Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-05-27 / 21. szám

városunkat. Az állategészségügy — mint a tények bizonyítják — fontos tényező a város közgazdasági életében; vásárok megtartása, elmaradása szoros összefüggésben áll a helyi ipar és kereskedelem érdekeivel ; nemcsak mint új közgazdasági intézményt, de mint régi bajok szanálóját is okvetlenül és minden körülmények között teljes erővel felszínen kell tartani e kérdést. Mert ha mi nem tartjuk felszínen, ha mi nem hangoztatjuk miniszterileg is elismert jussunkat, jön az ősi történet, jön a szerencsésebb vetélytárs s nekünk nem marad más, mint a kiábrándulás s az — irigykeclés. Vájjon nem az irigykedés jut-e osztályrészünkül a kendergyár terén is? Hónapok előtt szóba hoztuk itt a kendergyár dolgát. „Amig nem késő", figyelmeztettük a hatóságot, hogy ne szalassza el a kínálkozó alkalmat s ne engedje át az úgyis hatalmas Győrnek többi három tucat gyára mellé ezt a nekünk szánt icikét-picikét. Történt-e, történik-e valami e tekintetben, nem tudjuk. Megjegyezni kívánjuk azonban, hogy mi, amikor kendergyár létesítéséről beszélünk, nem okvetlenül a már beadott ajánlat realizálása mellett törünk lándsát. Egyszerűbb, könnyebb a dolgot úgy dűlőre vinni, ha a szegedi nagy gyár égisze alatt történik a termelő területek összegyűjtése. De ha a gazdák elönyösebbnek tartják a szövetkezeti alapon álló egyesülést, mozgatni kell a dolgot ily irányban. Mozgatni azonban mindenesetre kell; magától nem fog az érett gyümölcs az ölünkbe pottyani, most nincs ősz s mi nem ülünk az almafa alatt. Ami ezeken kívül függőben van, az már igazán belkörü dolog. Mert például az építkezési tervek revíziójához édes-kevés köze van az országos stagnációnak. Ezt magunk magunknak csináljuk; mivelhogy ha késlekedünk vele s a régi építkezési tervet nem respektáljuk, az új pedig csak a jövő homályos ködében lengedez, akkor építkezik mindenki úgy, mint a múltban, vagyis -— kénye-kedve szerint. Pápa város építkezésével egyáltalán érdemes lenne egyszer külön és részletesen foglalkozni. Rámutatni arra a sajátosságra, amit kevés más vidéki városnál találunk, hogy mennyire kifelé történik itt minden építkezés, menynyire iparkodnak a várost mind a két végén minél hosszabbra nyújtani (végre is csakugyan villamos tramwayra szorulunk rá) s mennyire nem történik a szélesség irányában is. A városrendezésnek alkalmas módon ebbe is lehetne valami egységet hozni. A közgyűlés a múltkor kimondta a terveknek mérsékelt revízióját, azt végre kell hajtani, mert különben, ami jó van a régi tervezetben, annak is az ellenkezője fog történni. Nem keveset s nem is egyszer foglalkozott a város a cseléd-ügy kérdésével. Hogy ez a kérdés minden évben akúttá lesz, azt minden cselédtartó gazda sajnosan tapasztalja. Valóságos haisza folyik a cseléd után s a hajszában legtöbbször — a dohánygyár és a szövőgyár lesz a győztes. Hogyan, miért, mily körülmények között, annak érdekes és fontos is lenne a végére járni. A város egy időben saját cseléd-elhelyező intézetet akart létesíteni, ez nem sikerült; részünkről nem is vagyunk elragadtatva ilynemű községi vállalatoktól. De azért a rendőrségnek lenne módjában a nagy közönségnek segítségére jönni-e és a gyárak versenyét némileg ellensúlyozni. Egyik múlt számunkban ismertettük azt a felterjesztést, ami a vasúti menetrend tárgyában elment. Akkor nem tettük hozzá az ismertetéshez, ma pótoljuk, hogy utánjárás nélkül pedig ne várjuk a kedvező elintézést. A holt betű ritkán éri el azt a hatást, amit az