Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-08-25 / 34. szám

testület közgyűlésein főkép a költségvetés tárgyalása alkalmával a legelitélőbb kritikák szoktak elhangzani a rendőrségről és vezetőjéről egyaránt. E kritikák anyagát mi nem fogjuk itt előadni; nincs messze közgyűlés, sőt közéig a költségvetés is, ki fog járni a rendőrségnek az a mosdatás, melynek — sajnos! — eddig éveken át nem volt semmi látszatja. Mi csak azokról a bőséges szomorú tapasztalatokról akarunk beszélni, amit a lefolyt tüntetéseknél szereztünk. Először is a rendőrségnek módjában állt volna az egész tüntetést megakadályozni, lehetetlenné tenni. Azzal a bizonyos eréllyel párosult tapintattal — ami úgy látszik, csak a regék honában él — meglehetett volna győzni a renitens céget arról, hogy a várost izgalmaknak, zavargásoknak kitennie nem szabad. Ha ezt a hatóság kellő időben előadja, vagy ha úgy tesz, mint hasonló esetben más városban tett a hatóság, mely a zavargásokra okot adni akaró boltot szimpliciter bezáratta, ha nem ép ellenkezőleg a közönséget provokálja azzal, hogy a becsukott boltot kinyittatja,— akkor nincs lárma, nincs tüntetés és a rendőrségről a közvélemény valamivel jobb lesz, mint eddig volt. így azonban még rosszabb lett. A preventív intézkedés túlhaladta bölcseségét, a tettek terén pedig egyik nap gyámoltalannak, másik nap durvának és mindkét nap a fegyelem hijjával levőnek bizonyult. Tulajdonképen olyan tüntetés, mely zavargásnak minősíthető, mely tehát rendőri beavatkozást igényelhet, csak az első nap volt, És ezen az első napon szánalom volt nézni a rendőrség szereplését. Ahogyan a nyolc rendőr, élén a biztossal, nem volt képes azt az alig pár száz embert szétoszlatni, amily tehetetlenül kapkodtak ide-oda, ődöngtek jobbra balra, mig fejük fölött innen is, onnan is repültek a kövek, csörrentek az ablakok, az szinte komikus látvány volt. Aki szeretné, (amint mi szeretnők) ha rendőrségünk jó lenne, az bámulva kérdezte: Hát ezek az emberek nincsenek kitanítva a teendőikre? Nem tudják mi a módszere egy tömeg eloszlatásának, hogy csak botorkálnak erre-arras addig, míg a — Aztán hogy van az, hogy nem tudtad magad kimenteni, hisz azt mondtad, hogy ügyvéd voltál! — Hiszen igaz volt. — Bah, az mindegy. Én egyszer loptam egy ezüstkanalat és mégis felmentettek. Csak érteni kell a módját. Aztán te nagyon ügyetlenül csinálhattad a dolgodat, hogy ennyit kaptál érte. — Eh, hallgass, nem értesz ahhoz. Ha lehetett volna segíteni a bajon, csináltam volna valamit. — Aztán most mihez akarsz fogni ? Megint ügyvéd leszel ? — Nem lehetek már az. — Hát mit fogsz csinálni ? — Semmit. Fejbe lövöm magam. — Bolond beszéd — mormogta a suhanc. — Előbb haza megyek. Megnézem a feleségemet, meg a gyermekemet. Csak addig akarok élni, míg megcsókolom őket, aztán nem bánom, ha pokolba kerülök is. — No oda könnyen eljuthatsz. De kár lesz azért a golyóért, meg a feleségedért. Legalább szép-e az asszony ? Az öreg nagyot sóhajtott. — Bár csak ne lenne szép. — Miért? — Mert akkor nem ülnék itt veletek. — Hát feleséged miatt sikkasztottál ? — Igen. — Miért? — Szerette a pénzt. — Nem tudtam annyit keresni, amennyi elég lett volna neki. — No ha az én feleségem lett volna, rég agyonütöttem volna, — hősködött a suhanc. tüntetők el nem érték, amit akartak, addig ők a tüntetőkkel szemben semmit sem tudnak elérni. Ámde e napon nem vala jelen a kapitány. Illetve szabadságáról csak az utolsó percben robogott be, amikor csak két jeles intézkedéssel gyarapíthatta a rendőrök s a biztos addigi sikerét: 1/

210-kov eloltatta az utcai ívlámpákat s a már bezárt boltot csak azért is kinyittatta! ... A második nap már ő vezette elejétől végig a rendőrséget és pedig kettős minőségben úgyis mint főkapitány, úgyis mint tüzoltófőparancsnokelnök. Meg is mutatta mit tud. Meg is mutatta, hogy ő még újságot is olvas! Párisi módszer nyomán fecskendezéssel kergette szét a tömeget, mely a második napon békésen sétált, nem zajongott, nem dobált és csak akkor esett ki nyugalmából, mikor a feltett szuronnyal sétáló rendőrök (kik hősek lettek — az ugodi csendőrörs ótalma alatt!) irritálni kezdték eket. A párisi módszer! Ott lefecskendezték azokat, akik a hatósággal szemben erőszakot alkalmaztak, munkájában megakadályoztak. Itt otrombán neki mentek és pedig előleges figyelmeztetése nélkül a közönségnek arra, ami következni fog, a kíváncsian összecsoportosult, részben rendes sétáját végző, vagy esti kávéjára menő békés közönségnek minden igazi ok nélkül. Ez az otrombaság hozta ki aztán sodrából a közönséget, mely kikelt a rendőrség durvasága ellen, mire ez egy ártatlan háziszolga brutális elverésével vett magának elégtételt. És ez történt azon az estén, mikor ablakokat be nem vertek, szarvasolajat nem fecskendeztek, mikor semmi olyan nem történt, amit rendőri szóval kihágásnak lehet minősíteni. Kihágás történt — a rendőrség részéről. Történt visszaélés az egy kézben egyesült tüzoltóparancsnoki és rendőrkapitányi hatalommal, történtek megokolatlan, durva inzultusok a közönséggel. Szóval: hősködés! a te égiszed alatt folyt le ez a második este. Es mind a két este lefolyt teljes rendőri fegyelmetlenség közepette. Nem hiszszük, hogy még egy város legyen ez országban, ahol a rendőrök feltett szuronnyal járjanak és -—- szivarozzanak, ahol a renHalvány mosoly jelent meg az ügyvéd ajka körül. — Agyon ütni azt az asszonyt. — Te még mindig szereted ? — Hogy szeretem-e ? ! . . . — Aztán meglátogatott-e az a dáma mialatt ültél? Vagy kaptál-e tőle levelet? Szomorúan hajtotta le fejét az öreg. — Nem. — Majd gyorsan hozzátette: — Bizonyára nem engedték meg neki. — Bolond beszéd. Ha szeretett volna az az asszony, akkor nem törődött volna semmivel sem. Nem téged szeretett az barátom, hanem a pénzedet. — Eh mit tudsz te — szólt boszusau az öreg, kit láthatólag bántott annak a csavargónak az éles látása. — Sürgönyöztem neki tegnap, hogy ma este érkezem. Majd meglátjátok, hogy várni fog reám a gyerekkel. Határtalan bizalom hangzott ki szavából és egyik sem sejtette, hogy maga magával akarja elhitetni a mondottakat. Lelke bensejét azonban őrültképen marcangolta. Hisz ő sem hitte, hogy várni fog reá. Sokkal jobban ismerte azt a büszke asszonyt. Az nem fogja neki bűnét megbocsátani. De látni akarta még egyszer őt és gyermekét. Csak meg akarja nekik mondani, hogy vérével fogja lemosni gyalázatukat és bocsássák meg neki bűnét. Azt a bünt, melyet szerelme szült. Az bocsássa meg neki, akiért vétkezett. A szeme könnyel telt meg s lassan végig folyt az arcán. — Kár lesz azért a golyóért, hangzott fel újra a csavargó érdes hangja. Nem érdemli meg az az asszony. Inkább őt puffantanám le a te helyeddőrbizt08 kivont karddal és — virginiával a szájában intézkedjék, ahol a negyedmesterek adnának tanácsokat a — kapitánynak, ahol annyira minden katonásság hijján lenne a rendőrség, mint e mi városunkban. Bizony a városi képviselőtestületnek nemcsak a történtekről kell véleményét megmondania, hanem valami módon gondoskodnia kell arról is, hogy e mi rendőrségünk miatt ne kelljen a viíág és önmagunk előtt szégyenkeznünk. Szociális mozgalmak/' E cim alatt egy „Munkásbarát" cikket közölt e lap legutóbbi számában és a mi munkásmozgalmainkat helyteleníti abban. Elolvastuk és megbíráltuk a cikket, találtunk abban némi szociális igazságot is, de a cikk legnagyobb része inkább a mostani elkorhadt, gőgös osztályuralom fentartását célozza, mint hogy a valódi és elengedhetetlenül szükséges szociális reformok gyors megvalósítását óhajtaná. Engedje meg a tisztelt „Munkásbarát" úr, hogy oikkének egyes szemelvényeire — csak dióhéjban — elmondhassuk szerény véleményünket. Helyeseljük abbeli nézetét, mely szerint a szociá-' lis mozgalmak feltűnő erősödését a nehéz megélhetési viszonyokban látja, és hogy a nyomorúságtól való szabadulását a munkásság csak a szervezkedéstől reméli; ez így is van. Helyes az is, hogy az ekörüli harcok megszivlelésére és az ezekben való részvételre az értelmiséget is felhívja. Az is helyes, hogy a szociális törekvéseket erőszakkal elnyomni nem lehet, de azokkal érdemlegesen foglalkozni és leszámolni kell. Igen helyesen állítja azt is, hogy a szociálisták harca a nagytőke, nagybirtok és ennek tarthatatlan hatalma ellen irányul, ós hogy ezek romboló munkáját és hatalmát C3ak okos megfontolás, józan önmérséklet, öntudatos munka, bölcs törvények fogják megdönteni és a munkáskérdést megoldani; ezek és csakis ezek I De szükséges ezekhez még az is, hogy a most * E cikknek hangjával és több pontjával nem értünk egyet, de a szabad vélemény-nyilvánításnak elvénél fogva, melyet mi nemcsak hirdetünk, de követünk is. közzéadtuk. A cikkre vonatkozó részletes megjegyzéseink, melyek során a nyilt kérdésre is válaszolunk, készen vannak, de anyaghalmaz miatt e számunkból kimaradtak, Jövő számunkban pótoljuk. ben. Ő az oka mindennek. Nem lesz kár érte. Elfelejtett az már téged, mást szeret az már. Azt szereti, kinek sok a pénze, ha elfogy a pénz, elfogy a szerelem is. A vonat ezalatt prüszkölve, zakatolva, állomást állomás után hagyott el. Az idő is sötétedni kezdett. Lassan ráboiult az alkony. Sürü füstfellegek gyűrűztek a levegőben és tüzes szikrák sziporkáztak végig a tájon. Mikor érkezel meg? — kérdezte az egyik. — Még egy állomás van hátra. Azután nem is szóltak addig, mig a vonat meg nem állt. Áz öreg felállt helyéről és izgatottan pillantott ki a perronra. A perron üres volt. Egy lélek sem várta a vonatot, összeszorult az Öreg szive, fojtogatta valami a torkát, rossz sejtelmei támadtak. Azután csendeben felállt. Az ajtónál még visszafordult. — Isten legyen vel«tek. — Isten áldjon meg — mormogta a fiatal suhanc, — aztán meg ne feledkezzél a revolverről. Ha mással él a dáma, csak lőd le, ne «ajnáld ! Az öreg már nem hallotta a tanácsot. Nehéz léptekkel ment a kijárat felé és hogy kiért a városba vezető országútra még mindig nem volt tisztában, hogy mit fog tenni. Csak ment ösztönszerűleg öntudatlanul előre. Mire beért a városba, már késő este lett. Idegenül botorkált utcáról-utcára. Kalapját mélyen szemébe húzta és ha valami ismerősével találkozott, kikerülte, így ért el a régi lakása elé. Ott azután megállt. A lábai megrogytak s a kapuhoz kellett támaszkodnia, nehogy elessen. Egyszerre csoszogó lépteket hallott hátamögött. Már nem volt ideje félre ugrani s a házmesterné állt előtte. Az pedig meglepetve tekintett rá.