Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-12-24 / 40. szám

önzetlenek, a kiknek köz sorsa szegénynek maradni. Titeket, dunántuli testvéreim a hivatásban szólítalak most munkara. A kik elszórva tettétek kötelességteket, most szolidáritásba lépve a »D. K. E.« zászlaja alatt induljunk csatába. Ragadjátok fel és rázzátok meg azt a lobogót, hogy mindenek szeme feléje forduljon. A Dunántul e hazának legszilárdabb pontja, egy kis Magyarország ez külön, mely ezer év óta közvetetlen nyomása alatt az idegen nyugatnak, soha meg nem tántorodott nemzeti erejében. A küszöbön álló uj ezer év nemzeti küzdelmeibe belépve ez országrész, ha szellemi egységet tud előkelő társadalmába beoltani, tündöklő vezérszerepet van hivatva játszani a nemzet fejlődő életében. A természet pazar kincseivel, gyönyörködtető bájával gaz dag ez országrész : lakosai a múltból őrzik a hazafi erkölcsöket, mint nagy elődöktől rájok maradt örökséget : a Zrínyi, a Fesietich, a Deák, a Batthány, a Széchenyi, a Vörösmarty, a Berzsenyi, a Kisfaludy nevek nagyjainak koszorújában a világra szóló illatú virágok. Városainkban modern irályu művelt polgárság versenyez a hasznos munkában és a hazafi erkölcsök gyakorlásában : hogy ne volna hálás nekünk dunántuli Íróknak a feladatunk, midőn amaz ősök el nem ernyedt unokáit, eme polgárok törekvő sokaságát szólítjuk a nemzeti közművelődés zászlaja alá, melyet egyik jelesünk tart jobbjában védő kézzel fölibe a haza oltárának. Ez az uj küzdelmek kardja. A művelődés, a felvilágosodás, a jótékonyság, az anyagi és erkölcsi gyarapodás békés csatáira szólítlak benneteket, testvéreimet az igazságban, a melyet szolgálunk. Van-e szebb látvány, mint mikor győzünk tollal, győzünk a sziv érzelmeivel, győzünk az önzetlen szolgálattal, győzünk az önkéntes áldozattal, győzünk a haza szeretetével, győzünk az igazsaggal és győzelmünk mindenek győzelme, a mindenek pedig a nemzet, a melyé munkánk és életünk, halálunk és halhatatlanságunk. Rákosi Jenő. mKARCZOLATl A leányegylefból. A pápai leányegylet tagjai mult vasárnap részesültek már a karácsonyi ajandékban. Kaptak egy zongorát és egy »Huszár-t.« A nyilvános ülésen szólalt meg mind a kettő és általános volt a vélemény, hogy a tavalyi zongoránál hasonlíthatatlanul többet ér az idei és az idei »Huszár«-nál hasonlíthatatlanul többet ért a tavalyi. Ennek az egyszerű magyarázata az, hogy tavaly a zongora volt régi és a »Huszár« uj, az idén pedig a »Huszár« a régi és a zongora uj. Szóval az újság ingere csábit és ebben rejlik a tetszés titka. Hanem azért, amikor vége volt az előadó ülésnek egy csinos lánykaismerősöm panaszkodva emlegette, hogy miért marad a zongora Pápán és viszi a vonat Huszárt Szombathelyre, holott ő azt megfordítva sokkal jobb szeretné. Hát bizony őszintén bevallva, én is jobb szeretném, mert én minden zongorának esküdt ellensége, Huszárnak pedig igen jó barátja vagyok. De a mi tervünk kivitelébe először is Rosenthálnénak volna beleszólása, aki nem engedné a zongorát (örült, hogy idehozhatta) másodszor Huszárnak, aki nem hagyná itt maga magát (örült, hogy elmehetett). Ebből pedig az következik, hogy Huszár dr. nagyon szereti maga magát (ez különben magánügy) és hogy Rosenthálné nagyon szereti a leányegylet uj zongoráját (ami már inkább közügy). Közügy azért, mivel a. mit Rosenthálné szeret, azt az egész leányegyletnek és a felolvasást látogató közönségnek is szeretnie kell és fogadni mernék rá, hogy ezentúl minden egyes felolvasás alkalmával kétszer lesz zongorajáték, ami külömben még mindig jobb, mintha kétszer olvasnának fel és egylyemruhát tartsuk meg magunknak, folyt tovább a társalgás . . . s gyorsan ürültek a pezsgős serlegek . . . Nyomorult nép, gondoltam magamban; fényűző dámák, konok férfiak tömege, félreértettétek nagyon az erkölcsös mesét. . A mese hősnője nemcsak abban téve dett, hogy kincsekkel akarta boldoggá tenni a koldus népet; neki szent karácsonyestéjén el kellett volna hivni magával a pislogó mécsestől, a rozzant kályhától az egyszerű, valódi embert a szalonok pompájába, fényébe s a gazdagok szeméről kellett volna lerántani a hályogot. Karácsony estéjén a szegény nép szeretete, meleg érzése több vidám perczet szerez . . . mint a pezsgő mámorában mulatozó társaság fesztelen jó kedve. Itt a sziv hatalma csillogó aranyra van beváltva, drága serlegek és kincsek képében . . . amott a sors mesterkéletlen jótéteménye ... az ember lelki kincse ősi tisztaságában van még elrejtve . . . A büszke kisasszony tévedett. A szegény pórnép helyett a maga elegáns - társaságára kellett volna gondolnia . . . s ha boldogságot akart teremteni karácsonyestéjén, hatalmas munkáját a nagyúri körökben kellett volna kezdenie. A mese pórnépe nem aranyat és selymet követelt ismét a meggondolatlan hősnőtől, hanem jogát, őszinte igazságát akarta kivívni. * A frakkba öltözött szolgák kellő udvariassággal adták fel a felöltőket a könynyelmü vendegseregnek, kik még mindig a félreértett mese fölött mulattak És én búcsúzás nélkül, észrevétlenül surrantam le hátuk mögött a sötét éjszakába. Bántott konok butaságuk, könnyelmű rövidlátásuk, hogy az utczasarki koldusnál csak a rongyokat veszik észre, nemes érzését, jótékony lelkét pedig sohsem ismerik fel; , . önönmaguknál meg nagy kontúrokban látják az emberiség fenséges eszméit, hatalmát ... de elkerüli figyelmüket utálatos földi gyarlóságuk. Mikor jön már szép karácsony ünnepe, midőn a karácsonyi mesét a pezsgőző társaság nem érti majd félre s megszívlelve a pórnép önérzetét földi gazdagsága helyett szivének kincseivel mulattatja, szórakoztatja a meghívott társaságot ? Talán sohasem ... A karácsony eljön, de a földet, a szivet sár fedi szüntelen .. . patyolatfehéren hullhat le a hó pehely, rátapos az ember és sárrá idomítja , . . szer zongoráznának. Én a magam részéről csupán azért ki nem állhatom a zongorát, mivel manapság még a legelőkelőbb társaságban sem biztos az ember, nem e intéznek ellene a zongorázással egy kis orvtámadást, mig felolvasást meg élő ember nem tartott, anélkül, hogy erre a lapok utján elő ne készítette volna a publikumot. Ezért jut nekem, ha zongorás házhoz megyek látogatóba, mindig eszembe a mentőtársaság mottoja : »mindnyájunkat érhet baleset!« Kópé. Pápai Független Újság. Előfizetési felhívás a PÁPAI FÜGGETLEN ÚJSÁG cz. társadalmi hetilapra. Lapunk 1894 január í-től kezdve második évfolyamába lép. Hangzatos szavakat most sem használunk, midőn a t. olvasóközönség újbóli támogatását kérjük, — phrásisok helyett szóljanak a tettek. Á »Pápai Független Újság« vezérczikkei szembe szállnak a köz- és társadalmi élet ferdeségeivel, leplezetlenül kimondják az igazságot; hírei alaposak és megbízhatók, s tárczái a vidéki sajtó tehetséges munkásainak tollából kerülnek ki. Lapunk a közönség érdekének továbbra is hű védője lesz és a jövőben is érdemessé fogja magát tenni a pártfogásra. Előfizetési áraink; EGÉSZ ÉVRE 6 FRT FÉLÉVRE 3 » NEGYEDÉVRE 50 kr, Hátralékban levő előfizetőinket tisztelettel kérjük, hogy hátralékaikat az év végéig kiegyenlíteni szíveskedjenek. HÍREK. Mai számunk tartalma : I- A főlapé. Karácsony. Szózat a dunántúli hírlapírókhoz.' RÁKOSI JenŐ. A luányegyletböl (Karczolat) : KUPÉ. Hirek. Szerk. üzenetek. Tárcza: Levél a szerkesztőhöz: RÓZSA Miklós, Karácsonyi mese ; SALZER Aladár. II. Az ünnepi mellékleté : Tragoeclia: BABAY Kálmán. Apró versek : MÉRY Károly. Az öregek : GUSOLA Ida. Gazdagság (vers) : SZABOLCS JÍ.A Mihály. Fegyházban : Dr, ZOLLNKR Béla. Kis virágok (vers) ; Dr. RÓZSA Géza. A jégcsapok szerelme : Dr. HUSZÁR Pál. Mese egy virágról (vers) : ZOLTÁN Vilmos. juczi néném : Mtr, STADLER Károly. Gondolatok. — Lapunk t. olvasóinak és munkatársainak kellemes ünnepeket kívánunk / — Személyi hir. Véghelyi Dezső megyénk alispánja a hét folyamán városunkban időzött.