Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-05-21 / 9. szám - Melléklet

Pünkösdi rózsa. — A »Pápai Független Ujság« eredeti tárczája. — Piros pünkösd napjára ünnepi diszt ölt az emberiséggel együtt a nagy ter­mészet is. A kertekben kinyilik a sok tarka barka-virág ; üde szinpompájuk, szirmaik szűzi hamva, s apró kelyhe­ikből áradó édes-bűvös illatuk egy­aránt elbájol és elbódít bennünket­A mint elárasztja őket a felhőtlen kék égen tündöklő fejedelmi nap ara­nyos sugárözöne, — káprázva szemlél­jük szinük, alakjuk csodálatos változa­tosságát, és önkéntelenül is azt kérdez­dezzük magunktól : »Melyik hát a legszebb ? ! A virágok királynője : a büszke rózsa, Aphrodité választott kedvencze, mintegy túlragyogva társait, önérzete­sen látszik körültekinteni : »Melyik lenne szebb nálamnál ?» Es ime, felegyenesedik mellette még magasabban . . . még büszkéb­ben, égő piros szirmainak tömegével egész bokrétát alkotva, az önhitt, kér­kedő pünkösdi rózsa, más néven ba­zsarózsa. — Ide nézzetek, szól fenhéjazón, alkotott-e nálamnál a Teremtő tökéle­tesebb virágot ? S mi már-már hajlandók vagyunk neki nyújtani az elsőség pálmáját — azonban közel hajolva, tapasztaljuk : hogy ez a kérkedő virág illat hiányá­ban szűkölködik, Es kiábrándulva, elfordulunk tőle. Mit ér a csillogó külső, belső tar­talom nélkül ? . . . Mit ér a legszebb virág illat nélkül ? ! . . . * Egy szép júniusi nap délutánján történt, hogy Vadosfő városának fő­ütezáján nagy csöngérezéssel végig ka­rikázott egy hatalmas biczikli, melyet kifogástalan sport-kosztümbe öltözött, jegenyenövésü, szép szőke fiatal ur di­rigált mesteri kézzel. Az álmatag csöndben, melyben a kis város az ilyen tikkasztó nyári hevü­letben leledzeni szokott, valami villa­nyozó hatással volt ez a váratlan in­czidens. A zöld zsalugáteros ablakok hal­kan megnyíltak, s kíváncsi lányfejecs­kék néztek a porfelhő után, mely a tovairamló vasparipa nyomában felka­varodott. — Vájjon ki lehet ez az ismeret­len gavallér ? Kíváncsiskodik Miczike vagy Tiniké. Nyilván valami — mág­nás ... ah ! A »Kókuszdió«-hoz czimzett fü­szerkereskedés első segédje, a ki ed­dig egyike volt Vadosfő legelső ga­vallérjainak, különösen, midőn este boltcsukás után, meg vasárnap, mikor munkaszünet van, — felkapott az ő abrakot nem fogyasztó, aczélgyomru táltosára, és általános bámulat tárgyát képezve, végig bicziklízett a hepe-hu­pás utczákon, — mondom, -—ez a fiatal ember megbotránkozva rohant ki az utczaközépre, és lángoló szemekkel nézve az ördöngös alkalmatosság után, imigyen kiáltott fel : — Ki lehet ez a szemtelen, a ki igy belefuserál az én mesterségembe ? Nyilván valami — svindler ! Szóval nagy volt a feltűnés, a mit a bicziklis úriember városszerte kel­tett. Mindenki csak azt tudakolá ; ki lehet ? ! A legelső szerencsés, a ki este a jaroschaui sörcsarnokban összegyűlt honoráczióroknak e kérdésre nézve kimeritő felvilágosítást nyújthatott — Lipiczky doktor, Vadosfő par ekszel­lansz hirhordója, volt. Az »Arany zerge« szálloda főpin­czérétől tudott meg apróra mindent. Az idegen úr ott vett szállást, még pedig a legszebb szobákat bé­relte ki. Ugy szórja a pénzt, mint a polyvát. Erdélyországban rengeteg bir­tokai vannak. Borzaváry Arisztid . gróf­nak hívjak. Csupa kedvtelésből vaspa­ripán körülnyargalja az egész országot, s a mellett tanulmányozza mindenütt a viszonyokat. A polgármester gömbölyű arcza felragyogott. — Ez lesz a mi emberünk ! Mondta örömtől reszkető hangon. Ez majd te­het valamit a mi érdekünkben is a ma­gas kormánynál. A képviselőnk úgy se tesz érettünk semmit. Küldöttséget fogunk meneszteni a nemes grófhoz. Valóságos láz fogta el az egész várost. Hát még mikor a gróf előtt megjelent deputácziónak a legszivé­lyesebben megígérte : miszerint előkelő összeköttetései révén mindent el fog követni a város felvirágoztatása érde­kében, azonfelül pedig hosszabb időre itt marad, hogy alaposan megismerje a város viszonyait. Na, képzelhetik önök azt az emóciót ! Dehogy kisér­j tem én azt még leírni! Alig került bele néhány nap, Bor­zaváry gr, már ismerős volt az egész várossal. Olyan leereszkedő, előzékeny is volt a gróf ur, és a mellett remek szép férfi. Valóságos Adonis. Valahány szép asszony, szép lány volt a városban — az mind halálosan belészeretett a grófba. Nem is lehetett az másként.! Akire az a kígyóbűvölő szempár csak egyszer is ránevetett — az meg volt igézve örök időkre. Es Arisztid ki is aknázta az Ő rendkivüli előnyeit tőle telhetőleg. Ennek a csodaembernek csakha­mar eljutott a híre a környék arisz­tokrata családjaihoz is. A kaszinó ugyanis, mely a grófot disztagjává választotta, egyesitette ma­gában a vidék egész intelligencziáját, a melynek révén aztán Borzaváry grófot tárt karokkal fogadták a legelzárko­zottabb mágnás családok ís. Nem volt a grófnak egy szabad napja se. Majd ide volt ebédre, majd amoda szupéra híva. llyeténképen a gróf urnák az élelmezése úgyszólván semmibe se került. Nagyon képzett, világlátott ember­nek tartották, mert úgy tett, mintha mindenhez értene ; valójában pedig csak nagyképűsködött. Nagyúri fitymáló­dással leplezte tudatlanságát. Mert biz tudatlan volt ő nagyon, és a mi még ennél is rosszabb — gyáva. Egy ízben élheLetlen pipogya em­bernek nevezte a ker. képviselőt. Mi­kor ez azonban kérdőre vonta, és egy­ben provokálta is — akkor Borzaváry Arisztid gróf azt mondta : hogy boros fejjel nyilatkozott úgy, és nem késeit mindjárt bocsánatot is kérni. Alig enyészett el némileg ennek a kényes esetnek a kellemetlen hatása — mikor egy napon az a hír terjedt el a városban : hogy Borzaváryt kigolyóz­ták a kaszinóból. Hamis kártyázást, vagy mit re­besgettek. Ekkor aztán nagyhirtelen becsapódott Arisztid gróf előtt min­den ajtó. Még a polgármester is hátat for­dított a bukott nagyságnak. Egy szép reggel aztán hűlt helyét találták a de­rék urnák. Tetemes adósságok hátra­hagyásával szépecskén meg ugrott, tönkretéve mindama rózsás reményeket, melyeket egyrészről a város szépei, másrészről maga a város hozzá fűzött. Nem volt az se gróf, se tudós, hanem egy közönséges szélhámos, a kit a ter­mészet tetszetős külsővel áldott meg. A pünkösdi rózsa mennyire jelké­pezi az e féle külső efónyökkel pa­zarul felruházott egyéneket, kik elbízva magokat szépségükben, megvetnek min­den tanulmányt és egyedül külsejükkel akarnak karriért csinálni. Első pillan­tásra tetszetősek is, de mily hamar el­árulják sivár, üres lelkületöket ! Mit ér a legszebb, ember belérték nélkül ? Mit ér a legszebb virág illat nélkül ? ! GUSOLA IDA. Virág és dal. VIRÁGOT HORD SOK CZIFRA URFL AZ UDVARLÓID ÉDESEM, HOGY CSOKRUKAT KEBLEDRE 1ÜZD Ki, VAGY SZÉP HAJADBA ÉDESEM. VIRÁGOT AH ! CSAK ÉN NEM HOZTAM NÉKED EGYSZER SEM ÉDESEM, MERT LÁTTAM AZT, HOGY HERVADOTTAN ELSZÓROD ÚGYIS —ÉDESEM. VIRÁG HELYETT A DAL SÍRÁSA BESZÉLT HELYETTEM —ÉDESEM* VIRÁG A DAL S HIVÉM VARÁZSA BETÖLTI SZIVED — ÉDESEM . . . S MIKÉNT VIRÁGGAL ŐK A DALLAL ÚGY JÁROK ÉN IS — ÉDESEM I ELOLVASOD — ÉS EGY KACZAJJAL A TŰZBE SZÓROD — ÉDESEM. Tövis. Ha az erényt mindig megjutalmaznák, ugy érdem volna az erénytelenseg. Az alacsony sohasem tudja megbocsá« tani a nagynak azt, hogy nagy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom