Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-12-31 / 41. szám

Rlf lltííi? KARCZOLAT <§ A §&énássyék »jourja«« Szénássy kapitányné leányának az egész »jeunesse« udvarolt a téli mulatságokon. A kis Rózsikának csinos volt az arcza és csinos a hozománya, igy hat azok is lel­kesültek érte, a kik a szépséget és azok is akik a hozományt keresik a leányoknál. Szé­nássyék sorra járták a téli mulatságokat, aratták a diadalokat, hanem otthon aztán ugy éltek mint a zárdalakók. Vendégeket nem fogadtak, estélyeket nem rendeztek, ami igen titokzatos es exotikus szinben tüntette fel őket. De azt csak kevesen tudták, hogy Rözsika mostoha atyjának zsarnoksága irta elő ezt az életmódot. Szénássy kapitány ugyanis, mikor nyugdijba lépett nem tudott hozzászokni a békéhez. Elvette hát a mostani feleségét, ekkor meg nem tudott hozzászokni a há­borúhoz. Az asszony bálványozta a leányát és elhanyagolta a kapitányt, Szénássy pedig éppen megforditva szerette volna e viszonyt, Szénássyné zajos, mozgalmas életet szándé­kozott kezdeni, a kapitány ennek szintén az ellenkezőjét akarta, volt hát csete-páte quántum satis. Végre megegyeztek, hogy a leány bá­lozhat, de csak reggel jöhet haza, amikor a kapitany már ott szokott csibukozni a dívá­nyon, otthon azonban semmiféle mulatság meg nem engedtetik. Ut ne izgassák — jelentette ki Szé­nássy—este ne zavarják, úgyis eleget zavarja őt a köszvény. Az utóbbi években ugyanis a felesegen kivül volt még egy ellensége : a köszvénye, ttgyik ugy bántotta mint a másik, csak egy kis változatosság volt a dologban. Nyáron például a köszvény hagyta nyugton és a felesége kinozta, télen pedig a felesége hagyta nyugton es a köszvény kinozta. Amiből külömben még nem az követ­kezik, hogy a köszvény nyáron kellemes az asszony pedig télen, hanem az világlik ki, hogy a férfi ha békés családi életet akar élni, csináltasson a feleségenek meg a leá­nyának fényes toiletteket és engedje őket bálozni. A kapitány azonban nem azért volt kapitány hogy hátráljon, hanem inkább hoz­zászokott lassanként a köszvényhez is meg a feleségéhez is. Valószínűleg azért, mert be­látta, hogy ez életben ép oly nehéz a sza­badulás a köszvénytől mint az asszonytól. Ezalatt pedig Rózsika az eladó leányok tőzsdéjére került. Szénássyné tudta, hogy a leány olyan értékpapír, amely annál drágább minél fiatalabb és annál olcsóbb, minél öre­gebb. Tehát hivatalosan jegyeztette a leányát és akadt is elég, aki sietett kijelenteni, hogy ő »vesz«. Szénássyné ennélfogva elérkezett­nek látta az időt, hogy házát a világ előtt többé ne tartsa zárva és addig lágyította, czirogatta, a leányával együtt a kapitányt, mig az próbaképpen egy »karácsonyi jourt« engedélyezett. Aranyszegélyű meghívók szárnyukra vették a jóur luret és a város egész előke­lősége együtt volt a Szénássyék fényes ter­meiben. A hölgyek báli toilettben, az urak frakkban. Egyenruhás szolgák hordták a Irissitőket szerteszét, pompa, ragyogás, amerre a szem tekintett. A fiatalság vidám pajkos­kodással töltötte az estét és a táncz rögtön­zését tervezgette, az öregek közül az urak a pagát, az asszonyok a jövendőbeli elfogá­sával foglalkoztak. • A háziúr pedig azon erőlködött, hogy az ásitásait elfojtsa. Ugy 10 óra tájban még ellentállott Morfeus csábitgatásainak, hanem amikor a fali óra II-et ütött, néhány pirulát vett elő a Ferencz József kabátjából és azokat nagy titokban lenyelte. Azután poseba vágta magát és stentori hangon elkiáltotta azt, hogy : Tisztelt társaság ! Egyszerre csend támadt a termekben, a jelenlevők oda gyülekeztek a kapitány elé és félkört képeztek körülötte. —Halljuk a kapitányt! hallatszott min­den ajakról. Kíváncsian leste mindenki Szénássy szavait, aki — általános vélemény szerint — bizonyára vendégeit akarja felköszöntem. —Tisztelt társaság ! kezdi újra a kapi­tány. Az orvosom parancsa folytán én le­fekves előtt mindig néhány pirulát szoktam lenyelni. Most vettem be a pirulákat ! Kópé. Pápai élet. — A hétről. — Láng Lajos beszédjeiben — már csak kimondom nyíltan — nekem mindig az tet­szett legjobban, hogy bankett következett utánuk. Bevallom azt is, hogy legjobban örültem mindig a programm beszédjeinek, mivel akkor ő adott bankettet a választók tiszteletére és kevesebbet lelkesedtem a be­számolókért, mert akkor mi választók szok­tunk bankettet adni az ő tiszteletére. Már pedig—akár igazat adnak önök nekem, akár nem—ha én a magam pénzéért bankettezni akarok hát megcselekszem