Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-09-09 / 36. szám

olvastunk kendertermelő- és feldolgozó szövetkezetekről. A cikk szövetkezeti kendertermelést és modern szövőszékeken, szakszerű útmutatás mellett házi feldolgozást ajánl. A gyári iparral szemben hangsúlyozza a házi készítmények hasonlíthatlan tartósságát és a kendernek szövetkezeti úton nagy haszounal való értékesítését. A cikk kétségtelenül sok igazságot tartalmaz, de gyakorlati útmutatásai talán inkább oly vidéknek szólnak, hol kendertermelést már régebben nagyobb kiterjedésben folytatnak. Mindazonáltal a szövetkezeti eszme is teljesen méltó arra, hogy vele az arra illetékes gazdák foglalkozzanak. De — foglalkozzanak. Ne nézzék oly közönyösen az ügyet s értsék meg a haladó kor szavát, mely az ipari növények minél nagyobb mértékű termelésére int. Szövetkezeti, vagy részvénytársasági alapon, gyári vagy házi feldolgozás számára bár, de valahogyan s valamikor — és inkább előbb, mint később — tegyenek valamit első sorban a maguk, egyszersmind azonban az ország érdekében is. 01* — Városunk terjeszkedése. in. Az idegen birtok körülzárásán kivül a vidéki városok terjeszkedését meggátolja a piac-kérdés is, amelynél a lakosság újítást engedni nem szeret. így van ez nálunk is, Pápán. Valahányszor előkerül a városi közgyűlésen a piac egyrészének elhelyezése a régi helyéről, a legerősebb tiltakozás szól fel ellene. Pedig nem is az egész piacról, hanem csak egyik, vagy másik részéről van szó. Vájjon, mi lenne akkor, ha az egész piacot átakarná helyezni egy okos indítvány egy másik jobb, alkalmasabb és a közegészségnek és a köztisztaságnak is inkább megfelelő helyre? Az ipari és üzleti érdekek viharos ellenállása söpörné le az indítványt a napirendről. Hogy e felfogás mennyiben helyes, vagy helytelen, azt nem érintjük, hanem csak azon szempontból hivatkozunk rá, amely szerint a város egészséges terjeszkedésének útjában áll. Ennélfogva, minthogy a régi és szűk piac nem mozdulhat helyéről tágasabb térre, az ipiri és üzleti érdekeknek megfelelőleg a város építkezésének jelentékeny része is vagy stagnál, vagy pedig kénytelen a régi piac szűk kerete közelében mozogni. A vegeken az építkezést és terjedést elősegítő területeken szintén nem nyilvánulhat élénkebb építési és fejlődési kedv, mert nincs ok, amely az arra felé terjeszkedésének reményét árulná el. így tehát csak a belvárosba szorul minden s az építkezések itt a közegészséget semmibe vevő módon érvényesülhetnek, ami a város haladásának egyáltalában kárára van. Az a sok kis háztelek, amely ellepi belvárosunkat s a vele közvetlen közel kapcsolatos külön részeket, csak arra szolgál, hogy összezsúfolja az ipari és üzleti érdekek embereit a közeli piac körül, de sem az egészségügyi, sem a szépészeti elveknek nem felel meg, sőt még itt bent is az építkezési vállalatoknak kedvét szegi, mert kis területekre üzletnek is, jó bennlakásnak is megfelelő házat emelni nem lehet. Nem lehetne pedig egyáltalán, ha a sok tekintetben helyes építési szabályrendeletünk paragrafusait itt is betartaná hatóságunk. Pedig ezeket mind végre kellene — fölfogásunk szerint — hajtani, mert másképpen soha sem mozdulunk ki . ebből a lehetetlen helyzetből, amelynek kellemetlenségeit és hátrányait mindanyian érezzük, rajta változtatni azonban nem merünk. Ha szűk és pedig nagyon szűk lett az építési szabályrendeletben előirt új utcavonal miatt a régi háztelek, ekkor a város kisajátítási joga érvényesüljön inkább, semhogy a régi utcavonal maradjon meg régi szűk telkekre épített új házakkal. Természetesen, a kisajátításra pénz és pedig elég sok pénz kell! Ha nincs rá pénz és nem is akar lenni, akkor kár volt oly építési szabályzatot létesíteni, amelynek végrehajtására nincs erőnk. Ha ez a nagyon is parancsoló anyagi helyzet előre látható volt, amint előre látni lehetett is, akkor, főleg a belvárosi új utcavonalakra nézve, sokkal helyesebb lett volna részleges és tervszerű építési szabályrendeletet megállapítani, amel|j Ehetővé tette volna anyagilag is először az egyik, majd aztán a másik belvárosi utcának modern rendezését. Annyi pénze soha sem lesz egy vidéki városnak sem, hogy belvárosának minden régi utcáját egyszerre, bármikor is, szabályozhassa. A mi építkezési szabályrendeletünknek ez az egyik sarkalatos hibája, amely onnan ered, mert az utcaszabályozási tervezet elkészítésekor a szigorú terv és célszerűség hiányzott főleg a tekintetben, hogy vájjon mit kíván a város továbbterjeszkedés! ^örvénye. így lesz tehát az építkezési rendelet is inkább akadálya, semmint előmozdítója a város terjeszkedésének is! Ezenkívül Pápát, valamint sok más vidéki városunkat is, hátráltatja építkezése és ennélfogva terjeszkedésében is a háztulajdonosokra ránehezedő u. n. házbéradó. Törvényhozásunk azzal, hogy ezt a rendkívül súlyos adót életbeléptette, hazánkban igen sok magyar és fejlődésre képes városunkat tartott vissza a fejlődéstől. Mert ez a nagy adó, eltekintve attól, hogy a lakókat, háztulájdonosokat és bérlőket egyaránt, erejöket meghaladólag sújtja, — azonkívül legkevésbé sem kedvez az építkezési vágynak, tehát a város terjeszkedésének sem. Ott, ahol egy-két szobás lakás után, a tulajdonosnak, a városi pótadóval együtt 40—60 kor. házbér-adót kell fizetnie, nincs kedve senkinek sem nagyobb építkezésekre. Mert az a 15 esztendő, amely alatt az állami egyenes adó alól föl van mentve az építtető, nagyon csekély ösztönző erővel hat. Egyrészt mert azon 15 évben is az általános jövedelmi pótadó és a községi adók kötelezők, tehát az adóteher jó részét viselik, — másrészt, mert a 15 év nem oly hosszú idő, hogy nagyobb építkezésen az Kialszik, látod, éltem mécsvilága, S te itt maradsz, te élez, s én elmegyek A másvilágnak rejtett otthonába, Hová nem jutnak élve emberek. Sirass el hát, te elsirathatsz engem, Mert szived bennem elveszt valamit, Mit mások többé vissza soh'sem adnak, S pusztába vesznek siró szavaid. Könnycseppjeid, mik pilládon rezegnek, Areomra hullva, szemfedőm legyen . . . Ragyogd be lelkét haldokló betegnek, Ki új hónába képeddel megyen, Te tündököltél tiszta, égi fénnyel Vezércsillagként éltem fénykorán, Tégy gazdagabbá most egy új reménnyel, Mi hajnalt hirdet éltem alkonyán. Szederjes ajkam ajkadon tapadva, Szived tüzétől óh hadd égjek el, így jussak égő lángokon haladva, Csókod tüzében kék egembe fel . . . S az ifjúnak míg így beszélt az ajka, S a lány föléje csendesen hajolt, Az első csóknál elnémult a hangja . . . . . . A sápadt arcú ifjú halva volt. Molnár Kálmán. r Ábrándok. — A Pápai Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Lux Terka. Künn borongós őszi este s benn Imbranovicséknál imádkoznak. A két gyerek térdig érő ingecskéjében térdel az ágyban, Fáni néni előimádkozik s Erzsi, a szép sugár Imbrauovics Erzsi, fejét az ablak üvegéhez szorítva, kibámul a szürkülő alkonyatba. Néz és hallgat. Mindkettőre van oka. A szomszédban lakodalom van, s valahonnét, ki tudja hányadik szomszédból, egy nótának a hangját hajtja errefelé a szél. Valami szomorú leány énekelheti : Ha meghalok, ne borulj a koporsómra . . . Fáni néni pedig megigazítja sürün pislákoló öreg szemein az okuláriumot és tovább módja az esti litániát: — „Az ínségben és szenvedésekben való elcsüggedéstől ..." — Ments meg Uram minket — feleli erre a két gyerek gépiesen. Az Erzsi hangja hiányzik az imádkozok hangjai közül s az öreg asszony feléje fordul: — Hallod, Erzsi fiam ? A leány int a fejével. — Hallom, Fáni néni. S az öreg asszony folytatja: „A te isteni gondviselésed elleni zugolódástól és panasztól ..." — Ments meg uram minket. Az Erzsi hangját ismét nem hallani, mire az öreg asszony megcsóválja a fejét, összekapcsolja az imádságos könyvet s a két gyereket lefekteti. Most már senki sem zavarja Erzsit. A testvérkéi lassan elszunnyadnak, Fáni néni behúzódik a maga szobájába s a leány egyedül marad. Hosszú, halvány fénycsíkok világítják meg a szobát, az utcáról beszűrődő gázláng fénye s a nagy, régi almáriumnak rézkarikái ezüstösen csillognak a sápadt világításnál. mintha belisztezték volna, szürkésfehér színben tapadnak a fehér párnákhoz. Künn az utcán is szomorú a világ. Egy teljes napi készülődés után, végre rágyújtott az eső egy csöndes nótára s finoman szitálva, ragyogó cseppekben ül meg a sárguló akácfák fázós levelein. Jókedv, vidámság csak a szomszéd lakodalmas ház ablakain hallszik ki. A kapu elé fogatok jönnek frakkos urakkal, habos-selyemruhás, bóbitás frizuráju asszonynépséggel s ezek mind mosolyognak, beszélnek, kacagnak. Egyszer maga a vőlegény is kijött a kapu elé, amint valami előkelőbb vendég érkezett s a csinos, szőke fiatal ember láttára Erzsi meg, szédült ott az ablaknál. Ahhoz a vőlegényhez mintha neki is lett volna valami joga, nemcsak annak a fehérkoszorus menyasszonynak, aki ott benn, a fényesen világított szalonban bizonyosan mosolyogva fogadja most a sok szerencsekivánatot. Az Erzsi joga! . . . A szegény leányok joga ! . . . Én Istenem, de szánalmasan nevetséges egy jog ez. Talán nem is jog, mert minden jognak racionális alapon kell nyugodni s a szegény leányok érzelmeinek nincsen más alapja — mint az ábránd . .. Ez ábránd pedig semmi más — mint árnyék s ki törődik az árnyékkal: Átlépik vagy eltapossák. Erzsi, meg az a szőke fiatal ember gyakran találkoztak s mert mind a ketten fiatalok és csinosak voltak, hát tetszettek egymásnak. Csakhogy a leány jónevelésü és komoly természetű volt, akit nem lehet elcsábítani s a fiatal ember — tetőtől talpig modern férfi, aki csak azt a leányt csábítja el, aki ostoba, vagy maga is hajlandó a csábíttatásra s az Erzsi fajtájú leányok elől egyszerűen kitér abban az esetben is, ha igazán tetszenék neki. i