Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-03-19 / 12. szám

nálunk felléphetett. Röviden összegezni akarom mielőtt rátérnék a tulajdonképeni tárgyra. A régi kutakat, melyekből vízszükségletünket azelőtt merítettük, most teljesen használaton kívüli állapotban hagyjuk, s az ezekben összegyűlendő, légköri csapadékból beléjük szivárgó vízmennyiséget hagyjuk terjedni a lábaiuk alatt levő laza rétegekben, amely mélyebb helyeket keresvén, a pincékbe jut. Ezen vizmennyiség a régi vízfogyasztási adatokból, nagyon megközelítő pontossággal ítélve 17.000-szer 30 l. = 510.000 1, A jelenleg naponként elfogyasztott vizmennyiség, amely direkte vagy indirekte ugyanazon helyekre jut, 17.000 szer 140 1. — 2,380.000 L, összesen 2,890.0001., vagyis megközelítőleg 3,000.000 1. a naponként talajba jutó vizmennyiség. Annak a meggátlása, hogy ezen k. b. 3,000.000 l.-nyi naponkénti víztömeg ne juthasson pincéinkbe, kizárólagos elérése csakis a rendszeres csatornázás létesítésétől várható, mert az alagcsövezéssel egyáltalán el nem érhető az, hogy ilyen óriási területről ezen óriási víztömeget szakadatlan elvezethessük; ugyanis azalagcsövezés csak ott alkalmazható és csak arra való, ahol a talajviz magasságát akarjuk bizonyos nivóval lejebb sülyeszteni. Ez érthető és célszerű kis területeken, de egész városra kiterjeszteni teljesen felesleges. Különösen felesleges nálunk, mert Pápán egyáltalán sohasem lépett fel a talajvíz, vagyis a bő esőzés által a talajba szivárgott víztömeg oly erővel, nem volt sohasem olyan nagy a föld árja, hogy az ellen különös védelemre szorultunk volna. A pincékbe hatoló viz főleg csak a városnak mélyebben fekvő házainál van, a magasabban fekvő házaknál, vagy ahol már amúgy is, habár kezdetleges, de mégis némi csatornázás van, ez nem tapasztalható és kizárólag (amit tagadni senki sem tud) csakis azóta vannak pincevizek, szándékosan nem nevezem tulaj vizeknek, mióta vízvezetéki hálózatunk van. Tehát megdönthetetlen tény az, hogy a pincevizek nem talajvizek, vagyis nem a légköri csapadék különös bőségétől származnak, hanem kizárólagosan a jelenlegi nagymérvű vízfogyasztás az oka. Nagyon helytelen ama kulturmérnökuek állítólagos kísérleten alapuló szakvéleménye, hogy analizálván a pincékheu mutatkozó vizet, azt talajvíznek minősítette és nem vizvezetékvizuek, mert — úgymond — a Tapolca vize, amilyen a mi vízvezetéki vizüuk is, tisztán mésztartalmú, míg a pincéből merített viz csak nagyon csekély, úgyszólván semmi részletében sem mésztartalmú. Nos, nagyon téved a tisztelt kultúrmérnök ur, midőn erre alapítja véleményét. Igaz ugyan, hogy habozik ezt kimondani, de jobb lett volna egyáltalában ki nem mondania, mert analizáljon csak vizet, melyet a forrásnál merít, erről azt fogja tapasztalni, hogy tényleg mésztartalmú. Tegye meg ugyanezt itt Pápán a mederből merített vízzel, itt már anélkül, hogy valami szűrőn ment volna át a viz, csak pusztán a levegővel érintkezett és bizonyos mértékű oxigént vett fel, már egyáltalán csak ezrelékekben mutat meszet. Míg ha ugyanezt a vizet egy mesterséges vagy természetes szűrőn vezetjük át, ezen csekély mésztartalmat is el fogja veszíteni, mert az lekötődik, hanem helyette felvesz oldódó szervetlen és szerves auyagokat és azután mint ilyen átalakult viz kerülhet már csak a pincékbe és nagyon természetes, hogy nem mutathat olyan vegyi elemzési eredményt, mint amilyent az előbb említett két stádiumában. Tehát ezen szakvéleményt moudó közeg, aki különben a viszonyokat egyáltalán itt nem isismerheti, jóhiszemüleg ugyan, de mindenesetre nagyon tévedett. Evvel csak azt akartam mondani és bizonyítottam be, hogy a piucékbe jutó viz nem talajviz, tehát alagcsövezést alkalmaznunk nem kell. Most pedig arra akarok rátérni, hogy alagcsövezést alkalmazni a terep viszonyoknál fogva nem lehet, u. i. akár a Cincát, akár a Bakonyért, akár pedig a Tapolcát választjuk, mint olyan helyet, ahova az alagcsöveken át el vezetett 'vizet ereszthetnénk, mindenütt azt fogjuk tapasztalni és ezt, ha tetszik, bárkinek jelenlétében lejtmérezéssel igazolom be, hogy mindhárom hely magasabban fekszik, mint ama nivó, ahova az alagcsöveket helyezhetnénk, mert mint említettem, a városnak magasabb helyein, ahonnau alagcsöveken át a viz lefolynék, ott nincsen viz a pincében, tehát ott nem szükséges alagcsöveket raknunk. Ahol pedig viz van a pincében, ott a pincefenék már mélyebben vau, mint bármely patak vizszine a három közül. De tessék még most hozzászámítani azt is, hogy a pincefenék alá legalább is 1—1*5 m.-nyire kell a csöveket rakni és itt is miudeu m.-nyire legalább 5 mm.-nyi esést kell a csöveknek adui, hogy bennük a viz lefolyjon. A3 átlagos pince magassága 2 50 m , 1-50 m. pedig a lehelyezett alagcső = 4 m. körülbelül átlag 50 cm.-t kell számítani a csövek esésére, amíg a ház pincéjétől az illető helyhez jut. Ez összesen 4 5 m. Ilyen esést pedig azon házak pincéjétől, melyekben viz található, bármelyik viz elvezetöig nem tuduuk adui, mert ahelyett, hogy a vizet abba vezetnéuk, azt uyernők vele, hogy az említett helyekből ömlecék a viz a pincékbe, ezt pedig nem hiszem, hogy valaki óhajtaná. Tehát igen helytelen és kárhozatos dolog lenne a várost hiába való óriási költségbe dönteni, hanem igenis a bajtól meg kell szabadítani a lakosokat és az egyedüli helyesmódot kell választani: a rendszeres csatornázást. Azzal állhatna valaki elő, hogyha a talajvizet nem tudjuk elvezetni kellő esés hijján, akkor a kanalizáció vizét sem tudjuk kellő eséa hijján elvezetni. Az igaz, csakhogy itt tudunk segíteni magunkon, amennyiben a város azon helyein, ahol a lerakandó kauálisok mélyebben feküdnének, mint azou hely, ahova a szenuy vizeket vezetni óhajtjuk, ezen helyeknek gyűjtő medencét. készítenénk a magasba, hová gépek hajtják a fekáliákat és így saját nyomásuknál fogva távoznak azon helyre, hova a többi városrészekből miuden erő igénybevétele nélkül, pusztán a viz hajtása nélkül is eljutnak. Ezt azonban az alagcsövezésnél megtenni nem lehet. Az alagcsövezés kapcsolatosan a csatornázással alkalmazandó igenis olyan helyeken, ahol nagyon bő a föld itthon olcsóbban adhatták; de mutatkozik másrészt a visszahatás abban, hogy a vidéki malmok kénytelenek a legminimálisabb őrlési dijjal beérni, mert különben a kereskedő a maga szükségletét a fővárosi raktárakban felszaporodott készletekből fedezné olcsóbban, ami nagyon természetes s a kereskedőnek fel nem róható. Ezért lett oly fontos a csuvározás — a gabonának me?sze vidékről a molnár szekerével a malomba összehordása — s ezért üdvözlik molnáraink szomorú elégtétellel azt a miniszteri rendeletet, mely nekik a veszett fejszének a uyelét legalább a markukban hagyja. Malomiparunk hanyatlásának lokális okain nincs többé módunk segíteui; de ha az országos ok eltávolíttatnék, hisszük, hogy a mai nyomott helyzet enyhülne némileg; csak az orvosság ne késsék nagyon soká, mert a csuvározás a beteget nem fogja lábra állítani. — Veszprémvármegye utai immár a szó szoros értelmében országos hírességre vagyis inkább liirhedtségre vergődnek. E héten az országgyűlésen képezték interpelláció tárgyát a bakonyi utak, melyek egyikéről, a gerencei útról az érdekeltek feljaj dulására lapunk is többször kénytelen volt megemlékezni. Reméljük, hogy vármegyénk főispánja nem fogja megengedni, hogy megyéje ily módon jusson szomorú hírességre, hanem erélyesen hozzá lát, hogy a teljesen jogosult panaszok minél előbb orvosoltassanak s közlekedési utaink olyan állapotba jussanak, hogy a fuvarozás — a Bakonyvidék népének e létérdeke — rajtuk akadálytalanul folyhasson, mert most ez majdnem lehetetleunnek mondható. Rakjunk-e alagcsöveket ? Irta: Révész Arnold, oki. mérnök. E helyen már egyszer foglalkoztam a helybeli talajviz felbukkanásával és elszaporodásával és kifejtettem azon okokat, melyeknél fogva és kizárólagosan csakis azoknál fogva, ezen kellemetlen baj mint a szabadság ünnepnapjáról, hanem mint a szabadság ünnepi hetéről kell megemlékeznünk. A mi ünneplésünk kezdődött a 15-két megelőzött vasárnapon s csak most jövő vasárnap fog véget érni. Múlt vasárnap este egyidejűleg két helyen ülték meg dicső emlékezetét. Míg a régi relormátu-s elemi iskolai épületben a leányegyesület lelkes tagjai — mennyi bájos virágszál! — gyűltek össze teljes számban, addig a Jókai-kör nagyterme az iparos ifjak ünnepére telt meg zsúfolásig hazafias érzéstől hevülő közönségtől. A leányegyesületi