Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-04-22 / 16. szám

A gyermek. — Hugó Viktor. — Ha megjön a gyermek, vidám lesz a család, Tükrözi szemének fényes, szép mosolyát Minden szem a házban. A legbúsabb homlok, mit sárba kevernek, Gyakorta elsimul, ha megjön a gyermek Tisztán és vidáman. Olyan szép a kicsiny! Édes nevetése; Lelke bízó; ajka, óh, mindent beszélne, Könye hamar szárad! Bámuló szemeit merengni ha hagyja, Egész ifjú lelkét az életnek adja S csókra a kis szájat. Uram! őrizz engem s azt, ki kedves nékem, Szülőim', barátim', vérim-, ellenségem', Bár vesztemen épül! Ne lássunk, oh, Uram, virágtalan nyarat, Ne lássunk kalitkát, mely üresen marad S házat gyermek nélkül! Fordította: Czeglédi Sándor. A diadalkapu. Irta: Szomaliázy István. Sólyom, amig a vasúti kocsija vigau döcögött tova a vajk-szeut-mihály-petrováczi szárnyvonalon, még egyszer elolvasta azt a hosszú levelet, amit a főkortesétől kapott. Kapuváry Béni úr, aki már körülbelül nyolc generációt vitt be Szent-Mihály­falvárói a parlamentbe, többek közt az alábbi sorokat intézte a kerület reménybeli képviselőjéhez : „Pákozdon magam várok Nagyságodra, hogy Mihály fal váig még megbeszélhessünk egyet-mást a körút program nij ára vonatkozólag. A mihályfal vi vasúti állomáson, melyet ez alkalommal virágfüzé­rekkel diszíttettem föl, egy csapat fehérruhás leány várja Nagyságodat, akiknek egyike szép beszéd kíséretében nyújt át egy gyönyörű bokrétát. A mihályfalvi Fő-utca szélén hatalmas diadalkapu áll, fenyőkből, nemzeti szinü lobogókból és száz meg száz viruló naprnforgóból ... Itt az apátűr ő nagysága fog beszélni és a helybeli kereskedő-ifjak dalosköre eléneklendi a himnuszt és a szózatot. Majd meg­indul a menet a fellobogózott utcákon át, elől a parasztbandérium, három cigányzenekar, majd a nép, a környékbeli választók és a tűzoltó banda. Prog­ram mbeszédét Nagyságod a Vásártér egy erkélyes házáról dörgi el, óriási hatással és frenetikus tet­szészaj közepette. Este bankett, fáklyásmenet és a kereskedelmi daloskör szerenádja . . Sólyom kéjesen dőlt hátra a kupé piros plüss vánkosán és behunyt szemmel vonultatta el lelke előtt a tarka ünnepi programmot! Diadalkapu, fehérruhás leányok, szónokló apátur, fáklyásmenet, bankett és szerenád ! Most már nem bánta az ezer forintját, amit Béni úr előleges költségekre követelt és a szemét gyönyörködve legeltette végig a szántó­földeken, réteken, erdőkön, melyek a kupé ablakából elmaradoztak. Mindez az ő kerülete volt és Sjlyom halkan mondogatta magában : „A kerületem." Úgy érezte magát, mint a fejedelem, aki az udvari ko­csija ablakából nézi a tovaszáguldó birodalmát. Eddig sohasem volt része nyilvános ünneplésben, szerényen, majdnem fukarul adminisztrálta az ügy­védi irodáját és eleintén még csak hallani sem akart arról, hogy képviselőnek fellépjen. De mikor az atyja papírjait, készpénzét, házait és szőllőit átvette, egy percig mégis tudatára ébredt annak, hogy a gazdag ember a hazának is tartozik valamivel s nem utasította el kereken a mihályfalvi deputációt, mely a kerület mandátumát felajánlotta neki. Mikor az eddigi képviselő püspökké lett, a polgárok ő rá gondoltak, mint a város egyik jeles szülöttére és Sólyom mindinkább megbarátkozott a gondolattal, hogy a parlamentben a helye. Az ezer forintot még sajgó szivvel tette le a postára, de most, hogy a vonat mindinkább közelebb vitte a választókerület székhelyéhez, ellágyulva olvasta át újra — és újra a vén kortes levelét. Sólyom már