Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.
1893-11-05 / 33. szám
merének szine. Egyelőre tehát a zászlófelszentelés ünnepélyességének napját nem lehetett megállapítani. IV. A Pápán létesítendő »önsegélyző egyleti szövetkezet« eszméje immár mindinkább tért hódit a társadalom minden rétegében és igy az ut nagyon gyorsan visz a megvalósulás felé. A vasárnap délután tartott bizottsági ülés több oldalról tett kívánságokkal számot vetve elhatározta, hogy minden részjegy után csak i korona beiratási dijat szed, ami kétségkívül megkönnyíti a szegényebb iparosnak a szövetkezetbe való belépést. A részjegyek aláirását már eszközölni is lehet Kende Adám dr. ügyvédi irodájában, amint ez a lapunk más helyén található aláírási felhívásból is olvasható. Az alakuló közgyűlés napjául november utolsó napjainak egyikét fogják kitűzni, addig pedig szorgalmasan gyűjtik az aláírásokat, melyek már eddig is szépszámú részjegy eladását biztosították. V. A pápai ipartestületnek jelenleg sok gondot okoz egy alkalmas ház megszerzése, hói a kerületi betegsegélyző egylet és az ipartestület irodája elhelyezést leljenek. A vasárnapi közgyűlés előtt többféle ajánlat feküdt házeladásra vonatkozólag, de ezek egyike sem elégítette ki az igényeket, igy az ipartestület tovább is kutatni kénytelen megfelelő ház után. A közgyűlés egyéb megemlítésre méltó tárgygyal nem foglalkozott. VI. A pápai keresk ifj. önképzőkörének több fiatal tagja kérte a vasárnapi rendkívüli közgyűlés megtartását, hogy panaszaiknak, melyek a kör tisztikara ellen felmerültek, hangot adhassanak. A rendkívül látogatott gyűlés folyamán az ifjabb elem hevesen kikelt az egylet vezetői ellen, kik, szerintük, nem telelnek meg hivatásuknak és hanyagul vagy egyáltalán nem teljesitik kötelességeiket. A fiatal tagok sürü egymásutánban szólaltak lel és igazi szellemi gimnasztikát vittek véghez a szónoklatok porondján. Különös előszeretettel lovagoltak annak bebizonyításán, hogy a kör nem méltó arra a névre, melyet visel, mert az minden inkább, csak nem »önképző«. A panaszos feleknek azután K o h n Miksa elnök néhány nyomatékos szóval alaposan megfelelt. Felemiitette ugyanis a választmánynak az év elején tett azon üdvös intézkedését, hogy a tagok önképzésénekel őmozdítása czéljából kéthetenként szakszerű felolvasásokat rendez, melyek egyike meg is. tartatott szép számú hallgatóság előtt. A második felolvasást maga az elnök irta meg, de nem olvasta fel, mert azok az ifjabb tagok, kiknek az önképzés leginkább szükséges és ma az »önképzé« eszméjének leglelkesebb hivei, akkor távollétükkel tündököltek, és igy publikum hiányában — a szakszerű értekezést nem olvashatta fel. A gyűlés egyébként megbízta a választmányt, hogy a felpanaszolt bajokon lehetőleg segítsen és az egyletet ismét régi jó hírnevéhez juttassa. A gyűlés teljes 3 óra hosszatt tartott. Síremléket Klapkának! Halottjaink nagy világvárosában, a kerepesi temetőben, szemben a haza chus viszont élénken nyúl a gyümölcs után, mely egyszersmind az emberek felett gyakorolt hatalmának jelvénye, mig jobb kacsóját Hermes. vállára • támasztja. A tagok gyönyörű aránya, Hermes fejének leírhatatlan kelleme, az egyes testrészek kezdésen ek virtuozitása, végül pedig a gyönyörű parosi márványnak teljes épségben való fennmaradása e műemléket messzire túlemelik mindenen, a mi az ókorból reánk maradt. Az utóbbi sorokat egy kitűnő görög szakember Romaides dr. könyvéből kértük' kölcsön, a ki egymaga egász munkát irt az olympiai Hermesről. Romaides műve egy uj görög archaelogiai iskola napjának felvirradását jelenti. Remek felvételei, ábrái és a teljes magyarázó anyag összeállítása épp oly becsessé teszik, mint a »critique naturelle,« melyet a világhírű szoborra alkalmaz. Mert vannak a hires csoportnak némi fogyatkozásai is. Hermes alakjában kevés az erő, izom helyett lágy, elhájasodott, élveteg tagjai vannak, a gyermek Bacchus alakján pedig feltűnik az ó.cori szobrászat gyakorlatlansága gyermekek ábrázolásában. A gyermekideál csak később a keresztény művészetben, a kis Krisztus ábrázolása által jut érvényre. A muzeum többi tárgyairól katalógust lehetne irni, de Praxiteles Hermese után minden üresnek és