Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-09-02 / 35. szám

választ az interpelláló tudomásul nem veszi, mert nem tartja helyén valónak, hogy költségvetési tételek más célra fordíttassanak, mint amire megszavaztattak. A közgyűlés többsége azonban a válaszban megnyugszik. Ugyancsak napirend előtt jelentette be a polgármester, hogy a városi modosított helypénzdíjszabást, valamint azt a határozatot, mellyel az alsóvárosi iskolaépület a kath. hitközségnek adatott át, a törvényhatóság jóváhagyta. A tárgysor négy első pontja. A tárgysor első pontjaként a legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1906. évre szóló névjegyzékét tudomásul vették. A felsővárosiaknak ama kérelmét, hogy a felsővárosi temetőtől a hamuházakig és innen a malmokig vezető út jókarba helyeztessék, a közgyűlés — dr. Lövy László és Acs Ferenc rövid felszólalásai után — a pénztár-maradvány terhére teljesítendőnek mondta ki. A sertéspiac ősidőktől húzódó ügye került ezután ismét napirendre. Erre nézve az állandó választmány azt javasolja, hogy maradjon meg egyelőre most már az országos vásártéren, amíg a város belső területén nem találnak alkalmas helyet. Vágó László utal arra, hogy a piacnak a város belsejében megtartása az iparosok és kereskedők létérdeke, hivatkozik egy min. rendeletre, amely a koronatéri piaccal is megelégedett. A polgármester kijelenti, hogy azóta már számos más rendelet érvénytelenné tette ama régit, ő direkt utasítást kér egyébként a tanács részére, hogy megfelelő helyet keressenek. Dr. Hoffner Sándor különösnek találja, hogy nálunk az állategészség-ügyet sokkal nagyobb szigorúsággal kezelik, mint az emberegészség-ügyet. Hiányzik itt a főállatorvos részéről a jóakarat. Mért esak Pápát sanyargatja ? Mért Veszprémet soha ? A borsosgyőri uton ajánl telket. Dr. Antal Géza hangsúlyozza azt, hogy a hatóságoknak az állategészségügy körüli rigorozitása érthető, mert itt országos nagy érdekről van szó. Fehérvárott is betiltották uemrég a vásárt. És minő veszedelem lenne a városra, ha megfelelő vásártér hiányában állandóan szünetelne az állatvásár ? Pártolja az áll. vál. javaslatát. Krausz József N. úgy vette észre, hogy a törvén) hatósági állatorvos nem ismeri a mi viszonyainkat. Meg kell értetni vele a helyzetet s kész tény elé kell állítani azáltal, hogy az egész Koronateret előirt módon berendezik vásártér céljára. Ezt konkrét alakban javasolja is. Néhmann Gábor szerint az egész Koronaépületet, vagy legalább az*udvart hozzá kell venni a térhez. Dr. Kende Ádám azt tapasztalta, hogy a szakértők megelégesznek egyharmad részével is. Különben nem érti, hogy mért hivták meg a főállatorvost előzetes szemlére. Az anekdotabeli zsidónak is csak akkor kellett egyik rituális törvényt megtartani, mikor e tárgyban előbb a rabbihoz kérdést intéztett. Ne kérdezzük a főállatorvost, cselekedjünk magunk. Gyurátz Ferenc fontos érdeknek tartja, hogy a sertéspiac a városban legyen, a kérdés csak az, törvénybe ütközik-e, vagy sem ? (E kérdésre a tanácstagok azt a választ adták, hogy igen, vagyis törvénybe ütközik, azonban behozatván az állategészségügyi törvények és rendeletek könyve, kiderült, hogy a törvény erről nem szól, rendelet pedig kimondja ugyan, hogy a vásár a város belső területén nem lehet, de hozzáteszi : kivéve, ha fontos érdekek kivánatossá nem teszik, hogy bent legyen.) Még Győri Gyula szólt a kérdéshez, helyeselvén, hogy a tanács felelőssége tudatában a vásártérre vitte a disznópiacot s eztán felállással szavaztak. 26-an voltak a Krauszféle indítvány mellett, 37-en az áll. választmány javaslata mellett s így ez utóbbi lett határozat Gyurátz püspök ama pótindítványával együtt, hogy a tanácsot utasították, hogy a legközelebbi közgyűlésre tegyen a vásár új helyére nézve részletes javaslatot. Az OMKE pápai fiókjának azt a kérelmét, hogy Pápán október-utójára egy vásár engedélyeztessék — dr. Antal Géza pártoló felszólalása után — magáévá tette a közgyűlés s ez irányban felterjesztést intéz a keresk. miniszterhez. (E kérdéshez csak egy kis pikantéria fűződött; Csajthay Dániel megemlítette, hogy már évek előtt szó volt erről, de akkor az ipartestületi tagok lettek volna ellene a kamaránál. Ez ellen Hajnóczky Béla mint 10 éves kamarai tag tiltakozik, ott 10 éve nem volt ily kérvény s a mostaniak egyik kezdeményezője éppen az ő vezetése alatt álló ipartestület!) Folytassuk-e a gyűlést ? E közben az idő meglehetősen előre haladt. 10 perc volt 12 óra előtt, amikor a négy hitfelekezet kérvényére került a sor. Dr. Antal és dr. Kende kérik a polgármestert, hogy — mivel előre láthatólag hosszabb vita lesz e pontnál — halasztassék el tárgyalása délutánra. Gyurátz Ferenc a gyűlés folytatását kéri, amit a közgyűlés többsége is zúgva követel. A polgármester szavazást rendel el, amikor is 42-en (a jelenlevők többsége) állt fel a folytatólagos tárgyalás mellett, amit a polgármester most már elrendelt. A felekezeti iskolák segélye. A főjegyző rövid referádája után, melyben előadta, hogy a v. tanács és az áll. választmány a felekezeti iskolák segélyének teljes törlését, a pénzügyi biz. pedig a régi összegre, vagyis felére leszállítását javasolja, Gyurátz Ferenc püspök emelkedett szólásra. Tiltakozott elsőben is az ellen, hogy a szóban levő összeget szubvenciónak nevezzék, ez nem egyéb, mint minden egyes felekezetbeli polgár által saját felekezete számára fizetett iskolaadó. Szól az iskolaügy szent voltáról, kéri, hogy a város tradíciója ellen ne cselekedjék, mert ugyanezt ki kellene vetni az egyes felekezeteknek, ami nagy elégedetlenséget keltene. Ha a kért összeg megtagadása azért történik, mert a fel. iskolák államosítását óhajtják némelyek, ennek ő nem barátja, állami eleminek csak nemzetiségi vidéken van jogosultsága. Dr. Steiner József nem követi Talleyrand mondását, nem rejti el nyelve által gondolatait s kimondja, hogy a segély ellen van, mert a fel. iskolák a fel. gyűlölködés melegágyai. Az elemi oktatás mindenhol egyforma, miért járjanak külön iskolákba az egyes felekezetbeliek, oly iskolákba, hol a vallástant akarják csak^minél nagyobb mértékben fejükbe betölcsérezni. O nem törődik azzal, hogy hitközségi adója ezzel nagyobb lesz, ellene van a segélynek s mindenki, aki a felekezeti gyűlölség megszüntetésére tör, az állami iskolának kell hogy barátja legyen. Ugy Gyurátz, mint Steiner beszédét, a velük egy nézeten levők, nagy tetszéssel fogadták, dr. Steiner beszédét többen megratulálták is. Eközben 1J

21 lett s a polgármester elnöki jogánál fogva délután 3-ra halasztotta a gyűlést. A délutáni gyűlés. Az iskolai vita folytatása. Délután 3-ra — minő buzgalom ez a v. képviselők részéről — még többen jöttek össze, mint d. e., most már lehettek vagy 100-an, a terem alig tudott helyet adni nekik. A vita első felszólalója dr. Antal Géza volt, aki Gyurátz püspöktől itt is azt az indítványt várta volna, amit az áll. vál.-bau tett meg, hogy a segélyt mint külön iskolai adót vesse ki és hajtsa be a város. így a történeti alapra helyezkedve, amely azt bizonyítja, hogy 1892-ben kath. és izr. iskolaépületek építése miatt kivételesen szavaztatott meg a felemelt összeg, indítványozza, hogy az összeg ismét felére szállíttassák le. Vágó László megemlíti, hogy a kath. hitközség most is épít, tehát kell neki az egész összeg. Hajnóczky Béla a régi állapot mellett van, bajos lenne a hitközségeknek az iskola adót behajtani, tiltakozik dr. Steinernek a fel. iskolákról mondott szavai ellen, a felekezeti gyűlölséget nagy korukban tanulják az emberek, a kath. iskolákban csak szeretetett tanulnak s kétségtelenül igy van ez egyebütt is. (Ugy van !) Gyurátz Ferenc indítványozza, hogy a felekezeti segély tétele állandósíttassék, tekintettel arra, hogy az iskolai szükségek egyre szaporodnak. Dr. Steinerrel szemben ő is védi a felekezeti iskolákat a súlyos vád ellen, a felekezeti iskolák Pápán mind ápolják a békét, de fejlesztik a valláserkölcsi életet is. Dr. Grósz úgy fogta fel dr. Steiner szavait, hogy ő azt kívánta: jöjjenek a különböző vallású gyermekek minél korábban egybe s tanuljanak együtt. A tételt megszavazza, de állandósítását nem, mert cselekvő képességünket nem akarja korlátozni. rátságba egy haramiával. Akkor eszméltem fel, mikor ismét elkiáltotta magát, kemény, parancsoló hangon : — Hej, Icig! haj legények, talpra valamenynyien, ide elibém ! És a csárdás, valamint a betyárok nyolcankilencen hamarjában ott termettek mindnyájan az ősz ember előtt, aki a napi parancsot így adta ki : — Gyerekek ! kedves, itagyon kedves vendégünk érkezett ma.' Te Icig, ami lud, birka van a házadnál, azt te mind leölöd. Vendégség lesz a háznál. nagyott mulatunk. Ti pedig legények gondoskodtok a lovakról, etetitek, itatjátok, tisztogatjátok azokat, mert a kocsisnak is mulatnia kell ma, hogy örökre megemlékezzék erre a napra. Ez után a kiadott parancsolat után neki bátorodtam s megkérdeztem, hogy mi az oka ennek a rendkívüli fogadtatásnak ? — Elmondom, hallgasd meg kedves öcsém. (Többé már nem szólított „Úr"-nak, hanem csak per „te" beszélt velem, mintha rokonom lett volna.) Én — kezdé beszédjét, — ezelőtt 20 — 22 esztendővel gulyása voltam az édesapádnak. Soha jobb helyem, soha jobb gazdám nem volt a világon. Te akkor kicsike kis gyerek voltál. Ezek a gonosz csontok — és itt karjára mutatott — sokszor hordoztak téged itt az Ölemben. Legény voltam, bolond voltam,, szerelmes voltam egy leányba. A szomszéd faluban elérkezett a bucsu napja, elmentem vele. Ittunk, táncoltunk eszeveszettül. Végre is a bor és a szerelem féltékennyé tett s amint az éjszaka bekövetkezett, egy vetélytársammal összetűztem s oly nagyott találtam a koponyájára ütni, hogy az élettelenül rogyott össze. Az erre bekövetkezett zűrzavart, tolongást felhasználva, elmenekültem, mert féltem a büntetéstől és a