szinte maga előtt látta a szónokló apátot és a szeme belekáprázott a fáklyák lobogó lángjába. Önkéntelenül próbálgatni kezdte a beszédet, amit az erkélyről az éljenző nép­hez intézni fog : „ . . . örömmel jöttem, tisztelt barátaim, öröm­mel, mert a szivem azt dobogja, hogy itthon vagyok. . . . E vén házak hangosan beszélnek hozzám, mert ez a hely volt gyermekreményeim, örömeim és bánataim sziuhelye . . . És mikor most az Önök szives felszólításának eleget tettem, az imádott haza sorsa lebegett a lelkem előtt, a haza, melyért mind­nyájunknak halni kell . . ." Sólyom mámorosan gesztikulált, mert a szive csakugyan tele volt azzal, amit az ajka hangosan elmondott. A szereplő férfiak lázas izgalma fogta el, a politikus lelkesedése és ihlettsége, aki érzi, hogy magasabb a többi embernél. Nem volt ostoba vagy elfogult — és most úgy érezte, hogy az ünneplés, a fehérruhás leánysereg épp oly joggal megilleti őt, mint a diadalkapú és a fáklyásmenet. Még egy hét előtt nevetségesnek találta volna mindezt, de most csöndesen bólogatott: — A munkát, a szerénységet, a zajtalan küz­delmet jutalmazzák . . . Elvégre hát mindenki megéri az időt, amikor az érdemeit elismerik . . . Boldog lett volna, ha valakinek megmutathatja a Béni úr levelét, de a kupéban egy teremtett lélek sem ült. Mikor Szeghalmon a kalauz egy pillanatra benézett a kupéba, Sólyom mondhatatlan vágyat érzett, hogy legalább ezzel a becsületes munkással szóba álljon : — Mikor volt utoljára Mihályfalván? — Tegnapelőtt, nagyságos úr, a vegyessel . . . De a személyvonatot még aznap este Petrováczra vittem . . . Sólyom szerényen mosolygott: Azt hittem, látta a feldíszített pálya­udvart . . . Engem várnak . . . diadalkapúval és fehér­ruhás leányokkal . . . A pákozdi megállónál egy őszszakállú uri ember kapaszkodott föl a vonatra: Kapuváry Béni, akiről a környék legendái azt beszélik, hogy a saját költségére állandó ruhatárt tart fehér moll-ruhákból, nemzeti színű pántlikákból, zászlókból tollakból s egy kereskedő komolyságával és ügyességével szolgálja ki a hozzáforduló jelölteket. Sólyom, mikor az öreg kortes kofferjei kíséretében a kupéjába lépett, meg­hatva borult a nyakába: — Isten hozta édes bátyám . . . Isten hozta, mondta neki hálásan. Áradozva köszönte meg a hozzája intézett leve­let, de a vén Kapuváry egy sündisznó óvatosságá­val hallgatta az útitársa rapszódiáját. — Minden meg lesz, szólott később rezcváltan, a diadalkapu, a bandérium és a fáklyászene ... És a mandátum is meglesz, ha az uramöcsém teljesen reám bizza magát . . . Húsz éve választom a köve­teket és még senkit sem csaltam meg . . . De Julius Caesar bölcsen megmondta több ezer év előtt, hogy a hadviseléshez három kellék szükséges : pénz, pénz és pénz . . . — Hiszeu küldtem tegnapelőtt ezer forintot ! mondta Sólyom kissé megütődve. — Igenis, megkaptam, el is költöttem. Micsoda ezer forint az alkotmányos küzdelemben ? Ezer forint­ból a tollakra sem jut elegendő és a zászlónyelek, fájdalom, nem teremnek vadon a mihályfalvi erdő­ben ... Az uramöcsém most további háromezer forin­tot fog a kezembe adui, hogy a legszükségesebb ki­adásaiuk fedezve legyenek . . . — Háromezer forintot 1 kiáltott föl a fukar Sólyom ijedten. — Egyelőre háromezer forintot, a többit majd akkor, ha a körutat bevégeztük . . . Sólyom, aki mindeddig mámorosan gondolt a fogadó ünnep csillogó részleteire, most elgyöngülten dőlt hátra a kupéban. — Minek most erről beszélni, szólt kitérőleg' mikor egyelőre még a kezdet legkezdetén