Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-04-30 / 6. szám

kultureszme fejlesztése céljából nem elégséges két,- sct hárömévenkint egyikmásik városban összejönni, kiállani a a versenytérre, szép beszédeket tartani a hazai dalmüvészet érdekében, végrehajthatatlan határozatokat vetni a türelmes papirosra s aztán azzal a megnyugtató tudattal térni haza, hogy néhány évre újból biztosítva van a — pihenés. E sikertelen sablonok helyett fel kell kelteni a vidék érdeklődését a művészi közcélok iránt, ez pedig csak a meglevő erők egyesítése által érhető el. Közönség, zeneirodalom és szaksajtó, e három tényezőre egyaránt hatni kíván a megalakulás előtt álló Dunántuli dalosszövetség ; e három alkotó elem egészséges fejlődésétől várja kitűzött céljának megvalósulását. A Dunántuli dalosszövetség sorsa iránt az illető vidékeken érthető érdeklődés mutatkozik. Az alakuló gyűlésen való képviseltetés bejelentésének határidejét f. hó 30-ikára tűzte ki a sopror.i előkészítő bizottság, hogy a vendégek elszállásolása és szórakoztatása érdekében ideje korán megtehessen mindent. A város lakossága fáradtságot nem kímélve munkálkodik azon, hogy a vendégek kellemes emlékek jó hírét vigyék magukkal Sopronból otthonukba* V égleg megállapított programm még nincsen, de valószínű, hogy a győri és soproni dalegyletek közös hangversenyt rendeznek a színházban a dalosszövetség céljára. Pünkösd másnapjára pedig kirándulást terveznek a kies fekvésű Fraknára, melynek vár- j kastélya műkincsekben rendkívül gazdag, j A Dunántuli dalosszövetség íVieg- ; alakulása tehát bizonyosra vehető ; csak aztán céljának is megfeleljen, hogy ne csak a meglevő kulturális egyesületek számát gyarapitsa, de valóban mozgató ereje legyen a Dunántul zeneművészeti fejlődésének. 6ío. m. biz. 18.994/892 Szabályrendelet az állami törvényhatósági és közfcégi közlekedési (vicinal) valamint vasúti állomásokhoz vezető közutak szélének befásitásáról. 8Veszprém vármegye területén az állami törvényhatósági községi (vicinal) és vasúti állomásokhoz vezető közutak mellékei, — azok partjai a talajviszonyoknak megfelelő magas törzsű fákkal szégelyzendők. A közutak mellékére ültetetett fák annak tulajdonát képezik, a kinek tulaj de na azon földterület, melynek végén a fák állanak. 3. §• A közutak befásitása jelen szabályrendelet életbe léptetésétől számitandó 4 év alatt befejezendő. 4, •§. A közutak mellett a fák az 1890. I. t. cz. 134 §. értelmében az utárok külső szélétől számítva fél méter és egymástól legalább 15 méter távolságra üttetendok akkép, hogy egyik fa ne a másik oldalon levő fával, hanem a fák közti tér közepével legyen átellenben, 5- §• A jelen szabályrendeletben megjelölt közutak mellé szükséges fáknak elültetése, , valamint a hiányzóknak pótlása első sorban i a földtulajdonosnak, — másod sorban a köz' segnek és harmadsorban a törvényhatóságnak kötelessége. A földtulajdonosok azonban az esetben, ha a fákat a község vagy a törvényhatóság ültettetné el, a fák árát és az ültetéssel járó összes költségeket a község, illetőleg törvényhatóság részére megtéríteni kötelesek, 6, SAzon esetben, ha valamely földtulajdonos a jelen szabályrendelet 5. ^-ban előirt kötelessségét nem teljesítené, a legközelebbi ültetési idény alatt a fákat az illetekes község köteles elültettetni, s a felmerülő költségeket saját pénztárából előlegezni. Egyszersmind köteles az ültetést teljesített járási főszolgabíróhoz, a rend. tanácsú városok polgármesterei pedig az alispánhoz okmányolt számadást beadni, ki ezen számadás alapján azt, hogy ezen költségek visssatéritéseül melyik földtulajdonos mekkora összeget köteles a község pénztárába befizetni, megállapítja s a megállapított összegnek közigazgatási uton való behajtása iránt intézkedik. A behajtásnál a közadók behajtásáról szóló 1883 évi XLIV. t. cz. rendelkezései •irányadók. 