szégyentől, nyakamba vettem a világot, futottam mint az eszeveszett, míg végre eljutottam a Bakonyig, hol csakhamar hasonló sorsüldözöttekkel találkoztam. Most itt vagyok, ennek a bandának a feje. Óh, bár ne volnék itt, bár mehetnék vissza veled, hogy becsületes ember lehetnék! Izegtem, mozogtam, hogy most már itt az ideje, hogy befogassak, induljak. Ámde hallani sem akart a felől, sőt határozottan kijelentette, hogy reggelig innét egy tapodtat sem megyek. Könyörgésre fogtam a dolgot. Elmondtam neki a valót, hogy én nem barátaimat látogatui megyek, hanem útiköltséget viszek a hajcsároknak, akik most már nem messze lehetnek s ha én itt a csárdában maradok, észrevétlenül el is kerülhetnek, ami nagy baj lenne, mert nem találkozhatnék velük. —- Ezen a bajon is segíthetünk, vágott vissza. Egy legény, egyik a másikat felváltva, egész éjjel őrt áll a kapuban. Nem egy falka marha, de még egy madár sem repülhet el a ház előtt az országúton, hogy észre ne vegyék. Maradunk tehát együtt reggelig, vagy ameddig csak lehet, úgy sem találkozunk többé soha ez életben. Nem sokára leáldozott a nap, sötét éjszaka borult a Bakonyra, a legkínosabb éj egész életemben. Parancsolat szerint elkészült a vacsora s megkezdődött vele a „szegénylegények" szilaj mulatsága, köztük az én kocsisommal, aki féltében is nagyon jól látszott magát érezni. Én egyideig elbeszélgettem az öreggel, míg végre kifogyván a szóból, Ő ülőhelyében elaludt, én pedig arcomat tenyereimmel takarva, ébren virrasztottam át az egész éjszakát. Hajnal felé elcsendesült a csárda, a betyárok egyenkint elszélyedtek, ki az istállóba, ki máshová. Míg én gyakorta fölpillantottam, hogy ugyan mikor világosodik már. Á nap felkelt. Sugarai lassan-lassan átszűrődtek a százados bükkös lombozatain s bevilágítottak a szoba négyszög-lábnyi ablakán. Ébr ed az öreg zsiványvezér is. Elkezdtem készülődni, de Ő váltig marasztalt. Mégis belátta, hogy egyszer csak el kell válnunk s az ablakon kitekintett az országútra. Valami különöset láthatott, mert hirtelen kinyitotta az ablakot s nagyot kiáltott. — Hát Audris, az árgyilusát, hát aztán csak így ? Kitekintettem én is az ablakon, de megdöbbentem a látványon. Azt láttam, hogy a zsiványvezér megszólítja a pandúr őrjáratot. Hat fegyveres pandúr ment arra, kikre az öreg még azután is rájuk kiáltott: — Ugy elmennétek az ember mellett, hogy be sem jönnétek, ha én észre nem vennélek. És a pandúrok csakugyan betértek a csárdába, nagyobb dicsőségére az akkori közbiztonsági állapotoknak. Felhasználtam ez alkalmat arra, hogy kocsisommal befogattam. Érzékeuy bucsut vett tőlem az öreg s felkért, hogy visszajövet okvetlenül betekintsek a csárdába. En azonban örültem, hogy most az egyszer is épp bőrrel megszabadulhattam. Még mielőtt a kocsi megindult volna, oda kiáltott az egyik legényhez: — Miska te ! ugorj fel szaporán oda a kocsis mellé, kisérd el ezt az urat ki az erdőből, egész a városlődi erdő széléig, hogy valami bitang csavargó, aki nem tartozik a mi bandánkhoz, kárt ne tegyen benne. * Utóbb még csak egyszer hallottam az én zsivány jóakarómról, nem is sokára, még ugyanazon év őszén. Utaéok beszélték, hogy a veszprémi akasztófán három ember függ. Az egyik már öreg, hófehér göndör haja egészen leomlik a vállára . . .