Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.
1904-01-30 / 5. szám
— Zenetörténeti hangverseny. A mstgyar zene fejlődéséuek menetét szándékozik bemutatni állami tanítóképző-intézetünk egy nagy hangverseny keretében. Dicséretet érdemlő, gyönyörű vállalkozás, amely a közönség legnagyobb mértékű érdeklődésére számíthat s melynek sikeréről eleve is kezeskednék ifjú tanítóképző-intézetünknek zenei téren eddig felmutatott bravúrjai. Itt közöljük a meghívó teljes szövegét: A pápai állami tanítóképző-intézet 1904. évi február hó 13-án az ifjúsági segítő-egyesűlet alaptőkéje javára az intézet helyiségeiben magyar zenetörténeti hangversennyel egybekötött zártkörű táncmulatságot rendez. Helyárak személyenkint: I —VI. sorban 3 kor., VII-XII. sorban 2 kor., XII—XVIII. sorban 1 kor. Jegyek előre válthatók Kis Tivadar úr könyvkereskedésében és este a pénztárnál. A hangverseny kezdete este 7 1/ 2 órakor. A belépő-jegyek a táncmulatságra is érvényesek. A táncmulatság az erre a célra alkalmassá tett tornacsarnokban fog megtartatni Ételekről és italokról gondoskodva lessz. Műsor: 1. Hunyady Jáuos nótája. Férfinégyes. Előadja: az ifj. énekkar; harmóniumon kiséri: Szász Lajos IV, éves növendék. 2, Tinódi Sebestyén két dala. a) Erdélyi história, b) Eger vár viadalja. Előadja : az ifj. énekkar. A magánrészeket éneklik : Csintalan Aladár IV., Máy Vilmos IV., Dobsa Árpád III. és Varga Lajos III, éves növendékek. 3. Bujdosó-dal a Thököly-korból. Énekli : Pusztai Sándor III. éves növ. ; zongorán kiséri : Major Kálmán III. éves ; fuvolával kiséri : Leiuer Gyula III. éves növendék. 4. Kuruc tábori dal a Rákóczi-korból. Énekli : Nóvák Pál III. éves növ. ; zongorán kisérik : Loboda István III. éves, Kraxuer József II. éves növendék ; fuvolával kiséri: .Pusztai Sándor III. éves növendék. 5. Rákóczi Ferenc imája. Rákóczi Ferenc dala, Erdélyi hajdú-' tánc. Előadja : az ifj. énekkar. 6. Rákóczi-nóta. Előadja : az ifj. zenekar. 7. Bercsényi-nóta. Előadja: az ifj. zenekar. 8. Bujdosó-ének a Rákóczi korból. Két virágének a XVIII. századból. Énekli : Sarudy Ottó tanár; zongorán kiséri: Köveskui Jenő tanár. 9. Cirika Panna kesergője a Rákóczi kor utáni időkből. Előadják zongorán : Orbán Lajos IV., Torday Istán IV. ; hegedűn : Parti Lajos IV., Ravasz Antal IV., Takács Gyula III. és Dezső Lajos II.; fuvolán : Pusztai Sándor III.; nagybőgőn: Barabás János IV. éves növendékek. 10. Gúnydal a német divatra a XVIII. századból. Énekli : Csintalan Aladár IV. éves növ. ; zongorán kiséri : Máy Vilmos IV. éves növendék. 11. Lavotta első szerelme. Előadják zongorán : Máy Vilmos IV., Torday István IV. > hegedűn : Barabás János IV., Ravasz Antal IV. ( Takács Gyula III., Lővinger Arthúr II. ; fuvolán : Leiner Gyula III. ; nagybőgőn : Fehér István III. éves növendékek. 12. Földiekkel játszó . . . Előadja : az ifj. énekkar. 13. Hatvágás verbungos. BiharitólElőadják zongorán : Ambrózy József IV. és Orbán Lajos IV. ; hegedűn : Barabás János IV., Parti Lajos IV., Ravasz Antal IV., Lővinger Arthúr II. ; fuvolán : Pusztai Sándor III.; nagybőgőn : Fehér József IV. éVes növendékek. 14. Hallgató Magyar. Lavottától. Előadja : az ifj. zenekar. 15. Hunyadyinduló. Erkel Ferenctől. Előadja: az ifj. ének- és zenekar. A zenetörténeti magyarázatokat irta Köveskuti Jenő tanár, felöl vzssa Láng Mihály igazgató. — A Kath. Kör hangversenye. A Kath. Kör jövő keddi hangversenye iránt mind helyben, mind a vidéken általános nagy érdeklődés mutatkozik. Úgy halljuk, hogy Győrből is többen át fognak rándúlni hozzánk, hogy az élvezetes programmot meghallgassák. A rendezőség értesített bennünket, hogy a műsor első pontját megváltoztatták, araennyiben a fölkért helyi szereplők nem magyar dalokat fognak előadni, hanem Danclának egyik remek szimfóniáját. — Az ev. ref. ének-egylet 1904. évi február hó 14-én (vasárnap) saját pénztára javára, a Jókai-kör helyiségében zártkörű táncmulatságot rendez. Személyjegy 1 K, családjegy (3 személyre) 2 K 40 f. Kezdete esti órakor. A táneestélyen a jelenlevők között számos értékes tárgy fog kisoroltatni. — Az iparos-ifjak hangversenyére, I mely február hó 7-én lessz a Jókai-kör termében, s melynek érdekes és dús műsorát múlt számunkban közöltük, felnivjuk közönségünk szives figyelmét. Az áldásos sikerrel működő egyesület valóban megérdemli, hogy hangversenyén minél nagyobb számban való részvétellel támogattassék a közönség részéről. — A szabómunkások bálja múlt/ vasárnap este tartatott meg a Jókai-körben. A mulatságon közepes számú közönség volt jelen s különösen táncosnőkben volt hiány. Ez a körülmény kissé csüggesztőleg hatott a derék rendezőségre, de a műsor után mikor megszólalt a cigány hegedűje, csakhamar pompás jókedv kerekedett, s járta a tánc reggeli 5 óráig. A műsor első pontjaként Szeberényi Mariska énekelt cigány-kiséret mellett magyar nép dalokat, kedves, .behízelgő hangon. Nóvák István. Edelényi József és Varga Lajos sikerült szavalataikkal szórakoztatták a közönséget. Végül Szeberényi Mariska „A szórakozott kisasszony 4 című monológot adta elő igen ügyesen. A szereplőket a közönség zajos elismerésben részesítette. — A mulatság anyagi eredményének gyarapításához felülfizetéseikkel hozzájárultak a következők : Csontos Imre áll. szabász-tanár 10 kor., Bódai Gyula 2 kor. 50 fill., Singer Mihály 2 kor. 50'fill., özv. Scbvarcz Istvánnné, Hákli Józsefné, özv. Sinkó Györgyné, Tauz Jenő, Peidl Ferenc, Kern József, Strausz Arnold 2—2 kor., Kelemen Salamon, Váradi Béla, Szóllás Pál, Halász Mihály, Steinhof Bernát, Hladik József, Saudek Miksa, Veisz Lipót, Slosszer István, Szeift István, Koréin Ernő, Molnár Péter, Szalai Gyula, Braun Miksa, Sáft'er Károly, Varga József, Becsey Ferenc 1—1 kor., Fuss Sándor 80 fill., Polgár Anna, Böhm Józef, Lázár Miksa 60—60 fill., Billitz Ferenc, Meiszberger Hermán 50 — 50 fill., Kövér Károly, Pillér Mariska, Molnár N., Kövér Ilona, Viila Gyula 40 - 40 fill. Slosszer Erzsike 30 fill., Szeberényi Mariska a rendezőszalagokat ajándékozta. — Fogadják a nemeslelkü felülfizetők a rendezőség hálás köszönetét. — Jótékonycélii előadás. A takácsi ref. egyház, nó'egylete segélyével, 1904. évi február hó 7 én a toronyóra-fenntartási alap javára az iskola-helyiségben kóstolóval s tánccal egybekötött jótékonycélú előadást rendez. Műsor. 1. Megnyitó. 2. Jákób álma. Előkép görögtűzzel. 3. Az első felhő. Monológ, Tábori Róberttől. Előadja Szekeres Emilia. 4. Hej be hangos a becsali csárda. Népdal. Előadja a női énekkar. 5. Ha férfi volnék. Heltai Jenőtől. Szavalja Balogh Franciska. 6. Dalok a kuruc időkből. Énekli B. Horváth Lajos. 7. Tót táncmester. Víg monológ Gabányitól. Előadja Szabó Zsigmond. 8. Eresz alatt fészkel a fecske. Népdal. Előadja a női énekkar. 9. A tánc. Váradi Antaltól. Szavalja B. Horváth Lajos. 10. Hogy lessz a leány eladóvá. Dialóg. Előadja Szekeres Emilia és Gerenday Margit. 11. Loreley. Románc. Énekli a női énekkar. 12. Bezáró. — Személyjegy 1 K, családjegy 3 K. Kezdete esti 7 órakor. — Az a.-*eveli Ifjúság az ev. ref. egyház orgona-alapja javára folyó évi február hó 7-én az egyház nagyvendéglőjében zártkörű táncmúlatságot rendez. Beléptidij : nőknek 60 fillér, férfiaknak 80 fillér, családjegy: 2 korona 40 fillér. Kezdete este 7 órakor. — Mulatság Acsádon. Acsádon az ev. ref. énekkar f. hó 24-én minden tekintetben szépen sikerült táncmulatságot tartott saját pénztára javára A ref. iskola terme zsúfolásig megtelt néhány vidéki vendég mellett többnyire helybeli közönséggel. Az énekkar négyes hangú népdalok és hazafias dalok előadásával mulattatta a mindvégig vidám hangulatban levő közönséget. Tekintettel a kis községre, az anyagi siker is fényesnek mondható amennyiben 80 fillér belépti dij mellett (a tagok ennek is felét fizették) 50 kor. tiszta jövödelmet hozott az énekkar javára. Felülfizettek: Polgár Kálmán 1 kor. 40 fill., Bodor Antal 60 fillér., Csepely József 40 fill., Keller András (Pápa) 40 fillér., Szegfű Károly, Csepregi József (Pápa), Dávid Imre, B. L., N. Á. 20—20 fillér. — A gecsei iskolák javára Gecsén a vendéglő összes helyiségében 1904 február 7-én zártkörű táncmulatság tartatik. Belépti díj személyenkint 1 korona, kezdete esti 7 órakor. — Táncpróba. Kemény Béla tánctanító folyó 1904. évi február 6. napján, szombaton a Jókai-Kör nagytermében táncpróbát rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépti dij: személyjegy 2 kor., családjegy 3 személyre 4 korona. Az új tanfolyam kezdődik február hó 14. napján. IRODALOM. — Bölcsészettörténet. Dr. Horváth József, theol. akadémiánk kitűnő professzorának ily cimű művének I. kötete a napokban hagyta el a sajtót. A nagyszabású műről, melynek remek technikai kiállításával a főiskolai nyomda a legteljesebb elismerésre méltó munkát végzett, egyik legközelebbi számunkban szakszerű ismertetést fogunk közölni. — Jakab Ödön új könyve. Pihenő a címe Jakab Ödön új novellás könyvének. Tizennégy bájos elbeszélését foglalta kötetbe ez a jele3 irótársunk, akinek szelíd humora, derűs életfelfogása, valóban joggal igéri, hogy könyvében pihenőt nyújt az olvasónak, kellemes szórakozást az élet küzdelmében elfáradt léleknek. Jakab Ödön minden novellája egyegy mesteri kézzel kiragadt kép vagy történet az életből; de az irónak nem az a célja, hogy megrázzon, vagy elszomorítsou. Még a bús történeteket is megaranyozza kedélye bensősége, emelkedett Ítélete. Megnyugvásra tanít, édes mosolyra fakaszt, felüdít. Jakab Ödön zamatos magyarságát nem is kell külön említenünk. Oly erénye ez Jakab Ödön minden dolgának, amellyel —• sajnos — kevés magyar iró dicsekedhetik. A Pihenő elbeszéléseihez Neogrády Antal festőművész készített néhány szép rajzot. A díszes kiállítású, tizenhárom íves kötet ára : fűzve 4 K, címképes díszkötésben 5 K 50 f. Kiadta a L impel- Wodianer-féle udvari könyvkereskedés. — Homokba írt mesék. E/, a cím már nem új az irodalomban. Nógrádi László, ez a poétalelkü fiatal iró, már a harmadik kis kötetben adja közre leírásait ezen a címen. Szerényen „Homokba írt nv'sék"-nek nevezi azokat a gyönyörű képeket és rajzokat, melyekben az örökszép természetet ismerteti, illetőleg leírja, úgy a hogy Ő látja. Pedig inkább nevezhetné „Kőbe vésett képek"nek, mert valóban azok. Egy-egy leirását olvasva, megelevenedni látjuk képzeletünkben az erdőt, a mezőt, rétet, zsombékot, ezernyi apróbb-nagyobb lakóival; látjuk a kis természet életét, nyüzsgését, harcát a létért, küzdelmes, viszontagságos sorsát, apró szenvedéseit és örömeit, — s mind ezt oly színes, festői keretben, hogy szinte fáj: — miért is nem tudtuk eddig, hogy lábaink alatt, körülöttünk, a fejünk fölött ily élénk és mozgalmas élet van?! Bizonyos, hogy a ki elolvasa a „Homokba írt mesék "-et, más szemmel fogja nézni a természetet, s több örömet, élvezetet talál benne, mint eddig, mert jobban fogja szeretni a Nógrády leirásáért. Ez a legutolsó fűzet, melyben tiz szép leírás van, a „Vasárnapi könyvtár"-ban jelent meg (39. sz.), s a Franklin-Társulat adta ki; az ára fűzve 40 fillér. — A „Magyar Közélet", mely dr. Halmai Elemér szerkesztésében hetenkint megjelenik ós köztudomás szerint a Bánífy-párt céljait szolgálja, ismét gazdag és rendkívül érdekes tartalommal jelent meg. A Magyar Közélet jelenleg a legolvasottabb hetilap az országban. Kiváló tartalmából kiemeljük a következőket: Borúi a láthatár (vezércikk). Pártügyek. Dr. Ludwigb Dezső: A választási jog reformja. Ete szellemes csevegése : A folyosóról. Külföld. Barcsay DotnokostÓl: Emlékezések erdélyi nagy urakra. Pakots József: A feminizmus. Zigány Árpád magyar társadalmi regénye: A dicsőség útja. Művészet, Kritika, Közgazdaság. A Magyar Közélet előfizetési ára évnegyedenkint 5 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, V., Kálmán-utca 10. — A Csók a „Magyar Könyvtár 4-, ban. A Wodianer-cég e kitűűő vállalatából most jelent meg a decemberi sorozat öt száma. Közöttük bizonyára legörveudetesebb meglepetés lesz a közönségnek a 360—361. számú kettős füzet, mely Dóczinak legszebb munkáját, a Csók-ot tartalmazza. Ujabb színműirodalmunk ez egyik legmaradandóbb becsű terméke eddig csak olyan áron volt kapható, mely a mostaninál majdnem hétszer akkora. Ha még ezen az áron is számos kiadást ért, el lehet képzelni, milyen kapós lesz a Magyar Könyvtárbeli 30 kr.-os kiadása. Kitűnő gondolat volt a vállalat szerkesztőjétől az is, hogy lefordíttatta Gábor Andorral John Haberton híres regényét, Helén űacskáit, mely a gyermekélet humorának valósággal klasszikus rajza. Nagyon értékes szám a 364-ik is, amely egyik legjelesebb publicistánknak, Balogh Pálnak e című tanulmányát tartalmaza: A magyar faj uralma. Ezt