Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-10-21 / 42. szám

— Két nagy katasztrófa. A közelmúlt napokban két szomszédos városban nagy katasz tróla történt. Az egyik borzalmas eset színhelye Sárvár mezőváros volt, ahol múlt szombaton dél­után 4 és 5 óra között a tavasszal működésbe helyezett műselyem gyár felrobbant, s a katasztró­fának nemcsak a gyár nagy összeget képviselő felszerelése majdnem teljesen, de 7 emberélet is áldozatúl esett, a könnyebben és súlyosabban sebesültek száma pödig megközelíti a százat. A szerencsétlenséget az okozta, hogy egy kollódium­tartály eddig ki neui derített okból felrobbant s rettenetes feszítő ereje romhalmazzá döntötte a gyár legnagyobb részét, a közelben levő munká­sokat pedig darabokra szakgatta. A gyár 500 munkást foglalkoztatott, akik most kenyér nélkül maradtak. Á vizsgálatot a szombathelyi törvény­szék vezeti, de jusson bár a vizsgálat bármily eredményre, a kenyérkeresőiktől megfosztott özve gyeket ós árvákat — mert a katasztrófa áldozatai egynek kivételével mind családos emberek vol­tak — nem pótolhatja semmi és senki sem. A másik katasztrófa Győrött, történt. Szerdán haj­nalban 3 óra után kigyulladt a Duna parton levő hétemeletes nagy árűraktár legfelső emelete, s az oltási technikai nehézségek miatt az óriási épület porrá égett a benne felhalmozott gabonaneműekkel és értékes gépekkel együtt. Az árúraktárban 230 waggou árpa volt felhalmozva, amely mind elpusztult. A tűz még délután is égett, pokoli hőséget terjesztve maga körül. A helysznén nyom­ban megejtett vizsgálat arra az eredményre veze­tett, hogy a katasztrófát valószínűleg gyújtogatás idézte elő, mert az épület Duna-partra néző oldalán egyik ajtó erőszakosan be volt törve, s akkora rés volt rajta, hogy azon egy ember könnyen be­férhetett. A kár megközelíti a félmillió korona összeget. Szerencsére, emberélet nem esett áldozatúl. — Kamarai közgyűlés. A győri kereskedelmi és iparkamara 1905. évi október hó 24-én délután 2 órakor rendes közgyűlést, tart. A közgyűlés napi­rendjén a következő foiltósabb tárgyak vannak: Elnöki előterjesztések: A kamara irodatiszti állásának betöltéséről. A társas cégek tagjainak virili.s jogáról A kamarák és 'a közigazgatási hatóságok közötti kapcsolat létesítéséről. A kamarák és a kir. ipar­felügyelőségek közötti érintkezés szorosabbá tételéről. A magyar iparnak a közös hadsereg szükségletei tekintetében való tájékozásáról. — Titkári jelentés az ügyforgalomról és külföldi tanulmányútjáról. — A kamara új ügyrendjének és szervezeti szabályza­tának, valamint a kamarai tisztviselők új szolgálati, fegyelmi és kártérítési szabályzatának jóváhagyása. — A kamara 1906. évi költségelőirányzata. A 600 koronás utazási ösztöndíj odaítélése. — Az ipari muukások jutalomdíjainak kiosztása. — Ipari mun­kásoknak az ezüst érdemkereszttel való legfelsőbb kitüntetése s az érdemjelek kiosztása. —• Záloginté­zetek kölcsöndíjainak megállapítása : a) Neumann Mariska és Lengyel Sándor veszprémi és b) ^cble­singer Testvérek pápai zálogiutézetében. -- Javaslat az iparos- és kei eskedő tanoncok kötelező előzetes orvosi vizsgálata tárgyá6au. Törvényhatósági ipar­tanácsok megalakítása. — Indítványok. — Az egyesületi szezont idén az iparos ifjak egylete nyitja meg, mely holnap, vasárnap este felolvasással, hangversennyel egybekötött há zias táncmulatságot tart. Az est ügyesen össze­állított programmja alapján remélhetjük, hogy a szezón első estéje az iparos ifjaknál megszokott sikerrel fog lezajlani. — Állatkiállítás. Már múlt számunkban hírt adtunk róla, hogy a 29-én tartandó állatkiállícás iránt élénk érdeklődés mutatkozik. Múltkori hírünket mo3t kiegészíthetjük azzal, hogy nemcsak a helybeli, de közeli és távoli gazdaközönség egyaránt készül résztvenni a Pápán tartandó kiállításon. Úgy halijuk, nogy a hivatalosan megállapított díjakon kívül is még több külön díj fog kiosztatni. Bizton remél­hető, hogy a vármegyei gazdasági egyesületnek az állattenyésztésnek megyénk területén való emelését célzó törekvése a