én azt anélkül, hogy beszédeket kelljen »szárazon« végig­hallgatnom. En meg vagyok győződve röla, hogy Wekerlenek és a többi miniszternek egészen kampf cz, vájjon T o c h S. L. ur helyesli e a kormány egyházpolitikáját, vagy nem, és az is egészen közömbös előttük, vájjon si­kerül e L é g r á d i uramat megnyerni a polgári házasság eszméjének, avagy nem. Viszont az is bizonyos, hogy mi sem sokat törődünk a kormány uj és dicső re­formjaival. Mintha bizony több áldás lenne a házassági köteléken, ha a Dani bácsi bo­gózza össze és mintha több boldog házas­ság lenne, ha a zsidó leány pénzét keresz­tény férj, vagy keresztény leány pénzét zsidó ferj puczolja el. Meg van nekünk pápaiaknak a mi sa­ját külön politikánk és hogy ezt diadalra vinni segitse valaki, annak választunk mi képviselőt. Láng Lajost, akit most nagyon tisz­telek, mivel bankettet tartatott, de beszédet nem tartott, azért nem szerettük eddig, mi­vel a kormány politikájának és nem a mi­énknek volt az elősegitője. Bevallotta ezt ő maga is kedden a to­asztjában, amikor elmesélte, hogy épen azért vált meg az államtitkárságtól, hogy képvi­selői kötelességeinek jobban megfelelhessen. Hát ez bizonyára nemes cselekedet volt, kár, hogy nem évekkel ezelőtt történt és kár, hogy a pápai verebek egész mást csiripeltek az államtitkárság elhagyásáról. (Hogy ezek a szemtelen verebek mindent jobban akarnak tudni 1) Külömben régi és ismert gyöngéje az a nagyságos képviselő uraknak, hogy a szeretetük, a kedvességük idő- és helyválto­zásnak van alávetve. Hogy sülyed a kedvesség foka a fagy­pont alá az országgyűlés első ülésszakában ott a székes fővárosban és hogy szökken fel a melegség legmagasabb fokára a sze­retetreméltóság a negyedik-ötödik ülésszak vege felé a választókerületben. A kegyek osztását vagy megvonását legfeljebb a pápai publikum gyakorolja oly változatossággal mint a képviselő urak. Az önképzőköri mulatságokon például néha annyi a közönség, mint a reczitátor­nők, zongoraművésznők úgynevezett müvész­estélyén, néha meg ugy szorongnak a te­remben, hogy ahhoz képest a szardíniák helye a bádog szelenczében valóságos chambre separéé. Hogy az Antal Géza dr. felolvasását követő tánczmulatságon elég tánezos és tán­ezosnő legyen, a rendező bizottság túlságos nagy számban adta ki a meghívókat és ez­úttal ugy jart mint Gőthe bűvészinasa. »Und die Geister, die ich heraufbeschworen, ich vverde sie nicht los« . . . tí vasárnapi közönségről külömben is elmondhatjuk ,hogy valamivel kevesebb, sokkal több lett; volna ! KriX'ICrsx, Tisztelt olvasóinak boldog újévet kivált •Pápai Fnietlcii Ujsii« szerlcesztősege. HÍREK. — A czukorgyár ügyében Ihász Lajos elnöklete alatt f. hó 27-én d. e. 10 órakor nagy értekezlet volt, melyen Pápa város és vidékének földbirtokosai, földmívesgazdái és mol­nárai köréből sokan jelentek meg. Az értekezlet a répatermelésre vonatkozó­lag beszélt egyet-mást s a szükséges répamennyiségnek miuton való beszer­zését tette beszéd tárgyává. Végleges megállapodásra azonban nem jutottak, s határozatba ment, hogy január 6-án egy nagy gyűlést tartanak. — Kinevezés. J u t a s s y Ödön irótársunkat, a pápaiaknak ked­ves ismerősét a király O felsége tarta* lékos hadnagygyá nevezte ki. — A pápai izr. hitközség 80 tagu képviselőtestületét ujév^ napján azaz holnap választja meg. Evekkel ezelőtt szenvedélyes és heves mozgal­mat provokált e választás, ma azonban a hitközség beléletében megrendíthet* len a béke és a községházánál min­den csendes . . , A szavazás a hit­község tanácstermében holnap délelőtt 9 órakor kezdődik és megszakítás nél­kül délután 4 óráig tart. A választási elnök : H e r c z o g Ferencz, alel­nök : Kohn József. A hitközség élén — mint halljuk — továbbra is Mayersberg Salamon eddigi elnök marad. — A sárvári czukorgyár ügyében e hö 28-án Szombathelyen tar^ tott népes gyűlésen Károlyi alispált örömmel jelentette, hogy a nagy köz­gazdasági vállalat létesítése czéljából megindított mozgalom eredmény teljes volt. Amit a hatvani Deutsch czég megbízottja is megerősített midőn kijelentette, hogy a gyár Sárvárott mielőbb fel fog állíttatni és működését 1895-ben meg is kezdi. -— Ilyen ered" mény felmutatásával tessék bennünket a mi véleményünkben megingatni ! — Esküvő. W o 1 f Gyula ko­máromi kereskedő jövő hó 7-én azaz jövő vasárnap esküszik helyben örök hűséget Stein berger Ilona kis­asszonynak. Az ég áldása kisérje at uj párt i

Next

/
Oldalképek
Tartalom