Pápai Független Ujság – II. évfolyam – 1894.

1894-03-04 / 9. szám

Igen, ott fogom elolvasni, gondoltam, a hol senki sem lát, senki sem lesz] jelen, még reszt kérhetne a nagy boldogságomból (vagy kinevetne !). — Ha jól emlékszem, az ajtót is becsuktam, hogy senki, de senki meg ne zavarjon. Remegő kézzel s nagy szivdobogással vettem elő a levelet s olvasni kezdtem. De, képzelhetik szörnyülködésemet! a levél szorul, szóra igy hangzott: »Tisztelt Uram ! Hát van önben sziv, van önben érzés ? — Mondja csak, hogy vitte rá a lélek, hogy két szivet összezúzzon? . . . ulvasta Dante Poklát ? — No hát oda fog ön kerülni, a hol ... de nem, az a kínszenvedés még nincs kitalálva, a mit ön szenvedni fog ! Maga kegyetlen hóhér ! . . De hova ragad felindulásom. Bocsásson meg Uram, el vagyok keseredve, végem van, végem örökre s ennek egyedül ön az oka ; összezúzta ön a szivemet, de nem csak az enyimet, a másét is : az én egyetlen drága Ábelomét . . . Oh ! szegény, szegény Ábel ! . . Mert tes sék tudomásul venni, én vagyok ' K o r r ó Elvira, igen én vagyok az, a kihez azok az igaz szerelemtől lángoló, gyönyörű költemenyek voltak irva, melyeket ön nem nyomatott ki az ujságjukban, s ezzel száműzte — ah 1 örökre — az én hű dalnokomat, az én drága egyetlen Ábelomat. — Igaz, hogy kissé szeszélyes voltam s ahhoz kötöttem szerelmemet, hogy ha verseit az újságban látom, de hát én ezt végre is csak szeszélyből mondtam (szegény, hogy komolyan vette!) meg én biztosan reméltem, hogy a verset kinyomatják. — Uram, hisz azok a versek nagyszerűek, isteniek ! . . . Hát még a miket ön nem ismer, a miket titokban irt és szavalt el nekem az én egyetlen Ábelom, íme néhány strófa belőlök ; » Drága Elvirám Mennyei birám ítélj meg engemet, Lehozom az eget Öledbe teszem Mindjárt most •— Szentem !« . . » Ah ! most is emlékszem. Holdvilágos est volt, mikor elszavalta. Ott lenn a ligetban sétáltunk. Haját felborzalta, térdrehullott, majd felugrott s futni akart, hogy elhozza a csillagokat . . , Majd megállt s ezt mondta : »De minek hozzam A csillagot ? A te szemedben Mind ott ragyog ! Hó fehér szárnyú, Piros ruháju Fekete hajú Kis angyalok !« . . . Uram, hát nem nagy költő az, a ki ilyeneket rögtönöz ? — Hallott-e valaha ilyet Beatrice, Laura avagy Petőfi Júliája ? — Nem ! Soha sem ! . Hát a miben bucsut vett tőlem : Isten veled Elvira, Gondolsz-e még Ábelra ?« . . , Szegény, szegény Abel te, gondolok, százszor is, ezerszer is. De merre küldjem a gondolatom, hogy téged feltaláljon ? Uram l elvárom az ön lovagiasságától, hogy kikutatja és tudatja velem Zöngei Zöngeffy Abel ur hollétét; ezzel még jóvá teheti kárhozatos vétkét. Én fölkeresem, ha a világ végén van is. Visszajövünk, ön kinyomatja verseit, mi boldogok leszünk és önt is feloldjuk az átok alól ! Kovró Elvira.« Szinte megizzadtam a levél olvasása alatt ; verejték gyöngyözött homlokomról s kétségbe voltam esve: honnét tudom én azt meg, hogy Zöngeffy urat hova hordta a szél ? — Csak a lovagiasságomra ne appellált volna, de igy nem hagyhatom a dolgot. A postás lép be s egy levelet ad át. íme a level tartalma : »Tisztelt Uram ! Tegnap érkeztem meg Felső Füzágra; az »Arany Pellikán«-ba szálltam, hol is egy bájos angyalra találtam (oh mi ehhez Elvira ! — kit különben már rég elfeledtem h megkértem kezét — boldog vagyok, nagyon boldog s ezt mind önnek köszönhetem. Legközelebb megindítom a »Felső Füzági Tárogató «-t, kérem a cserepéldányt. Örökre lekötelezettje: Zöngét Zöngeffy Abel.« Nos kedves Elvira nagysám, tehát t Felső Füzág, a »F. F. Tárogató« szerkesztősége. — Méltóztassék útnak indulni. Az idő elég szép ! . . . talódó én körén, hogy a nagy Corneille sem mondhatott róla egyebet, mint azt, hogy : »a szerelem nem tudom mi.« Nem is csudálkozhatunk tehát, ha akadnak emberek, kik tagadják a szerelem letezését. A szerelem : érzelem s az érzelmek világába az ész sem hathat be teljesen. De ha a lélektan fejlődesével ez némileg sikerülne is, a szerelem tökéletes meghatározása akkor is lehetetlen, mivel a Szerelem a legváltozatosabb érzelem. A régi görögök s rómaiak érzéki szerelme külömbözött a lovagkor majdnem ideálisnak mondható szerelmétől s mindkettő lényegesen eltér a jelenkor ideges és anyagias szerelmétől. Korunkban ismét különféle az egyes fajhoz és néphez tartozók szerelme. Egészen helyes tehát a szokásos megkülömböztetés, hogy a németek ábrándosan, a spanyolok hevesen, a francziák változatosan szeretnek. Ugyanazon nép körében is számtalan árnyalata van a szerelemnek. Be van bizonyítva, hogy a nő máskent szeret, mint a férfi. A férfi nem ismer mást, mint viszont szerelmet és szerelemben is önző ; a nő a szerelemben lemondó, még a hiúságról is megfeledkezik s a boldogságnak némi gyönyörét érzi még a viszonzatlan szerelemben is. Ha valamely férfinak vagy nőnek szivében a szerelem szikrája többször is lángra Jobban (mi a férfiaknál többször előfordulj. ugy az előző szerelem a következőtől lényegesen külömböző. Mi a nyelv szegénysége miatt csupán egy szerelemről szólunk, pedig ime mily változatos ez az érzelem. Az a látszólag egy és ugyanazon szerelem, melyet valaki iránt érzünk, szintén változik peczről-perczről, óráról-órára. »A szerelem vagy fogy vagy nő, de sohasem tartja meg ugyanazt az alákját.« Azért a szerelem mitől sem irtózik ugy, mint az egyhangúságtól. A szerelem árnyalatait, nincs szám, melylyel ki lehetne fejezni. Es mi a különnemű egyének vonzódását mégis csak egy szóval, a »szerelem« nevével jelöljük. Azonban a szó : "szerelem, a legkülönfélébb képzettel tölthető meg s valószinü, nincs két halandó, ki teljesen egyformán gondolkoznék a szerelemről, a mi annyival természetesebb, mert ket oly halandó sincs, ki a szerelmet teljesert egyformán érezné. A szerelem fogalmát tehát ugy megállapítani, hogy minden szerelemre alkalmazható legyen, ez érzelem roppant változatossága miatt eddig nem sikerült s nem fog sikerülni soha. HÍREK. kpOC, ÉSötí <9>f® — Márczius 15. Főiskolánk lelkes ifjúsága — mint már jeleztük - az idén is megünnepli márczius 15-ét. A főgymn. ifjúsági képzőtársulat, az ünnepély rendezője, legközelebbi ülésén állapította meg a városi színházban tartandó ünnepély műsorát, mely a következő érdekes pontokból áll : 1., J. Lombardi, Verditől. — Előadja a főiskolai zenekar. 2., Nemzeti dal, énekre Boldis Ignácztól. — Előadja a főisk. énekkar. 3., Talpramagyar, Petőfi Sándortól. — Szavalja Szabó Zsigmond 111. e. p. n. 4., Emlékbeszéd, tartja a társulati alelnök. 5., Alkalmiköltemény, Lampérth Géza VIII. oszt. tanulótól. Elő* adja Gálfy Géza I. é. p. n. 6., NOP m a n n dala, Kuckertől. Előadja a főisk. énekkar. 7., Rajzaszabadságharczból, irta és olvassa Balogh Dénes I. é. p. n. 8., Emlékezés márczius 15-ére, Illyés Bálinttól. Előadja Csomasz Dezső VII. o. t. 9., H y m n u s z, énekli a vegyes énekkar, a zenekar kísérete mellet. Az ünnepélyt a »Griff« nagytermében társasvacsora és tánczmulatság követi. A meghívókat a hét folyamán fogják széthordani. Az érdekes műsorból s az általános érdeklődésből, mely az iíjuság eme szép ünnepélye iránt már is mutatkozik, bizton reméljük, hogy az idei is méltón sorakozik az előző évek szép emlékű s fényesen sikerült márczius 15-iki ünnepélyei mellé I — A kis-czell-kapuvári vasút. A kis-czell-kapuvár-bánfalvai vasútvállalat mérnökei — mint értesülünk —

1 a vonalat Kis-Czelltől Beledig már felmérték. Innen két irányban indul a munka, t. i. Kapuvár felé és a pápai vasúttal összekötő vonalban Marczaltő felé. A Kapuvártól felfelé eső vonalszakasz felmérésével kettőzött erővel gyorsan akarnak végezni a mérnökök, hogy az előmunkálatok befejeztével a végleges engedély minél előbb kieszközölhető legyen. — A városunkban ujjonnan felállítandó dohánygyári épületek építését a Budapesten, mult héten megtartott árlejtésen Moscowitz és Czóbel bpesti czég nyerte el. — A veszprémmegyei kör febr. 28-án tartott közgyűlésén tisztikarát a következőkép alakította meg : eb nök Dr. Eötvös Bálint, alelnök Dr. Somogyi Lajos, titkár Dr. Szabó István, jegyző Cseh Gyula, pénztáros Hoffmann Lajos, ellenőr Kletzár Miksa, háznagy Balassa Antal, számvizsgáló elnök Halom József. — Jótékonyság. Marinczer Antalné, szül. Barcza Honor urnő ő Nagysága a n.-alásonyi »Nőegylet« számára 10 frtot adományozott. Fogadja a nemes lelkű hölgy kegyes adományáért a nevezett nőegylet hálás köszönetét,