Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-12-17 / 39. szám

ELOFIZETESI ARAK : Egész évre 6 frt (i2korona) Negyedévre l'5okr.(3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fii.) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évre s frt (10 korona) NYILTTÉR petitsora 20 kr. HIRDETÉSEK egyezség szerint. PAPAI HIRDETÉSEKET és ELOFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetése«et elfogad a Reuter ügynökség és a Magy. Távlf. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos utcza 1. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : BASTYA-UTCZA 470. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GOLD LAJOS, D. K. E. (s. a.) A »Dunántuli közművelődési egyesület« a mult hét elején nagyszabású programmal lépett a nyilvánosság elé. Megalakította az irodalmi Szakosztályt, melyben a dunántuli írók rés hírlapírókat igyekszik egyesíteni. Országos értekezletet tartott a vidéki muzeumok és könyvtárak ügyében, s megadta a jelszót hazánk elhanyagolt kulcurájának gyors és gyökeres orvoslására. A megalakult irodalmi szakosztály hivatva lesz az anyaegyesületet tőle telhetőleg támogatni ; s a dunán^tuli lapszeikesztőknek hazafias kötelességévé tette, hogy a magyar kultúrának, műveltségnek a szép Dunántul területén minél szélesebb medret csináljanak. Mi a magunk részéről szívesen fogadjuk a D. K. E, irodalmi szakosztályának kérését, S Ígéretek ' helyett tettel, •— munkálkodással fogjuk meg mutatni, hogy a Dunántul szellemi felvirágoztatásánál nem riadunk vissza semmi fáradságtól. Ugy külön, ugy is mint az irodalmi szakosztály tagjai teljes erőnkkel oda fogunk hatni, hogy a D. K. E.-nek kulturális törekvéseiben mindig segédkezet nyujtsunk. A muzeumok és könyvtárak ügyében összehívott országos értekezleten az egész országra kiható bajok orvos lását tették vita tárgyává, Porzsolt Kálmán, a D. K. E. titkára 12 évi munkálkodásának eredményét mutatta be s élénk színekkel ecsetelte az országos értekezlet előtt, hogy a muzeumok és könyvtárak ügye hazánkban mily tarthatatlan. A hozzá beérkezett főispáni jelentések a bajok orvoslását sürgetik, s a nagy munkához készséggel ajánlják fel segítségüket. Valóban a »Dunántuli közművelődési egyesület« méltán megérdemli az egész magyar haza elismerését, hegy ily* fontos és nehezen kivihető eszmét pendített meg, melynek sikeres keresztülvitele az egész ország műveltségét, kulturáját magas niveaura fogja emelni. Hisz régen hangoztatott panasz már, hogy a nép műveltségének fejlesztését teljesen elhanyagoljuk, s így nem csoda, ha körükben a ponyvairodalom termékei mindig jobban elterjednek, ha gondolkozás módjukat, ízlésüket megmételyezik. Ha egy-egy olvasókör a vidéken állit is fel könyvtárt, nincs senki, a ki tagjait kellő hivatottsággal tájékozná, hogy a magyar irodalomból mely könyvek legalkalmasabbak a nép műveltségének és ízlésének fejlesztésére. E nagyon fontos ok mellett még nagy szerepet játszik az a körülmény is, hogy a nemzeti muzeum könyvtár! osztálya — mint általában az egész muzeum •— néhány éve már nagyon szűknek bizonyult, nem képesek benne egyesíteni az országban megjelenő minden művet és hírlapot. A kormány segítségével az ország különböző vidékein szervezendő könyvtárak hivatva lennének az illető megyék, vidékek minden megjelenő könyvét, hírlapját megőrizni, összegyűjteni, mely feladat megoldásánál szükséges lesz a sajtótörvénynek azon rendelkezését, mely a köteles könyvpéldányok és hírlapoknak a muzeumba való beszolgáltatására vo* natkozik, sanctíoval ellátni, A könyvtárakkal kapcsolatban a vidéki muzeumok felállítását tűzte ki feladatává a D. K, E., melyek viszont az illető vidékek műkincseit, régiségtárgyait lesznek hivatva megőrizni. Mindezek mélyreható, nagyszabású eszmék, melyeknek kivitele Magyarország kulturáját nagy mértékben fogja előmozdítani. És mikor egy oly egyesületet látunk mindez ügyek élén harezolni, mint a »Dunáritüli Közművelődési Egyesület*, bizton hiszünk a sikerben. A kormány s az országos értekezleten képviselt egyesületek : mint a képzőművészeti társulat, az E. M. K. E. a F. K. E. bizonyára nem vonják meg támogatásúTARCZA. WTE M Találka. . Francois Coppée franczia eredetije után, — Ö eljö ma este. Megígérte nékem. Elküldém barátim. — Immár minden készen. Illatszert égettem, gyertyákat gyújtottam, Sok bús elegiát a lángokba dobtam, Miket árva irtam, ha tán nem jön el ma. Várakozom. — Mindjárt jönni fog. — Gazella Lépésként visszhangzik majd könnyil járása, S buzgalmam jutalma lesz az a kis lárma. Zavart, sápadt arczát fátyolyozva lép be, Kezet szorítunk majd s szobám melegsége Ruháját eltölti finom illatával .... — uh, az első csókok a fátyolon által. Dr. RÓZSA GÉZA. Szegény kis leány* — Életkép. — I, .... Mindenki nyugodott már a faluban, csak ő volt ébren, a kedves kis leány, Virasztott egy elszáradt virágcsokor melletti Szive nem hagyta őt nyugodni, oly sebesen dobogott, hogy kis kezeit helyezte rá ; maga is megijedt szegényke, hogy édes anyját felébreszti, pedig a jó asszony oly édesen szunyodott, hogy bizony vétek lenne őt álmában zavarni. — Ki tudja, tán éppen kis leánya boldogságáról álmodik ? I Rátekint nyugvó édes anyjának jóságos arczára, mosoly vonul el ajkán, a szeretett mosolya, mely után lehajlott s forró csókot nyomott arczára. Majd bontogatni kezdé sötét haját, de sehogysem akart pilláira szenderitő álom nehezedni. Azután előveszi virágait, csókjaival halmozza el minden egyes levelét. — Mennyi öröme volt e néhány virágszálban 1 Szép szemeiből ki lehetett olvasni, hogy éltének egész boldogsága csüng azon. — Egyetlen levélkét nem adna a gazdagok minden kincséért, mert azokhoz szent emlék van csatolva, mert ezt ő adta, kinek egyetlen mosolya felér a világ aranyhalmazával, egy szava boldogitóbb, mint a fejedelmi korona, szeme fényesebb mint a löld összes gyémántja 1 Az ő kezei szakasztották e rózsát, szegfűt, árvácskát, mely akkor még illatozott, de most is oly kedves előtte, mint akkor. Oly jól emlékázik a napra, melyen e csokor birtokába jutott, mintha csak tegnap történt volna. Pedig már jó régen volt. —Szép tavaszi napon történt. Rügyet hajtottak a fák, zöldeltek a levelei, vidáman daloltak a madárkák, gyenge szellő suhogott végig a fák levelein. Kicsalta őt is a tavaszi verőfényes napsugár az erdőbe, hogy jó anyjának virágokat szedjen. —- Ott látta először az ifjút, ki őt »édes hugocskám«-nak szóllitotta s néki a virágokat ezen oly édesen hangzó szavak kíséretében nyújtotta át; »Kedves virágszál! Vedd emlékül tőlem e kis rokonaidat, melvek együttvéve sem oly szépek mint te !« Erzi, hogy az itju elvitt tőle valamit, pedig ő nem is akará odaadni, azóta gyakran sóhajtozik, negyon szomorú, szeretne meghalni, .... Csak eped, bánkódik, terveket alkot, méláz, érzi, hogy beteg, fáj a szive, csak az nem tudja, hogy szeret, , . . forrón, igazán. II. A kis leányka kedélyvilágán nagy változások mentek végbe, a mi nem kerülte ki édes anyjának fürkésző szemeit sem, de hogy mi idézte azt elő, nem sejtette. Vendégszerető házuk, igaz, gyakran megtelt vendégekkel, de ifjak oda nem jártak. Juliska —» igy hivták a kis leányt —^