élő szó, itt is mint mindenütt, mozgatni kell az ügyet. Hasonlóképen nagyon is erélyes mozgatást kiván az a nagyfontosságú kérvény, mely új vásár tartása iránti engedély kiadását célozza. Igaz, hogy itt a miniszter szava dönt; a miniszterek pedig egyelőre — érthető okokból — nem akarnak semmi dologban dönteni. Igen ám, de a miniszter feltétlenül respektálni szokta szakreferensének véleményét; ezt pedig tájékoztatni s az alsóbb forumoknál kedvező elintézés elé előkészíteni az ügyet még a stagnáció mai állapotában is lehet. Csak nem szabad igazán. Jobban bízott a szememben, mint magam, azután meg úgy tárgyalt velem sokszor, mint aki egész életen át vele tanulmányoztam volna ki a vadászat minden titkát. Páratlan puskás volt, igazi orvvadászvér csergedezett benne. A régi módi elöltöltős fegyver tíz Manlicherrel is felért a kezében. Debnár Josó nem hibázott. Hu ö vállához kapta a puskát, az máris biztos zsákmányt jelentett. Keskeny karimájú kalapja alatt mintha verebeket őrizett volna mindig. Még a szolgabíró szobájában sem vette volna le a fejéről. Azután éijel, az alvó erdőben nem igen volt tanácsos szembe kerülni véle. Egy ízben valahogy, furfangos módon a fegyverét a jegyzői irodában dugták el. Ettől fogva csak akkor vadászott, amikor velünk jött, mert ismerte az egész határ zugát, bokrát. Amióta azonban elveszett a medália, elment minden kedve a vadászattól. Legfeljebb saját készítményü, egyik végén görbére hajlított botjával lehetet látni olykor az Osztra-Horán. Az érem kedvét szegte. Búskomor lett. Ugy történt, hogy az orvvadász leghívebb barátja, a Pluto kopó kilehelte a páráját. Debnár Josó könnyezve ült a dög mellett az udvaron, kenyérrel, májjal kínálgatta, majd nevén szólítgatta a kutyát, de Pluto már nem mozdult többet. A hórihorgos, hatalmas ember kétségbeesése leírhatatlan volt. Bánatában a bolondnál is bolondabb gondolata támadt. Elővette a bicskáját s lekanyarította Pluto orrának a végét. Még az nap elment Körmöcre, medáliát csináltatott üvegből s abba zárta a kutya orrát. Egyideig maga hordta, de mikor új kopóra, a Csinosra tett szert, arra bízta ezt az ereklyét. Vadászatkor, amikor a vágáshoz értünk, először az érmet madzaggal a Csinos orrára kötötte, úgy hogy a kötést a nyakon is körül csavarta. Csak azután oldotta le a vezető-láncot. Az uj kopó történetesen kitűnően hajtott. Amint kiért a vágásból, egy-két perc múlva már hallatszott a csaholása. Csak a gazdája nem ismerte el érdemeit. Arcán ilyenkor a vigasztalódás mosolya futott végig, majd elérzékenyedve kiáltott át hozzám : -— Lám, ifjur! A Pluto orra még az érem üvegén keresztül is megérzi a vadat! Mindig csak ezt hajtogatta. Nem szóltam semmit. Nem akartam sérteni babonás kegyeletét. Egyszer szintén disznólesben történt. Tizenegyes hatalmas fóka került elénk. A szerencse nekem kedvezett. Lövésem eldördült, s a falka végéről kapott egy, körülbelül négy éves példányt. Mikor leértem, a lövés színhelyétől alig 60 lépésnyire, bokor alatt hevert a zsákmány. Még odáig birta a lába. Csinos már ott őrködött mellette s amint a vaddisznó egyet moccant, intelem gyanánt rögtön a fülébe harapott. A kutya kissé előlépett s én is köszöntöttem őt tréfásan. — No betyár, ma rászolgáltál a pecsenyére. Amig beledöftem tarkó késemet a zsákmány nyakának főereje tájába, azalatt jött felénk Debnár Josó is. A kopó gazdája elé sietett s egyszerre csak hörgŐs kiáltás és tompa zuhanás hangja éri fülemet. Felütöm a fejem : a vadorzó eltűnt a szemem elől. Odasietek, amerről jött. Debnár, a hatalmas szál ember végig terülve feküdt a földön. Odaugrom hozzá : — Debnár 1 Debnár ! — Mi történt magával ? — Szóljon már, az Isten megáldja ! Még-nagyobb cseud. Végre pislantott egyet. Élt. elfeledkezni az ügyekről s akkor — legalább a tapasztalatok szerint — rólunk is ritkán feledkeznek el. Szintén függőben, van s szintén nem szabad megfeledkezni a női kórház dolgáról. A legutóbbi vármegyei közgyűlés a város erre vonalkozó határozatát jóváhagyta, az alapok kiutalását kilátásba helyezte. A kórházi tervek azonban ujabb átdolgozást igényelnek, ha a város megakarja tartani a kórház céljaira csak 1905. év végéig kapható telket. A tervek átdolgoztatását és alispáni jóváhagyatását minél előbb kell eszközöltetnie, hogy az építkezés még idén megkezdhető legyen. Függőben levő ügyekről szólani s a posta-,,palotát" meg nem említeni, ez szinte stilszerütlen lenne. Ujat azonban erről mondani igazán nem lehet. Postánk szűk és rosz helyen van, ez marad meg állandó első ténynek, s hogy a postaigazgatóság csak tervezget, de nem tesz, ez marad meg állandó második ténynek. Feledve azonban a hosszú-hosszú tétlen multat, hozzuk fel ezúttal mentségére az országos stagnációt, viszont a város vezetőségét csak arra figyelmeztetjük, hogy ez ügyben a tárgyalásokat folytassa tovább, mert a postának megfelelő elhelyezése városunk fontos közérdeke. Ugyancsak figyelmébe ajánljuk a fiók-postát is, melynek a városi állomáson létesítése tekintetében a város vagy négy év előtt kötelezöleg Ígéretet tett. — őr — A Magyar Pestalozzi Társaság közgyűlése Pápán. Múlt heti számunkban jeleztük, hogy a Magyar Pestalozzi Társaság f. hó 20. és 21. napjain tartotta első vidéki közgyűlését az állami tanítóképzőintézetben. A vendégek, kik fővárosi és vidéki tanítók és tanárok voltak, 20 áu hajnalban érkeztek s mind a képző-intézetben voltak elszállásolva. A munkát már reggeli 7 órakor megkezdték országos választmányuk zárt ülésével, melyen alapuó tagokká választották : Hajnóczi R. József és Papp Sándor tanfelügyelőket, Mohar József csurgói tanítóképző-intézeti igazA forráshoz siettem s kalapomba vizet merítve, azzal locsoltam fel az eszméletlen óriást. Vadorzó barátom lassankint magához tért. — De most már beszéljen. Ezt már csak megérdemlem magától. Valamit nyögött, amiből nagynehezen kivehettem, hogy az éremről van szó. Hirtelen ránézett csinosra. Az érem nem volt rajta. Egyszerre átértettem Debnár Josó lelki elváltozását. A kulya elvesztette Pluto orrát. Taláu a falkával való viaskodása közben, vagy pedig valamely bokorba akadva, szakadhatott le róla az ereklye, ami most oly lesújtó hatással volt a babonás, megrögzött vadászra. — Ugyan Debnár, már hogy lehet akkora gyerek . . . így elhagyja magát. Térjen már az eszéhez, s gyerünk haza. Még a disznóról is Kell gondoskodnunk. Az elkeseredett ember az utolsó mondatomat már nem hagyta szó nélkül: — Már hogy lehetne disznó, mikor nincs medália. Azt már tapasztalhatta az ifjur. Csak nem akarja megint elhitetni velem, hogy a Csinosból kitelne ez az ügyesség. Nekem sem ér már semmit az életem . . . Legjobb, ha le sem kerülök innen az Osztra-Horáról. És esze nélkül sebesen mormolt valamit a fogai között. Majd hirtelen eldobott fegyvere után nyúlt. De megelőztem. Gyorsan utána kapva a veszedelmes szerszámnak, mind a két csövet a levegőbe sütöttem, hogy valamiképpen >kárt ne tegyen magában az elgyerekesedett ember. Csaknem hajnalig tartott az alkudozás, amíg haza szánta magát. Jött, de a fegyvert nem vette a kezébe. .Később sem.