vagyunk ..' Ma el fogom mondani a programmbeszédemet, a többit akkor lássuk meg, ha Budapestre vissza­tértem . . , A vén kortes erélyesen rázta meg hosszú, őszülő szakállát. — Nem úgy van ám az, dörögte keményen, nem úgy, ahogy azt uramöcsém gondolja . . . Előbb a háromezer forint, aztán a többi. A kerület szóba sem áll Nagyságoddal, ha a pénz nincs előre a kezünk között. — Most kell annak meglenni, ebben a pilla­natban ? —• Most, mielőtt Mihályfalván kiszállunk. — Es ha mégsem adom oda ? — Akkor ? kacagott föl a vén Kapuvári de­rülten. Akkor, engem úgyse, nem fog átmenni Nagy­ságod a diadalkapun. Sólyom, mintha valami villamos ütés érte volna, ijedten összerezzent, — Hogyan mondta? szólott remegve. — Azt mondtam, hogy nem fog átmenni a diadalkapun és nem is fog átmenni, arról kezeske­dem ... A fehérruhás leányokat már nem küldhe­tem vissza, az apát is el fogja mondani a beszédét, de a diadalkapumon át nem bocsátom, azt elhiheti . . . Elmehet mellette jobbról is balról is, de hogy a közepén nem megy el, azt én mondom ... Ki parancsol nekem a diadalkapuból ? . . . A fenyőket én hozattam az erdőből és a nemzeti szinü szövet árával is egyelőre még éu tartozom a boltosnak .. . A diadalkapukat nem a szegény ördögöknek talál­ták ki . . . Elvégre a trottoáron is lehet járni, ha az embernek diadalkapura nem telük . . . — De hiszen ez a tisztelet és a hódolat jele; szólott a naiv Sólyom bágyadtan. — Úgy van, a tisztelet és a hódolat de a tiszteletet épp oly kevéssé adják ingyen, mint a zsemlyét vagy a császárkörtét . . . A vonat hangosan füttyentett és Béni ur föl­cihelődött üléséből. — Nos ? kérdezte szigorúan. Sólyom egy mártír szelídségével tépett ki egy lapot a noteszéből s reszkető kézzel irta meg az utalványt a budapesti bankjához. A vonatot eget­verő éljenzés fogadta és amikor a Rákóczy-induló nagyneliezen véget ért, egy szőke, fehérruhás apró leány csinos bokrétát nyújtott át a meghatott Sólyom­nak. A banderisták gyöuyörü lovascsoportja után harminckilenc diszes fogat kísérte a jelöltet a városba, melynek határánál az apát ő nagysága egy klasszi­kus citátumokban gazdag beszéddel üdvözölte nagy­nevű földijét. A diadalkapu, melynek szalagjai vigau lobogtak az aranyos napsugárban, ezt a fölírást vi­selte : „Isten hozott!" A mozsárágyúk dörögtek, a padlásablakokból pedig kalapokat, kendőket lenget­tek a jelölt sötétkék landauere felé. És mégis csodá­latos, a fenyőfák büszke élvezete alatt nem a dél­előtti mámoros Sólyom haladt el többé, hanem egy meggörnyedt, szomorú pesszimista, aki tudja, hogy a lelkesedésnek épp úgy meg van az árfolyama, mint a repcének vagy a lucernának. * u 1L CEMENTÁRU GYÁR és ÉPÍTÉSI ANYAGOK RAKTÁRA Iroda: Főtér 252. szám. PÁ PÁM. Gyár: Korona-u. 734.'sz. Saját gyártmánya: Cementjárdalapok Márványmozaik járdalapok Cement-zsindel Lépcsők Yáluk, Csövek Vállalkozik: Granit-terrazó Betonmunkák Istálló-berendezések Csatornázások Vízművek Cement- és mozaiklapokkal köve­zések elkészítésére. Lóetetó' kagylók stb. Raktárt tart, esetleg nála megrendelhető: Árnyékszék-tölcsérek 1 kívül és belül Kéméoytoldalékok, Márvány, Kó'agyag-csövek J üvegmázolt majolika és mozaik fürdó'kádak. Mütrágya-gyár képviselet. Műtrágya eladás nagyban és kicsinyben. Kénsavas trágyagipsz rétekre és vetett takarmányra több évre kiható. p wA r| pnl/fár 1 Portland cement hordóban ós zsákban. vaydri rdlxlal . Román cement (vizálló-mész) hordóban és zsákban. mmmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom