Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.
1893-04-02 / 1. szám
— Áriézi kut furatásának tervével foglalkozik ismét a városi tanács. A földmiveiési miniszter ugyanis nemrégiben kútfúró ké ;züléket vásárolt az állam reszcre a czélból, ho^y az ország minden részében az artézi kutak létesítését előmozdítsa. E nagy horderejű intézkedést főleg azon kisebb városok és községek, melyek az artézi kútfúrás bizonytalan kisérletéhez szükséges pénzerővel nem rendelkeznek, üdvözlik nagy örömmel,és ezek közé tartozik a mi városunk is. A városi tanács — mint értesülünk — már folyamodást is intézett a földmivelési miniszterhez, miszerint az uj kútfúró készülékkel teendő kísérleteket Pápán is vegyék foganatosításba, miután a vizkerdés megoldása nálunk nagy szükséget kepez, — Petőfi emléktáblája. A főiskola ütczában az ó-kollegíum mellett levő alacsony házikón egy kis emléktábla hirdeti a jelen- és utókornak, hogy Petőfi Sándor hazánk lángeszű költője ebben a házban lakott Pápán való tartózkodása alatt. Ezt a kis emléktáblát egészen belepte a moh, betűi elmosódtak es az idegen bizony alig olvasná ki ábból azt, amit büszkén hirdetni kivánunk. Valóban Petőfi, a magyar lyra világhírű dalnoka, több kegyeletet érdemelne tőlünk. Megérdemelné, hogy ezt a kis emléktáblát, mely városunk egyik kegyeletes tényének eredmenye, a városi tanács vegye gondozás alá, nehogy a költészet és a kegyelet nagyrabecsülésének megtagadásával vádolhassanak bennünket! — Erdőégés. Nagy erdőégésről értesítenek bennünket Sümegről. Kedden ugyanis a vsszprémi püspökség erdejében tüz ütött ki és 400 hold íiatal fenyvest hamvasztott el, mig pusztításának gátat vetni sikerült. — Uj takarékpénztár Devecserben, Somlyóvidéki Takarékpénztár részvénytársaság" czég alatt uj takarékpénztár alakult, 30,000 frt alaptőkével, mely 300 darab 100 frt névértékű részvényből áll. Ezen részvényekre már városunkban is számos előjegyzés történt, és további aláírások Dr. Hirsch Vilmos valamint Teuftel Mihály ügyvéd uraknál eszközölhetők, amint ez a lapunk más helyén közzé tett aláírási felhívásból látható. — A pápai gőzcséplőgép társulat feloszlása. A pápai gözcséplőgép társulat szerdán adta el nyilvános árverésen a társulat tulajdonához tartozó összes gépeket és felszereléseket és ekkép a felszámolás is legközelebb megtörténhetik. Egy-egy részvény után egyelőre 60 0. é. frtot fizet ki az igazgatóság. A végleges leszámolás után remélhetőleg még 60 frt jut egy-egy részvényesre. — Uj tánczfolyam. Kemény Gyula táncz és íllemtanítö mult hét folyamán visszaérkezett városunkba s április i-én uj tanfolyamot nyitott. — Postaügy. Panasz érkezett hozzánk több felsővárosi lakostól a miatt, hogy a Toch József üzleténél elhelyezett pöstaszekrényből csak naponként kétszer u. m. délelőtt 11 órakor, és délután 5 órakor szedik ki a leveleket és ezáltal a délutáni vonattal útnak indítandó leveleikkel a belvárosba kell fáradniök. Ezen mizériára felhívjuk a posta- és távirda főnök ur figyelmét. — Vigyázatlanság áldozata. B o c s 0 r György devecserí lakos Rozália nevü leányának négy ujját elszabta a laskasütő gép. A leánykát csak orvos'i segély mentette meg attól, hogy sgész karját el nem veszítette. — Zsebmetszés. Hege Mihály csernyi lakós érzékeny búcsúval és 115 frt készpénzzel indult el hazulról a pápai országos fásárra. A pénzét jól elhelyezte a mellény- I ;§ebébe és asonkivül kötővel megerősítette a »lájbli« gombján. A marhavásáron azután ment-mendegélt, »körülnézett« az ökrök között, mig kedvére valót talalt. Nagy nehezen megalkudott az eladóval, paroláztak, áldomást ígértek egymásnak és a kialkudott összeget akarta éppen megfizetni a mi emberünk, midőn a pénzéhez nyúlt és észreveszi hogy biz annak se híre, se hamva. A mellényzseb ki volt metszve, a pénz eltűnt, hanem a kötő az ott függött még a »lájblin«. A megkárosított paraszt naphosszat fejvesztve kereste a pénzét, estefelé azután eszébe jutott, hogy van tán Pápán rendőrség is és tán jó volna ott jelentést ís tenni. Persze-a rendőrség már nem tehetett mást, mint a nyomozást megindítani a lábra kelt pénz után, ami bizony édes kevés reményt nyújt arra, hogy a parasztgazda elrabolt pénzét valaha viszontláthassa. — A hivatalos lapból. A pécsi ügyvédi, kamara közzeteszi, hogy Dr. Schlé• singer Ernő ügyvéd Siklós székhelylyel a kamara névjegyzékébe felvétetett. — A pápai leányegylet köréből. A pápai leányegylet elnöksége május hó végére kézimunka kiállítást tervez. Az eszme keresztülvitelére a leányegyesület legkiválóbb tagjai vállalkoztak. — Az egyesület rendes heti üléseit a választmány ujabb határozata szerint ezentúl minden vasárnap tartja meg. — A legközelebbi nyilvános felolvasáson az egylet több nőtagja és Salzer Aladár, lapunk főmunkatársa, fognak közreműködni. — A Kiss-Czelli takarékpénztár segélyegyletének V-ik osztálya, — mint bennünket értesítenek — április hó elejevei lépett életbe. — Uj szállítási hivatal Pápán. A magyar kir. államvasutak szállítási hivatalt szándékszik városunkban létesíteni. Ezen terv kereskedőink körében örvendetes fogadtatásban részesül, miután ezen újítás életbelépésével az árukat ezen hivatal a vasút felelőssége mellett házhoz szállítja. Kívánatos, hogy e terv minéielöbb megvalósuljon. — Megbüntetett mészáros. K e Ilii e r Simon pápai mészárosmester a mult héten éjnek idején egy beteg ökröt vágatott le saját házában, azon szándékkal, hogy annak húsát titokban eladhassa, A rendőrség azonban neszét vette a dolognak, a hust elkoboztatta s a mészárost megbírságolta. —• Lopások a vidéken. Takács István tüskevári lakos éléskamráját a mult hét egyik napjának éjjelén feltörték és onnan zsírt, hust s többféle ruhaneműt elvittek. A nyomozást a devecseri csendőrség folytatja. — Devecserből is lopásról adnak hírt. Ugyanis mult hó 30-án Omstein Leopold kereskedő boltjának ablakát ismeretlen tettes úgy esti 6 óra tájban bezúzta és 100 darab szivart elcsent. Ily kisebb nagyobb lopás több helyütt történt a városban. — Egyletalakulás. A devecseri volt önkéntes tűzoltók a mult hét vasárnapján Beck János városbíró kezdeményezése folytán ismét szövetkeztek, s a szétoszlott egyletet újból mégalakitották. —• Alparancsnoknak Sárközy Antalt, segédtisztnek István Józsefet, csapatvezetőnek pedig Singer Bernátot jelölték ki. — Színházi műsor. Vasárnap 1893. ápr. 2-án délután Diurnista, este Madarász. Hetion 3.ánd. u. Ne hagyd magad Schlésinger, este Apja leánya. Kedden 4-én szünet. Szerda 5-én Pezsgő, bérlet kezdete. Csütört. 6-án Kismolnárné. Péntek 7-én szünet. Szombat 8-án Próbaházasság. Vasárnap 9-én Kismadaram Próbaházasság. — A nagyheti ájtatosság 0k a plébániatemplomban a szokott ünnepélyességgel tartattak meg. Különösen lélekemelő volt a virágvasárnapi- és nagypénteki passióének, a nagypéntek délutáni lamentatió és a nagyszombati feltámadási ünnepély. Különösön dicsérettel kell megemlékeznünk a helybeli irgalmas nővérek növendékeinek H a n n i g Gyula énektanár ügyes vezetése mellett előadott egybevágó, szép énekeiről. Valóban elismerést érdemel az a fáradhatlan buzgóság, melyet az emiitett növendékek énekkara kifejt. Jelen esetben is lemondva a húsvéti szünet kellemeiről, lemondva othon a szülői háznál kínálkozó örömökről, Pápán maradtak a vidéki növendékek, hogy csak minél sikerültebb énekdarabokat adhassanak elő az Isten dicsőségére, a hivek épülésere. A lemondás e szép erénye gyermekek részéről valóban magasztos! Erdeme ez maguknak a növendékeknek is, de nagy erdeme az intézetnek is, melyben neveltetnek. — Országos vásárunk, daczára annak, hogy a győri vásárral összeesett, meglehetősen sikerült. Felhajtottak 3567 marhat, melyek jó áron keltek el. A lóvásár nagyon lanyha volt, mi az ugyanakkor megtartott nagy győri lóvásárnak tudható be. A s erdai kirakodó vásár megfelelt kereskedőink várakozásának. — Uj padok. A városi tanács a város külömböző sétaterein elhelyezett padok számát ismét négygyei szaporította. Az uj padokat már legközelebb a közönség rendelkezésére bocsátják. — Rendelet difteritisz ellen. A belügymintszterium rendeletet bocsátott ki a difteritisz elleni óvintézkedések tárgyában és ezt városunk tanácsának is megküldötte. A rendeletet jövő számunkban egész terjedelmében ismertetjük. — Hősieskedések. A mi derék köz honvédhuszárjaink — tisztelet a kivételnek — nem ismernek rosz bort. Sőt minél tovább isszák a hegylevét, mely talán sohasem látott hegyet, annál jobbnak találják azt az italt és a mennyei nektárt ehhez képest kamisz lőrének neveznék. Mult vasárnap. Kustyán Pál Mihály és még négy társa leledztek borközi állapotban és a munkaszünet unalmasságát ivással óhajtották elűzni. Időközben este lett, de ők csak tovább ittak Azután a külsővárosi bakter állítása szerint tizenkettőt ütött már az óra« de a mi hőseink még mindig ittak. A bor hatását azután nyilvánosságra ohajtották hozni a mi derek huszárjaink és e czélból az utczán olyan garázdálkodást vittek véghez, hogy az utcza csendes lakói álmukból ijedve ébredtek fel és tán segítségért is kiabálnak, ha a katonai őrség meg nem jelenik és be nem kiséri a vitézeket olyan helyre, hol nyáron kellemes ugyan az önkényes tartózkodás, ilyenkor azonban kissé »hüvös« és sötét a szállás. —> Szekeres János pápai szabólegény szintén ugyanazon állapotba jutott a minap, mint a fent emiitett honvédhuszárok, azzal a külömbséggel, hogy őt nem a katonai őrség vette nagylelkű pártfogásába, hanem a városi rend éber őre, ki a sétatéren elkövetett garázdálkodás miatt kisérte be a virtuskodó szabólegényt. Másnap azután a rendőrkapitány illő büntetésben részesítette. — A peczegödrök tisztítására a városi tanács egy gépet óhajt beszerezni. Erre nézve Geittner és Rausch budapesti czéghez kérdést is intézett a tanács, hogy az ajánlott gép hány méter távolságra löki el az űrtől az anyagot, ugy hogy az a tartányba bele jöhessen. ? — Steiner Ignácz helybeli jónevü czég mai számunkban közzétett hirdetésére külön is felhívjuk olvasóink figyelmét. — Barna Ignácz lapunkban közzétett hirdetését olvasóközönségünk figyelmébe ajánljuk ! ' — Városunkban meghalltak márczius 25— 31-ig. Pájer Júlia róm. kath. 36 éves, rákos elfajulás. Grill Gáspár róm. kath. 72 éves, szivkór. Babjak Józsefné róm. kath. 82 éves, aggkór. Keresztes Mihály gyermeke Anna róm. kath. 4 hóuapos, gyermekaszály. Kovács János gyermeke ref. halva ( született. Weisz Hermán gyermeke József izr. 8 napos, veleszületett gyengeség. Ádám János gyermeke Lajos, róm. kath. 14 napos görcsök. Somogyi Mária gyermeke, Mária róm. kath. 14 napos veleszületett gyengeség. Toch Adolf izr. 82 éves, bélhurut. Bognár József róm. kath. 56 éves, bélhurut. Kovács Vendel gyermeke róm. kath. halva született. Dózsa István róm. kath. 70 éves vizkór. Németh Jánosné gyermeke Anna, róni. kath. 3 éves. gyermekass&iy. iiergeí Móv igv, 69 éves UUlÖYés.