Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-09-16 / 37. szám

II. évfolyam. 37. szám. Pápa, 1905. szeptember 16. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 80 szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. Az állam ellen. Ennek a cikknek tuiajdonképen azt a cimet kellene homlokán viselnie: «Az alkohol ellen», de mivel nálunk az alkoii:lnak és az iszákosságnak az állam a legfőbb pátronusa, nálunk minden alkoholellenes mozgalom tulajdonképen az állam ellen van, ám kétségen kívül az állam érdekében. A nemzetközi alkoholellenes kongreszszuson, mely a héten tartja üléseit Budapesten, tudományos megfigyelések és kutatások alapján számolnak be az alkohol rettenetes pusztításairól, mely generációkat tesz tönkre és előmozdítja egy-egy környéknek szellemi és anyagi tönkrejutását. Szomorúan érdekesek azok a megfigyelések, amelyeket az orvosi tudomány szerez az iszákosság áldozatairól, de nem kevésbbé fontos az sem, hogy az alkoholizmus mily mértékben népesíti be a fegyházakat és a tébolydákat. Rettenetes az a pusztítás, amit a pálinkaivás véghezvisz az emberiség soraiban. A legvéresebb háború csak gyerekjáték ahhoz képest, amily mértékben az iszákosság szedi áldozatait. A küzdelem, melyet kifejtenek a humanizmus előharcosai az emberiségre nehezülő fojtó karok ölelése ellen, legnagyobb tiszteletünkre és csodálatunkra érdemes, főkép ha meggondoljuk, hogy e küzdelemben — pláne nálunk Magyarországon — eddig minden támogatás nélkül állanak. Nehéz a helyzete ennek a kis csapatnak, mely csupán az ideálizmus eszközeivel dolgozik, s amelynek oly félelmes akadályon kell keresztül hatolnia, mint az állam akarata. Tudjuk, hogy az állam jövedelmi forrásainak egyik nem kicsinylendő része az, amelyet a szeszfogyasztási adókból, italmérési engedélyekből bevesz. A legtisztességesebb és legüdvösebb törekvés is hajótörést szenved a rideg pénzügy zátonyán. Emlékezhetünk mindnyájan arra, hogy a kormány nem járult hozzá a pálinkamérések vasárnapi munkaszünetét biztosító javaslathoz. Mindaddig, míg az állam maga beáll a versenyzők sorába, hogy a rombolás munkáját előmozdítsa, kevés kilátás lehet a sikerre az alkoholizmus elleni küzdelemben. Ma ugyan már megtesz az állam auynyit, hogy iskolákban előadásokat tartat a szeszes italok élyezete ellen, de ez csak foganatnélküli malaszt marad addig, míg tettben önmaga cáfolja meg az önönmaga által rendelt szép szót. Pedig az állam pénzügyi szempontból sem követ helyes politikát, mikor az alkoholfogyasztást nem korlátozza. Hisz ami jövedelem-többlete ma megvan ezen a réven, azt megfizeti a fogházak és tébolydák kiadási többletében. A társadalmat kell szervezni első sorban az iszákosság elleni küzdelemre és odahatni, hogy az állami kormányzat tartsa elsőrendű és fontos kötelességének legalább engedni merev álláspontjából s a mérhetetlen kárral fenyegető baj pusztító hatását megelőzni. E tekintetben a lenézett és elmaradottnak hirdetett Oroszország is megelőz bennünket, mert ott nem tűrik, hogy egész vidékeket kifosszanak vagyonából a méregital hatóságilag engedélyezett terjesztésével. A pálinkaivás reányomja bélyegét a jövő generációra. Az államnak nem állhat érdekében, hogy satnya, degenerált nemzedék álljon a mai nyomába, mert ettől hasztalan várja a nemzeti erőforrások legfontosabb tényezőjét, a munkát és a munka eredményét. Vegye fel a küzdelmet a társadalom, a hatóságok, az iskola, a nép szellemi vezetői: ezek összefogva talán gátat vethetnek még a megáradt folyam féketvesztve hömpölygő iszapos hullámainak. És vegye fel a küzdelmet a magyar népképviselet. Azok között a sokat emlegetett szociális reformok között legyen meg már legközelebb az, mely az iszákosság korlátozá| sával korlátozza a betegséget, a nyomort, emeli az értelmet, egészséget és munkakedvet. A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Az Ártatlanság könnye. Az Ártatlanság bús panaszra Állott az égi trón elé, Sáros, tépett fátylát mutatva Zokogva, sirva tördelé: „ Uram, a földön nem birom már, Gúnyolnak, űznek mindenütt, Számomra már alig van oltár, Majd mindenik rút sárba dűlt. Hótiszta fátylamat letépik, Étkembe mérget töltenek, Nyilt szivem vérző közepéig Tekintenek sóvár szemek. A könnyeimből ázott földön Csak szenvedés az életem, Oh engedj újra visszajönnöm Trónod mellé, én Istenem." így szólt az égi lány, esengve Az Ur kezére ráborult S könnyének egyik tiszta cseppje Az áldásthintö kézre hullt. És szólt az Ur: „Tekintsd leányom E legtündöklőbb gyöngyszemet, Ily drágagyöngy a nagyvilágon Csupán ártatlan könny lehet. A szenvedést ez édesítse, E könny, szent kincsed, vigaszod, Melyen keresztül föltekintve Atyádat mindig láthatod Bodor Aladár. A torta. Irta: Guy de Maupassant. Mondjuk, hogy Auserrené asszonynak hivták, ha már az igazi nevét elhallgatjuk. Azok közül a párisi csillagok közül való volt, akik vakító fénnyel futják be a pályájukat és tüzelő sugarakat hagynak maguk után. Verseket és novellákat irt, a szive csupa poézis volt és méltán mondták elragadó szépségnek. Ritkán és kevés embert fogadott. Általában csak azokat, akiket úgy szoktak emlegetni, mint a hivatásuk fejedelmeit. Külön megtisztelő cím volt az: Auserrené asszonynak vendége lenni. És így is vették a meghívásait: kitüntetésnek. Az ura a sötétlő bolygó szerepét játszotta. Egy csillag férjének lenni nem a leghálásabb dolog. De ennek a férjnek véletlenül támadt egy kitűnő eszméje: gyarmatot alapított a saját birodalmában. Külön uralmat teremtett magának. Igaz, hogy csak másodrendű uralom volt ez a főparancsoló mellett, de legalább elérte vele azt, hogy a felesége fogadónapjain ő hozzá is jöhettek látogatók, akik némileg elösmerték a tekintélyét, meghallgatták a mondanivalóját s tán jobban is figyelték, mint ragyogó élettársát. Ez a derék ember a mezőgazdaságra adta magát. Vannak szoba-generálisok, akik soha ki nem mozdulnak a hadügyminisztériumból és egész életükben szinét sem látják ellenségnek, vannak szoba-etnografusok, akik a néprajzot csak szines képekből ismerik, miért ne lehetett volna tehát Auserre úrból szoba-mezőgazdász. Meg kell adni, hogy egy csomó könyvből alapos ismereteket szerzett hozzá s hogy a műveltsége ne legyen egyoldalú, ugyanakkor a politikában és a művészetben is igyekezett némi jártasságra szert tenni. Végre megérte azt az időt, hogy a szaklapok a nevére hivatkoztak s az elméleti vitákban ő róla is elmondták néha: Auserre így gondolná, Auserre úgy vélekednék. Szóval tekintély lett a mezőgazdászat terén és a fűszálak időszaki növésének tanulmányozására kiküldött ideiglenes bizottság póttagjai közé emelte. Ez a szerény dicsőség ki is elégítette. Azzal az ürüggyel, hogy így kevesebb a költség, mindig aznapra hivta meg a barátait, mikor a felesége az övéit s ilyenformán tekintélyesebbnek látszott a dolog. Aki járatos volt náluk, persze jól tudta, hogy az két, teljesen különálló és egymásra nézve úgyszólván idegen társaság. A ház úrnője az ő akadémikusait, minisztereit és válogatott bohémkiséretét egy empire-stílű, remekül díszített terembe gyűjtötte, férjuram pedig az ő szerényebb igényű barátaival a dohányzóba vonult, amelyet Auserre asszony alapos gúnnyal nevezett el mezőgazdasági szalonnak.