Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-05-28 / 22. szám

hők s a szétoszló társaság különböző irányokban indult el a város nevezetességeinek megtekintésére. Egy részük a villamos telepre, más részük a dohánygyárba ment, sokan a különböző intézetek szertárait szemlélték meg, mások a várkertben tettek sétát. A vezetők a helybeli kollégium tauárai Barcsi József, Gáty Zoltán, dr. Likos Béla, Makay István voltak. Este ismét a Griff terme látta viszont vidám báli mulatságban vendégeinket, erről azonban más helyen számolunk be. A gyűlés második napja. A második napi gyűlés déletőtt 9-kor vette kezdetét. Első tárgya a Szabó József beterjesztette főjegyzői jelentés volt, melyből örömmel vették Tudomásul, hogy a tagok száma ez évben 440-re szaporodott. Lelkesedéssel fogadták a választmány amaz indítványát, hogy az 1606. június 23-án kötött bécsi békét, mint a vallásszabadság első biztosítékát az összes iskolák megünnepeljék. Ez ügyben az egyesület kérelmet intéz a konventhez és az egyházkerületekhez. Hegedűs Sándort, a protestáns irodalmi társaság elnökét, a dunántúli egyházkerület főgondnokát tiszteleti taggá választották. Sinka Sándor alelnök bejelentette lemondását, melyet azonban a közgyűlés nem fogadott el, hanem bizalmat szavazott neki. Azután a középponti igazgatóságot fölhívták, hogy az iskolai adattár kiadása érdekében tegyen előkészületet s készítsen tervezetet. Végül Fogaram Albert nagyenyedi főgimnáziumi tanár tartott érdekes és tanulságos fölolvasást a gimnáziumról és az életről. Az értekezés alapgondolata az volt, hogy az életet vezető két irány közül a gimnázium az ideális irány szolgálatában áll, ez irány főtápláléka első helyen a nemzeti nyelv és tárgyak, mellettük az ó-klasszikus nyelvek. Az ideális irányt a két első osztályban csak a nemzeti tárgyak táplálják, latin csak a III-ban kezdődjék. A görögpótló, mint amely célját nem valósítja meg, törlendő, helyette a görög visszaállítandó régi helyére, sőt a szóbeli érettségi tárgyai közé is beiktatandó. A közgyűlés az értekezőnek — Benka Imre és dr. Imre Sándor felszólalásai után — köszönetet szavazott munkálatáért, mely mintegy adalék a bekövetkező középiskolai reformhoz. Miután még az elnöknek megbízást adtak, hogy az országos tanáregyleti gyűlésen a testvéregylet ama figyelmét, hogy illusztris elnökével képviseltette magát, megfelelően viszonozza, a közgyűlést Dóczi elnök, a pápai kollégium lelkes aposztrofálásával s a tanúsított vendéglátásért hálás köszönettel berekesztette. A tagok legnagyobb része déli V

a12-kor a konviktuson felszolgált villásreggelire gyűlt össze, melyet pompás hangulatban elköltvén, gyalog mentek ki az állomásra, hogy az 1 óra 10 perckor induló különvonaton a balatoni kirándulásra induljanak. Útközben meg itt tartózkodásuk alatt is nem győzték dicsérni a pápaiaknak velük szemben tanúsított mindenre kiterjedő előzékeny figyelmét s az élvezett magyaros vendégszeretetet. A balatoni kirándulás. Örökké feledhetetlen marad a pápai tanárgyülés résztvevőire a tanárgyülés záradéka a balatoni kirándulás. Nemcsak a természeti szépségek, a testi jók, mikben részük volt ez úton, de a testvéries barátság megnyilatkozásának szép jelenetei teszik feledhetetlenné számukra 8 arra a 30 főből álló társaságra, mely kíséretükben körülutazta szép honi tengerünket, a Balatont. A külön vonat, melynek 125 utasát a tapolczai állomáson Berger Manó borkereskedő, a pápai főgimnázium volt növendéke, vendégelte meg kitűnő zalai borokkal, este fél 7 órakor érkezeti meg Keszthelyre. Az állomáson a Himnusz eléneklésével fogadta őket a keszthelyi r. kath. főgimnázium ifjúsága, melynek élén Dr. Burány Gergely, főgimn. igazgató szives Isten-hozottal fogadta a társaságot. A Szózat hangjai mellett vonultak be a városba, hogy a város nevezetességeinek megtekintése után a Hullám szállodában rendezett vacsorára gyűljenek egybe, hol a keszthelyiek részéről dr. Burány Gergely igazgató és dr. Schwarcz Zsigmond ügyvéd a kirándulók részéről Dóczi Imre, Nagy Zsigmond, bogarasi Albert, dr. Antal Géza, liodácsy György mondtak hazafias szellemű tósztokat. Gyönyörű szép időben szállt másnap a társaság a Baross hajóra, melynek födélzetéről élvezettel szemlélték a Balaton fölséges pompáját. A parton, melyet itt-ott érintettek, lelkes éljenzés hangzott feléjük, a lakosság s a tanítóik vezetése mellett megjelent tanuló ifjúság ajkáról. Az első kiszállás Badacsonyban volt, itt megtekintették Kisfaludy Sándor hajlékát s rózsákat vittek emlékül Szegedy Róza kertjéből. Midőn Tihany mellett haladt el a hajó, Csokonai örökszép dalát énekelték el s lelkes hangulatban értek Balatonfüredre, hol Lingl Valérián bencés tanár, fürdő igazgató fogadta őket s kalauzolta végig a legrégibb balatoni fürdőn. Gyönyörű fogadtatás várt a kirándulókra a végponton Almásiban, derék balatoni kalauzuk : dr. Uváry Ferencz, orsz. képviselő székhelyén. Joó Imre rk. lelkész, fürdő-igazg., Takács József, a veszprémi r. kath. főgimn. igazgatója s a gimnázium két tanára, Csonka Ferenccel élén a környék ref. lelkészi kara, sok veszprémi és almádi lakos várta s üdvözölte őket, Az esti banketten Joó Imre, Dóczi Imre, Gózon Gyula, Udvarhelyi Gyula a veszprémi felső keresk. iskola igazgatója, Benkó Imre, dr. Ováry Ferenc mondtak felköszöntőket ünnepelvén a tanári hivatást s az ország minden rendű és felekezetű lakosságát egybekötő hazafiasságot. Benkett után táncmulatság is volt, mely virágos hangulatban folyt le. Az egyesület vidéki tagjai, dr. Ooáry Ferenc, a balatoni kirándulás lelkes buzgalmu rendezőjének kíséretében, kinek áldozatkész előzékenysége valósággal elragadta őket s kinek nem győzték köszönetüket kifejezni, Siófokra hajóztak át s onnan Budapesten át tértek meg otthonukba, mig a pápaiak másnap Veszprémbe kocsiztak s onnan Varsányon át tértek haza. A varsányi állomáson ebéd alatt a pápai kirándulók nevében dr. Csoknyay János ügyvéd mondott felköszöntőt dr. Antal Gézára, a balatoni kirándulás értelmi szerzőjére. A bikaviadalok. Irta: Bauer Antal országgyűlési képviselő. A biblia szerint Isten csak hatodik napon teremtette az embert és valóban azt képzelhetnők, hogy ezt azért cselekedte így, hogy eddigi teremtményeinek összes tulajdonságát, úgy a jókat, mint a rosszakat, utolsó teremtményeiben, az emberben, összpontosítsa. Csakhogy ennél, a teremtésnek állítólag legnemesebb teremtményénél, a rossz tulajdonságok többnyire tulnyomóak és nincs az az állat, mely képes volna annyi rossz tulajdont magában foglalni, mint az emberiség nagy részének, átlagának egyes példányai. Ezt kivált az ó- és újkorban tapasztaljuk, mert aránylag dicséretre méltó kivételt képez a középkor, melyben a személyes bátorságot ünnepelték leginkább; ez érvényesült legjobban úgy a csatamezőn, mint lovagjátékok alkalmával is, mig az ó-korban embertársai és állatok iránti kegyetlenség jellemzi a történelem számos vezéralakját, kik romlott idegeik felvillanyzá&ára eszelték ki kegyetlenkedéseiket és az új és legújabb kor is kezd már ezekben gyönyörűséget találni, amire legtalálóbb példa a bikaviadalok iránt való nagy érdeklődés. Ha valamelyik embertársunkról nagyon is megvetően kívánunk nyilatkozni, azt szoktuk mondani jellemzésére, hogy az illető olyan, mint egy állat, pedig van ember, akinél ez még dicséretnek is beválnék. Mert nem hiszem, hogy létezzék állat, talán a macska kivételével, amely csupa élvezetből valamely más állatot a legmesterkéltebb, legravaszabb módon ingereljen és felbőszítsen és hogy örömet szerezzen neki, ha az az agyongyötört, felbőszített állat, mely szánalmat gerjesztő helyzetéből mindenáron szabadulni kiván, vakon rohan vesztébe; állat nem képes ilyenre, de az ember nemcsak, hogy kenyérkeresetből cselekszi mindezt, de ezt még óriási vonzóerővel biró, idegingerlő élvezetnek tartja a műveltség legmagasabb fokán álló társadalomnak nagy része. Hát ennyire jutottunk mi Magyarországon, hogy székesfővárosunkban az idegenforgalmat azzal véljük emelni, hogy ilyen barbár élvezetben részesítjük a külíöldről hozzánk ráuduló idegeneket? A lovagias magyar nemzet nem bir mást kitalálni idegenforgalmi szempontból, minthogy állatkínzást rendez székvárosának határain belül ? Amit a művelt külföldi otthon nem élvezhet, mert hazája szégyennek tekintené ily időtöltések megtartására engedélyt adni, azt az élvezetet mi igyekszünk neki itthon nyújtani, mi, kiket a művelt külföld még csak a civilizáció kezdetleges állapotábau sínylődő nemzetnek tekint ? No, akkor ne is csodálkozzunk rajta, ha nincsenek valami nagy véleménnyel felőlünk nyugati szomszédaink. Akárhogy is szépítjük a dolgot, a bikaviadal mégis állatkínzás, mert csak ennek tekinthető az, ha valamely barmot zárt helyen addig iugerlünk, mig annyira felbőszült, hogy kínzóján bosszút állani igyekszik és mindezt csak azért cselekedjük, hogy a huszadik század társadalmának megélemedett idegeit bizsergésbe hozzuk. Ha már valami magasabb műélvezettel nem vagyunk képesek az idegeneket idevonzani, hát lovagjátékok, céllövészet, vivóverseny, polo, lóverseny, stb. nem elég érdekes és úrias sport és látványosság idegenek számára ? Az, hogy Párisban és Brüsszelben is rendeznek bikaviadalokat, még nem elég ok arra, hogy mi is kövessük példájukat; azt a két világvárost ismeri a művelt külföld egyéb attiakcióiról is; tudja, hogy megtalálja ott a pikantériát, de a műveltségnek is legnagyobb fokát; de hazánkat, fővárosunkat a művelt külföld nem igen ismeri, legfeljebb rossz hírükből, mert hirük külföldön nálunknál sokkal is rosszabb, jó tulajdonait a külföld nem igen apprecitálja még, mert még nem volt elég alkalma azokat megismerni, most pedig egyszere ismertté tesszük fővárosunkat az által, hogy bikaviadalok rendeztetnek itt. Ez taláu még sem egészen helyes dolog. Ha már más valamit nem tudunk a művelt, külföldtől nálunk meghonosítani, ha másban nem tudjuk azt utánozni, a bikaviadalokra ugyan nem volt szükségünk, ezek által ne tegyük magunkat ismertté a külföld előtt. Ha német színtársulat jön fővárosunk falai közé, nem szívesen látjuk, mert félünk, hogy a német kulturából esetleg valami ránk ragad; de attól nem tartunk, hogy a spanyol barbarizmustól valamit elsajátítunk ! Különben vau ebből is már elég nálunk, mert állatkínzást és durvaságot eleget tapasztalhat az ember itt a fővárosban, csak kisérje figyelemmel fuvaroskocsisainkat, láthat akkor cifrábbnál cifrább lókinzást, de a mi közönségünknek nincs ez iránt érzéke, annak meggátlását kicsinyesnek és méltóságán alulinak tekinti, mig művelt külföldön majd hogy meg nem lincseli a publikum ily esetben a kocsist. Ott különben nem is lát az ember olyau és annyira agyoncsigázott gebét, mint itt nálunk, ami már számos külföldinek fel is tünt. De ott nem is csaphat föl minden csirkefogó fuvaros- vagy komfliskocsisnak, inig nálunk nem ritka eset, hogy a legobskurusabb alakok találnak ilyen alkalmazást, pedig se hajtásról, se lóval való bánásmódról fogalmuk nincs, csak a durvaság mintapéldányai, aminek árát a reájuk bizott szegény ló adja meg. Egy kocsisiskola fölállítása nem is lenne olyan megvetendő dolog. A bikaviadalra visszatérve, ezt már az ifjúságra való tekintetből is ártalmasnak és erkölcsrontónak tartom, mert az már bizonyos, hogy nálunk szokás szerint a gyerekeket is elviszik majd ehhez a látványossághoz, pedig tudjuk, mily fogékony a gyermek lelke minden iránt. Ha cirkuszba, színházba visszük, alighogy hazaér a gyerek, produkálni igyekszik otthon a látottakat; hány gyerek fogja azt, amit a bikaviadaloknál látott, otthon kutyájával, vagy egyéb állataival megcselekedni, hisz a kegyetlenség, az állatkinzás, már nem valami elitélendő cselekedet, belépődíj mellett nyilvánosan, tehát szinte szankcionálva mutatták be nagynak, kicsinek. Hát van-e még szükségük erre a mi csemetéinknek, nem tudtunk volna meglenni enélkül is? Vagy talán mi is spanyol és olasz módra akarjuk nevelni, hogy kiképeztetéséhez okvetlenül a tőrrel való könnyed bánásmód is tartozzék? Az olyan látványoság, mint a bikaviadal, igen alkalmas az ilyen hajlamok ápolására. A legsajátságosabb és legszomorúbb jelenség pedig nálunk az, hogy a sajtónak egy nagy részd szinte örömrivalgásba tört ki az itt rendezendő bikaviadalok hirére, mintha most már kitaláltuk volna azt a varázshatalmat, amellyel a művelt külföldnek roppantul imponálnánk. Lévén pedig a sajtó a társadalom szócsöve, nem tudom, oly nagyon is hizelgő lesz-e a művelt külföldnek rólunk való véleménye, ha azt tapasztalja, hogy a sajtó, tehát a társadalom, oly nagy örömmel fogadta a nálunk rendezendő bikaviadalokra való kilátást.