Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-04-07 / 14. szám

rövid ujjába gombolt csipke- vagy himzett szoros ujjat kiván, hófehéret, hogy mindennap frisset kelljen bele gombolni. A nyári kelmék szépségéről és sokféleségéről Írásban fogalmat nyújtani egyszerűen lehetetlen. A szövés épp annyiféle, mint a szin és minta. A tava­sziak közt az „alpakka" uralkodik minden elképzel­hető azinben. Mellette vászon lesz tán a legelterjed­tebb a nyáron, sima, himzett és csipkebetétes for­mákban, fehér, kenderszin és halavány azinekben. A könnyű „grenadine" is többször a drágábbak, — mert selyem alsóruhát kiránnak, de egyszerűen me­sésen szépek. De semmi sem oly gyors és csodálatos, mint a nyári kalapok lepkeszerü feltűnése és terjedése téli álmuk elmultával. Jóformán vége a fejről felfelé repülni látszó formáknak. Minden nagy, csaknem miuden kalap jól a homlokba húzódik. A karima nem széles, a fej forma meglehetősen magas és göm­bölyű. Még az idegen aagol ruhához is kisebb, de díszített kalap járja. Csaknem minden forma meg­kívánja az úgynevezett „fésű" vagy „kontytakarót", amely a kalap többi diszéhez illően szalag, virág vagy toll. Nagyon sok a virágdísz, szinte terhesen sok a kalapokon. Aki fél a magas szoknyától, az egyszerűen a divatos, széles és gyönyörű csatokkal ékeskedő övek­ből választ, amel} 7 egészen a ruhát kiegészítő kis bolerókabát széle alatt vész el. Szóval divat majdnem minden, ami valakinek jól illik a termetére. * A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre postán való szétküldéssel két korona husz fillér. Elő­fizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadó­hivatalába Budapesten, VIII., Rökk-Szilárd-utca 4. számú házában van. Egyik vagy másik okból sok gyermek fejlődésében visszamarad, leg­többször azonban a fogzási időszak alatt előforduló bajok miatt. Valóban csodálatos, milyen kiváló szol­gálatokat teljesít ilyenkor a SCOTT-féle EMULSIÓ, mely lehetővé teszi, hogy a gyermekek a fogzás nehéz időszakán minden baj nélkül átesnek és fejlő­désük semmi kivánni valót sem hagy fenn. A SCOTT-féle EMULSIÓ legfinomabb gyógy­csukamájolajból készül alphosphorsavaS mész és nátron hozzáadásával. A SCOTT-féle EMULSIÓ valódiságának jele a „hátán nagy csukahalat vivő halász" védjegy. Kapható minden gyógyszertáriban. Ezen lapra való hivatkozással és 75 fill. levól­bélyeg beküldése ellenében minta-üveggel bérmentve szolgál: Dr. BUDAI EMIL „Városi gyógyszertára" BUDAPEST, IV., Yáci-utca 34/50. Egy eredeti üveg ára 3 kor. 50 Üli. VaKiiíi menetrend. — Érvényes 1905 október 1-tői. — Indul Győr felé : Reggel 6 óra 2 perc (vegyesvonat,) .{. e. 10 ó. 28 p. (gyorsvonat), d. u. 2 ó. 30 p. (személyvonat), d, u. 6 ó. 20 p. (gyv.), éjjel 1 ó. 12 p. (szv.). K.-Czell felé: D. e. 11 ó. 11 p. (gyv.), d. u. 1 ó. — p. (szv.), d. u. 5 ó. 26 p. (gyv.), este 7 ó. 35 p. (vv.), éjjel 3 ó. 36 p. (szv.). Csorna felé: Reggel 5 ó. 35 p. (vv.), d. u. 3 ó. 50 p. (vv.). Indul továbbá : minden szerdán d. e. 10 ó. 32 p. Bánhida felé: Reggel 3 ó. 50 p. (vv.), reggel 9 ó. 35 p. (vv.), délután 4 ó. 50 p. (vv). Érkezik Győr jelöl-. D. e. 11 ó. 10 p. (gyv.), d. u. 12 ó. 57 p. (szv.), d. u. "5 ó. 25 p^ (gyv.), este 7 ó.- 25 p. (vv.), éjjel 3 ó. 31 p. (szv.). Érkezik továbbá minden kedden és pénteken reggel 7 ó. 28 p. (vv.) K.-Czell jelöl: Reggel 5 ó. 30 p. (vv.), d. e. 10 ó. 27 p. (gyv.), d. u. 2 ó. 26 p. (szv.), este 6 ó. 19 p. (gyv.), éjjel 1 ó. 7 p. (szv.) Csorna jelöl: D. e. 9 ó. 25 p. (vv.), este 8 ó. 39 p. (vv). Érkezik továbbá: minden pénteken reggel 7 ó. 21 " minden szerdán d. u. 2 ó. 20 p. Báni * öl : Reggel 8 ó. 03 p. vv.), d. u. 3 ó. 38 p v >T y-)' est e ó. 30 p. vv.) * Kis-Czellből indul mindennap szerda és péntek kivételével, este 6 óra 55 p.-kor (vv.) ; Pápára ér 8 ó. 15 p.-kor. — Évkönyv. A helybeli evacg. egyház i napokban bocsátotta közzé Gyurátz Ferenc püspöl szerkesztésében immár harmincadik évfolyamát jár< Évkönyvét. Az egyházi élet minden ágát felölelő nagy gonddal szerkesztett füzetből kiemeljük a követ kezőket: Az egyházközség lélekszáma a hozzátartozz filiákkal 2902. Az 1905. évben született 98 gyer mek, meghaltak 96-an, tehát a természetes szaporo dás csak 2 lélek, ami szomorú jelensége népesedés viszonyainknak. Házasságra lépett 21 pár; az anya egyház iskolájába járt 222 gyermek. Az egyhá: iskolai könyvtárában 2159 kötet könyv vau, ami i maga nemében talán példátlanul áll. Ezenkivül érté kes múzeum is szolgál a népiskolás növendékei ismereteinek gyarapítására. KülömbözŐ cimek alat az áldozatkészségnek szép példáit látjuk a hivel részéről megnyilatkozni az egyház iránt, a zárszámadá sok pedig az egyház anyagi rendezettségéről tesznek tanúságot. Az Évkönyv dús tartalmát Gyurátz püs pöknek egy emelkedett szellemű húsvéti egyház beszéde, valamint egy vallásom tárgyú elbeszélés* zárja be. — Még Pápán is vannak szerencsés embe rek ! Ezt bizonyítja az a tény, hogy az osztály sorsjáték fortunája, akiről a legtöbb ember azt hitte hogy csak olyan holdban lakó kisasszony, ellátoga tott Pápára s egymás után két nyereményt hozott Az első az 5000 koronás csak amolyan inycsiklan dozó volt, a tulajdonképeni lakoma a 200.00( koronás nyeremény képében köszöntött be, ebbő azonban már más boldogok ettek, mint az Ízelítő bői. A szencsés nyerők osztálysorsjegyeiket Oszivalc János üzletében vásárolták. — Almádi fiirdŐ most küldte szét ide prospektusát. E szép balatoni fürdőhely évről évre emelkedik. Pápáról is sokan szokták fel keresni s keresik fel bizonyára idén is. Hát mÓ£ ha vasúton lehetne oda jutni! — A tót nem ember. Ezt a mondást csü törtökön alaposan megcáfolta egy sereg üveges tói itt Pápán, a Főtéren. Aki nem ember, azt nem hagyja el béketűrése. Pedig őket ugyancsak elhagytr s csaptak éktelen patáliát, összeveszvén valamin. D< tovább menve megmutatták, hogy ők nemcsak embe rek, de magyar emberek is, gyakorolván az ékef magyar virtust: a verekedést. Mit is megtapasztal vár; a rendőrség, az egész üveges társaságot, melynek egy-két tagján a verekedés már látható nyomokai hagyott, a kóterbe cepelte. Ott aztán összebékültek mire 24 órai békés együttlét után szabadon és szét­bocsáttattak. — Segéd-jegyzőválasztás. Múlt szombaton Csóton Bélák Lajos főszolgabíró vezetése mellett segédjegyzőt választottak. 2 pályázó közül egy­hangúlag Eszterhay Dezső választatott meg csóti segédjegyzőnek. — Szabómunkások táncvigalma. A magyar­országi szabómunkások és munkásnők szakegyesületé­nek pápai csoportja 1906. évi április hó 15-én (Húsvét-vasárnap) a Jókai-kör helyiségében felolva­sással, tombolával, konfetti és szerpentiu csatával egybekötött zártkörű táncvigalmat rendez. Belépti díj személyenkint 1 K, családjegy (3 sz.) 2 K 50 fill. Kezdete órakor. A zenét Füredi és Lángó zenekara szolgáltatja. Műsor: 1. Felolvasás. 2. Szava­lat. Előadja: Nagy Ilonka. 3. Piros seekfü. Szava­lat, tartja: Csovelák I. 4. Szavalat. Előadja: Horváth Ilonka. 5 Monológ, Előadja: Füstös István. 6. A nőkhöz. Előadja : Kovács Vilma. — Elgázolás. SzollŐsi Lajos nevű vaszari lakos egylovas fogatával tegnap délben oly sebe­sen és vigyázatlanul hajtott, hogy Koltai Márton téglagyári munkás 8 éves fiát, midőn ez az isko­lából hazafelé ment, a tizes malom mellett el­gázolta, minek következtében a gyermek lába a eombnál eltörött. A közelben volt dr. Domonkos Géza orvos által nyújtott első segély után a gyer­mek beszállíttatott az irgalmasok kórházába, Szőllősi ellen pedig a hatósági eljárás folyamatba tétetett. x Az időjárás szeszélyének minden ember ki van téve, ez az oka, hogy oly sok ember szenved csúzban és köszVényben. A legelőkelőbb orvosok elis­merik, hogy a csúzos, reumás fájdalmakat nemcsak csökkenti, hanem mégis szünteti a híres Zoltán kenőcs. Üvegje 2 K Zoltán B. gyógytárában, Bpest V., Szabad­ságtér. — Az előbb említett kitűnő készítmény főraktára városunkban Karlovitz Adolf gyógyszertárában van. — 1000 korona jutalom. Közelünkben vala­hol Szombathely vagy Sopron tájékán, esetleg még közelebb valahol, egy ércpénzhamisító banda ütött tanyát. Aki a hamisítók nyomára vezeti a ható­ságot, az 1000 korona díjjal fog jutalmaztatni, A hamisítványok könnyen felismerhetők szürke szí­nükről, zsiros tapintatukról, csekélyebb súlyúkról, . érdes felületükről és kevésbbé éles rajzukról, sekély és betűk alakjára nézve eltérő szélirataikról. — > Jó lenne, ha a hamisítókat is ilyen könnyen le­, hetne felismerni. — Lovászpatona vásárai. A m. kir. keres­kedelemügyi miniszter megengedte, hogy a folyó hó 17-ére eső Iovászpatonai országos állat- és kirakodó­vásár f. hő 23-án, a f. évi junius 11-ére eső pedig junius 5-én tartassék meg. A másik két vásárt f. évi augusztus 27-én és november 19-én tartják meg. — Felülfizetések. A főiskolai ifjúsági képző­társulat március hó 15-iki ünnepélyén a következő felülfizetések történtek : Ihász Lajos 5 korona ; Pap , Amália 4 K ; Matus György, Szalay Imre (Szentgál) 2—2 korona. Fogadják e helyen is a társulat hálás köszönetét. — A siketnémák sopronvármegyei és sopron­városi áll. segélyezett intézetében f. évi szeptember 1-én új osztály nyilik meg, amelybe vallásra, nem­zetség és nemre való tekintet nélkül oly 7—10 éves gyermekek vétetnek fel, akik a siketségen és az ebből származó némaságou kívül más testi vagy lelki fogyatkozásban nem szenvednek. Eltartási díj havonként 24 korona, tandíj egész évre 20 korona. Méltányos esetekben a tandíj elengedtetik. A vidéki gyermekek elhelyezéséről az igazgatóság szívesen gondoskodik. A felvételért az intézet felügyelő­bizottságához kell folyamodni. A kérvényhez mellé­kelendők : a) keresztlevél, vagy születési