Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-05-28 / 10. szám

sulésünk szerint — egész határozottan állíthatjuk, hogy gr. Eszterházy Móricz nem adta; be lemondását, s egyáltalában nem is szándékozik leköszönni főispáni állásáról. # Egy reminiscentia. A »Neue Freie Presse« május 24-iki számában— és ennek nyomán több fővárosi lapban — a budai honvédszobor leleplezésének alkklmából egy reminiscerltia jelent meg a herkályi erdőben felállított honvédemléknek 1870. augusztus 28-án történt leleplezéséről, mely honvédemléket a Komárom és Uj szőny között 1849 Április 26. Julius 2 és 11. továbbá Augusztus 3-án elesett honvédek kegyeletéül állították fel A leleplezési ünnepségen Kiss Gábor városunk református egyházközségének jeles lelkésze is résztvett és egy imát mondott az elesett honvédek lelki üdvéért. Szerkesztőségünk egyik tagja e reminiscentia megjelenése után fölkereste Kiss Gábor református lelkészt, ki még élénken emlékezett ^ az ünnepség egész lefolyására, 0 elmondta, hogy akkoriban tatai lelkész volt, s az ünneprendező bizottság felkérésére átrándult Komáromba, hogy imát mondjon a hazájukért való védelemben elhunyt bajnokok felett. Gyönyörű napos idő volt, s az előkelő impozáns társaságot külön vonat vitte el Komáromból a herkályi erdőhöz legközelebb eső vasúti állomásra. Az aristokratia számos tagja, az elegáns toilettekbe öltözött hölgyek egész serege, Geiszler tábornok vezetése alatt sok közös hadseregbeli tiszt volt jelen a hazafias ünnepélyen. Gróf Eszterházy Pál, megyénk főispánjának édesatyja, mint a honvédegyesület elnöke, hazafias hévvel telt, lelkes beszédet tartott s könynyeket csalt a közönség szemébe. Tóth István, gönyői katholikus s ő, Kiss Gábor, református lelkész ezután az elhunytak lelki üdvéért egy-egy imát mondtak, s végül több hazafias dalt énekeltek el, melyeket az egész közönség a megjelent katonasággal együtt levett kalappal hallgatott végig. A leleplezés befejeztével nagy bankett volt Komáromban, melyen az első tósztot gróf Eszterházy Pál mondta Geiszler tábornokra, mire ő nyomban felelt is, s a közöshadseregnek a honvédséggel való öszzetartására emelte poharát. Tehát akkor még a rendőrség nem vont kordont a honvédemlék körül, minden lelkes, őszinte hazafi megjelenhetett az ünnepélyen. A közös hadsereg részére nem bocsátottak ki holmi czifra rendeleteket, melyekben szigorúan eltiltják őket, hogy hazafiúi kegyeletüket elhunyt bajtársaikkal szemben lerójják. A közös hadsereg katonái kalap levéve hallgatták végig a hymnusz eléneklését, s parancsnokuk a honvédséggel való békés-összetartásra emelte poharát. Más idők, más emberek voltak még akkor ; a honfiúi szeretet és hála még virágzott a szivekben. A mai korból aligha beszélhet el idők multán Kiss Gábornak, a hazafias lelkipásztornak utódja ilyen lélekemelő reminiscentiát. A honfiakból lassanként kivész a kegyelet a haza iránti lángoló lelkesedés. A pápai ipartestületi beteg segélyző pénztárról. Az 1891-ik évben kiadott XIV. t. cz. szerint a népnek azon osztályában, mely kézi munkájának keresetéből van hivatva megélhetésének szükséges filléreit beszerezni, betegsegélyző pénztárak létesítését rendeli el. Ezen törvény igen üdvös és humánus, amennyiben azon szegény munkásokról gondoskodik, kik legtöbb esetben csak a legszükségesebb házi tárgyakra, ruházatra vagy talán néhány darab ékszerre tehetnek szert, — betegség esetén, — minthogy készpénzt nem igen takaríthatnak meg etárgyaktóli megváláshoz kell folyamodniok. Nagyon természetes, hogy felgyógyulás után számos szegény munkás igen gyakran Ínségnek, nélkülözésnek van kitéve ; holott ekkor még inkább volna szükségük a jó istápolásra erejük visszaszerzése végett. Ezen czélból létesíttettek a kötelező betegsegéiyző pénztárak. Ezen pénztárak hivatása abból áll, hogy a biztosított tagokat betegség esetén legalább 20 hétig egy folytában az elmulasztott munkabér felének megegyező összeggel készpénzben —- táppénz czím alatt — és ezen kívül ingyenes orvosi támogatással, gyógyszerekkel segélyezzék. Ezen pénztár jövedelmét képezi ; a biztosított tag keresete után 2% befizetés, mely tehert 2/

3 részben a biztosított tag vagyis a munkás, '/

3 részt a munkaadók viselik. A pápai ipartestületi pénztár körülbelül 1200 tagot számlál és jövedelme mintegy 8000 korona. Ebből évente csupán a kezelési költségek számlája az előre nem látható kiadások beleszámítása nélkül: Jegyzői fizetés : 700 korona pénztárosi » 600 » ellenőr » 500 » szolga » 400 » helyiségért haszonbér 300 » irodai általány 100 » tartalék alapra 800 » összesen 3.400 » Ha a kiadást a bevétellel arányosítjuk, arra a tapasztalatra jutunk, hogy csupán a két költség az összes bevételeknek majd V3 részét nyeli el, a mire a tagok igényt nem tarthatnak. a szegény — de azok nem tudnak segíteni. Jöjjön csak, uram, jöjjön, mert meghal a kicsikém. Hoztam én egy jókora puttonyt, melyben kényelmesen megfér. Jöjjön, az égre kérem, elviszem a hátamon. A toronyóra éppen éjfélt ütött s a vihar csak ugy süvöltött; az eső csak ugy csattogott . . . — No várjon hát, megyek — csititá emberét az agg orvos és sietett ki a meleg ágyból. Azután szépen beleült a puttonyba s vitette magát, esernyőjét a feje fölé tartva, a lakatos utcza végső végére. Ott, abban a kis viskóban, egy mécses pislogása mellett gondosan megvizsgálta a csipet beteget, irt orvosságot es újra a puttonyba bujt, melyből, visszaérkezve megint az ágyba szökött. Másnap ama szegény ismét megjelent. Kis fiának állapotát sokkal jobbnak mondá és kérdezte, mivel tartozik. — Semmivel — felelt a doktor, örülök, hogy használt a szer. De a napszámos nem tágított ; még valami a szivén feküdt ; ezt el akarta mondani. —- Nos — biztatá a kedves öreg — mit óhajt tőlem ? — Semmit — szólt a szegény, — csak azt, bocsásson meg a nagy ur, csupán azt akartam még mondani, hogy okosan cselekedett drága nagy uram, mikor a puttonyomban elvitette magát a kis fiamhoz, mert, mert . . . Ekkor sirni kezdett s megragadva az orvos kezét, ezt csókokkal halmozá. — Mert — végzé nagy nehezen szavait — mert ha el nem jött volna, rosszat cselekedtem volna. Kétségbeesésemben nagy baltát hoztam magammal, melylyel —• Isten bocsá' bűnömet — ha el nem jön .... bocsásson meg .... többet, soha sem lesz ilyen szörnyű gondolatom. Es újra zokogott, újra bocsánatot kért az a" szegény ember. Öregem rég a földben pihen, talán az az elszánt ember is es a kis egyetlene is. De ez az epizód még most sem felejtődött el. Még most is arra a puttonyra s arra a fejszére gondolok . . . MTR. STADLER KÁROLY. Az asszony. Irta : VÉRTESI DEZSŐ I. — Róza, a mai naptól fogva maga vezeti a háztartást. Csak a kis Klárára vigyázzon, hogy sohse tudja meg édes anyja halálát , , , A sirás elfojtá szavait. Csak a kezével intett Rózának, hogy távozzék. Azután egyedül maradt és sirhatott, nem zavarta senki. A jó barát is messze elkerül a gyász napjaiban és ki is merné vigasztalni a gyászolót a temetés után. Az ágy üres . . , Még nincs bevetve, ügy vart, a mint Ő azt elhagyta. — Asszony, suttogja, miért hagytál itt, azt hiszed, jobb lesz ott fenn ? Kinyitja kis szekrényét, kirak belőle mindent. Mindegyik tárgy egy-egy emléke a múltnak, egy-egy fájó emlék, mely most még sebez, éget. A menyasszony kedves levelei telve édes, ábrándos sejtelmekkel a ködös jövő iránt, ... a kedves kis asszony naplója, mely oly édesen tud csevegni minden dologról és az a szeretet, a mit ki lehet olvasni a napló minden sorából, az a végtelenimádat a férj, a gyermek iránt, csak növeszti fájdalmát, csak súlyosabbá teszi vesztesége érzetét. Megcsókolt minden egyes kis emléket,, aztán lassan visszarakta őket a szekrénybe. Es igy ment ez napról-napra. Mindennap megnézte az emlékeket, mindennap újra felidézte a mult időket, . . 4 de a fájdalom mind kisebbé lett, a gond, a mindennapi munka sgkat feledettek yglgj