megye leguagyobb városában meg­felelő méltánylásra fog találni. — Az iparfelügyeleti és kazán vizsgálati szolgálat f. évi november hó l-ével új beosztást nyer. Megyénk továbbra is a győri iparfelügyelői kerületbe lesz beosztva. Az iparfelügyelői kerület vezetője Kallós Bertalan és Fischer Elemér ip. s. felügyelők. — Cigánytemetés. Mult hét elején megbete­gült s rövid szenvedés után, állítólag fejtifuszban meghalt a kéttoruyulaki Károly cigány menyecske­leánya. Végtiszfeességtételre összesereglett Pharaó ivadéka apraja s uagyja, Komárom , Zala-, stb. megyékből is. A temetés után ősi szokás szerint halotti torra ült össze a nagy rokonság. A halotti tor nem folyhatott le zavar uélkü 1, mert a halott apja a temetési költségeket, a korán özvegyen maradt férj a lakodalmi költségeket követelte. A tábor két részre oszlott, a távoli rokonok közül Kolompár Vendelt úgy elagyabujjyálták, hogy az jó ideig be­kötve hordhatja a fejét., A Sértett dádé, a verekedő s már akkorra menekülő atyafiakat az épen . úton szolgálatban levő csendőrségnek feljelentette, s el fogatta. Befogásuk után minden bűnüket elárulta. — Szenvedélyes szarvasagancs gyűjtő­Jócsik Mihály bakonybéli lakos, tűzifával kereskedő' fuvaros, f. hó 6-án Újvár-árok erdőrészben egy szép szar vasagancsot látott félre helyezve, s nem bírván szarvaságanes-gyüjtő szenvedélyének ellent­állni, azt onnan elemelte. Az agancs viselőjét leterítő Halckenstein György poroszországi tábornok vadász­zsákmányát képező agancsot keresve, Jócsik lopása i kiderült, utánna mentek a szenvedélyes gyűjtőnek | ki már akkorra 20 koronáért a lopott agancsot el­íadta Weisz Dávid bakonybéli lakosnak. Az eljárás | megindíttatott ellene. X A legkiválóbb orvosok egyhangú véleménye, hogy a gyermek a fejlődés szakában vau legjobban arra utalva, hogv hatékony tápszerekkel erődítve a ! legfcülöubö/,őbb ragályos betegségek ellen ellentálló képessé tétessék, s ugyancsak egyhangú vélemény az, hogy e célra 1 >galkalmisabb a csukamájolaj, melv könnyű emészthetősége álta! válik igen becsessé. E célra legjobban ajánlható a Zoltán-t'é\e csukamáj­olaj, melynek tápereje igm nagv, s mivel senj kelle­metlen szaga, sem ross/, ize nincs, a gyermekek s/,ívesen veszik. Készítője Zoltán Béla gyógyszeres/. Budapesten, s üvegje 2 korona a gyógyszertárakban. — Találtatott egy zsebkendőben váltópénz, ; tulajdonosa átveheti a rendőrségnél. — Új- virágüzlet. Thinágl Ludovica virág diszítőnő városunkban megtelepedett, s Márton István utca 1. számú házban (ezelőtt Kereszt-utca) „Flóra" cím alatt élő- és művirág termet nyitott. Az ú| üzletben mindenfajta, friss és üde színben pompázó virágok tartatnak állandóan, s csokrok és koszorúk finomult Ízléssel készíttetnek el. — Lapunk mai számában e tárgyban megjelent hirdetésre felhívjuk olvasóink azives figyelmét. — Jt Szinház és Élet legújabb száma a következő tartalomal jelent meg: Új feladatok (Lenkei Henrik) Az orszá­gos színművészeti Akadémia (Ismertetés képekkel.) Mikor a festő szeret (Hajdú Endre.) Jegyesek Bemutatókról (ad.) Jelenet (Tanu.) Kritikusok nyilatkozatai a közönségről Alexander Bernát, Ábrányi Emil, Bródy Sándor, Kern Aurél, Maksziányi Dezső, Palágyi Lajos, Porzsolt Kálmán, Bot­hauser Miksa, Sebestyén Károly, Szőllősi Zsigmond, Szász Zoltán, és Timár Szaniszló cikkei és képei.) A fordító joga (Figyelő.) Igaz is nem is. (Tréfás krónikák.) A rende­zésről-tanulmány. Hírek. Harmath Hedvig, Kállay Jolán és Várady Antal dr. arcképe. A Szinház és Elet előfizetési ára negyedévre 3 korona. Egyes szám 20 fillér. A kiadóhiva­tal (Budapest, VIII. Baros-utca 59 sz.) Mutatványszámot ingyen küld. — Notórius tolvajt kerített kézre a napokban rendőrségünk. Komcucsár Mihály hangzás nevet visel a jómadár, ki — úgy látszik — esküdt ellen­sége a magántulajdonnak, mert ahova csak betette a lábát, onnan okvetlen eltűnt valami. A tárgyakban kevésbbé volt válogatós. így Gold Iguác padlásáról a száradásra kitett fehér ruhát lopta el, Fischer Benőtől 20 koronát, Szalókon és több szomszédos községben