bizonyít­vány ; b) tiszti orvosi vélemény ; c) himlőoltási bizo­nyítvány ; d) hatósági kimutás a családi és birtok­állapotról ; e) esetleg szegénységi bizonyítvány. A kellően felszerelt kérvények legkésőbb junius végéig nyújtandók be az intézet igazgatóságánál, ahol bővebb felvilágosítások is nyerhetők. A „Yasárnapi újság"március 25-iki számának 36 képe a legutóbbi napok nevezetes aktualitásaira vonatkozik : Zichy Mihály temetésére, a március 15-iki ünnepélyekre, a courriéresi bánya-katasztró­fára, a budafoki leányok vizbefúlására a csépi révnél, ! Mikszáth Kálmán pompás vidám elbeszélés közlését kezdi meg e számban „Mégis talentum Kyszlich" címmel, — ezenkívül tarkas Imre és Dalmady Győző versei, Bársony István szép természeti rajza s a „Regénytár" mellékleten Molnár Ferenc eredeti s Léon de Tinseau franciából fordított regénye (mind­kettő képekkel) adnak bő szépirodalmi olvasmányt. További közlemények : tárcacikk a hétről, történeti cikk a régi Pest molnárairól és pékjeiről, ismertetés a sing singhi (New-York) börtönben a rabok által szerkesztett lapról, képmagyarázatok s a rendes heti rovatok : Irodalom éa művészet, Közintézetek s egy­letek, Sakkjáték, Képtalány, Egyveleg stb. A „Vasár­napi Újság" előfizetési ára negyedévre négy korona, a „Világkróniká"-val együtt négy korona 80 fillér. Megrendelhető a Franklin-Társulat kiadóhivatalában (Budapest, IV. ker., Egyetem-utca 4. szám). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap" a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér x A tüdővész gyógyszeréül a bükkfakátrány­kéezítmények teljes joggal régi jó hírnévnek örvend­nek. Ezen készítmények a legkülönbözőbb alakban használtatnak, melyek között legjobb a „Sirolin­Roche", miután ez hatásos, ingernélküli és mindenes előtt igen jóizü. Kapható minden gyógyszertárban. A divat. — A „Divat Újság"-ból. — Tavaszi — nyári divat ! Mily kicsi két szó és menyit lehetne róla beszélni, ha mondani valónkat oly parányi hasábra nem kellene összeszorítani ! Kevés szóval tehát egyelőre csak annyit, hogy deréktól lefelé a vékony vonalak az uralkodók, amelyet csak az u. n. „Princess" szabással lehet elérni. De azért nem ez a szabás az uralkodó. Nem, hanem rt. általános, magas szoknyának keresztelt forma, amelynél fogva a szoknya az övezővel együtt szabatik és úgy 10—15 cm. magasságban és felül a csipőn. A Divat Újság mai számában több pél­dányban is bemutatják ezt a szabást, amelyet bizony egy kicsit nehéz elkészíteni, mert többszörös fel­próbálással és változtatással lehet elérni, hogy min­denütt pontosan és szépen simuljon a termetre. A formának áruló volta természetesen meg­kívánja, hogy formás legyen az alak — se túlsovány, se túlkövér. A „divat" egyáltalán nagyon sokat kiván az alak szépségét illetőleg. A magas szoknya övéről két-három ujjnyi széles pántok húzódnak a vállakon keresztül-kasul és gom­bolódnak szép diszes, iparművészeti cikk számba menő gombokkal vissza az övre. Az ilyen sima szoknyához viselt selyem- vagy batisztbluz aztán csupa rüss, puff, bodor, fodor, csipke és himzés. Soknak az ujja rövid, dudoros és persze könyökig érő keztyüt vagy öreganyáínk divatja szerint a bluz I

Next

/
Oldalképek
Tartalom