Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-12-24 / 40. szám - Melléklet

KAB.ACSONY. Tragoedia. Irta: Bahay Kálmán. Kegyetlen idő van, a süvöltő téli szél hegyeket torlaszol a jégre ; hol egy riadás okozta sáv hullámosra fagyott, ugy megkapaszkodik a hentergetett hópihé, hogy egy óra múlva Bakony lesz a rónán. A tihanyi halászház pléh kályhája sípol, mint valami gőzös, melyben karcsú lábaival megrakja a boszorkányok tánczát apró, gyors tempóban. — Nézze kee sógorom, hogy bíllog az a masina ! — szól bele a szél süvöltésébe egy pipás alak ott a kályha melletti létrán. — Tánczol a muzsikához—hangzik egy hang a sarokból. Huuuuuú ! ji-i-i-i-i ! — sipol tovább a kemencze, melynek barátságos melegét 8 bőrnadrágos ember szedi magába, várják a szélvész gyengülését, hogy a lékelést megcselekedhessék. De hogy az idő hiába ne teljék, 4 torzonborz alak a rozoga asztalt ülte körül, melynek közepén ott a bank, azt próbálgatják egy zsíros, csonka levelű kártyával megroppantani. Egy öreg, kinek az a dolga, hogy a billegő masinát tőkével etesse, sűrű pillantásokat vet a kompániára, tudja, mi lesz a bank vége s ép ez okból idő vesztegetésnek tartja a torzonborzok passióját. Ugy látszik, az öregnek nem so káig kell boszankodnia, mert a 3 alak ez alatt mutyiban megütötte a bankot egy stigére s a kiszorult »kunstükk«-re szerencsésen be is seperte. Az az, hogy csak egyik vette pártfogásába a felrobbant bankot, ennek társaságában kilépett a harmatos ajtón, melynek nyílásán füst-forma hideg csapódott a félhomályu szobába. Ez a füst-forma hideg még egyszer besompolygott közibük, mikor a távozó visszaérkezett egy butykossal s mig ez vándor útra kelt, ki bagóra, ki pipára fogott s köny facsaró ködmenillat s torok köszörülő spiritusz mellett egyetértőleg szidták a phillokszerát s azt a czemende szelet oda kinn, A kártya ott kuksol az asztal-fiában, a bütykös meg a vakablakban, de a szél csak nem állja idejét. Este is volna már, Összes világ a szobában az a vékonyka fény, mely a rezolva kályhanyilásból vetődik ki elsőben az öreg kezefejére, onnét meg a polyvás szobaföldre ; a lékelésből ma semmi sem lesz, haza néznének mindnyájan, ha az öreg Disznósi ott a kályha mellett olyan szépeket nem tudna mesélni, hát csak hallgatják. Oda fönn a barátoknál már elhúzták & 7-et, egy-egy hangot ide is elhozott a szél, köptek egyet rá, aztán le van. Egyszerre csak az öreg abba hagyja meséjét. — A ! hallottátok ? Jól hallotta mindannyia. Most ismét ; de már erre talpra ugrott valamennyi. Előbb egy metsző éles sikoly, utóbb 8-10 ember halálordítása. * Mint mikor az ember szempilláit lehunyja s ott a lezárt pillák alatt csak ugy rezeg-gomolyog valami hamisszinü köd, szintúgy rezegtette a meleg nyári levegőt valami titkos erő ott a hamisszinü viz fölött, szép Balaton hátán, hol egy kivájt kéregben Budai Józsi azt fundálta, mi volna jobb, bele ugrani abba a szitáló levegőbe ott a viz fölött, vagy beleveszni abba a sötét örökkévalóságba, mely a Virág Lidi szeméből nézett feléje csak az imént még. Addig fundálodott, addig spekulált, mig a kérget meg nem fordította s kétszeres sebességgel haladt vissza oda, a honnét kiindult. A kéreg bókony-orra felé a háttérben felhőkbe szökkenő hegyek emelkednek ; itt-ott egy-egy fehér hajlék a lankán koros diófától árnyaltan, lent a hegy tövében zöld nádszegély, melyen túl, mint fecskefészek az eresz alján, mosolyognak Alsó-Eörs házai. Mig a csónak ide vissza ér, marad Józsinak ideje átgondolni még egyszer azt az emlékezetes estét. Szinte maga előtt látja azt a felejthetetlen képet, egy léczpalánkos házat, melynek keskeny, alacsony ablakából pisla mécs sugarai szívódtak ki a setétbe ; azt a sötétségbe mélázva kibámuló alakot ott az ablakban, azt a kis pufitos arczot, melyet ott nyomban megszeretett, kihez menten bezörgetett. Budai Józsi becsületes tihanyi legény amolyan zsellér fajtából, kiknek vagy halászniok kell, vagy napszámba járni, hogy megélhessenek. Ekkor Berénybe járt követ fejteni ; valami városi ur fejébe vette, hogy vörös kőből építtet kastélyt, hát oda kellett a herényi termés. Tisztálkodni ment haza szombat este, igy látta meg az alsóeőrsi virágot, melyet, hogy leszakaszt és dobogó keblére tűz, ott menten elhatározta. Lent a nádszegély között keskeny hányás van, annak végében levert czölöp, melyhez a ladikot szokták kötni. Mert a czölöp mellett piros szoknyát lát, vele együtt babos kendőt, de még többet is. Egész mivoltában az álmodott alakot, Virág Lidikát, a mint duzzadt mezítelen karjaival a mosolygó legényt megfenyegerí. — Ejnye maga selma ! hát itt van Tihany ? — Ha-ha-ha ! nevetett a legény ; visszajöttem, itt feledtem valar t. • — Volt is magának vak lije ! — Volt is, van is. Hát ai a kölletlenül vett csókot hagytam itt, a melyik most is ott hunczutkodik píros kis szád fölött. Hát azt gondoliam, hogy ha kőlletlen visszaveszem.. — Ezt-e ! — mutatja a fügét a leányka a legénynek. — Ugy szereted, hogy vissza se adod ? akkor galambom többet is hoztam, legyen a tied mind. Es mig a leány tétovázva áll meg, hogy boszankodjék-e, vagy nevessen, már a fürge legény karjaiba kapta s ugyan csak megadta neki, a mit igért. — Eresszen már maga kópé, ehhez is ért ? — Mit ? ha én nem volnék, meg a penész, ki enné meg akkor a ke* nyeret ? . . . A.z öreg hálófoltozó Virág az nem bánta; de az öreg Budai ugy okoskodott, teleltesse kí a leányt az apja s csak akkor kerüljön a házhoz, ha már keresni lehet. — Nem ökör az ! — vörsöngott Józsi öregjével ; de hasztalan. Utoljara ketté vágták a terminust, úgy maradt a lakodalom a farsang végire. Már reggel zúzos, hideg volt anynyira, hogy az a 6 pár ló, mely ugyanannyi csengős szánkót röpített át a befagyott Balatonon, azon egy fehérség volt, mintha hóval esett volna be ; de a szél csak ugy 2 óra tájban támadt fel. Nászba járó idő, igazi lakodalmazni való. Így fogták tel a tártczolók is a Virágék portáján, Hanem egyet kifeledtek a számításból, a Balatonnak azt a sajátságát, hogy nagy hidegben és széllel meg szokott mozdulni az egész jégpánczél s óriási durrogások között meg-megrepedez. Ilyenkor hizik a jég ; és ha a szél is fű, ugy széttolja az egymástól elváló táblákat, hogy néha-néha 5 Öles is lesz egy-egy riadás. Nagyon természetes, hogy a 15 fokos hideg nyomban hártyával fogja be a riadást. Jóska sürgette az utazást, de az öreg Virág ugy okoskodott, hogy ha már meg kell fizetni a munkát, mindegy, ha estig, vagy éjfélig húzzák. Persze, hogy a bekerült »lájkász«-ok is az öreg pártjára állottak. Faluhelyeken a »nem hivatalos« publikum eltekint a lakodalmas házhoz, de csak őgyelegni az udvaron és kukucskálni az ablakban, várva a jó szerencsét, közülük egyik-másik bejut a házba s része van a vendégségben, ezeket hívják »lájkász«-oknak.