Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-05-21 / 21. szám

mátus internátus. Van egy polgári fiúiskola, melyet a zsidó hitközség tart fenn. Van egy négy osztályú gimnázium, a tudós szent-Benedekrend vezetése alatt, mely 1782-ig a Pálos szerzeté volt. Van a város déli végén hatalmas palotában jeles vezetés alatt egy túlzsúfolt állami tanítóképző 120 bennlakóval. Van egy katholikus és egy refor mátus tanítónőképző, melyek azonban még nem teljesek. Van egy két évfolyamból álló sikerrel működő földmíves-iskola ; egy alsófoku kereskedő tanonciskola és egy több mint 400 tanítvánnyal biró alsófokú ipariskola. Ha ezenkívül felemlítjük még a városi és az apácáknál levő ovodát és az új zeneiskolát, akkor teljesen kimerítettük a váró sunkban létezó' kultúrintézményeket. Pápa a Dunántúl legmagyarabb városa. Pedig ez még néhány évtized előtt, nem volt így. A múlt század negyvenes éveiben tömeges bevándorlás volt Pápán. Jobbára német iparosok, tót inasok és munkások vándoroltak be nagy számban. Több ezrivel voltak itt nem magyar ajkúak. Ezekhez tartozott néhány ezer zsidó. Mindezek az utolsó három évtizedben teljesen megmagyarosodtak. Foglalkozásra nézve Pápán a lakosság egynegyed része mezőgazda; van körülbelül 800 önálló iparos, 120 kereskedő, sok tanár és tanító, 17 ügyvéd, 11 orvos és aránylag kis számban hivatalnokok. Az intelligencia a 17.426 lakoshoz arányítva elég nagy. Városunknak hajdan virágzó ipara volt, 1848 előtt Pápa városa középpontja volt sok jelentékeny iparágnak. Itt lakott és dolgozott több mint 300 csizmadia, 60 varga, 140 csapó, több mint 80 irhás; 30 magyar- és ugyanannyi német szabó, 16 kalapos, 20 szürszabó, 12 posztókészítő, 3 nagy pipagyár, 1 porcellán- és 1 papírgyár, szűcsök és timárok is voltak nagy számban Mind ezek a szabadságharc utáni első 3 évtizedben nagyon megfogytak. Egyes iparágak teljesen kivesztek, részben a mesterek elhalálozása, részben elköltözése folytán. Ma is van kézműiparunk, amely azonban új lendületre vár. Kereskedelmünk itt fel nem sorolható okokból szintén alászállt régi magaslatáról. Az állami dohánygyárnak van 1000 munkása; a szövőgyárnak 350, szinte többnyire női munkása. Sok Pápán a napszámos és fuvaros. Mivel a város területének legnagyobb része a gróf Esterházy család tulajdona, — mely 1H77 óta hitbizomány — a folyton szaporodó őstermeléssel foglalkozó lakosság földet nem tud vásárolni, ezért sokan Amerikába vándorolnak. Sokkal kisebb a kivándorlás az iparosoknál és kereskedőknél. A társadalmi élet Pápán igen élénk. Ritkán található egy ilyen népességű városban annyi egylet, mint itt. A kultur-egyesületek közül megemlítendő: a főiskolai önképzőkör, melynek működő tagjaihoz tartoztak az 1840-es években: Petőfi Sándor, Jókai Mór, Orlay Petrich Soma, a hires festő és még sok más, hazánk jelesei közül. Van uri kaszinó, polgári kör, Lloyd társulat, katholikus kör, katholikus legény-egylet, alsóvárosi-, felsővárosi olvasó-kör és felsővárosi kath. olvasó kör. Nagy sikerrel működő egyesületek : az önképző leányegyesület, mely jeles és buzgó vezetés alatt egész éven át minden vasárnap délután előadási ülést tart; a kereskedelmi ifjak önképzőköre s az iparos ifjaké, melynek kebelében dalárda is fennáll 12 év óta szép sikerrel működik a Jókai-kör; van egy tanári-kör s ennek kebelében Szabad Liceum, mely két hetenként tart ismeretterjesztő előadásokat. Pár éve működik még a kertészeti egyesület, mely a tél folyamán szintén tart tanúlságos felolvasásokat. Néhány év óta a szociálisták igen felszaporodtak és megalakították a Petőfi-asztaltársaságot, ennek ellensúlyozásául viszont a múlt évben megalakúlt a keresztény munkásegyesület. A jótékony-egyletek száma igen nagy. Van egy városi (felekezet nélküli) nőegylet a szegények számára, van református és evangélikus nőegylet, van izraelita szegényeket és betegeket segélyző nőegylet; leányokat kiházasító nőegylet ós temetkezési egyesület. Ezeken kívül van még sok más jótékony egyesület. A város egészségügye, különösen mióta 1898 ban vizvezeték létesült, rohamosan javult. Még a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben minden ezer ember közöl 37, vagy 36 halt meg, ezen számarány most felényire apadt, úgy hogy elmondhatjuk, hogy Pápa városa hazánk legegészségesebb városai közé tartozik. A tífusz, mely azelőtt csaknem folyton szedte áldozatait, a vizvezeték elkészülte óta teljesen megszűnt. Csak a tüdőgümőkór vagy népiesen mondva a tüdővész követel még sok áldozatot, aminek egyik oka, hogy a lakások jó része rossz és hiányzik a lakosságban az oly annyira szükséges óvóintézkedések ismerete. E tárgy érintése arra késztett bennünket, hogy a nem pápaiak előtt is bemutassuk városunk külső képét. Alig van az országban ily szerencsétlenül épült város. Az egész község egy délről északra nyúló három kilométer hosszú, egymással szorosan összefüggő, nyugotról keletre keskeny területen fekszik; 132 méternyire a tenger szine felett. Sehol sem szakítja a házak tömegét nagyobb térség meg. Utcái három kivételével szűkek, görbék, kigyóvonal alakúak ; nincsenek átszelve keresztutcák által; ezért a háztömbök túlságos nagyok, hosszúak. A házhelyek, főkép a belvárosban kicsinyek, ezért nincsenek udvarok, azok is szűkek, kicsinyek. Mindezen bajoknak az az eredménye, hogy a lakásokban nincs elegendő levegő és világosság és ezért nedvesek a lakások. Az ipar és kereskedelem fentebb érintett pangása megmagyarázza Pápa városának hanyatlását a múlt század utolsó felében. A már meglevő házak és lakások túl bőségesek voltak, mert a lakosság száma nagyon fogyott, az 1890-iki népszámlálás 14.200 lakót tüntetett ki, kevesebbet, mint amennyi 1880-ban volt. Ehhez járult még a város vezető fórfiainak ósdisága, elmaradottsága és legnagyobb fokú nembánomsága. Az utolsó évtizedben új, haladó szellem vonult be a városházába. Kezdték belátni, hogy a város nem volt maradi, hanem elmaradt és folyton jobban siilyedt. A városi közgyűlés új pol gármester vezetése mellett rohamosan pótolta a sok évtized mulasztásait. Másfél milliót költött a város különféle beruházásokra. így van most az előbbi hitvány kövezete helyett igen jó aszfaltjárdánk ; van harmadfél kilométer hosszú aszfaltozott kocsiutunk a vasúttól a Szélesvizig. Van városi színházunk. Az lö98-ban a forgalomnak átadott vízvezetékről megemlékeztünk, ez naponként 2000 köbméter kitűnő forrásvizet ad a lakosságnak, minden gépezet működése nélkül. A csornai és bánhidai vasutak kiépítése által, melyekhez a város 300 ezer koronával hozzájárult, Pápa vasúti csomóponttá lett. A különféle nagyszabású új iskolaépületekhez szintén nagy összegekkel járult a város. Mindezen hasznos intézmények és az említett két gyár, melyeket a város közpénztára nagyban segélyezett, a város lakosságának nagymérvű szaporodását eredményezték. Az 1900-iki népszámlálás 17.426 lakost mutatott, ezen szám most már bizonyosan közel van 19.000 hez. Ennyi lakó számára a régi város szűk volt, ezért egy új városrészt kellett alapítani a régi város és a vasút között. Vallásra nézve a lakosság aránya a következő : római katholikusok hatvan százalékát képezik a lakosságnak, a zsidók 18, a reformátusok 12 és az evangélikusok 10 percentet. Ezen év január havában megkaptuk a fényes villamos világítást, amelyre a város 300 ezer koronát költött. Mindezen kiadások a város nagy megterheltetését okozták, úgy hogy a városi képviselők nagy része, megsokalva a folytonos adósságcsinálá8t és az 54°/

0 városi pótadót, nem akar többé új reformokról, javításokról tudni. Pedig ha Pápát a modern városok nívójára akarjuk emelni és hogy ha a jelenlegi 19% halálozást még továbbra is akarjuk apasztani, akkor még jó sok hasznos intézményt kell létesíteni. Csak a legszükségesebbeket akarom itt felemlíteni. Nincs közkórházunk, van ugyan itt az irgalmas szerzetnek 30 férfi beteg számára kórháza, a zsidó temetkezési egyletnek 12 ágya és a városnak 10 ágya csakis nőbetegek számára. Mindezen kórházak, jobban mondva kórszobák az utcasorban vannak, modern kórházunk nincs. Igen nagy szükségünk van utcarendezésre és új utcák nyitására. Ennek okát már előbb jeleztük. Ha a világosságnak és levegőnek nagyobb teret engedünk, akkor lakásaink sokkal egészségesebbek lesznek. A város már 3 évvel ezelőtt alkotott egy építési szabályrendeletet és egy utcarendezési