Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-01-06 / 1. szám

gálatot. Végül Bodor Aladár — kinek most megjelent verskötete a fővárosi sajtóban egymás után nyer elismerőbbnél elismerőbb bírálatokat — olvasta fel e kötetének egy gyönyörű darabját, majd egy másik hasonló szép újabb szerelmi dalát, nagy hatást keltvén ée sok tapsot aratván. IRODALOM. Bodor Aladár költeményei. {Bodor Aladár: Versek, Budapest, 1906. Lampel R. könyvkereskedése (Wodianer F. és fiai) részvénytársaság. Ára 2 korona.) Minden kor megszüli a maga poétáját. Az igazi lírikus jellemzetes tulajdonsága, hogy költészetében hangot ad kora hangulatának, törekvéseinek, eszméinek. Mindezeket áthatja természetesen saját egyéniségének varázsa. Közvetlenné,elragadóvá az egyéniség teszi a kor szellemét visszatükröztető verseket, költői egyéniség hijján a kor eszméit kifejező versek lehetnek versbe foglalt politikai vezércikkek, lehetnek tanköltemények, de nem olyan versek, amelyek reánk igazságukon kivül szépségükkel is hatnak, úgy hogy szépségük révén lesznek még inkább sajátunkká igazságaik. Néha oly erős a költői egyéniség, hogy tovább fejlesztvén a gondolatokat, melyek milliók lelkében forrnak ; vezetőjévé képes lenni a nemzeti újjászületés munkájának, a szabadságért vívott nagy harcnak. Egy Vörösmarty, egy Petőfi örök emlékének nemcsak a költészet, de a nemzeti történet is hálával tartozik . . . Ennek a mi zaklatott, küzdelmes korunknak, hol az erőszak és a jog fegyverei állanak egymással szemben, ahol a nemzet nemzeti törekvéseiért száll sikra, ahol a magyarság ügyére akarnak végcsapást mérni, ahol a társadalom is zúg és forrong s eddig ismeretlen eszmék mind erősebben és szenvedélyesebben törnek elő, ennek a mi korunknak ihletett póétájaként üdvözöljük Bodor Aladárt. Annyi sok rimpöngető szerelmi trubadúr, érzékiség fertőjében fetiengő naturalista, hangzatos szólamu versekben vezércikkező után végre egy igazi poéta, akinek vannak gondolatai, merészek és erősek, van érzése nemes és megkapó, aki lantjának zengésével tud a lelkekre hatni, mert lantjából élő lélek szól a valódi költők magas szárnyalásával hozzánk. Ne higyje senki, hogy túlzás amit mondunk s a túlzást az okozta, hogy Bodor Aladár verseinek jó része először e lapok hasábjain jelent meg. Munkatársaink iránt barátilag érzünk, de kritikánkat a baráti érzés sohasem befolyásolja. És ha kötetben látjuk verseiket, akkor nem az efemer hirlapirodalom, hanem általános irodalmi szempontból tesszük birálat tárgyává. Büszkék vagyunk rá, hogy a Viharmadár, a Nehéz idő, Vihar előtt, Bihari rónán, Egy kis pajtásomnak stb. stb. e hirlap tárcájában világos. Hát még ébren vannak? Vagy talán csak Katica virraszt; nem jön álom szemeire. De mi ez? Ounan az ablak felől mintha énekhangok ütnék meg a füleit. Nem lehet az lakodalmi nóta. Szinte futva megy a ház felé ! Szomorú halotti ének hangjai szűrődnek ki ajtó- és ablaknyiláson: Oh, fájdalom, szörnyű aggodalom! Halál ellen nincsen, Jaj, nincsen oltalom. Szive elszomorodik. Hát temetésre jött, valamelyik öregnek a temetésére? Vájjon melyik halt meg, az apa, vagy az anya? Mind a kettő egyformán jó lélek volt. Benéz az ablakon. Az öregeket ott látja, amint térdelnek a halottas ágy mellett. Körben a virrasztók csak tovább éneklik azt a szomorú éneket. A halottas ágyon pedig, virágok közt, a Katicának halvány képét pillantja meg. Minden csöpp vére megfagyott ereiben, úgy érezte s valami a szivét úgy összeszorította, hogy szeretett volna felkiáltani, de nem jött hang belőle. Oda támolygott az ajtóhoz s rátette a kezét a kilincsre. Könnyen kinyilt az ajtó, s Ő betámolygott a szobába. A virrasztók megdöbbenve fordultak feléje mind. -— Ehol, a Szekeres Pali megjött, de már késő — suttogták. Szekeres Pali pedig, mint egy kőkép, megmerevülten, szótlanul állt a hidegágy mellett s megüvegesedett szemeit