Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-10-21 / 42. szám

tőke, ott nem is jöhet be annyi, amennyi elég legyen az üzletnek a megélhetésre. Lehet. Ámbár láttunk már ezinte hihetet­len forgalmú üzleteket. Bármily csekély volt itt az alapítási tőke, a bevétel akkora volt, hogy a hitelezőknek adott nagy kamat ellenére, megélhetett volna, ha ... ha nem állt volna fenn az az ok, ami a legszomo­rúbb az üzleti bukások összes okai között. Sajnos, de való, bűnös manipulációk is gyakran belejátszanak a bukások törté­netébe. Mikor egy üzlet megnyílik s — mint Pápán nem egyszer láttuk —jó forgalom elle­nére pár hónap múltán bezárul, akkor olyannak kellett történnie, ami már a kriminálisba vág. Arukat venni, hozatni garmadaszám rendes áron és elvesztegetni £otom pénzen, szomorú, hogy ilyen jelen­séggel is találkozunk és — ne tessék rossz néven venni, ha kimondjuk — szomorúnak találjuk, ha a közönség az ilyen vesztébe rohanó üzletnek tápot ad a manipulációi­hoz. Hogy az ekként eljáró kereskedő a törvénnyel jön összeütközésbe, az világos. Sajnos, hogy a törvény csak a hitelezőknek okozott kárért büntet s nem azért, amit az ilyen kereskedő a tisztességes keres­kedelem jó hírneve ellen vét. A tisztességes kereskedelem jó hírneve! Ez van kockára téve a könnyelmű üzletala­pítások s rövidéltü dicsőség után történő becsukások révén. Ez lebegett szemünk előtt, mikor a bezárt boltokról szólottunk. Mert mi a kereskedelmet nagyrabecsüljük, tud­juk jelentőségét, méltányoljuk tisztességes eszközeit és a tisztességes eszközök méltó eredményét. De aki kereskedő, az maga is tudja, hogy mit jelent kereskedőnek lenni. Cégét becsülje meg, mint a katona a pai­zsát, őrizze tisztán, mocsoktalanul! Azoknak azonban, akikről e cikkben volt szó, nem ilyen becses a p:űzsuk: a cégük. Ám ha nem az, ám ha könnyelműen aláássák a kereskedelem hirnevét s károsí­tanak sokakat, akkor módokról kellene gondoskodni, hogy végre gát emeltessék az újabban ugyancsak felvirágzott boltalapító kedvnek. Nem szólunk arról, hogy a tör­vényt kell szigorítani, lehetnek, akiket na­gyobb büntetés kilátása sem riaszt el vétkes szándékuktól, akiknél az egyetlen cél az: pénzhez, pénhez jutni. De itt van a magyar kereskedők csak nemrég alakult szövetsége, itt van az O. M. K. E., vájjon nem reá vár-e a nagy feladat, hogy e téren valamit tegyen. Amit tennie kell, ahhoz tetterő, bátorság, ahhoz eszmék kellenek. Hisszük, hogy mindezek meg vannak az O. M. K. E. vezetőségében b ebben a hitben ajánljuk neki megfontolásra a bezárt boltok tanúságát. Egyetértésben az erő. Ha volt valaha ok arra hogy e mondás, igazságát ne csak lélekben érezzük, de gyakor-j latban alkalmazzuk is, akkor ma van reá ok. Komorabb, mint valaha, hazánk fölött az égbolt. A nyugatról jött szürke, piszkos fellegek elzárják előttünk a menynek kékségét. Egy nap­sugár nem képes keresztülhatolni a rettenetes szürkeségen, valóban „miként ólomkoporsó borul az ég reánk". És a nemzet készül a próbára. Erejét, me­lyet évszázadok annyi viharai megedzettek, erős, nehéz próbára fogják tenni. Eljönnek . . . már közelednek is . . . hallatszik léptük dobbanása . . . a zord önkény, a sárgaarcu ármány, a szirén­ajku kísértés, közeleg minden, ami valaha a nemzet lételét megrontani akarta. Készülnünk kell a próbára. A történelem tanúságai mindennél világosabban bizonyítják, hogy a nemzet megállhatja a helyét és naggyá, erőssé lehet, hogy győzhet, kivívhat fényes diadalt „fiainak szent akarata" mellett. Győzhet, ha nem rontja .meg a belviszály, ha