Pápai Független Kisgazda – III. évfolyam – 1947.
1947-06-14 / 24. szám
Szövetek Selymek Pamuíáruk minden erejükkel azon legyenek, hogy a 48-as programból minél többet, minél jobban hajtsanak végre, mert csak így lehetnek méltó tagjai a nemzetnek. Blazovics Imre az ifjúsági egyesületnek nevében beszélt, majd a Ref. Kollégium szónokának szavai zárták be a nagygyűlést. Utánna sűrített programmal sportműsor bonyolódott le, a kosárlabda mérkőzést a MaDISz nyerte a Perutz Üzemi MaDISz ellen, az atlétikai versenyben pedig az Állami Tanítóképző és a Kollégium csapatai és egyéni versenyzői arattak győzelmet. Este fél 8 órai kezdettel a Perutz Kultúrházban müsoros-est volt az ifjúsági egyesületek és az iskolák részvételével. Asc én falum Az én falum, öreg, akácos fészek itt köszöntöttek rám a tarka rétek Itt vagyok boldog, itt ér össze álmaim, szép, fehér felhője. Tavaszom virágba itt leomlott, s köszöntöttek bolygó koboldok. Falun a lelkem fényvesztője szent tavaszok echoznak belőle. Az én falum öreg akácos fészek és meghajlok nádereszének. Szalay Károly. Minctenko r- legolcsóbban 1 e g j óbbat ^divatházban Kossuthra. 16. sz. alatt. Szö veíek Selymek Pamuíáruk llj személydíjszabás lépett életbe a MÁV vonalain Életbe léptek a társasutazási és tanulmányi kirándulási kedvezmények A Máv igazgatósága a Máv összes vonalain új személyüíjszabást léptetett életbe. A helyi vasútállomás főnöksége a tegnapi napon a változásokról az alábbiakban -tájékoztatta munkatársunkat. 1. Megszűnt a 451 km-en felüli utazásoknál a metszőpont nélküli kedvezmény. 2. Igénybevehető a díjszabásban meghirdetett összes kedvezmény (pld. társasutazási, tmulók tanulmányi kirándulási, cserkészek, turisták stb. kedvezménye.) 3. Munkásigazolványokat miden esetben a munkás, illetőleg hozzátartozója lakóhelyén kellMiyilvántartásba venni. 4 Munkásoknak lakóhely állomáson az odautazást megelőző napon kell megváltani a 6 vagy 7 napos munkásheti jegyet, továbbá 80 km., vagy ennél kisebb távolságra érvényes 14 napon belül egy menettérti utazásra jogosító munkásjegyet. 5. Lakóhely állomáson odautazás napján kell megváltani 80 km-nél nagyobb távolságra érvényes 14 napon belül egy menettérti utazásra jogosító munkásjegyet. 6. Munkások, akár a lakóhely, akár a munkahely állomásán válthatják meg a hétvégi munkás menettérti jegyet, még pedig a 80 km., vagy ennél kisebb távolságra érvényeset az odautazást megelőző napon, a 80 km-nél nagyobb távolságra érvényeset az odautazás napján. 7. A menetdíjak egyébként nem változtak. Bővebb felvilágosítással készséggel szolgál az állomásfőnökség. Városunk népi kollégistái a budapesti diákkongresszuson Az ország közoktatásának továbbfejlesztésében jéleritős lépés történt akkor, amikor a Magyar Ifjúság Tanácsa Tildy Zoltán köztársasági elnök fővédnökségével és Ortutay Gyula kultuszminiszter támogatásával megrendezte a 48-as diákbizottságok első diákkongresszusát. 600 középiskolás diák vett részt ezen a seregszemlén a budapesti Madách szinhazban, köztük 100 népi kollégista, de megjelentek a paraszt és munkás ifjúság küldöttei is pártkülömbség nélkül. Két pápai népi kollégista, Bíró István és Taáp László a következőképpen számolnak be erről a kétségkívül nagyjelentőségű eseményről: A megnyitó beszédet Tildy Zoltán köztársasági elnök tartotta, aki a többek között ezeket is mondotta : Nyugodtan haladjatok előre, nyitva áll az út, amely a magyar történelem során eztdeig zárva volt! Beszéde végén a diákság helyéről felállva Kitörő örömmel és lelkesedéssel ünnepelte a magyar köztársaság elnökét. Megjelentek még a kisgazdapárt részéről Mihályfi tájékoztatási miniszter, Bognár József a párt fővárosi főtitkára és Pásztor Tamás képviselő. Az MKP-t Rákosi Mátyás, a Szoc. dem. pártot Bóka László és Kéthly Anna, a Parasztpártot Veres Péter képviselte, akik mindnyájan beszéltek a diákokhoz Megállapíthatjuk, hogy a kétnapos kongresszus feltűnően jó eredményűvel zárult, a magyar ifjúság halad az 1848-as hagyományok és a haladás szintézisén és határozatában támogatja Ortutay kultuszminiszter által képviselt közoktatásügyi reformvonalat, és hitet tett a demokrácia mellett. RAJZKIÁLLÍTÁS. A bencés girrtrtázium és általános, iskola tanulói, f. hó 22—29-ig, rajzkiállítást ren| deznek. Nyitva egész nap. Belépődíj nincs. Kereszles József órásmester ' Pápa, Szení László-u. 2. EKSZERSZALON wwnHwmBt Aranyárú E^Usíárú Órák Vétel. Eladás. Javítás. j\fagn forgalom kevés haszon! Fénylcép aUció Kovács Imre fényképész-mester m íííerfnébeii. 3 drb. igazolványkép 5'— Ft. 3 drb. lev.-lap 10 — Ft. 3 drb. lev.-lap különféle 15- - Ft. 1 drb. 18x24 nagyítás 10-— Ft. 1 drb. 24x30 nagyítás 15*— Ft. Amíg az anyagkészlet tart. Pápa, Kossuíh-u. 30. Posíával szemben M s<s:o Az embert emberré a gondolkodás tette. A többi teremtménytől élesen elhatárolta és föléjük rendelte. Lehetőséget nyújtott arra, hogy a környező világot megismerje, jelentőségeit, Összefüggéseit értékelje, következtetéseket vonjon íe, szóval tervszerű, magasabbrendű életet éljen. A szó a gondolat kifejezője: mindegy irott, vagy Íratlan-e. A legnagyszerűbb emberi alkotás, mert megteremtette az emberi közösséget azáltal, hogy a gondolatok kifejezését lehetővé tette. Megteremtette térben, mert lehetővé tette az emberi társasélet nagy szervezeteinek a kialakulását, de megteremtette időben is, mert biztosította az emberi szellem alkotásainak nemzedékről-nemzedékre örökítését, továbbfejlesztését, a kultúrát. Ösztönösen tiszteli az ember ezt a nagyszerű alkotást. Amikor az emberi gondolatközlés egyetlen módja az elhangzott szó volt, évezredek őrizték meg a hagyományokat, babonákat, mithológiákat szájhagyomány útján. Szent volt a szó, mert az emi beri halhatatlanság eszköze volt: a kor embere útján századokkal előbb elhaltak szellemét kötötte össze elkövetkezendő nemzedékek hosszú sorával. Szent volt, mert beillesztette az embert a térbe és időbe. Alapot adott, helyet jelölt ki útmutatást nyújtott. A szó maga elszállt, de hatása megmaradt: tradíciót, közösséget, a jövőre szóló útmutatást, bátorítást, hitet jelentett. Osi emberi mithosz voít a szó tisztelete. Mélyen az ösztönök öntudatlan mélységében, kitéphetetlenül élt. A világ ma válságba jutott. A válság gyökere az egyes ember lelkiválsága. A ma embere sehol sem találja helyét. Amire ma esküszik, elkeseredetten tagadja holnap, amit tegnap épített, lei rombolja ma, minden erővel igyekszik ma meggyőzni, hogy holnap őt győzzék meg az ellenkezőről. Az emberi lélek azelőtt térben, időben ismerte a helyet, ma céltalanul tévelyeg. Elvetette a multat, hogy elveszítse a jövőjét, valami szörnyű ködben kóborol eredet, cél, távlat nélkül. Válsága mély és teljes: nem csupán épületromok veszik körül, a civilizáció omladékai között álló ember méltán sírhatja a becsület, közösségi érzés, tradíció kipusztítását. A válságból kivágyó embernek nincs mibe kapaszkodnia. Az emberi, közösség, a szó megteremtője elvesztette hitelét. Csődje egyben mindazoknak a szellemi értékeknek a csődje lett, amiket tolmácsolt. Túlsók szóvirág termett mérges gyümölcsöt ahhoz, hogy az ember hinni tudjon a szónak. Kufáraié a felelősség azért, hogy a félrevezetett ember ide jutott. A szó varázsára épített haszonlesés következtében, a magasztaló eszméket tolmácsoló szó, vásári szemfényvesztéssé süllyedt. Az ember ma nem hisz, nem hihet a szónak. Keserű tapasztalat tanította meg arra, hogy a szó nem szent többé, sőt veszélyes, óvatosságra késztető fegyver. S ez a ma emberének egyik nagy tragédiája: míg egyik oldalán vágyik a hit, bátorítás után — nem mer hinni, biztos talajon szeretne állani, múltjából gyökerezve jövőt építeni, ehelyett vakon, g y ö k é r t e 1 e n ü 1 tévelyeg. Cél, hit, hagyomány nélkül nincs élet. Jövöt csak hittel és céltudattal lehet építeni: hitet, bizalmat, erőt csak az igaz szó adhat. Éppen ezért, vigyázzanak a szólók, rettenetes felelősséget jelent szólani. Nagy várakozás ég az emberi lelkekben, nem mindegy, hogy kielégül-e vagy sem. Az igaz szó gyógyít, hitet ad, építésre ösztönöz. A hazug szó visszacsattanó ostor gyűlöletet kelt, rombolásra uszít. Jaj annak, aki szent dolgokhoz avatatlan kézzel nyúl!