Pápai Független Kisgazda – III. évfolyam – 1947.
1947-02-01 / 5. szám
Szöveí e It 5 © I y iö e k mii ÍÜ&stmR M i íi d e n k o r legolcsóbban legjobbat i=dlvatházbao IossűíIm. 16. sz. alatt. Sstövcíek S c í y m e k P&muf&raR szívvel-lélekkel a haladó rendszert, azok pusztuljanak azzal a korhadt berendezéssel együtt, mely csak nekik nyújtott felemelkedési lehetősé* geket és nyugodt megélhetést a múltban, de ugyanakkor kizárta a nem* zeti jövedelemben való részesedésből a testi munkásokat és a haladó értelmiséget. A magyarságot a szomszédságunkban élő népekkel együtt — nem* csak a történeti fejlődés menete indította a köztársaság irányába, hanem a gyarmati sors kiszolgáltatottságából való szabadulás vágya is. A gyaiv maii sorsban nem tudott versenyképes iparunk és kereskedelmünk léte* sülni, mely pedig ma haladó szellemű munkásosztályunk létalapját jelenti. A köztársasági államforma rövid idő alatt oly súlyos problémákat oldott meg, melyeket évszázadok óta elodáztak (földosztás, kiegyenlít tődés, újjáépítés, kötelezettségeink stb.), azért a magyarság számára való* sággal az új élet kapuja, mely megnyitja az utat a dolgozó nép milliói* ban levő erők szabad érvényesülése felé. Segítse tehát mindenki minden erejével és tehetségével megerősíteni a magyar köztársaságot s ezzel a magyar demokráciát, hogy az újjáépítés zavartalanul tovább folytatód* í&k s a haza minél előbb a dolgozó magyar nép országává váljék. Fo* leozza a: igazi demokrácia elmélyülése mindenkiben mélyre a nemzeti öntudatot, Hogy ne hulljon soha többé idegen érdekekért a drága magyar vér. A magyarságot pártok felett összekötő gondolatot szolgálja és a magyar kultúra felvirágzását mozdítja elő az új államforma, a köz* társaság. Legyünk hűek hozzá s szolgáljuk minden tettünkkel, mert az igazi demokrácia megtestesítője, a legcsodálatosabb fejlődés lehetőségeit hordozza magában a köztársaság. Petőfi minden jóslata beteljesedett, elkövetkezik az is, amit Respublika című versében a magyar köztársa* Ságról megjósolt: »Merí győzni fogsz dicső respublika, Bár vessen ég és föld elédbe gátat!« Nyersbőrt, w , Talefon: 12-11. ii & p 1 áron v ék £ ék r o 1 szőrmét Papp Vince nyersbőrkereskedő. Fápfc, Kemau. 26, S&létrim*M. 2. A hadigondozás új útjai Az állam a hadigondozás keretében a hadisérültek, hadirokkantak csökkent kereső- és munkaképességét gyógyászati tényezőkkel, ortopédiai kezeléssel, testrészpótlókkal igyekszik fokozni. Az eredeti foglalkozását eredményesen tovább folytatni nem képes hadirokkantakat munkaképességüknek megfe'elő ipari mesterségre való átképzéssel akarja önálló kereteihez juttatni. A hadirokkantak ipari átképzését új eljárási mód bevezetésével kívánja a népjóléti minisztérium eredményesebbé tenni. Ennek lényege, hogy a különféle kisipar elsajátítására alkalmas hadirokkantakat kisiparosoknál való elhelyezésével és tanításával kívánják a mesterség elsajátításához segíteni. Az új módszer szerint az átképzésre kerülők: kisiparosoknál teljesen gyakorlatias átképzésben részesülnek. A járási, városi hadigondozó bizottságoknál előterjesztett kérelemre a népjóléti minisztérium hozzájárulásával az átképzésre kerülő hadirokkant a lakóhelyén illetékes iparhatóság által kijelölt kisiparossal a vonatkozó törvényeknek megfelelő tanoncszerződést köt: az átképzés egy évig tart. Az egy év elteltével a hadirokkantat segédvizsgára