ismét pénzt és ruhaneműt. A rendőr-ég a tolvajt a járásbíróságnak adta át. — Magas jutalék kereshető. Ügyes aqui­siteurök előleget kapuak. Új és különleges. (Nem biztosítás, könyv, részletsorsjegy stb.) Ajánlatok „K 2 50" alatt Fischer J. I). hirdetési irodájába, Budapest, G-erlőczy-utca 1. intézetidők. x Főnyeremény. A XVI. osztály-sorsjáték legnagyobb főnyereményét ismét Beifeld József bankházában nyerték. (Budapest IV., Károly-kÖrút 1.) Ugyanis a 400.000 koronával kisorsolt 96851, számú szerencsés sorsjegyet ezen bankházban vásá rolták. Ugyancsak e bankház vevői' nyerték egy elmúlt játékban a 600.000 koronás főnyereményt is. x Köztudomásul. Oy sok oldalról érkezett hozzánk szóbeli és levélbeli kérdezősködés a Dr. Flesch-jéle Haj-Petrol felől, hogy azokra külön-külön válaszolni nem tudunk, tehát ez úton adunk felvilágosítást az egyes kérdésekre. A Petrol Amerikából direkt jön gyógyszerészeti műlabo ratoriumunkba, hol különböző folyamatok által mindenek előtt kellemetlen szítgát vesszük el majd pedig különböző kémiai folyamatokkal úgy preparáljuk, hogy hatása a leggyökeresebb legyen. Igen kellemesen illatosítva hozzuk forgalomba. Biztos hajnövesztő, hajhullást, hajkorpásodást ki­tűnő összetételénél fogva férfiaknál és nőknél a legrövidebb idő alatt megszüntet. Óvakodjunk az értéktelen utánzatoktól. Valódi minőségben kap ható Pápán Karlovitz Adolf úr gyógyszertárában 1 üveg ára 1 korona. — Talált gyürü. A Batthyány-utcán egy gyürü találtatott. — Igazolt tulajdo­nosa Batthyány-utca 16. sz. alatt átveheti. Szerkesztői üzenetek. A szerző uraknak, Budapest. Levelüket nem kö­zölhetjük. Nem^lőször is azért, mert az illető darabról i nagyjából mi is hasonlókig vélekedünk és irtunk, mint i illető laptársunk, de nem íoleg azért, mert a kritika jogát j feltétlenül tiszteljük. A mi lapunkban azért senkit sem fognak gúnyolni és letorkolni, mert egy színdarabról a j véleményét őszintén elmondottá. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Okt. 8. Gálos István napszámos és neje Jámbrick Emerencia fia: István, r. kath. — Dekovics Sándor nap­' számos és neje Csőrés Varga Bozália fi-a: Sándor, r. kath. Okt. 9. Bán Károly posta- és távirdatiszt és neje Néhmann Mariska fia : Ferenc, r. hath. — Orr János mészá­ros és neje Berecz Juliána leánya: Margit, ev. ref. — Hirsch Móric épülellakereskedő és neje Mautner Irma fia: Tván. izr. — Varga Zsófia napszámosnö fia: fmre, r. kath. Meghaltak: Okt. 10. Berki Anna, r. kath., 9 hónapos, bélhurut. Okt. lt. Bólla Erzsébet, ág. hitv. ev., szövőgyári munkásnö, 20 éves, tiidővész. Okt. 13. Szabó Juliánná, r. k., 3 éves, agykérlob. Okt. 14. Foris Károly, r. kath., napszámos, 69 éves, szívbaj. Házasságot kötöttek: Okt. 8. Csoma Jí^nos, r. kath. kocsis és Iván Karolina, r. kath. •— Szekeres Ödön, r. kath. kocsis és Bakos Bozália, r. kath. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem, KOCZKA LÁSZLÓ gyászos elhunyta alkalmából részvétükkel bármi módon felkerestek, a ravatalra koszo­rút helyezni s a temetésen megjelenni szí­vesek voltak, — ez úton mondok szívből jövő hálás köszönetet. Pápa, 1905 október 20. Özv. Koczka Lászlóné. Pápa r. t. város polgármesterétől. 7051. ikt. sz./1905. Árlejtési hirdetmény. Pápa r. t. város tanácsa, Pápa város házi és a felügyelete alatt álló intézetek három évi tüzifa-szükségletére árlejtést hirdet. Az évi hozzávetőleges tüzifa-szükséglet 110 öl II.-od osztályú bükkhasáb. Az ajánlatok zárt borítékban, 1905. évi november hő 15-én délután 5 óráig a polgármesteri iktató-hivatalnál adandók be. A tűzifa esetröl-esetre a megrendelést követö 48 óra alatt szállítandó. Kelt Pápán, 1905. évi október hó 20-án. Mészáros Károly polgármester. Fermészetes ásványvíz. áníA iiÉiiim u Orvosi szakvélemények szerint kiváló hatású: anyagcsere-betegségeknél, köszvénynél, cukor­betegségeknél, hólyag- és vesc-bántalmaknál, lélckzö és emésztő szervek hurutjainál. Kapható minden gyógyszertárban és minden fűszer- és csemegekereskedésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom