Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.
1904-01-02 / 1. szám
x A gyermekek legjobb erősítő- és tápszeréül a Zoltán-féle csukamájolaj ajánlható, mert könnyen emészthető, tápereje nagy, rossz 9zaga és ize nincs, miért felnőttek, valamint gyermekek szive sen veszik be. Üvegenként 2 koronáért kapható a gyógyszertárakban. x Szives figyelembe ajánljuk a Divat Szalont, ezt a magas színvonalon álló, ideális asszonyújságot, mely immár XVII. évét járja és híven teljesíti a kitűzött célt: feleslegessé teszi a külföldi divatlapokat és egyben olyan női lapot ad, mely a művelt, szorgalmas, takarékos, széplelkü nőnek oktatója, segítője és nemes szórakoztatója. Ez alatt a tizenhét év alatt a Divat Szalon országszerte ismertté vált. Azt, hogy a legjobb divatlapunk és egyben mint szépirodalmi közlöny is a legjobbak közé tartozik, mindenki tudja, vagy ha nem tudná: egy mutatványszámból azonnal meg is győződhetik. Nem pártolókat akarunk tehát szerezni a Divat Szalonnak, melyre az előkelő és igen elterjedt lap nem is .szorul, csak figyelmeztetni akarjuk olvasóinkat arra, hogy a Divat Szalont olvasni ma már egyszerűen jó ízléshez tartozik, valóságos társadalmi kötelesség, mellyel másoknak is, magunknak is tartozunk. Mert hiszen lehetetlenség az, hogy a lányaink ugy kerüljenek haza az iskolából, még egy diplomával is! — hogy azon tul már nem is lenne semmi, a mit még tanulniok kell. Bizony sokszor megesik még az asszonyi életben is, hogy a fiatal nő teljesen tanácstalanul áll: szeretne divatosan és mégis takarékosan öltözni, de nem igazítja útba senki! Gondjai támadnak a háztartást, külső gazdaságot, a lakását, a társaséletet, a szépségének gondozását illetőleg és nincs tanácsadója! Olvasni szeretne neki való szép olvazmányokat, de nincs könyve! Szeretne hírt hallani a nagy világ, a szűkebb haza művészeti eseményeiről és nincs, a ki elmondja neki. Nos, e sok kivánságnak mindnek megfelel a Divat Szalon. Képeiből, leírásai, kedvezményből nyújtott szabásivei után, könnyű lesz divatosan, mégis takarékosan öltözködni. Az olvasmányokat Szabóné Nogáll Janka adja, még pedig a magyar irodalom legjelesebb termékeiből; a hasznos tudni valókról írott cikkekben, a szerkesztő postájában pedig valóságos lexiconját találja azoknak a tanácsoknak, melyek után minden gondját könnyen lebonyolíthatja; hírt hall továbbá a magyar és külföldi szmpadok jelesebb termékeiről, művészetről, a társas-élet eseményeiről, melyeknek illusztrálására egy-egy női arckép is diszíti a lapot nagyrészben a vidéki jótékony-egyesületek szerepvívő hölgyeiről. Szóval: a Divat Szalon nélkülözhetetlen minden magyar úri házban és e kívánatosságát nagyon megkönnyíti azzal, hogy még olcsó is. Előfizetési ára egész évre 12 korona, félévre 6 korona, ne gyedévre 3 korona. Megrendelhető a Divat Szalon kiadóhivatalában: Budapest, E*kű-út 5. sz. M. kir. anyakönyvi hivatal. Születtek: Dec. 23. Kulcsár Péter gépész és neje Zelenik Rozália fia: János, r. katb. Dec. 26. Steiahof Bernát szabó és neje Stern Matild fia: László, izr. — Székely Károly kefekötősegéd és neje Marton Rozália leánya: Mária, r. kath. — Kerner Elórián téglagyári munkás és neje Mayer Johanna leánya: Flóra, r. kath. Dec. 28. Menyhárt János cipész és neje Gergyesi Vilma leánya: Vilma, r. kath. — Németh János szabó és neje Tóth Mária leánya: Etelka, ev. ref. — Pénzes Géza cipész és neje Leisztinger Juliánná fia : István, r. kath. Meghaltak: Dec. 24. Jókuti Sándor földmivelő, ág. liitv. ev., 36 éves, kizárt sérv. Dec. 26. Schlesinger Eerencz halkereskedő, izr., 47 éves, tüdővész. Dec. 27. Molnár Mária r. kath., 8 éves vizkór. Dec. 28. Zsoldos Anna r. k., 20 éves, szivbaj. Dec. 29. Mikóczi Károly r. kath., 16 hónapos, angolkór. Házasságot kötöttek Dec. 27. Dr. Schmidt László orvos, izr. és Wittmann Ida, izr. — Tóch Henrik lakatos, izr. és Eellner Izabella, izr. — Cziffer Sándor kereskedő-segéd, izr. és Rozenberg Helén, izr. — Giczy József napszámos, r. kath. és Tóth Lídia néhai Jezerniczky István özvegye, ev. ref. Kiadóhivatali megbízott: Nánik Pál. PAPAI KALAUZ. Ács: HORVÁTH JÓZSEF iparos ácsmester Pápa, Árokutca 808. szám. Aranyozó: FREY NÁNDOR műaranyozó és oltárépítő. Pápa, Petőfi-utca 208. szám. — Elvállal minden, e szakmába vágó munkát. Asztalos: KERESZTES GÁBOR bútor- és épület-asztalos Pápa, Jókai Mór utca 854. szám. Bognár: YARJU PÉTER bognármester Pápa, Jókai Mór utca 972. szám. Elvállal hintó-munkákat, gazdasági kocsik készítését. Borbély és fodrász: BÓDAl GYULA borbély- é? fodrász üzlete Pápa, Fő-utca 49. szám. FRAUENDIENST VIKTOR borbély- és fodrász Pápán. Fő-üzlet: Széchenyi-tér 817. szám; fióküzlet: Főtér 260. szám. HUTFLESZ PÁL borbély- és fodrász-üzlete Pápa, | Korvin-utca 322. szám. S1M0NITS MÁRTON borbély- és fodrász-üzlete Pápán, Fő-Utca 23. szám. SZENTE JÓZSEF borbély- és fodrász-üzlete Pápán, a GrifF-szálloda épületében. Bádogos: MAYERSBERG SAMU bádogos és vízvezetéki szerelő Pápa, Petőfi-utca 220. szám. — Telefonszám: 78. Cipész: HUTFLESZ PÉTER férfi- és női cipész-üzlete Pápa, Főtér 12. szám. SCHLOSSER ISTVÁN férfi- és női cipész-üzlete Pápa, a városház épületében. Élővirág-üzlet: HERCZ BÉLA. órás-üzlete- kapcsolatban élővirágkereskedéssel Pápa, Fő-utca 16. szám. — Dí*zcsokrok, gyászkoszorúk rövid idő alatt készülnek. Építési vállalkozó: FAA MIHÁLY építőmester Pápa, Erzsébet városrész. Fehérnemű-tisztító: KANYÓ ERZSI fehérnemű-tisztító intézete Pápa, Jókai Mór utca, az irgalmasok bérházában. Hentes: HRIBÁR PÉTER hentes, vereskalbász készítőPápa, Kereszt-utca 90. szám. — Hideg felvágottak ! i SCHNATTNER GÉZA (vendéglős) hentes-üzlete' Pápa, Flórián-utca 337. szám (saját ház). Kályhás: KREIZER JÓZSEE kályhás Pápán, Széchenyi-tér 1252. szám. Egyszerű és díszes kivitelű kályhák állandóan raktáron ! Kefekütó': MAGYAR GYULA kefekötő-üzlete Pápa, Kossuth Lajos utca 101. szám. — Veszprém, Vas, Zala és Somogymegyék szövetkezeteinek szállítója. Késes és műköszörűs: BULLA DÁNIEL késes és műköszörűs Pápa, Lázárközle. Elvállja ollók és borotvák köszörülését jótállás mellett. TANCZER ANDRÁS késes és műköszörűs Pápa, Kereszt-utca. — Elfogad szakmájába vágó mindennemű munkát. Kőfaragó: KRAUSZ ALBERT FIA kőfaragó-mester Pápa. Kőfaragó-telep: Esterházy-ut 2., sirkö-raktár: Korvin-utca 275. szám. Könyvkötészet: KIS TIVADAR könyvkötészete Pápán, Fő-utca 50. szám. — Egyszerű és díszkötések! Gyászszalag nyomás! Kosárkötő: SEIFFERT ISTVÁN kosárkötő Pápa, Széchenyiutca 1256. szám. Kovács: HARÁK GYULA okleveles gépész és kovács Pápa, Jókai Mór utca 968. szám. PAKSY KÁROLY gépész-kovács Pápa, Jókai Mór utca 853. szám. Szikvizgyártás! Lakatos: H0CH LAJOS lakatos és puskaműves Pápa, Főtér 253. sz. (Lippert-féle ház.) Elvállal szakmájába vágó mindennemű munkát s javításokat. TÓTH JÓZSEF lakatos Pápa, Petőfi-utca 188. szám. — Készít épület-, kerti- és sirrácsokat TRAUNER LIPÓT okleveles gépész és lakatos Pápa, Kigyó-utca 333. szám. Javít varrógépeket, s más egyéb gépeket. Műfestő és vegytisztító: ZAKOTS ISTVÁN műfestő és vegytisztító Pápa, Halas-utca 33 szám (volt Poltz-féle ház.) Műhimző: IFJÚ STERN LIPÓT kézimunka kereskedő és műhimző, Pápa. — Himzési előnyomda! E szakmába vágó kellékek állandó raktára! Művirágkészítő: IFJ. SZITA ISTVÁN művirágkészitő Pápa, Kristófutca 419. — Kotillionok, templomi és szobadísz virágok, sirkoszoruk raktára! Órás és ékszerész: SZÁNTÓ KÁROLY órás és ékszerész Pápa, Fő-utca 22. szám. — Telefon: 74. szám. — Órák és ékszerek javitása ! Posztóraktár: REGULY NÁNDOR posztó- és kalapraktára.. Pápa, Fő-utca (Régi takarékpénztár épületében). Rézműves: JASENCZKY JÁNOS rézműves Pápa, Széchenyitér 816. szám (a színházzal szemben). Szabó: FREJER KÁLMÁN férfi-szabó üzlete Pápa, Főutca 49. szám. Mindenféle férfi-öltönyök finom kivitelbeu készíttetnek. VÁGÓ DEZSŐ első pápai férfi divat-terme Fő-tér 253. sz. Készít katonai-, papi- és polgári ruhákat. Legfinomabb bel- és külföldi rühakelméksraktáron ! Szíjgyártó: KREUTZ JÁNOS szíjgyártó Pápa, Fő-utca 57., a bencések épületével szemben. — Nyergek és lószerszámok raktára! Javítások elfogadtatnak! NÉHMAN GÁBOR szíjgyártó Pápa, Fő-tér Lippertféle ház. — A budapesti milleniumi- és a győri iparkiállításon kitüntetve. Szobafestő: BALOGH GYULA szobafestő és mázoló Pápa, Petőfi-utca. Temetkezési vállalat: PAKRÓCZ ÓS CS0KNYAY temetkezési vállalata Pápa. — Üzlethelyiségek: Régi takarékpénztár épületében és Széchenyi-tér 814. szám alatt. Üveges: FREJER KÁROLY üveg- és porcellán-kereskedő Pápa, Fő-utca 49. szám. — Majolika dísztárgyak! SAÁD LAJOS üveg és porcellán-kereskedő Pápán, a Griff-szállóval szemben. — Elvállalja épületek üvegezését. Zongora-raktár: KURTZ GYULA zongora-, pianinó-, harmóniumés cimbalomraktára Pápa, a plébánia-templom mellett. — Zongorák hangolása és kölcsönzése vidékre is! MŰTRÁGYA-GIPSZ rétekre és vetett takarmányokra csakis télen alkalmazandó. Hatása 4-5 éven át nagymértékben észlelhető. 100 kilogramm ára 4 korona. Kapható: IvOHN JÓZSEF cementárugyárosnál Pápán, Főtér 353. sz. m