ünnep szép sikerének fő részei : a két Nobel-leány, kik Herodek-Kerner melodrámáját saját invenciójuk szerint pompásan rendezték, a szöveget Nobel Jozefa szavalta, az énekrészeket a képezde derék énekkara látta el, a zongorakiséretet Nobel Henrike szolgáltatta; dr. Réthei Prikkel Marián, az ideális lelkű bencés tanár, kinek liberális felfogástól áthatott beszéde, melyet mély történeti felfogás jellemzett, gyújtó hatással volt a hallgatóságra, s Weisz Hermanné, ki gyönyörű hangján művészi énektudásai előadott kuruc dalaival aratott zajos tapsokat. Nyujtsunk át az érdem koszorújából egy-egy levelet Regner Saroltának cimbalomjátékáért, Süsz Olgának szavalatáért és Horváth Lajosnak közkívánatra előadott énekszámaiért; külön dicséret illeti a képezde ének- és zenekarát, mely Parti és Barabás tanítójelöltek vezetése alatt szép sikerrel működött. Egy fiatal énekkar debüje tette érdekessé az iparos-ifjak estélyét. Rácz Dezső főgimn. tanár tanította be őket, bebizonyítván, hogy nemcsak hegedűművésznek kitűnő, de karmesterek között is előkelő hely illeti meg. Három énekszámot adtak elő egyaránt pompás összhangzatban; az egyiknek

1 sikerét Németh János szólóéneke is igen emelte. Az ünnepi beszédet itt dr. Kőrös Endre tartotta, ki a márciusi események rövid vázolása után az egyéni és állami szabadság eszméjét fejtegette. A szavalatok között legjobb, sőt abszolúte is jó volt a Piri Lajosé. Az ünnepet Faragó János elnök rekesztette be szép szavakkal. Hétfőn este az evangelikus gyülekezet tartotta meg hazafias ünnepét. Itt három szónoklat hangzott el: Kapi Béla püspöki titkár ajakáról az első, ki megnyitójában március 15-két, mint egy erkölcsi eszme és egy történeti igazság apotheozisát magasztalta ékes szavakban; a másik dr. Czipott Zoltáné volt, ki alapos történeti tudással méltatta magasan szárnyaló szép beszédben a márciusi eszmék jelentőségét; a harmadikat Gyurátz Ferenc püspök mondta, midőn a gyülekezet ünnepét a leggyönyörűbb imák egyikével zárta be, melyek valaha szózatos ajkán fakadtak. A Nagy Pál kiváló vezetése alatt előadott ének- és zeneszámok (a kar csupa képezdészből állt) méltóan illeszkedtek az ünnepély keretébe, a szavalatok közül magasan kiemelkedett Vértesi Zoltán segédlelkészé, ki igen kiváló deklamáló erő. * Nehéz a krónikás szerepe, ha hűen akar beszámolni a tulajdonképeni ünnepnap összes mozzanatairól. A részletes referádát helyettesítse az az előleges kijelentés, hogy a szép márciusi nap minden mozzanata méltó volt 1848 emlékéhez! Reggel a ref. templomba vonúlt a főiskola | ifjúsága, hol lic. Rácz Kálmán könyörgött buzgó és szép imában a haza jóvoltáért. I). e. 10 órakor a ref. tanítóuőképezde Lorántffy Zsuzsánna köre rendezett hangulatos ünnepet, melyen Antal Mar- , git kerek és lendületes felolvasása, Labancz Ida és Magasy Vilma igen ügyesen előadott szavalatai, Koritschoner írén temperamentumos zongorajátéka, Krausz Jolán kellemes szoprán hangon előadott kurucdalai s a kar — Gáty Zoltán vezetése alatt előadott — összhangzó éneke (Himnusz és Szózat) gyönyörködtette a hallgatóságot. Ember ember hátán tolongott d. e. 11-kor a Színház téren. A szabadság vértanúinak emlékszobra előtt levett kalappal énekelte el a közönség nemzeti énekünket, mely után Ólé Sándor szavalt gyújtó hatással, Horváth Lajos érces, messze hallható hangon tartott szép beszédét zúgó éljenzés jutalmazta, majd Varga Antal deklamálta nagy tűzzel a Talpra magyart. A Szózat hangjai között oszlott szét a közönség, míg az ifjúság — a szoborra hatalmas babérkoszorút helyezvén el Kossuth nóta éneklése mellett járta be a Fő- és Kossuth Lajos-utcát. A fenyőlombokkal és Kossuth arcképével ékesített képezdei tornaterem szorongásig megtelt délután 3 órára ünneplő közönséggel, mely áhítatos érzések között hallgatta végig a programm minden egyes számát. Legnagyobb hatást azok a valóban sok tudással és lendülettel előadott ének- és zeneszámok keltettek, melyek az intézet megállapodott művészi hiréhez méltók voltak. Pedig ezúttal nem 1 is a karmester tanárok, hanem fiatal tanító-jelöltek : Parti Lajos és Barabás János dirigáltak. Tetszettek a hazafias szavalatok: a Máy Vilmosé, Nagy Imréé, Ferencz Istváné, s tán még inkább Kálcly