Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-10-01 / 28. szám

leírására szolgál, az elektromosság folytán a közlemény küldője által vezettetik és a leiadási hely távoli ceruzájának mozgását egyidejűleg és annyira pontosan követi, hogy a tintával irt irás teljesen ugyanaz, amit a feladási helyen ceruzával irtak, vagy rajzoltak. — Kézirajzok, stenografiai jelek és egyébb jelképirások hasonlóan közvetíthetők sodronyon. Valamennyi üzlet, mely ma még levélbelileg közlekedik egymással, a jövőben telautografiai uton fog érintkezni. Az emiitett uj társulat minden városban telautografia-állomásokat akar berendezni, melyeknek kezelése, a sodrony összeköttetések be-vagy kikapcsolása folytán teljesen megegyezik a telefon körüli szolgálatokkal. Végre ily körülmények között nem válik-e feleslegessé az állami és magánposta és táviróintézmény s nem fog-e egykor telautografikus bekövetkezni ? Akár a közel, avagy a messze jövőben, de kétségtelen, hogy egykor minden téren az elektromosság fog egyedül szerepelni és ekkor a telautográf, a mely gyorsan dolgozó írógépekkel is összeköthető, előkelő helyet fog elfoglalni. B* KARCZOLAT€ sebesült — nem más női kézimunka ! * az mint egy kis Tövisek. A pápai leányegylec mai ülésén máris bemutatnak egy női kézimunkát : a Rosenthálné felolvasását. A leányegylet nyilván demonstrálni akarja, hogy van közöttük olyan is, aki nemcsak himző és kötőmunkák készítéséhez ert, hanem pompás felolvasásokat is ir, amit én amúgy is elismerek azt konstatálván, hogy az ilyen felolvasás a legritkább női kézimunka. Kevésbbé ritka az a megszámlálhatatlan és megnevezhetetlen czélokra szolgáló különféle női kézimunka, melyből hirszerint 17989 darabot állítanak ki a leányok az ifjak önképző körében. És nem egészen ritka az a női kézimunka sem, mely egy papucs alatt levő polgártárson volt a napokban látható. Ez a tisztelt polgártárs ugyanis bekötött, feldagadt arczczal sétált az aszfalton, midőn egy ismerőse tartóztatja fel és kérdezősködik a sérülések okáról. — Hadd el barátom — kiált fel a Bokodynak a mi kedves direktorunknak nincs uagyobb boszusága, mintha egy darab, melyhez ő nagy várakozásokat fűz, nem üt be. Még egyszer adatom mormogja magában és kedve volna ugy tenni, mint egy derék színigazgató tett a negyvenes években. Egy előtte kedves darabot hozatott ez egyszer színre üres ház előtt. Másnapra megint kitűzte a darabot, egy árva lelek még a színház tájékára sem nézett. Harmadnap ökölnyi betűkkel ráragasztatta az előző napi szinlapra a következőket: Isten bizony nem adok más darabot, mig ezt meg nem nézik ! * # * A pordán beli czigányterületen aczig ányok hétköznap azért nem dolgoznak, mivel nem akarnak, vasárnap meg azért, mivel nem szabad. Semittevéssel, restségben töltik el a hétköznapokat, nagyokat pöfékelve a makrapipából és el mesélgetve egy-egy czigány históriát. Vasárnaponként különösen nagy hallgatósága van a Miska czigány nagyképű hazugságainak és bizony bizony akármelyik felolvasó megirigyelheti a hallgatók számát. Mult vasárnap a muszkákról került sző és nagy félelemmel gondoltak Faraö ivadékai arra az eshetősegre, hogy egy-egy ellenséges muszkacsapat Pápára is eltalálhat jönni. Dejsen — igy kiált nagy bátran a Zsiga czigány — csak a pordánba gyijjen a muszka ! Majd megmutatjuk neki! Ugyan mit ? kérdezi nagy kíváncsian az egész czigányhallgatóság. — Azst, hogy hogyan tudunk mi szaladni. SZÍNHÁZ. Szeptember 23—29. E hét műsora változatos volt. Dráma, vígjáték, népszínmű ügyesen felosztva válogatták egymást, csak még az operett hiányzott, mit pedig leginkább szeret a pápai közönség. Node jövő héten ebben is lesz része, és reméljük, hogy ekkor nemcsak a jótékonyczélu előadások és jubileum alkalmából, hanem egy-egy rendes színházi előadáson is jobban látogatja a közönség a színházat, mert bizony Bokody színtársulata megérdemli a pártfogást, s egyetlenegy előadásukra sem lehetne reá mondani, hogy kisebb-nagyobb mértékben ne elégítené ki várakozásunkat. Vegyük tehát pártfogásunkba az újonnan szervezett színtársulatot, mutassa meg közönségünk, hogy tud még Thaliáért lelkesedni, s látogassa szorgalmasan az előadásokat. Ezek után még csak a,szinigazgatót kérjük, állítson össze ezután is változatos műsort, s ha a zenekar itt is lesz, ne árasszon tul bennünket operettekkel. A mult heti előadásokról szóló beszámolónkat a következőkben adjuk : Szombaton : Schiller /mány és szerelem« cz. hatásos drámáját adták. Bokodyné Luiza szerepében élethűen adta a szegény német hegedűs szerelmetes leányát s teljesen átérezve, finoman átdolgozva játszta azon jelenetét, mikor Ferdinánd (Szalkay) szerelme s apja élete között kellett választania. Haldoklási jelenetében arra engedett következtetnünk, hogy psychologiai tanulmányozás alá vette mar néhányszor a valódi haldoklást. Bokody Miller szerepében művészileg tükrözte vissza a becsületes, szegény hegedüst, ki leányának becsületes boldogságáért minden áldozatra kész. Szalkay kitűnő színész, de Ferdinánd szerepe nem neki való. Berzsenyi Margit ügyesen játszotta Laby Milfordot Vágó (Wurm) jó intrikus volt: Kiss (Walter), Kovács (Katb) szintén dicséretet érdemelnek. Vasárnap »Dómi, az amerikai majorra cz. bohózat került színre, Dómit Dunai adta nagy ügyességgel, s számtalanszor megkaczagtatta a közönséget. A többi szereplők is jól játszottak, Hétfőn Almási Tihamér eredeti alakokkal telt, zamatos népszínműve a »Tót leány« szépszámú közönséget hozott a színházba, mivel ez előadás jövedelmét Bokody az elaggott iparosok pénztárának gyarapítására fordította. Kövessy Rózsa (Hanka) megnyerő kedvességével, kecses mozdulataival, csinos nótáival általános tetszést aratott. Szalkay Miso szerepében kitűnő alakítást mutatott be. Az ő tótlegény alakjai mindig sikerültek, eredeti humort, közvetlen természetességet, elevenséget képes beléjük lehelni. Berzsenyi Margit (Juliska) élénk tanuátnyujtja vizét több ezer holdnyi területre, hogy a kicsiny ember féljen s tiszteletet érezzen iránta. Az ember meg is tesz mindent, a mi csak erejétől kitelik, hogy hajlékát a hatalmas elem romboló hullámaitól megmentse, de egymaga nem képes az óriási munkára és ekkor, mintha maga az anyaföld is segítségére, védelmére kelne gyönge szülöttének ; mintha megsokalta volna a folyó szeszélyeit : Báziásnál el kezd nőni ; feltujja arczát, mely egyszerre oly magasra emelkedik, hogy ez a hatalmas óriás is engedelmes gyermekként hajol meg előtte. S bár duzzog magában, mint a gyermek, de e duzzogása, haragja csak azt mutatja, hogy tehetetlen, hogy a hatalmasabb, erősebb elem meg nem dönthető kényszere alatt van, honnan nincs menekülés. Nem is ellenkezik ! A mennyit meghagytak a hegyek számára, azt birtokába veszi s nyugodt, fönséges komolyságával tovább hömpölyögteti hullámait. Ittott, egyik-másik kanyarulatnál mérgesen csapja oda habfodrait, hanem aztán arcza csakhamar kisimul, mintha semmisem történt volna. Szép, megragadó kép a Duna szakasza Báziásig is ; pedig ez egy kitűnő munkának csak halavány fordítása még. Az a szépség, mely Báziás előtt ömlik el a folyó arczulatján, elenyészik azon fönséges tündéri látvány előtt, mely most szemeink elé tárul. Oly vidéken megy ovatosan, lassan hajónk, a milyennel Európa nem dicsekedhetik, a melynek nincs párja. Itt az emberi kezek a Duna ezredéves szépségeit nem törpitették el, nem tolakodtak mindenüvé, mint a Rajna partjain. Az ős, illetetien természet áli előttünk a maga megdöbbentő, megragadó fönségében. Szépségének kincseit apránként tárja az ember elé, nehogy elszédüljön azoktól. Megijeszt, megdöbbent magasztos arczulatjával, hogy féljünk tőle ; bámulatba ejt, hogy a csodálkozásnak legmagasabb lángját gyújtsa föl bennünk ; áhítatot ébreszt szivünkben, hogy ajkunkról az ima szavai szálljanak föl ahhoz, kinek szózatára születtek ; magához vonz, lelkesít, hogy végre örömmel töltse el szivünk. S oly nagy aztán a mindent átölelő gyönyör, hogy nagysága elfojtja a szavakat ; néma lesz ajkunk, mint az a sok szépség maga s némaságában is beszédes, mint azok, csakhogy azt a lélek érti meg, a nyelv nem képes kimondani. Ha aztán mégis megnyílnak az ajkak: Isten neve száll el azokról. Ebben a szegény nyelv mindent kitejezett. A természet fokozatosan vezet be szépségeibe, hogy lelkünk megbírja a gyönyört, hogy teljes mertékben élvezni is tudja azt. Báziásnál még nem találkozunk azokkal a hatalmas sziklafalakkal, itt a Lokva csillámpalából álló hegységének szelídebb s dús erdőkkel borított kúpjai nézik magukat a Duna vizében, melyek a szerb parton levő, körül-belül egyenlő 2—300 m. magasságú kup hegyekkel délre követik a Duna folyását. Oly egyformák ezek, mintha édes testvérek volnának, mintha csak most válasz^ totta volna szét az az erő, melynek egy intésere a létezők megszűnnek s a semmiből uj világok születnek. Ilyen a Klisszura pitvara, nyitánya i remek panorámának. Szellők, zugők, sziklapadok nem háborgatják a Duna nyugodalmát ; halad még kényelmesen, itt-ott a rája boruló hegyektől kissé összeszorulva, de mindig méltóságosan, csöndesen. jtx Gouaderistye csúcsnál a szerb hegyek kissé hátrább húzódván, azonnal elfoglalja a szabadon álló területet s megalkotja a Szerbiához tartozó 7 kim. hosszú, I—3 kim. széles Kiszéljevó szigetet, melyen a kis Osztrov falu fekszik. Ettől keletre az 1 kim. hosszú Kalinovácz sziget terül el, melynek végénél a Lokva erdős kúpjai is feljebb vonulnak s mintegy 25—26 kim. hosszú sik partszegélyt hagynak szabadon, melyet aztán az emberek foglaltak le maguknak lakásul. A rétek, szántók váltakozó zöldjei kellemesen olvadnak össze a hátterükben emelkedő védőfalak erdőinek sötétebb színével. Itt feküsznek egy-egy kis. hegyi patak zugó völgyében Divics, Belobraszka, Suska, Radimma, Szerb- és Oláh-Pozsezsena. A szerb parton pedig a kis Gradistye, mely egy római telep omladványain épült. Sz. Pozsezsenátiál a Duna délre lordul, Itt van a kis Márcsevics falu s nemsokára U-Moldova, mely bár kicsiny helység (2013 lakója van), forgalma és kereskedelme ne-i