le nem vette a halottról. Mindenki őt nézte csöndben, még a kitörni akaró zokogást is visszafojtva. — Látod fiam, a halottadat ? — szólt csöndesbánatosan az öreg asszony. jelentek meg először, de nem ez a körülmény mondatja velünk, hogy az említett költemények az újabb magyar líra gyöngyei, hanem egyedül belső értékük. Belső értéküket tömör és nehéz gondolataik adják meg. Bodor versei nem olyanok, mint a legtöbb, amelyek kedves rímtömegét elolvassuk s mire. elolvassuk, el is feledjük; gondolkodásra késztetnek versei s ha eszméinek mélyére hatolunk, akkor leljük bennök igazi gyönyörűségünket. Sokan talán nem barátjai az ilyen gondolkodásra késztő verseknek, vagy nem barátjai — fiatal poétánál. Egy Arany Jánosnál, Vörösmarty Mihálynál hajlandók megtenni, Bodornál még nem. Mi csak ennyit mondunk : tegyék meg, érdemes megtenni. Érdemes kihámozni az eszmét a tán legelvontabb, legtömöröbb Költő-bői is, valami újat, eredetit kapunk fáradságunk jutalmául s ez az, ami hiányzott mostanában ami líránkban; újság, eredetiség. És Bodor nemcsak gondolatokban, hanem képekben és hasonlatokban is új. Nem jár az eltaposott ösvényeken, nem kér kölcsönt senkitől, büszkébb egyéniség annál. Ezt a büszke egyéniséget tükröztetik vissza összes költeményei. Szerelmi versei, melyek nem mondvacsinált érzésekből, holdsugáros ábrándozásokból, de nem is perverz vágyakból állanak, hanem amelyekből férfias lélek nemes szenvedélye, a szegénység erővel teljes himnusza, a gyöngédség sóhaja, majd meg szerelmi elragadtatás igazi akkordjai szólnak hozzánk, csengenek felénk, Petőfire emlékeztetnek, anélkül, hogy Petőfiből csak egy betűt is átvett volna. Petőfi lelke, dacos, szilaj, nemes lelke — ez rokon a Bodoréval. De rokon másban is a legnagyobb lírikussal. A puszta szeretetében. A magyar pusztát minden szépségével tudvalevőleg Petőfi fedezte fel. Akik azonban a felfedezés után látták és dalolták, mást nem láttak, nem daloltak, mint amit Petőfi. Bodor az első, aki a pusztában új vonásokát lát. O az első, aki új virágokat tud szakítani róla, aki a szociális forrongással kapcsolatba hozza, aki büszkén hirdeti : Nem hervadandó női arc a puszta, De istenarc, szépsége halhatatlan, Mert örök élet és szépség nektárját: Az édes szent vért itta szakadatlan. Bodor látja a puszta szépséget, s bele olvasztja szerelmi költészetébe is, hogy mily tökéletességgel, legyen szabad csak a Szomjú c. gyönyörű versére utalnunk . . . Bodor verselni is jól tud. Csak — nem mindig akar. Es ez az egy az, amit némely versében hibának tartunk, a verselés pongyolaságát, sőt ami még nagyobb baj — a szerkezet lazaságát. Persze, ez is az ő egyéniségéből fo]yik. A mesterkéltség, kicsiszoltság, idegen az ő lelkétől. És mégis erre több gondot kell fordítania, s mi nyu godtak is vagyunk felőle, hogy a jövőben minden versénél méltó lesz a forma is a tartalomhoz. — Meghalt, megölte magát utánad való bánatában — szólt az öreg ember. — Nagy volt a viz, megáradt a Koppány, abba ölte magát. — Rossz hirt hallottunk felőled. Most látjuk, hogy nem volt igaz. Szekeres Pali hallotta ezt a beszédet, de immár nem értett ő abból semmit. Csak egyetlen szó maradt meg emlékezetében, amit először hallott, hogy ö neki halottja van. Még egy ideig ott állt, bámészan, aztáu szédelegve kiment az ajtón. A virrasztók utána néztík: „Mehetsz már Szekeres Pali, ahova akarsz!" Szekeres Pali pedig sietve ment föl a partos oldalon a dombra, amelyen a templom vau, folyton mondogatva magában: „Halottam van, kedves halottam .. ." Oda ment a haranglábak alá, leoldotta mind a négy kötelet s összefogva, meghúzta a harangokat. S azok rázendítették a legbánatosabb dalt, amit harang elzengett; az a dal felszállt az égig, s hangjára a csillagos ég harmatot könnyezett a letarolt mezőkre; végigsirt a határon s elpanaszolta Turi Kata halálát sárguló erdei fáknak, hervadó mezei virágoknak; végigzsongott a falun, behatolt minden házba, hogy hirül adja mindenkinek a Szekeres Pali gyászos esetét. Az emberek odafutottak a torony alá, hogy megtudják: miért szólnak éjfélkor a harangok? — Megjöttél Szekeres Pali ? De ugyau mi lelt? Mit harangozol? — kérdezték. Szekeres Pali pedig csak egyre harangozott s ezt suttogta mosolyogva : — Hát nem tudjátok? Halottam van, kedves halottam, arra harangozok, azért sirnak a harangok . . . hallgassatok .. . Azon kezdtük, hogy minden kornak meg van a maga poétája. Bodor ezé a koré. Bodor hatalmas énekeket zeng a nagy álmok népének nagy hivatásáról, bátran ostorozza a Claudiusokat és lobogó képzelettel építi fel Kossuth szobrát. Viharmadárként röpköd a vizeken és jósol jövendő harcokat. Ne váljanak valóra jóslatai, legyen rossz vates, költőnek azért nem lesz kisebb, mert lelki világa oly gazdag, lirai ereje oly hatalmas, hogy ő a béke napjában is képes lesz költőileg értékeset alkotni. ör Előfizetési felhívás. Jelen számunkkal megnyitjuk a »Pápai Hirlap« harmadik évfolyamát. Az újév küszöbén azzal a kérelemmel fordulunk lapunk tisztelt olvasóihoz és barátaihoz, hogy a Pápai Hírlapot, Pápa város és Veszpréiuvármegye közügyeinek e független orgánumát előfizetéseikkel támogatni szíveskedjenek. Programmunkat ismeri a nagyközönség. Szabad szellemű, minden irányban független sajtóorgánum vagyunk, mely a város és vármegye igaz közérdekeiért küzd, küzd a demokratikus alapon nyugvó társadalmi létért, a magyarság szent ügyéért, Pápa város és Yeszprémvármegye előrehaladásáért. Küzdelmünkben mindenkor a tisztesség fegyvereit használjuk: a felvilágosítást, a meggyőzést; a személyeskedés nemtelen intenciói soha nem vezetik tollúnkat. Ily irányú munkásságunkat — ezt büszkén mondjuk el — a nagy közönség megértette és ritka lelkesedéssel méltányolta. Rajta leszünk, hogy a megszerzett bizalmat erősítsük, közönségünk szeretetteljes ragaszkodását továbbra is ápoljuk és fenntartsuk. — Közönségünk méltányolta lapunknak valódi irodalmi színvonalát, rovatainak változatosságát, tartalmasságát és hírszolgálatunk megbízhatóságát. Becsvágyunk marad ezentúl is, hogy az e tekintetben hozzánk fűzött várakozásokat teljes mértékben kielégítsük. E munkánkban a jeles irók egész tábora, városunk minden kiválóbb tollforgatója támogat bennünket. Lapunk hasábjai továbbra is nyitva állnak mindenki számára, aki közérdekben a nyilvánosság előtt szót emelni óhajt. Kiváló tisztelettel a PÁPAI HÍRLAP szerkesztősége és kiadóhivatala HETI ÚJDONSÁGOK. •— Tármegyei közgyűlés. Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága Kolter Sándor alispán elnöklete alatt 1906. évi január hó 10-én rendkívüli közgyűlést tart a következő tárgysorral: 1. A m. kir. belügyminiszter 132.472/905. sz. a. kelt rendelete, mellyel az alkotmányvédő bizottság alakítására és a tisztviselők biztosítására vonatkozó törvényhatósági határozatokat megsemmisíti. — 2. A m. kir. belügyminiszter 123.063/905. sz. a. kelt rendelete a vármegyei ebtartási szabályrendelet módosítása tárgyában. — 3. R. t. Veszprém város szabályrendelete a vidéki hus behozatalának és a helybeliek által vágott állatok húsának elárusítása tárgyában. — 4. Kenessey Miklós enyingi járási főszolgabíró kérvénye 3 havi szabadságidő engedélyezése iránt. — 5. Ozv. Fekete Lajosné szül. Sohnapek Jenni kérvénye özvegyi nyugdijának megállapítása tárgyában. — A közgyűlést megelőző napon délután 4 órakör az alkotmányvédő-bizottság fog ülésezni. — Városi képviselő-választás előtt. A városi képviselő-választástól csak 2 hét választ el bennünket, azonban nagyobbszabásu mozgalom mindeddig nem mutatkozott. Mindössze az egyébként legbékésebb II. kerületről hallottuk, hogy az ottani választók már két értekezletet tartottak s a megválasztandók személyében megállapodtak és a IV. kerületben voltak összejövetelek, melyek