Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-07-07 / 27. szám

III. évfolyam. 27. szám. Pápa, 1906. julius 7. PÁPAI MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. A sajtó. A sajtóval s a sajtó hivatásával magában véve, mint külön témával talán még nem is foglalkoztunk e birlap hasábjain. Legfeljebb programmunk vázolásával kapcsolatban vagy valami aktuális tárggyal összeköttetésbe hozva úgy mellékesen eshetett itt pár szó a sajtóról és hivatásáról. Hogy mért nem szóltunk e témáról? Mert fölöslegesnek tartottuk. Mert az volt a véleményünk, hogy a sajtóról szükségtelen szólani. Hogy mi a sajtó és mi a hivatása, minő irány eszméknek kell vezetnie a sajtót, mikor tölti be feladatát, mikor származik léteiéből haszon a közre, mikor lehet működése üdvös a politikai, társadalmi, egyéni életre, azt meddő dolog szerintünk hasábszámra fejtegetni, arról a sajtónak önnönmagának, önnönmaga által kell bizonyságot tennie. Nem frázisokban, de tényekben kell kifejezésre jutni, hogy valamely sajtóorgánum tudatában van hivatásának. A sajtó gyermekkorában még megjárták a széphangu szólamok. Akkor még az újságnak, ennek az intézménynek, hogy : újság kellett reklámot csinálni. Amióta azonban az újság életszükséglet lett, azóta a közönség kezébe veszi reklám nélkül is a sajtóorgánumokat s amelyik minden megjelenő számában példákban adja elő bizonyságát hivatása tudatának, azt szivesen olvassa, amelyik pedig unos-untalan a „magasztos célokról" zeng s amellett hasábjaiból kirínak az anyagi melléktekintetek, azt a közönség józanabb része megmosolyogja és — félredobja. A közönség józanabb részét mondtuk. Sajnos azonban, egy nagy része a közönségnek még mindig nem bir azzal az éles itélőtehetséggel, amelyre az újságolvasás állandó gyakorlása tanítja meg az embert. Ezerszámra vannak a hiszékenyek, kik felülnek az egyik cikk nagyhangú frázisának s öntudatlanul szívják lelkükbe ugyanazon lap másik számából az erkölcsi mételyt. Az ilyeneket csak azok a botrányok képesek fokról-fokra meggyógyítani, felvilágosítani, amik rettenetes szennyet felkavarva végigzúgnak ^ sajtó birodalmán. Ilyenkor tágrameredt szemekkel tekintenek be az emberek a hetedik nagyhatalom titkaiba s meggyőződést szerez róla mindenki, hogy mint minden hatalom, a sajtónak nevezett nagyhatalomnak is csak az erkölcs szolgálhat alapjául. Erkölcs és — fiumei eset, erkölcs és — a Rónai Mór úr üzletei. A fiumei eset különben igazán nem érdemes, hogy rá szót vesztegessünk. Hogy revolverlapok vannak s revolverzsurnaliszták léteznek, azt eddig is tudta mindenki. De ezek csak azokkal szemben szerepelhetnek mint lapok, s léphetnek fel mint zsurnaliszták, akik nem restelnek cimboraságot vállalni velük, vagy azokkal szemben, akiket naivságuk folytán becsaphatnak. Most egy nagy úr volt naiv, egy nagy urat csaptak be, de az a nagy úr, éppen mert úr, nem foglalkozik tovább is az esettel, legfeljebb magában szűri le az eset tanúságát. De a revolverzsurnalisztákat bojkottálni kell a tisztességes hirlapiróknak s ők tudni is fogják kötelességüket. Már a másik eset nem olyan kis eset. Az ország olvasóközönségének egy tekintélyes részét irányító sajtó-orgánumról derült ki, hogy a lap tulajdonosa üzletet, nagy és csúnya üzletet csinált lapjából. A botrányos aífér részletei nem tartoznak reánk. Ránk csak annak konstatálása tartozik, hogy ime a leghallatlanabb helyzet állhat elő, ha egy lapot két, teljesen ellentétes felfogású, jellemű ember kormányoz. Bármily tisztességes intenció vezeti a szerkesztőt, még öntudatlanul is eszközévé A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA, Előre í — Déroulédc. — A Jcürt rivalg, a dob pereg. Ki búvik hátra emberek ? . . . A nép szabadságának őre: Előre! Dörögj, üvölts, ágyutoroTc! Hadd nyíljanak a hadsorok Vérző úttá kartácsesőre! Előre ! Az út készen: csak menni kell! Az ellent vágd, tiporjuk él! S szabad nap száll az égtetőre! Előre! Ford: Ceglédi Sándor. A tőr. Irta: Pipacs. Véletlen került hozzám. Könnyen végzetessé válható percben, ha csak engem nem küld megmentő' gyanánt az isteni Gondviselés. Ketten vettünk ki lakást a Sándor-uteában, én és egy medikus. Testi-lelki jóbarátok voltunk; együtt koptattuk 8, mondd: nyolc esztendeig az iskola kövezetét és — ami a „jóbarátság

u-gal rokon ! — néha együtt is pofozkodtunk. De ez régen volt. Olyan régen, hogy talán igaz se volt. Sok minden megváltozott azóta . . . Vége van a diákkornak, s kezdődik a gentry-élet jó és rossz oldalaival egyetemben. S csupán a „barátság" lett örök, ezt még az idő vasfogának sem sikerült széjjelmorzsolnia. Igazi jóbarátok voltunk, habár nézeteink nem egyszer eltérőek is voltak. Nevezetesen : az én medikus barátom túlságosan szentimentális lelkületü volt és mint ilyen, folytonos oppozioióban találta magát velem szemben. Rá minden csak érzékenyen hatott, . . . nevetségig érzékenyen ! . . . S voltak különös ideái, s órák hosszat tűnődött megfejtésükön. Ilyen különös idea az én véletlenem is. Megtörtént például vele az, hogy egy alkalommal gyászkocsit látott és nem birta megállani, hogy meg ne kérdje : kit temetnek ? . . . ... Ha jól emlékezem, valami 90 éves zsidó asszonyt temettek és az én medikus barátom erős zokogásba tört ki: — Mért kellett ennek élni, ha most meg kell halnia ? . . . Avagy : egyáltalán mért kell meghalni ilyen kor mellett ?. . . Nem élhetett volna tovább . . . legalább tiz évig és most száz éves lehetne ! ? . . . . . . Csitítani próbáltam, de annál inkább sirt, akár csak egy gyerek. Végre is, belátva sikertelenségemet és mert nem akartam, hogy miatta én iá nevetséges helyzetbe jöjjek, — ott hagytam könnyek közt . . . sötét búval. Késő este tértem haza a lakásunkra, mikor is az ablakon át hallgatóztam, hogy otthon van-e és mit csinál ? . . . . . . Otthon volt és még mindig e tárgyról elmélkedett. — Születünk — és meghalunk. De hát mért szükséges születnünk, ha a halált meg kikerülnünk nem lehet! ? . . . Minek akkor az élet ? ... ha nem a miénk, ha szabadon nem rendelkezhetünk vele! . . Jó és szép munkáért és kitűnő szabásért töt>l> kiállításon érmekkel kitüntetve! YAGO DEZSŐ első pápai férfi-divatterme, Pápa, Fő-tér, 253. sz. Jó nagymunkás szabósegédek felvétetnek. Mindennemű férfi-ruhák szolid áron : mérték szerint készíttetnek.