nem nyűgözi le erejét a testvérvillongás, ha tudatában van annak, hogy egyetértésben az erő. E város társadalma különböző okokból nem egyszer széjjel volt szakadva. Nagy dolgokban azonban egyesülni tudott és szokott társadalmunk. Ki előtt nem lenne világos, hogy ma nagy dol­gok előtt állunk. Nagyobb előtt, mint bármikor. Nem a nemzet egészének, de minden egyesnek elszánt és tántoríthatlan hazaszeretete képesít csupán ^ bennünket arra, hogy megálljuk helyün­ket azzal szemben, ami fenyegetőleg reánk zúdulni készül. Társadalmunk a csak féléve lezajlott kép­viselőválasztás alkalmával kétfelé szakadt. Azóta történtek ugyan kísérletek az egyesítésre, de mindez ideig megfelelő siker nélkül. Az elkesere­dés — ha nem is nyilvánul tényekben — titok­ban mégis lappang. De ennek a lappangó elkeseredésnek, ennek az egymás iránti bizalmatlanságnak végre is meg kell szűnnie. Hisz ma már nincs szó egymás elleni küzdelemről, az itteni küzdelem már a múlté, ma már egy közös ellenség ellen kell egyesült erővel küzdeni. Szivünk legigazabb érzelme az, mely óhajtja, hogy a szétváltak ismét egyesüljenek. Akik közös útról indultak el, de mellékutakon szétágaztak, azoknak útjai találkozzanak ismét egybe a haza­szeretet jegyében! A városnak magának nyugalma és állandó békéje is megkívánja ezt. De mi a város a ha­zához képest ? A haza van ma veszélyben, annak megvédésére kell egyesülni mindeneknek. Minden egyesnek elszántságára van szükség, de az egyes csak akkor kockáztathat, ha a másikban táma­szát, oltalmát leli. Nyujtsunk hát kezet egymásnak a békére s vállvetve támogassuk egymást a reánk váró küz­delemben. Benevolus. A szinházi hét. Amit mi mindenkor bizonyosra vettünk és bizonyosként hangoztattunk akkor is, mikor némely „kerületi" alakulásoknál érette gúnyolódást kellett elhallgatnunk, az most tényként áll előttünk, hogy Pápán a téli szezonnak megvan a létjogosultsága. Három hete van itt Miesey téli társulatával és a telt házak egész sora tesz bizonyságot róla, hogy Pápán van műértő közönség, mely egy teljes tár­sulat megélhetését 1—2 hónapon át biztosítani képes. A telt házak egész sora. Pedig . . . pedig . . . nem is mindig érdemelte meg az előadás. Es amily sámnak nevezett a tehetséges költő', csakhamar el­tűnt s így a kövér mamára háramlott a kellemes feladat, hogy megköszönje a szép virágbokrétát. A mama ünnepélyesen festett vastag aranylánccal a nyakában, amely azonban korántsem Györgynek, az örök Szerelem ciklus költőjének, hanem a másik vendégnek, névszerint Brenner Jeromos segédhivatali főigazgatónak szólt, aki a házigazdával a kis szalon­ban diskurált. Ezen művelt család asztalánál foglalt helyet György úr egy óra múlva és jobb ügyhöz méltó igyekezettel segített fogyasztani a kappan elnevezés alatt forgalomba hozott kakast, egy kakast, melynek bizonyára nagy múltja lehetett. A házi kisasszony bátyja, Aladár úrfi, nagy készültséggel magyarázta a Szt.-István díj esélyeit, György úr csak azzal tudta elnémítani, hogy erre a napra odaígérte szabadjegyét. A szabadjegye ugyan még nem volt meg, de a szerkesztőségben bizonyára akad. így legalább néhány percre egyedül marad­hatott Jolánnal, aki élénk arcszinével, selymes szőkp hajával olyan volt, mint egy sötétpiros, hamvas őszibarack. III. Mig György úr az Örök Szerelem elméletét fejtegette a batisztruhás leánynak és irta szép szo­nettjeit, a kicsike, aki a helyesírásnak elvi okokból elszánt ellensége maradt, fel vágatlanul rakta félre a megküldött szépirodalmi lapokat, melyekből a György úr lelkéből fakadt dalokban gyönyörködhetett volna. Hajh! György úr szerelme az őrültséggel volt rokon, a nemes és szent őrültséggel, mely csak köl­tők lelkében születik. Jolán érzelme volt a próza, Ő volt a kiváló befőttek értelmi szerzője éa az, aki éltes kakasokat kappan cim és jelleggel — ravasz fondorlattal forgalomba hozott. Erről azonban az irodalomtörténet diszkrétül hallgatni fog. Mikor a zongoránál egy hangulatos Őszi estén egy darabig ott állott, György úr mellett, kacéran fordult el tőle. A legszebb gondolatainak engedett szabad röptöt a költő, mig ideálja józan nyárspolgári eszméinek menetén gondolataival egy kis fészekben kalandozott valahol a harmadik emeleten ; csak az­zal nem volt tisztában, hogy a szalon-butorokat rózsaszínből vagy világoskékből rendeljék-e meg ? A nagy szerelmi ária után, melynek elmondva vagy rímekbe szedve, talán kevesebb hatása vala, mint egy hangverseny-teremben elénekelve lágy lírai tenor hangon, Jolán mindössze ennyit válaszolt: — Jó, szeretem. De eressze el a kezemet. Megcsókolta és eleresztette. IV. Szerette is az asszony. Hat éven át hét gyer­mekkel (kétszer ikrek is jöttek) ajándékozta meg az Örök Szerelem édes szavú lantosát, hét nagyfejű gyerekkel, akik születésük napján egész violaszinüek voltak és ugy süvöltöttek, mint a haris. Hatalmas nagy kölykek voltak, büszke is volt rájuk a.mamá­juk, aki mindig velük volt és egy héten egyszer ha lement a harmadik emeletről. Ebben igaza is volt, mert kilencvenöt kilót nem gyerekjáték 112 lépcsőfokon felcipelni. Az Örök Szerelem édesszavú lantosa örökre elnémult. Politikai vezércikkeket irt, néha kisebb karcolatokat, mert ezt jobban fizetik. Hét cipő, hét ruha, hét kalap kell most egy helyett, a feleségéét nem is számítva, aki igénytelen lélek és többnyire otthon ül. A harapni való kis gömböc megnőtt és szétterült, olyan, mint egy teljesen kinyillott rózsa, melynek külső levelei fonnyadni kezdenek. György úr szénfekete dús fürteibe ősz haj­szálak kezdtenek vegyülni ; mikor a tükörben elő­ször pillantotta meg a jövevényeket, borongó őszi hangulat fogta el éérezte lelkében múzsa szárnyá­nak suhogását ; visszagondolt az eltűnt ifjúságra és maga mögött látott egy szép rózsaszínű felhőfosz­lányt, mely mögül az Örök Szerelem diadalmas in­dulójának ütemeit vélie előtörni. Érezte, hogy bi­zseregni kezd fejében a vér, tehát leült az asztala mellé és tollat fogott. Egy sort irt meg, csupán egy sort, mert be­jött a felesége a legkisebb Györggyel karján, de oda húzodott a hat másik György is és azt csi­pogták : — Papa, vigy el a cirkuszba I — Mama, vajas kenyeret ! — Csendet, az áldóját az apátoknak! károm­kodta el magát a költő. Hamarosan kiszámította : a versért kapna hét forintot (nagy a versenyfutás, a fiatal óriások rette­netesen falánkok, minden ólombetűt maguknak akar­nak lefoglalni), ha a családot cirkuszba viszi, az va­csorával együtt tizenkét forintba kerül,' tehát öt forintot ráfizet. Ez nagy pénz. Úgy oldotta meg a kérdést, hogy nem irja meg a szonettet, hanem vette a kalapját és felöltő­jét és haragot színlelve távozott a megrémült kisebb­nagyobb Györgyök sorfala között, akik ijedve lapul­tak meg, mint a félénk nyulak, az Örök Szerelem egykor karcsú, de most már kissé erős szeraélyesí­tője hatalmas árnyékában. György úr a jókedélyü emberek mosolyával sietett le a lépcsőn éa fülében egyre visszhangzott a kicsinyek lármája, mely teljesen elmosta az Örök Szerelemnek egy percig világosan hallott felejthetlen akkordjait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom