Pápai Független Ujság – I. évfolyam – 1893.

1893-07-09 / 16. szám

ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 6 frt (12 korona) Negyedévre 1 frt 5okr (3 korona) Egyes szám ára 15 kr. (30 fillér) TANÍTÓKNAK ÉS KÖZSÉGI JEGYZŐKNEK Egész évie 5 frt (10 korona) SZERKÉSZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Bástya-utcza 470. sz. LAPTULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : GÖLD LAJOS. PAPAI HIRDETÉSEKET ÉS ELŐFIZETÉSI PÉNZEKET elfogad A KIADÓHIVATAL, valamint NOBEL Ármin papírkereskedő. Lapunk számára hirdetéseket elfogad a REUTER ÜGYNÖKSÉG és a MAGY, TÁVIR. Iroda hirdetési irodája Budapest, Gránátos u. 1. FŐMUNKATÁRS : SALZER ALADAR. Postai viszonyaink. Egy város közgazdasági és kereskedelmi életében fontos momentumként szerepel a gyorsaság. A gyorsaság mint fő faktor lép előtérbe a verseny terén és az ipar s kereskedelem minden agában nélkülözhetetlen tényező. A gyorsaság egyik nélkülözhetetlen előmozdítója, hathatós eszköze :a posta. Egy oly városban, hol a kereskedelem emelkedőben van, a közlekedés élénkül s a versenyképesség folytán kivitele nagyobbodik, fontos szerepet visz a posta. Már pedig városunk kereskedő világában rég óta járja a panasz, hogy postai viszonyaink tűrhetetlenek. A tetemesen megnövekedett forgalom daczára a postán csak mintegy 4—5 hivatalnok van alkalmazva, kik naponként 7—8 órát kénytelenek hivatalban tölteni és igy nem csoda, ha a kereskedés emberei fél órai időt kénytelenek elpocsékolni, mig a túlságosan igénybe vett hivatalnok reájuk kerítheti a sort. Ez az egyik anomália. A másik hátrány, mely a gyorsaságot hátráltatja, az, hogy a posta helyisége az élénk forgalmi pontokon kívül esik; a kereskedőtől, ha a postára kell mennie, többnyire maga az nt 20 perczet rabol el, ehhez hozzászámítva a félórai várakozást, állithatjuk, hogy háromnegyed órát kell elveszítenie, holott ez másutt 5-10 perczet vesz igénybe. A kereskedőnél tudvalevőleg az idő pénz és igy a jelenlegi postai állapotok rendkívül káros hatásúak kereskedőinkre nézve. Az ő érdekükben segítenünk kell ezeken a bajokon. Első sorban oda irányuljon törekvésünk, hogy a posta városunk egyik élénkebb forgalmú pontjára helyeztessék át. Legalkalmassabbnak tartanok a Fő utcza vagy Kossuth Lajos utcza egy alkalmas épületét, mely némileg a modern ízlés követelményeinek is megfelel. Hisz ha alkalma: abb helyiséget nem is, de a maihoz hasonlót bizonyára találunk ezekben az utczákban is. Ezt az első jogos kívánságot hangoztatjuk városunk kereskedő világának jól felfogott érdekében. Ha pedig ez óhajtásunk technikai akadályok folytán a legjobb akarat mellett sem teljesíthető : akkor csatlakozunk a városi tanács egy terveh'á, melynek kivitelét óhajtjuk mi is. Ugyanis, mint értesülünk, legközelebb a városi tanács egy-két tagja azon indítvánnyal járul a városi tanács elé, hogy a kormánytól egy fiókpostahivatal felállítását kérelmezzék. Kormányunk az egyes városok kérelmét, ha ez által ezen városok felvirágzását némileg előmozdíthatja, ritkán szokta megtagadni, s igy alapos azon reményünk, hogy a mi jogos óhajunk is kedvező elintézést nyer és városunk egyik élénk forgalmú helyén csakhamar fiókpostahivatalt fog felállíttatni. Városi tanácsunkra hárul első sorban azon kötelesség, hogy kívánságunkat a kormánynál előterjessze, s kimutatva városunkban a postaügy terén uralkodó viszszásságokat, az indítvány sürgős elintézését kérelmezze. De nemcsak a pártfogó és érdekeinket védelmező városi tanácsnak kell e téren szavát felemelnie, okvetlenül szükséges, hogy maga a panaszos fél : a kereskedővilág is tolmácsolja óhaját. A Lloyd társulatnak — mint a mely a kereskedők érdekeit van hivatva előmozdítani — szintén meg kell tennie a kellő lépéseket, s oda kell hatnia, hogy zilált postai viszonyaink a fiókpostahivatal felállításával némi rendezést nyerjenek. Nem kerül oly sokba ennek a berendezése. Egy világos üzlet helyiségben egy-két postahivatalnok valóban csekély költségen tudná orvosolni az e téren beállt terdeségeket, s eleget tenne a kereskedelem egyik főtényezőjének: a gyorsaságnak és a kényelemnek. Bizton hisszük, hogy a Lloyd-társulaton nem fog múlni, hogy ez egészséges eszme hajótörést szenvedjen, s a városi tanácscsal karöltve mindent el fog követni, hogy városunkban rövid ido alatt egy fiókpostahivatal szerveztessék. TARCZA. IZENET. Kicsike virágnak Himes pillangója, Légy te az en rózsám Izenet — hozója. Az én édes rózsám Olyan szép, olyan jó, Könnyen megtalálod, Nincs hozzá hasonló. Hogy ha könnyet látnál Ragyogni szemébe' Mondd, hogy nemsokára Eljövök majd érte. Mondd el, hogy szeretem, Mondd el, hogy imádom, Mint kivüle senkit, Senkit e világon. Mondd, hogy fáj szivemnek Nélküle az élet, Annyi ismerős közt Elhagyottan élek. Mondd, hogy . . . mégse, mégse, Ezt ne mondd el, kérlek, Uh mert azt hiszem, hogy Fájna kis szivének. B . . . i. Guatimozin leánya. — A »Pápai Független Újság« eredtti tárczája. — Irta : RÓZSA MIKLÓS. A XVI. században Mexicónak ^gyik királyát Montezuma unokáját hivták Guatimozin-nak. Nem nagy tettei révén került a világtörténelem lapjaira ; egyedül martyrhalála sem szerezte volna meg neki a halhatatlanságot. Nevét feljegyeztek, mert őse volt a némán szenvedőknek, azoknak, akik egy jajkiáltás, panasz egyetlen sóhaj nélkül tudnak türní, szenvedni, meghalni . . . Mikor Cortez, Mexicö felfedezője, seregével másodszor is visszatért a szerencsétlen ország leigázására, Guatimozin királyt, Montezuma unokáját elfogta s egyik barátjával égő parázsra fektette. Rémesen jajgatott a király barátja, mikor mindaketten ott feküdtek az izzó zsarátnokokon. Guatimozin azonban némán tűrte az emberfeletti szenvedést. Csak a mikor már látta, hogy társa egyáltalán nem hagy fel az örökös jajveszékeléssel, szólalt meg nyugodtan, méltóságteljesen, a martyrok büszkeségével! »Nézd barátom, talán én rózsákon nyugszom« ? . . . * Egy pillanatra összerezzent ugyan, mikor a könnyű szandlaufer begördült az ódon udvarház nyikorgó kapuján, de csak egy pillanatra. Futó pillantást vetett a tükörbe, megigazította kissé kuszált frou-írouját és a legsemmittnondöbb mosolylyai sietett az érkező vendég üdvözlésére ; »Isten hozta nálunk, Béla!« — René ! — »Jöjjön ! Jöjjön ! Még nem is látta az uj otthonomat. A férjem is mindjárt ittlesz, csak a kertbe ment le pár pillanatra—csacsogott fesztelenül.« A fiatal ember kezet csókolt, aztán szótalanul elindultak a bejáró felé. »Ilyen későn érkezni, maga lustaság. Már nem is vártuk mára« — mondta az asszony, csak épen hogy mondjon valamit. — Pedig repülni vágytam sasszárnyakon ! Egymásra néztek. Ellágyulva, melegen nézett az asszony, kutató, fürkésző tekin-