tervet, de ezek még a belügyminisztérium szentesítésével nem érkeztek vissza. Nagy szükségünk van földalatti betoncsatornákra és egy modern közvágóhidra hűtő kamarákkal. Mindezekkel a szükséges intézmények még koránt sincsenek kimerítve, de már ezek is milliókba kerülnek, melyeket megteremteni nem vagyunk képesek. Ha a kormány a városokat azért a sok szolgálatért, melyeket ezek kizárólag az állam érdekében teljesítenek, kártalanítani fogja, akkor városunk is évenként oly összeg birtokába jutna, melyből mindezen szükséges reformokat fokozatosan létesíteni lehetne és mivel igen sok város van ugyanoly helyzetben, mint Pápa, e kártalanítás következtében városaink felvirágoznának, aminek hazánk boldogsága volna a következménye. Az Országos Református Tanáregyesület közgyűlése. Abban, hogy a magyar nemzet ezer esztendő pusztító viharai között fenn tudott maradni, abban, hogy ezer esztendő után állami létének talpkövei szilárdan állanak, abban, hogy a huszadik század elején a polgáriasodás minden mezején méltó versenytársa a nagy nyugati államoknak, fő érdeme van e nemzet gerincoszlopának az u. n. magyar középosztálynak. A főurak évszázadok folyamán — és sajna néha még ma is! — nem állnak feltétlen szolgálatában a nemzeti eszmének s a nemzeti munkának ; voltak nagyok közöttük, kiknek működése irányt szabott, új utakat mutatott, kiknek szava és tette nyomán áldás fakadt a hazára, de a főúri osztály olykor csaknem a maga egészében levetkezte magyarságát s nem vette ki részét az államfenntartó munkásságból. A nép előtt évszázadokon át el volt zárva az az út, melyen az egyén érvényesítésével a köznek hasznán működhetik; csak az újkor hajnala hozta meg számára a szabadságot s adta meg a módot, hogy nemzeti életüuknek hatalmas tényezőjévé válhassék, viszont azonban a nép nagy, önálló tömegekben még ma sem magyar, a nemzetiségek pedig a nemzeti eszmének, ha nem is ellenségei, de semmi esetre sem rajongó hívei. Rajongó híve volt és maradt azonban s ennek nemzeti eszmének a magyar középosztály. Ha a szükség úgy parancsolta a harc fegyverével, minden időkben pedig a szellem békésebb eszközeivel törhetlen hazaszeretettel, izzó lelkesedéssel dólgozott ennek a nemzeti eszmének érdekében és első sorban ez a magyar középosztály volt az, mely „nem engedte elveszni a hazát". Azok pedig, kik e nemzeti eszmének rajongó ; híveivé nevelték a magyar középosztályt, kik a nemzeti munka bajnokait e munkára előkészítettek, megedzették, kik lelkesedésüket az ifjú lelkekbe átplántálták s kik a középosztályt ekképen tetterővel felruházták, voltak a magyar tanárok„ A tudomány előbbrevitele, a nemzeti irodalom ápolása egyaránt nagy érdeme marad a magyar középiskolai tanárságnak, de örök dicsőséget, el nem muló fényt kölcsönöz a magyar tanárságnak az, hogy megteremtette, állandóvá tette, erősítette a magyar középosztályban azt az ideális lelkesedést, mellyel a nagy nemzeti eszmékért küzdeni, fáradni, áldozni és ha kell elvérezni is tud. Az embert emberré a lélek műveltsége teszi. Ha nem is mindig hálás, de mindenkor szent és nemes feladat az embert emberré lenni segíteni, azt a műveltséget megadni, mely nem csupán a tudásban, de magasabb erkölcsi felfogásban, finomultabb érzületben is megnyilatkozik. Az ilyen értelemben vató műveltségnek is terjesztői, ápolói a magyar tanárok! Nem célunk e helyen a magyar tanárság érdemeit méltányolni. Ezek az érdemek ma már benne vannak a köztudatban s ha vár a tanár munkásságáért jutalmat, érdemének általános elismerése a legszebb jutalma szent munkásságának. S ha mégis reá mutattunk rövid pár szóval a magyar tanárságnak a magyar nemzeti életben való jelentőségére, tettük ezt csupán azért, hogy a magyar tanárság egy hatalmas szerve, az országos református tanáregyesület pápai közgyűlése alkalmából e közgyűlés jelentőségét kellőképen megértethessük. Dunántúl Athenéjének nevezték el városunkat. Jogosan, jogtalanúl, nem vagyunk hivatva eldönteni. Ám ha nem is vagyunk a szellemnek olyan empóriuma, amelyért az Athene nevet megérdemelnők, ha nincs is meg itt az a műveltség, ami meg volt a görög városban, de érzékünk mindenesetre van a nemzeti műveltség iránt s o