetésjavítására vonatkozó törvényjavaslat befejezéséhez oly közel áll, hogy pár nap múlva tárgyalás alá lesz bocsátható, s oly intézkedéseket foglal magában, melyekkel a nevezett tanítók te.ljesen meg lesznek elégedve, mert habár a törvényjavaslat nem is teljesíthet azonnal minden kívánságot, de szép fizetésjavítást fog biztosítani. Kijelentette Apponyi azt is, hogy az ország anyagi erejének javulásával,