Pápai Független Ujság – II. évfolyam – 1894.

1894-02-25 / 8. szám

II. évfolyam. Pápa, 1894. február 25. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt (12 korona) Negyedévre i'5okr.(3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fii.) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évié 5 frt (10 korona) NYILTTÉR petitsora 20 kr. HIRDETÉSEK eg y e z s é g szerint. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BASTYA-UTCZA 470. S. szám. HIRDETÉSEKET és ELŐFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetéseket elfogad a Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos utcza I. szám. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. A Dunántul összetíirtásci. (s. a.) A »Dunántuli közművelődési egyesület« most adta ki évkönyvét az 1892/93-iki egyleti évről. Az egyesület e második évkönyve egybevetve az elsővel, élénk tanúságot tesz előttünk arról, hogy a D. K. E. a tőle telhető buzgósággal és fáradozással karolja fel a szép Dunántul érdekeit, s ennek érdekében a legnagyobb munkától sem riad vissza. E második évkönyvet is Porzsolt Kálmán, az egyesület tevékeny titkára állította össze, ki az egyletnek egész működéséről hű programmot ad. Magáról az egyesületről, az általa megpendített muzeumok és könyvtárak ügyéről már annak idején volt alkalmunk elmondani lapunk nézetét ; már annak idején megígértük, hogy a menynyire csak csekély erőnkből telik, a legnagyobb készséggel nyújtunk segítséget az egyesületnek a dunántul felvirágoztatása körül. Most azonban főleg á jelentésnek egy mélyreható, nagyon fontos passzusára akarunk utalni, mely minden reformtervünk megvalósításánál nagy szerepet játszik. A jelentésnek emiitett passzusa igy hangzik : » Egész ecídigí működésűnk alatt nyomasztóan kellett éreznünk azt, hogy a Dunántul lakosságában nincs meg az az összetartás, az az együttérzés és az együtt működés szükségszerűségének az az erős érzete, a mely akár Erdély, akár a Felvidék lakosságának minden akczióját oly nagy erővel segíti elő. Komoly megfontolás alá véve az idézett szavakat, sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy bizony a »Dunántul«-ban kevés az összetartás. A dunántuli megyék, sőt még városok is egymástól kisebb-nagyobb mértékben el vannak különítve. Egymás érdekét nem hogy előmozdít? ni igyekeznének, hanem inkább ellentétes eszmékért szállnak sikra egymás irányában. A dunántuli lakosság ezer darabokra szaggatva folytatta életét még a legutóbbi időkig is ; nem volt annyi ereje, hogy a Balaton termékeny vidékét közgazdaságilag felvirágoztassa s felhasználva a természet adományát kényelmes íürdőknek, üdülőhelyeknek vesse meg alapját. Idegen vállalkozóknak kellett Siótol <ot felemelni a feledés homályából, s odáig jutottunk, hogy a magyar tenger ez előkelő fürdőhelyén a vendéglőkben mindenütt német szóval fogadnak. Duzzogás. *) »Hai'agsfcom magára !« igy szólt Duzzogón a lányka. S én haragszom azóta Az egész világra; Haragszom a csillagokra, Ilogy oly haloványok, Mert a fényük mind od'adták Szemed sugaránaki Haragosa vagyok én a Lilijomnak s rózsának, Melyek a te szép arezodon Egybe olvadának, Haragszom a tavaszi ég Legszebb mosolyára, Mert varázsa mind odagyült Ajkad mosolyába. Haragszom a csalogányra, Mert bűvös dalában Nem találok oly gyönyört, mint Ajkad egy szavában. Emlékkönyvbe. A délibáb, sík rónák tünde éke, A pusztaságban szép oázt mutat ; De eltűnik a távol messzeségbe', Mihelyt feléje keresünk utat, Szétfoszlik, mint a köd a tiszta légbe', Ha kél a nap a kéklő bérczeken . . . — Ha bánat ér, ilyen muló legyen! A szirt merészen felnyúlik az égig, — Körötte felhő foszlány, szürke köd, — Büszkén tekint a völgy smaragdján végig, Hol gyors patak fut vad virág között, Szilárdan áll, ha támadások érik, H.i orkán ostorozza szüntelen . . , — Boldogságod ily állandó legyen. 0- h. *) Mutató Lu b y Sándornak >> Álmok az üdvlök czimü sajtó alatt levő kötetéből A BeányegyBei ünnepe. — Február 18-án. — — A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczája. — Igenis, több volt az a »nyilvános előadó gyülés«-nél : ünnep volt, sikerült szép ünnepély, melyet arany betűkkel jegyezzenek be gyöngéd női kezek az egylet évkönyvébe, legelői irván azok nevét, kik a gyűlést ünneppé emelték, s még azok közt is első helyre azét, ki az ünnepélynek oly ragyogó De nemcsak gazdasági téren hiányzik az összetartás. A kulturális műveltség minden dunántuli megyében ellenkező irányban fejlődik. A magyar nyelv sehol sem talál oly tiszta talajra, mint nálunk a dunántuli megyékben és városokban, s ez erős kapocs mégsem képes bennünket oly egész testté forrasztani, mely közös munkával, fáradsággal rö vid idő alatt a szép Dunántult kiemelné a meddő lanyhaságból. S nem elég, hogy maguk nem dolgoznak, még a D. K. E.-t sem támogatják tevékeny munkájában. Nincs meg a Dunántul lakosságában az a vonzalom a »Dunántuli közművelődési egyesület« iránt, a mit a felvidéki lakosságnál a F. K. E.-vel szemben, vagy pláne Erdélyben az E. M. K. ü.-vel szemben tanúsítanak, Gazdag főuraink figyelembe sem veszik a D. K. E. törekvését, nagyobb* mérvü anyagi segélyezésére meg épenséggel nem gondolnak* A felső klérus —- nem tudjuk mi okból — szüntelenül áskálódik ellene, s könnyelműen mellőzi mélyreható reformterveit. Ezek után ha fontolóra veszi a Dunántul lakossága a D. K. E. jelentésének fentidézett passzusát, bizonyára belátja, hogy komoly akczióra, vállvetett munkára van szükség, s őszinte fényt kölcsönzött, az édes ajkú poétájét, a szeretetreméltó, szellemes csevegőjét s a kedves, melegszívű emberét ; az A b r á n y i Emil nevét 1 Tisztellek, becsüllek, jo öreg Horatius, rég letűnt idők most is és örökre élő lantosa, tisztellek, mert sok okos dolgodat diktálták a fejembe, ám az egyszer megbocsáss, ha még sem hallgatok szavadra : »nec gemino . . . orditur ab ovo« . . . mert biz' én most élőiről kezdem, leg-, sőt legeslegelőlről. unnan, mikor a leányegylet elnökének gyöngéd figyelme folytán szerencsém volt olvasni az Ábrányi levelét, melyben megigérte, hozzánk leendő lejövetelét. Jó ismerősöm volt ő énnekem már az előtt is, — persze ugy, mint a többi poéták : a nyomtatott betűkből. De valahányszor reá gondoltam, mindig ez az elementáris erővel megirt strófája harsogott a fülembe : költő ne hajoljon I Mert azt az Istent, kit szivébe' hord, Azt dobja sárja; inkább vándoroljon A viharokkal s egye a nyomort I« . . . S mindig ugy állt előttem, mint a magas nagy eszmék, a hazaszeretet, a szabad ság rajongó dalnoka, na°fv-nagy magasságban fölöttem, a hol már csak az apostolt