Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-12-31 / 41. szám

ELOFIZETESI ARAK : Egész évre 6 frt (l2korona) Negyedévre i'5okr.(3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fii.) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évié 5 írt (10 korona) NY'LTTER j.etitsora 2u kr. HIRDETÉSEK egyezség szerint. PAPAI HIRDETESEKET és ELO FIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Armiu papírkereskedő. Lapunk sz-' ára hirdetéseivel: elfő; A a Reuter ügynökség és a Magy. Távir. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos utcza I. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BAVSTYA-UTCZA 470. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS. Epilóg. Nincs szándékunkban hangzatos rigmusokban megénekelni Pápa város mult évi működését. Csak egy kis víszszapiliantást akarunk vetni azon reform eszmékre, melyek az 1893. esztendőben városunkban felszínre kerültek. Mindenek előtt elismerjük, hogy a legszigorúbb kritikával mérlegelve sem tagadható meg varosunktól, az igazi haladás utáni komoly törekvés. Az egészséges reformok közül egykettő mindnyájunk őszinte örömére a mult évben megvalósításra jutott, ami az azelőtti viszonyokkal szemben mindenesetre nagy vívmánynak tartható. Az 1893. évben nyílt meg a földmives iskola, mely az egész Dunántul i közgazdasági fejlődésére nagy befolyást j log gyakorolni. Ebben az évben kezdte meg mű- \ ködését a szivargyár, mely számos sze- j génysorsu lánynak munkát, mindennapi kenyeret adott. A főbb utczákon asphaltjárda készült, melyek nagyban emelték az utczák külcsinját. Erősebb mozgalom indult meg a villanyvilágítás és vízvezeték ügyében, s a villanyvilágítás terve az 1894. év folyamán, az irányadó körök komoly munkálkodását tekintetbe véve hihetőeg megvalósul. Csak nemrég szavazott meg a me* gyegyülés ujabbi 40,000 frt segélyt a pápa-csornai vasútra és igy hosszú vajúdás után városunk vasúti forgalma is emelkedni fog. Most ldgutóbb az év vége felé czukorgyár létesítését vette tervbe a megyei gazdasági egyesület, az eredmény azonban még a jövő titka. Nagy veszély is fenyegette városunkat az elmúlt évben : a főiskola elhelyezése. Heves volt a küzdelem Pápa és Komárom között, de a komoly veszélyben városunk polgárai a megye támogatása mellett mindent elkövettek, csakhogy a református kollégiumot, városunk kultúrájának ezen védbástyáját ne rabolják el tőlünk. S a küzdelemből szerencsére mi kerültünk ki győztesen. A kulturális, társadalmi haladás terén az elmúlt évben nem tapasztaltunk valami nagy haladást. Május havában megalakult ugyan a |ókai-kör, de működéséről még nem szólhatunk, mivel tulajdonképen csak az 1894. év folyamán lép a nyilvánosság elé, Társadalmi életünk, városunk műveltségi állapota most is csak a régi meddőségben teng, nem vagyunk képesek a kellő szellemi niveaura emelkedni, a honnan a dolgok, intézmények egész más megvilágításban tűnnek fel, s azoknak jobban a mélyére lehetne hatolni. TÁRCZA. m mTl Nem, nem szerettem . . . Nem, nem szerettem Soha életemben ! Csak röpke varázs Tartott fogva engem . . . S ha lelkem néha Vissza-visszanéz, Szétfoszlott álom Mese az egész . . . De most, most érzem. Való lelt az álom : Szeretlek iigy, mint Senkit e világon . . . S ha szemem mélyen Szép szemedbe néz : Nem mese — érzem — Való az egész ! Zoltán Vilmos. Hirlapirók albuma. I. ANTAL GÉZA (Felolvasása alkalmából). Szerkesztőm a napokban azon kéréssel fordult hozzám, nyissam meg a »Hirlapirók albuma« cz. uj cyklusünkat Antal Gézával, a tudós tanárral. Cynikus tekintetet vetettem reá^ S kik legyenek megenekelve a »Hirlapirók albumában, kérdeztem, hisz a pápai almanach csak mintegy 5—6 pápai illetőségű polgárt ismer el hírlapirónak, s azok is csak tiszteletbeli hirlapirók. Mindegy, válaszolt az éti tisztelt szerkesztő uram, teremtsen hírlapírókat, de az albumot mindenáron megindítjuk. Es alighogy leültem íróasztalomhoz, a pajkos koboldok csintalan játékot űztek körülöttem. Ismerős neveket zsongtak a íülembe, kiknek hírlapírói tehetségéről városunkban mindenki elismerőleg nyilatkozik. Fájdalmasan felkaczagtam . . hát igaz, mégis igaz, a mit egy igen tisztelt hirlapiró barátom fenn az »Otthon« klubban kinyilatkoztatni merészelt : »Hirlapiró mindig akad, csak közönség legyen, a ki az ő lapjaikat olvassa és igleg praenumerálja« . , . Természetesen a szellemi életnek ezen fejletlenségét az üdvös intézmények létesítése, a város anyagi haladása van hivatva megszüntetni, s bizonyára nagy időbe kerül, mig a haladás terére lépett város szellemi téren is megállhatja helyét . . . A városunk felvirágoztatására a mult évben megindított munkálkodást tehát még nagyobb energiával és tetterővel kell folytatni a jövőben. Nagy és fontos reformok veszte^ gelnek még a kezdetlegesség révében és várják az alkalmas időt, amikor városunkba diadalmasan bevonulhatnak* Mert reméljük, hogy a megkezdett munka mihamarább folytatást nyer és a haladás kiadott jelszavát nem fogják üres szóvirággá, phrázissá alacsonyítani, Manapság a nagyképüsködés és száj ask ódás dicsősége letűnt és az emberiség a köntös akut dobogó szivek sugalatára kezd hallgatni. A legközelebbi évben komoly és városunk fejlődésére erősen kiható ügyek kerülnek a városatyák elé ; nagy és fontos kérdések felett lesz alkalmuk döntő határozatot hozni, amikor a város de főleg és leginkább a lakosság jóléte, felvirágoztatása az ő szavuktól függ. A vizkérdés megoldása sok kísérletezés után hihetőleg a jövő évben sikerülni fog és ez esetben a képviselőDe hát minket most ez nem annyira érdekel. Antal Gézáról szóljon most az ének ... a mi gárdánk nemes vezetőjéről . . , Ugy kellene kezdenem, mint mikor á megcsalt szerelmes bánatos lyrára hangolja a lantját . . . Elhagyott, hütlenlett ho/.zánk. Mikor már behitegetett, csalogatott bennünket a journalismus csábító légkörébe, egyszerre pórázra eresztett bennünket, s a hős harezos, nemes vezetőnk visszavonult a csata színhelyéről. Tövis, Kópé és én, a három dédelgetett ifjú, könnyes szemekkel borultunk egymás vállára s gyorsan szaporodtak asztalfiókunkban a bánatos elégiák ... Oh miért kellett ennek megtörténnie . . . miért hagyott el bennünket jó szerkesztőnk. Ki ad nékünk eszmét és ínspirátiót suttogtuk magunkban s fájdalomtelt szívvel csaptuk tollainkat a pókhálós sarokba. Tövisnek szúrása mintha egyszerre tompábbá lett volna ; Kópé mérget kevert a finom satyrába s én tárczáim és vezérczikkeim philozophikus, elmélkedő hangulatát megakadályoztam . . . mcgtripláztam . . . Ilyen keserves, fájdalmas hangulatban