7- §• Ha az 5. §-ban előirt kötelességét a község nem teljesítené, a fák elültetése iránt saját hatáskörében a vármegye alispánja intézkedik, — az ültetési költségeket a vármegyei útalapból előlegezi, s ugyan ő intézkedik az útalap által előlegezett kiadásoknak az egyes földtulajdonosok terhére való megállapítása és azoktól való behajtása iránt is. 8. A jelen szabályrendelet 6. és 7 §-ai alapján a járások főszolgabírói és az alispán által hozott határozatok ellen fokozatos felebbezésnek van helye és pedig a járások lőszolgabiráinak első fokú határozatai ellen másodfokban az alispánhoz, — harmadfokban a közigazgatási bizottsághoz, — az alispán első íoku határozata ellen pedig másodfokban a közigazgatási bizottsághoz es harmadfokban, a m. kir. Belügyminiszterhez. 9- SJelen szabályrendelet végrehajtásával a vármegye alispánja megbizatik Kelt Veszprém vármegye törvényhatósági bizottságának, 1892 évi október hó 3-án és folytatva tartott rendes üléséből. Kolossváry József s. k. megyei főjegyző 102.241/92 Magyar kir. belügyminiszter jóváhagyom. Budapesten 1893 évi január hő 14-én a miniszter helyett Andrássy s. k. államtitkár. — (P. H.) A másolat hiteléül Breuer s. k. megyei kiadó. KARCZOLAT. Pápai séták. — Kiszakított lapok Monsieur Ségnin naplójából. — •Scgni,) ur városunkra vonatkozó eme naplója a jelen évről van keltezve, amint látszik tehát a hírneves utazó ez évben is szerencséltetett bennünket látogatásával. l'ápa, 1893. április. Ma reggel, mikor a szemeimet kinyitottam, kinéztem a »HoleJ-Griff« ablakán (ezt a szállodát állítólag a párizsi cigaretta-papir után nevezték el, de megrövidítve !) és miután jól körülnéztem, azt mondottam Monsieur Müllernek, hogy vezessen el a belvárosba. Azt mondta, ott vagyunk; csak ki kell mennünk az utczára. Hát kimentünk. Az első, a mi feltűnt, hogy az emberek mind bizonyos elegantiával csoszogtatják a lábukat a kövezeten. Mikor Monsieur Müllert megintervievoltam, fontoskodó arczczal mutatott le a kövezetre és megdobogtatta lábával kétszer-háromszor. Mikor még kisded agyvelümben lakógó kicsiny, véges ésgyarló emberi eszem mindebből sem értett semmit, Mr. Miiller minden további magyarázat helyett reámförmedt ésajárdára mutatott. »A s zfalt uram ! Teringettét, valódi, hámisitatlan, igazi aszfalt ! Egészen olyan aszfalt, mint a párizsi, a mely esős időben éjien oly lucskos és melyen szakasztott ügy kitörheti az ember a nyakát, mint azon.« Mikor már egy darabig mentünk rajta, visszaakartam fordulni. Mr. Müller méltatlankodva rántott vissza »De uram, az istenért, mit szólnának a pápaiak, ha mellőzné azt a másik darab aszfaltot is ? Végig kell itt uram az idegennek járni az egész darabot, mind a két oldalon, mert máskép agyonütik ! Egy lépcső van a benczések kertjének végén (ott ahol a tópartra járnak a szűzi hajadonok) — aszfaltból, még azon is le kell egyszer lépni s csak azután szabad visszafordulni — de az aszfaltot végig kell élvezni egészen !«. Végig élveztük. Még pedig úgy élveztük meg — körbe. Mr. Müller ugyanis be akarta mutatni, hogy nemcsak Bécsnek van »Ring«-je, Budapestnek »köruí«-ja, Pápának is van utczája, mely körbe fut. Valami alagúton keresztül (állilólag ezt az alagutat fúratta valami Széchenyi István nevezetű kőmives és építőmester, a ki Pesten valami lánczhidat is épített !) bevezeted egy szük utczáha. Ennek a szük utczának »Szél-utcza« volt azelőtt a neve, mert mindig valóságos szélvihar dühöngött benne. Hanem tavaly óta elállt a szél. Mióta tornyos háza van a Szél-utczának, azóta nem mer a szél itt fújni. A tornyos ház még itt is imponál. A pápaiak pedig, látván, hogy a szél nem fuj az utczákban, úgy okoskodtak, hogy hát minek hívják akkor Szél-utczának. Elkeresztelték Kossuth Lajosról. A Kossuth Lajos-utczában laknak a rőfös nagykereskedők, a divatezikk gyárosok ; (a gyáraik Bécsben vannak — csupa szerénységből idegen nevek alatt) a fő-utezában a mágnások. Innen a piaezra lehel menni, hol vásár és hétköznapokon kofák (Debreczenböl importáitak néhányat, mert az idevalóknak nincs elég nagy —szájuk !) vasár- és ünnepnapokon kengyelfutók produkálják magukat. Itt van a kéttornyú templom is. (Pápát eredetileg Lak mintájára ^Kéttornyú-Pápának« akarták elnevezni, de ezt a tervet Rómára való tekintettel elejtették.) Itt van ázonkivül egy tornyos villa. Ezt Mr. Fenvessy építteti —- a pesti »orpheum«, »szinitanoda«, »ballett« s egyébb szépmüvészetek állandó kormánybiztosa, hogy elhomályosítsa vele a Pápán eddig egyedül dominált tornyos-ház dicsőségét. Monsieur Müller azonban sietett megnyugtatni, hogy akkor annak a tornyára egy velocipedező gigerlit fognak szoborba önteni, hogy magasabb legyen . . . Itt van a grófi kastély is, meg a park, mely arról nevezetes, hogy közhasználatra éjjelnappal — zárva van. Azonban a piaeznak is, a fő-utczának is van ezeknél nagyobb nevezetessége is. A piaeznak egy — lyuk, mely fölött egy lámpa áll. Mikor ezt meghallottam, eleinte hitetlenül ráztam a fejem, mert nálunk Párizsban a lyukra még nem tudnak építeni, Monsieur Müller, aki Pápán az építészetben is egyedüli szaktekintély, megmagyarázta, hogy a lámpa egy törött fúrón áll, mely harmiuezezer forintba került. Gúnyos mosoly közt azt is elmorogta, hogy ez a fúró fúrja a város oldalát már pár év óta ...... Nem értem ugyan a dolgot, de azt hiszem, aranyból van, ha olyan drága. Amint kiszabadul Mr. Lesseps a Maras-ból, elküldöm, ássa ki . . . A fö-utezában van ugyan a városháza is, és búr olt zsinóros hajdúk (valami Bocskay nevii erdélyi rablóvezér ivadékai !) őrzik a város eszét, nem az ennek az utczának a nevezetessége — hálátlan város ! — hanem a cukrázda. Nem a süteményei miatt (ámbár ezek is elég rosszak volnának arra, hogy világhírre vergődjenek) hanem a Madmoiselle »Böske« miatt. Be akartam menni, de Monsieur Müller, a ki mindent tud, felvilágosított, hogy oda csak uniformisban lehet menni. Civilnek __ Madmoiselle »Böske« mosolyok nélkül szolgálja fel a süteményt. A mosolyai pedig többet érnek ezeknél. Elvezni akarok — holnap felöltözöm franczialovas-hegyi-tengerésznek . . . SZÍNHÁZ. Április 22—28 A spanyol bikaviadaloknál, a római circusok discusvetéseinél óriási közönség gyűlt össze, tapsoltak, tomboltak lelkesedésük mámorában. Azóta finomult az izlés, kifejlődött a művészet és tudomány, terjedt a műveltség, de elenyészett a mesterkéletlen, természetes lelkesülés. A színművészet, mely az egész világon dicső felvirágzásnak indult, csak olykor-olykor ragadja meg a reális világ lelkületét. Honunkban is ritkán kelt feltűnést egy-egy kiválóbb operette vagy dráma, ritkán nyernek a színészek és színésznők kellő elismerest művészetükért. Pláne a vidéki színpadokon zilált állapotok uralkodnak ; a közönség ritkán megy színházba, s a tetszés nyilvánítást demokratikus intézménynek tartva, figyelmen kivül hagyja, így azután ne tessék csodálkozni, mé-