Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-07-02 / 27. szám

olyan nem történt, ami a közérdek rovására ment volna, a külső világ előtt, melyet a kartell erőszakoskodása réven kétes jelentőségű nyilatkozat járt be, kellett erélyes fellépéssel dokumentálni, hogy a bizottságot a szénmegrendelésben nem a hazafiatlanság, sem »itt nem fejtegethető okokc, értsd: a közérdek szemmelnemtartása vezették. És az erélyes fellépésnek hatása már is megnyilatkozott, még pedig két irányban. Elsőbben is megjelent Pápán az ajkai kőszénbánya megbízottja és bűnbánóan vezekelt azért a fatális nyilatkozatért, kijelentvén, hogy ők a bizottság tagjainak egyéni becsületet a legtávolabbról sem akarták sérteni, a «nem fejtegethető okok» más természetűek, vonatkoznak inkább a tájékozatlanságra és a verseny erőszakoskodásra stb. stb. és ők készek a legmeszebb menő elégtételt adni és — hajlandók azt a 6°/

0-ot, amivel az ajkai szén a szakértői jelentés szerint rosszabb a bánhidainál, az árnál leengedni, hajlandók a kazánrongálása cimén szintén valamit engedni, mert, mert — súlyt helyeznek rá, hogy Pápa városa megyebeli bányából szerezze be a szenet. Az erélyes fellépés hatása nyilatkozott meg továbbá abban, hogy a Hazai Kőszénbánya Társaság (a bánhidai bánya tulajdonosa) indirekt uton a Vállalkozók Lapja szócsövével olyasfélét mond, hogy Pápa tudtukkal ő tőlük nem akart szenet venni (?) s szinte sejteti, hogy ha akarna, kapna is. Hohó, hát inog már a .kartell ? ! Bizony Pápa többször is akart, nagyon is akart bánhidai szenet venni. De mikor hitelt érdemlő levelek produkáltattak, amelyekben kategorice kijelentetett, hogy ez a vidék az ajkai szénbánya kartell-területe lévén, ide más magyar szén nem kerülhet, mint ajkai, akkor tovább nem akart, ha-J nem, hogy tőle telhetőleg megtörje a kartelt, fordult a külföldi kőszénbányához. falusi történet. — A Pápai Hirlap eredeti tárcája. — Irta: Szabó István. Az akác virágzott. A poros országút szélén a vadvirágos árokparton elmélázva haladt egy leány. Meg-megállt. Pedig — nem is látszót fáradtnak. Úgy elnézte a füvet, virágot s a fehér fürtökkel gazdagon megrakott akácot, mintha soh'sem látott dolgok lettek volna. Egy bugyrot szorongatott hóna alatt, mint édesanya becézett gyermekét. A városi divatos ruha, a tarkatollas kalap idegenül állott rajta, mintha nem régi ismerősei volnának egymásnak. Az út mindkét oldalán túl az akácokon, zöld vetések rezgő hulláma fölött libegve danoltak a kis pacsirták. Daluk egyre magasabbról s mindinkább lágyabban hallatszott, majd egybeolvadt a krumpliés répaföldek pőre ruhás kapásainak vig nótáival. A szellő el-elkapott ezekből egy-egy részletet s a lány mohón szivta magába őket. Mohóbban, mint az akácillatot. Pedig ez utóbbi csalta ki a nagyvárosból s a vonatról leszállva arra az útra tért, melyen jár. Hisz nem ismeretlen előtte, mert az ő kis falujának útja. Minduntalan kénytelen megállani, hogy itt is, ott is visszaidézze az elmúlt álomvilágnak, az édes gyermekkornak rózsás képeit. Hova is lettek ezek?... Mi maradt belőlük ? . . . És éppen nincs kizárva, hogy a megtörés sikerül is. Mert ebben a dologban érzékenykedésnek nincs helye. Mihelyt a bizottság hivatalos formában tisztáztatik a hazaüatlanság és a «nem fejtegethető okok» buta vádja alól, ami, amint látható részben már megtörtént is, fel kell venni szépen az elejtett fonalat és mindegyik bányával tárgyalni a szállítás dolgában. Ha a bánhidai most már hajlandó szenet adni elfogadható árban, jöjjön ő, ha az ajkai ad vagy 8 °/

0 engedményt, ami a városnak évente vagy 1200 korona hasznot jelent, jöjjön akár ez. Itt nem vezethet senkit más szempont, mint a közérdek szempontja, s a villamos műre nem a szállító cég neve, de a szállított szén minősége és aránylagos ára bir fontossággal. És ha Pápa város — ugy véljük — szivesebben vásárol hazai kőszénbányától) mint külfölditől, azt még sem engedheti, hogy a polgárság zsebének rovására — viruljon a kartell ! — ör — A bakonybéli apát székfoglalója. Az ősrégi bakonybéli bencés apátság szép ünnepély sziuhelye volt folyó hó 29-éu az új apátúr Francsics Norbert budapestvidéki tankerületi főigazgató székfoglalása alkalmából. Az új apátúr junius 27-én, hétfőn délután 6 órakor érkezett városunkba, ahonnan másnap 9 órakor vasúton ment Stanits Fulgent bencés tanár kíséretében Franciavágásig, hol Bálint Venaut bakonybéli alperjel és jószágkormányzó várta őket. Innen kocsin rándultak Bakonybélbe. Koppánynál két futár csatlakozott hozzájuk zászlókkal. Bakonybél határánál Szőnyegi Alajos zirczi főszolgabíró, husz kocsi bakonybéli gazdákkal és bandérium fogadta őket. A főbiró üdvözlő beszédére az apátúr szívélyesen válaszolt. A menet ekkor már hatalmas diadalmenetté lett. Bakonybél falú elején három tornyú diadalkapú volt felállítva, melynél az egész község élén Vánik József biró mondott beszédet, mire az apátúr meghatva felelt. Innen koszorúkkal díszített úton haladt Az akácillat, a pacsirtadal, a munkások nótája s a kapa-kasza csendülése. Ezek foglalják el lelkét. Nem tud tovább menni. Teljes áhítattal elmerül a mezei élet harmoniájá nak hallgatásába, szemlélésébe. Alig veszi észre, hogy egy lányka áll közvetlen közelében, ki libáit az árokmenti pázsiton, szemeit pedig ő rajta legelteti. Amint szemügyre veszi: ismerősnek találja. — Igen, igen ! . . . Ő a Feketéék Trézsije, az ő szomszédjukból. Hogy megnőtt azóta ! . . . A lányka illendőképen köszönti. — Jó napot adjon Isten ! — Neked, is húgom. — Ugy-e kisasszony elfáradt ezen a poros úton ? Nem is csoda, hozzá kell ahhoz szokni. — Nem vagyok én fáradt, hanem szomjas. Adj egy ital vizet a kanosodból. — Szjvesen. Tessék. A lányka odanyújtja a zöld cserépkancsót s kitereli libáit a friss csalamádé vetésből, nehogy a csősz behajtsa őket. Aztán mindketten kínálás nélkül leülnek egy akác árnyába a vadvirágok közé. A kisasszonyruhás gyengéden magamellé helyezi bátyúját s a libapásztor az Ő bőbeszédűségével megtöri a hallgatás csendjét. — Milyen szép ruhája, függője van a kisasszonynak. Hogy beporosodott. Tetszelegve nézegeti és simítja le róla a port. a menet a templomig. Itt a konvent várt új fejére. A templomba, betérve rövid ima után a menet gyalog vonult az apáiságba ahol a konvent és politikai hatóság tisztelgett. Péter-Pál napján az apátúr mondotta első főpapi miséjét fényes segédlet mellett s tartott magas szárnyalású gyönyörű szónoklatot. Ezután tisztelegtek Bakonybél és Kajár községek, a zirczi konvent, a pannonhalmi főmonostor, a bakonybéli konvent és egyesek. A tisztelgés után díszebéd volt. Az első felköszöntőt az apátúr mondotta a pápára és a királyra, majd a pannonhalmi főapátra. Az új apátúr a megyei életbeu élénk részt akar venni, amihez a nemes vármegyének csak gratulálni lehet, mert az új apátúr kitűnő hazafi, igazi főpap és elsőrangú szónok. Egyházkerületi közgyűlés. A dunántúli ev. ref. egyházkerület f. hó 28-án városuukb*n közgyűlést tartott. A közgyűlést megelőző napon a főiskolai igazgató-tanács ülésezett Czike Lajos kir. tanácsos és Darányi Ignác, v. b. t. tanácsos örökös főiskolai gondnok együttes elnöklete alatt. Az igazgató-tanácsi ülés első tárgyaként dr. Antal Géza theol. akad. tanár, gazdasági tanácselnök indítványt terjesztett be a gimnáziumi tanárok fizetésének rendezése tárgyában. Minthogy e téren az állami középiskolák tói a felekezetünkbeliek sem maradhatnak el, indítványozza, hogy az egyházkerület kéressék fel felemelt államsegély s ennek folyamányakép uj szerződésnek a kultuszkormánynál való kieszközlésére. A szerződésben a gimnáziumi tanároknak az államiakkal egyenlő fizetéséről valamint, a 14. rendes fogimn. tanári állás betöltéséről történjék gondoskodás. A felemelt államsegély folytán felszabaduló főisk. közös kiadásokból a theol. akad. tanárok fizetése lesz rendezhető. Az indítványt az ig. tauács vita nélkül egyhangúlag elfogadta. Az ülés gerincét a pápai leányiskola továbbfejlesztésének ügye foglalta le. Dr. Horváth József theol. tanár, leányiskolái igazgató referádája alapján kimondták, hogy 1904 szeptemberével egy új tauítónőképzői osztályt nyitnan. (Jövőre I. és III. évfolyam lesz.) Az összes internátusi és iskolai helyiségek megfelelő elhelyezése céljából a jelenlegi épületet emeletes toldalék-épülettel egészítik ki, ennek költségére 60 000, a felszerelésre 10.000 koronát irányozván elő. Az építkezés, melynek kivitelével — Istenem ! . . . De szeretném, ha nekem is ilyen lehetne. — Soh'se kivánd, húgom. Nem a ruha teszi az embert. Az legföllebb tönkreteszi. De te még nem érted. Bár nekem se lett volna ily ruhákra vágyam ! . . . Nagyot sóhajt. A sóhaj fájó sebet szakajtott fel lelkében. Arcát elsüti a szégyen pirja. Maga előtt látja a saját bukását s azóta élt 4 esztendő miuden gyalázatát, keserűségét, csalódását. A lányka naiv szavai az ő elaltatott lelkiismeretét keltik életre, mely hatalmas vádlóként lép föl ellene. Hogy enyhítse ennek munkáját, visszaképzeli magának a 4 év előtti időket. Látja magát a többi falusi lányok között, amint kurta szoknyában, ráncos csizmában nagy imádságos könyvvel sietnek a templomba ! Hejh ! — azóta templomba se mert menni ! Odaképzelte magát azokra a verőfényes vasárnap délutánokra, mikor a nagy korcsma udvarán esti harangszóig oly örömmel járták a táncot. Hogy vágyott lelke azon boldog idők után, midőn lobogó ingujjban napkeltétől napnyugtáig ő is kapálta a föld kérgét a pacsirtadalot táblákon a zöld veteményes sorok között. Majd — s itt úgy elszorult szive — látta öreg, töpörödött özvegy édes anyját, amint reszkető kezeivel folytonosan tesz-vesz a ház körül. — Mennyi jóság, mennyi szeretet volt ő iránta benne! . . . Hogy óvta volna őt még a