értéktelennek látszik. Az élvezet nem fokozható. Az örökszép szoborművel szemben egy kis asztalon a műzeum látogatóinak vendégkönyve pihen, telve a világ összes müveit nemzeteitől öszszeszürődött publikumnak velős mondásaival, axiómáival, szóval mindazokkal a szellemi szikrákkal, miket az ókor e remekének színről-színre való látása az emberiség tudnivágyó tömegéből kipattantott. Uralkodok es fejedelmek, tudósok és műkedvelők, utazók és touristák jegyeztek ide eszméiket, és ha időnk megengedte volna, hogy ezen emlék mondásokat foglaljuk, könnyedén izekre szedhettük volna azt a hangulatot, mely a világ minden részéből idezarandokolt embereket abban az egyszerű, sötétfalu fülkében elfogta es fogva tartotta. Egy kis lapozás mégis nyújtott némi felületes tájékozódást. A látogatók nagy többsége azt irja, hogy voltakepen nem képes leírni a mit erez. Poétikus lelkületű missek kik elfelejtik a szobornak nagyon is »shoking« allurjeit, költői eszmékben hamis franczia touristák a szobor kiegészített, aranytalanul vastag ikráit csipkedő epigrammákban fakadtak ki. A lelkesedésbe meglehetősek lehűtőleg mordul bele a német Lepsius mondása, mely szerint : »ezeket a szobrokat nem ártana kicsit megmosdatni, kár tőlük a szappant és kefét megtakarítani !« Ám azért e prózai kri.ika nem tántoríthat meg annak átérzésétől, a mit egyik uti társam Byronból szabadon czitálva a vendégkönyvbe irt, s a mivel én is ezennel ülympiától bucsut veszek : »Üh szép Göröghon ! istenid nem hagytak el, Féltvén szentélyek' ismét visszajöttek És eltelik velők minden kebel !« Latköczy Mihály. bölcse, Deák Ferencz fényes mauzóleumával, hol hazánk nagyjai aluszszák örök álmukat, egy igénytelen fakereszt elmosódó betűi hirdetik, hogy ott elfeledve porladoznak dicső szabadságharezunk egyik legkimagaslóbb és legrokonszenvesebb alakjának Klapka György tábornoknak, földi maradványai, — hogy hazája földjében jeltelen sírban nyugszik Komárom hős védője, kic velünk együtt csodált és ünnepelt Európa és az egész müveit világ, amidőn győzelmes kardjával a világtörténelem lapjaira irta halhatatlan fényes nevét. Nem okozunk, nem vádolunk a mulasztásért senkit, nem kérdezzük, nem kutatjuk, hogy ki lett volna illetékes a kezdeményező lépés megtételére, —minket, kik a nagy történelmi alaknak önzetlen, őszinte tisztelői voltunk elha* gyatottságu kietlen napjaiban is, az a vágy vezet, hogy a magyar nemzetet a hálátlanság vádjától megóvjuk és azért hangoztatjuk a buzdító szózatot : ha szegénységben hagytuk is sinyleni a dicső csaták hős vezérét, emeljünk legalább hírnevéhez méltó síremléket Klapkának. Adakozzék a síremlékre anyagi körülményeihez képest gazdag és szegény egyaránt ; indítsa meg a gyűjtést a sajtó, mely még soha sem fordult eredménytelenül olvasó közönségéhez. Ne bizzuk az ügyet az élet küzdelmeiben elaggott honvédbajtársakra, méltán nyugalomra vágyó fáradt vállaikat szabadítsuk meg a cselekvés kötelezettségének terhe alól ; — mi az ifjabb nemzedék, lépjünk a cselekvés mezejére, állitsunk emléket az igazi nagyságnak, nem annak dicsőítésére, hiszen arra nem szorul a hallhatatlan nevü hős, hanem saját magunk s a jövő nemzedékek buzdításása. Hiu mentség volna arra, hogy a közadakozás jelenleg sok irányban van igénybe véve, s ezért kell jobb időkre halasztanunk ezt a gyűjtést. íme halála óta most már másodszor fogjuk megünnepelni halottak napját, s pirulva kell Klapka jeltelen sírjához zarándokolnunk. Meddig késsék hát még a hála megnyilatkozása ! Bízunk a magyar nemzet ősi jellemében, mely nagyjait nem feledi soha; bizunk benne, hogy a nemes czélra rövid idő alatt oly nagy összeg fog begyülni, hogy már az 1894. év halottak napján önérzettel fogunk rámutathatni Klapka tábornok diszes síremlékére, mint fényes tanujelére annak, hogy halhatatlanul él a magyar szivében hazája nagyjainak emléke ! Budapest, 1893. október 16-án. Az előkészítő bizottság. !»KARCZOLAT« Pápai élet. — Részlet egy elkeseredett leányka leveléből. — II. Nemrégiben összeverődött valahol egy pletykázó társaság (gondolhatod, hogy csupa nőből állott) hol termeszetesen szóba került a mi fonák helyzetünk is. A társaság tagjai tanácskozásba kezdtek és haditeyye&et kova,*