Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.
1893-06-11 / 12. szám
50118Ő/C. I. sz. értesítése a kamara 1012. sz. megkeresésére tarifa-ügyben. 11. A keresk. muzeum igazgatóságának 430. sz. átirata az intézmény megismertetése ügyében. II. Titkári jelentés az ügyforgalomról. III. A keresk. ügyi miniszter ur 20695. s z- leirata egy 900 frtos ösztöndíjra pályázat kiírása iránt. IV. U. a. miniszter ur leirata a betegsegélyző-pénztárak ügyében hozzá intézett 866. számú felterjesztésre. V. U. a. miniszter ur 27036. sz. leirata a Grácz felé irányuló gabonaküldemények viteldíjkedvezménye tárgyában hozzá intézett 632. sz. kamarai felterjesztésre. Ugyanerre vonatkozólag a m. á. v. igazgatóságának 55287. s a gráczi terménytőzsdének 104. sz. átirata. VI. U. a. miniszter ur 25993. sz. leirata Győr sz. kir. város husvágási és közvágóhidi szabályrendelete tárgyában. VII. U. a. miniszter urnák, mint az ezredéves kiállítási bizottság elnökének 187. sz. leirata a kiállítás néprajzi osztályára vonatkozólag. VI1L U. a. miniszter ur 26192. sz. leirata a selyemtenyésztés előmozdításáról. IX. U. a. miniszter urnák 37059. s a honvédelmi m. kir, miniszter urnák 21632. sz. leirata a honvédség részére szállítandó 20,000 pár könnyű czipő előllitása iránt. X. Az osztrák-magyar bank győri fiókjának illetékügye. XI. A miskolczi keresk. és iparkamara átirata a konzuli növendékeknek kiképzése tágyában. XII. A rév-komáromi ipartestület módosított alapszabályai. XIII. ábrányi Ármin és társai győri kereskedők és iparosok kérelme a bagatel-törvény módosítása iránt. XIV. Nagy-Megyer mező város kereskedőinek kérelme még egy postajárat letesitése iránt. XV. Kérvények. 1. Huber Jenő külföldi ösztöndíjas kérelme segély iránt. 2. Az iparossegédek győri szakrajz iskolájának kérelme segélyezés iránt. 3. A komáromi elsőfokú ipariskola kérelme segélyezés iránt. XVI. Indítványok. KARCZOLAT. Tövisek. Egy zsidó ember egyszer nagy sóhajtva azt konstatálta: »Az élet olyan, mint — a lánczhid !« — Miért ? — kérdezte valaki. »Tudom én ?« — válaszolt rá a klassikus philosophus. — Körülbelül ilyen erős lábon áll a mi városatyáink argumentácziőja és consekventiája. A múltkor óriási többséggel szavazták le az aszfalt járdát a czement ellenében s most egy kivételével egyhangúlag az aszfalt mellett szavaztak, Miért nem kell nekik aszfalt, vagy miért kellett nekik a czement ? Tudják is ők! Az élet olyan, mint a lánczhid. * A város folyamodott a minisztériumhoz, hogy küldjön le hozzánk vegyészt, a ki a Tapolcza vizét megvizsgálja. A mi saját külön amateur chemikusunk sietett megelőzni a minisztérium hivatalos vegyészét. A megejtett vegyelemezés a Tapolcza vizet a következő alkatelemekre oldotta : % 0-ed rész esőviZ ; 2/', 0-ed rész süritett czincza-nedü ; y, 0-ed rész leáztatott kender-por ; 3/ ) 0-ed rész ökör-, tehén, és lövakarmány; '/,,,-ed rész tapolczafői mész ; V l 0-ed rész használt íürdőviz és '/ 1 0-ed rész parány-, átalag-, infuzória-, koma-, sógor és egyéb bazillusból. Meg vagyunk győződve, hogy ha csakugyan megerkezik a minisztérium kiküldöttje, visz magával ebből a folyadékból egy üveggel az ezredeves kiállításra. S ha ott megőrzik, a jövő évezred egy pápaszemes német tudósa ki fogja majdan róla sütni, hogy ez a folyadék volt hivatva az öngyilkosjelölteknél a használatból kiszorítani a — cyankálit. Két helyen is folynak egyszerre czirkuszmutatványok : a szemetes teren és a városházán. Az egyikben a pojáczák rugdalóznak, csinálnak rettenetes saltómortálékat és vágnak hozzá kétségbeesett grimassokat, a másikban az adókivető bizottság rugdalózik —de az adózó nép fintorítja hozzá az arczát. A két czirkus közt csak az a különbség, hogy az elsőnél akkor fizet a nép, mikor bemegy s csak aztán káromkodik, (sajnálva a kidobott pénzt!) mig a városházán elő-^ ször káromkodik, pöröl, felesel — 1 és csak aztán fizet. Ennek a hétnek a jellemzésére legalkalmasabb két hirdetés. Az egyiket a »pápai uszoda részvénytársaság« bocsátotta ki* a másikat az »első pápai helyi-érdekü hajózási vállalat.« Az elsőben arról értesitik a közönséget, hogy az uszodát megnyitották, a másikban, hogy a nagy esőzések és óriási sár következtében, a közlekedésre szükséges propeller-járatok újra megindultak. Propeller állomások : a tizes malom, tópart, széles viz és huszárkaszárnya. Mind a kettő a vizre bizta az üzlet sikerét. Csakhogy a viz nagyon megbízhatatlan médium a spekulácziókra. Az az egy bizonyos azonban, hogy mikor az egyik üzlet fellendül, akkor a másik tönkre megy. Mert ha felszárad a viz, a sár, a locs-pocs, ügy, hogy propellerek nélkül is közlekedhetünk egyik utczából a másikba, akkor bizonyára olyan meleg lesz, hogy fürdeni lehet. Vagy pedig olyan meleg lesz, hogy fürdeni lehet s akkor a helyi hajózási-társaság szünteti be a propeller-közlekedést. Mindenképen pedig mi isszuk meg ennek a levét, a kik tönkre fogunk menni, ha nem kapjuk meg az idén részvényeink után a megélhetésünkre szolgáló évi osztalékot 80, magyar kir. fillér képében. máig, nagy időközökben megirt. Jóllehet terjedelmességénél fogva inkább elbeszélő költemény »J e h o v a«, mégis e balladák társává teszi őt a tartalom tragikus volta és a költői becs, mely amazok közös vonását képezi. * Miként Kiss József legművészibb balla<3ája : »Simon Judit,« mely először adta a .hír szárnyaira a költő nevét, s mint sok más kitűnő költeménye, mely a legtöbb adalékot szolgáltatta Kiss József költői dicsőségének megalapításához, ugy »Jehova« is tárgyát a zsidóság köréből, speczifikusan zsidó érzés, s eszme világból meriti. Oly talajon áll itt Kiss József, melyet a magyar költészet számára ő fedezett fel, s a melynek ő teljes hatalmú ura. Az ő lelke érezte meg először, mennyi költői sajátságot fedez e faj sivár külseje, az érzés és gondolat mily hatalmas tragédiái játszódhatnak le a nagy hagyományok s a szükkörü jelen mesgyéjén, és mint nagy költőnél, ez eszme nála, oly formákban testesült meg, e felfogás oly költeményeket szült, melyek nemcsak az ő, de egész irodalmunk dicsőségét képezik. »Simon Judit,« »Dal a szegény Árjéről«, »Lea Eszter« kimagasló alkotások e sorozatban ; de a tárgy nagyszerűsége és a tragikum mélységének tekintetében az első helyet »Jehova« foglalja el. A régi, letűnt korszakok fanatimusának képét tárja elénk e költemény, amint az Jcpmor, áldatlan, de magasztos harezot viv a jelennel. A költő gyermekkori emiekeinek egyik alakja a vén biblia-másoló Jób a hős, mig a czim azért »Jehova«, mert a hajthatatlan, kemény, hetediziglen boszuló Isten fogalma nyújtja kulcsát Jób jellemének s sorsa tragikus alakulásának. De nem csak cselekvéseiben vezeti Jóbot'a Jehova eszméje, kettőjüket az öntudatlan rokonság köteléke is együvé fűzi. Jób maga egy emberi korlátok közé szorított Jehova, nagy, szilárd, rendületlen, aki engedni nem fog soha és aki boszut áll még akkor is, ha saját szivében kell is a tőrt megforgatnia. A vasakaratu Jóbnak nem is lehet más istene, csak Jehova, kiben túlvilági arányokban szemlélheti saját lelkének tulajdonságait, a mint hogy Jehova eszméje sem juthatott volna más egyénen oly teljes világosságra, mint Jobban. Közel száz év vonult már el fölötte, de a nagy idő nem tudta meggörnyeszteni derekát, s e hosszú évek alatt az örök változás, a pillanatnyi letben enyésző nemzedékek elmúlása, fanatizmussá érlelte lelkében Jehova mindent felölelő, változatlan s örök nagyságát Képzelme csak Vele foglalkozik, tudománya csak ő róla szól, s lángbuzgalmában lelke a rég letűnt időkbe sir vissza, midőn máglyán égtek, bárd alatt véreztek, kik elfeledkeztek Jehováról. »Rajongva gondolt, vissza, vissza, vágyva Amaz irtö-setét, zordon világra, Midőn Jehova volt földén a fáklya, S halállal lakoltj a ki píofanálta, Midőn a holt betii volt élő törVényj S nyomán agyonköveztetés, tüz, örvény.4t S hogy a múlté mindez, az fájdalma ; hogy uj szellem szállotta meg a világot, az szerencsétlensége. Se hit, se czél, se eszme, se szokás, Apa' s fiu közt nines közös vonás.« A régi szellem s az uj-kor összeütkö 2* zese képezi Jób sorsában a tragikus collisiot. Három fia volt s egy leánya, az uj-kör megfosztotta őt mindannyitól. Az élet ragadta magaval az elsőt, a tudomány emelt gátat Jób s a második között, a hazának esett áldozatul a harmadik és a művészet csábította el tőle leányát egy langy őszi estén. Bibliája fölé hajolva görnyedt az agg' de irni nem tudott. A multak viziói hábor gatják. Három fia jelenik meg egymásután emlékezetében, kísértetei lezajlott időknek gyötrik, zaklatják az aggot, ki maga tépte szét vas gőgjeben a kapcsokat, melyek fiait hozzá fűzték. Leányára gondol most, ki megmaradt neki ennyi hajótörés után és hogy látásából erőt meríthessen, benyit annak hálókamrájába. De az ágy bontatlan — Miriám sehol, csak egy kusza irásu levélke az asztalon, mely tudtára adja, hogy leánya, a művészet hívó szavára egy vándortársasággal megszökött. A csapás erős. Utolsó gyermekétől fosztja meg a sors s éppen most, midőn látásában keresett vigaszt az elveszettekért. Mint a vad, melyet a halálos ón súrolt, fé-.