kell bocsátani és a vizsga sikeres letétele után részére munkakönyv váltására jogosító bizonyítványt kiállítani. A hadirokkant-tanoncot a mindenkor érvényes kollektív szerződés szerint megillető díjazást a társadalombiztosítási díjjal együtt a népjóléti minisztérium viseli. Az illetékes iparhatóságnak oda keli hatnia, hogy az ipari átképzésre kerülő hadirokkant a tanonciskolát látogassa s átképzésének ideje alatt lelkiismeretes, szorgalmas legyen s ezen az úton mesterségét miné! jobban megtanulva a demokratikus Magyarországnak építő, értékes iparosává fejlődjék, aki nem szorul többé támogatásra, hanem saját keresetéből, jövedelméből is képes lesz megélni. Ennek, előmozdítására a népjóléti minisztérium támogatást nyújt az ipari átképzésre kerülő hadirokkantak és az átképzést vállaló i-porosmes terek részére. A nyersanyaggal való ellátás tekintetébe:! tanulónként a cipésziparban 5 pár cipő, a szabóiparban 5 rend ruhához szükséges nyersanyagot díjtalanul a mester rendelkezésére bocsát azzal a rendeltetéssel, hogy abból két pár cipőt, illetve két rend ruhát a Népjóléti Minisztérium Hadigondozási Főosztályának szállít le, legkésőbb az átképzési idő háromnegyedének eUeltéig. egy pár cipőt, illetve egy rend ruhát az átképzésben levő rokkant kap meg. Végül két pár cipővel, illetve két rend ruhával az átképző cipész, illetve átképző szabómester rendelkezik az átképzési év végével. A rendelkezésre bocsátott nyersanyag az átképzési év befejeztéig a kincstár tulajdonát képezi. X A Népjóléti Minisztérium Hadigondozási Főosztálya kenyérkeresethez való juttatás céljából az iparügyi minisztériummal egyetértésben hadiözvegyeknek női szabóiparban való kiképzése céljából egy esztendeig tartó tanfolyamokat rendez. A tanfolyam hallgatói 6 hónap után segédvizsgára és 6 havi segédi gyakorlat igazolása után mestervizsgára bocsáthatók* A hadiözvegyeknek női iparra való átképzése Budapesten már folyik. Veszprémben és Qyőrbea is szándékoznak ilyen tanfolyamot tendeznl. * A magyar hadiárvák nehéz és szomorú sorsának enyhítését szolgálja az amerikai *és kanadai magyar szülőknek azon akciója, hogy jelképesen örökbefogadnak magyar had lárvákat és egynek-egynek havi 3 dollár segélyt, azonfelül még 3 dollárt 1 pár erős cipő beszerzésére küldenek. Az örökbefogadásra kiválasztott első e?«r hadiárva címét már kiküldték Amerikába és a másik ezer hadiárva címe is útban van. A hadiárvákról, árvaságra juttatásukról rövid családi történetleírás készül és azokat — lehetőleg az örökbefogadott gyermek fényképével együtt — az amerikai szülők kézhez kapják, így az akció az anyagi segítségnyújtáson felül azzal az értékes vonással is gazdagodik, hogy nagyszámú, nehézsorsú kis magyar árva kapcsolatba, esetleg tartós, úgyszólván rokoni viszonyba kerül tehetősebb és kétségtelenül nemes emberbaráti érzelmektől áthatott, idege nbeszakadt magyarokkal. (vm.) ék ©Ov Ft-tól eladók, ugyanott TÜX5FÁT kt$ nagyobb vesxek és eladok! f&almotÓLr Nénaeitt* Ferenc lakereskedő. Pápa, Vásár-utco 32. szám. Heltai Jenő rímekbe finomított prózáját hallottuk két napon át, négy előadásban Pápán. Szemünknek és fülünknek a nemesszalóki ifjak műkedvelő gárdája kellemkedett s amit nyújtottak: kedves volt, szép volt — feledtető. Feledtette a jelen gondjait; kimosta belőlünk — ha rövid időre is — a cinizmust, a skeptikus ember hitetlenségét. Elhittük ezalatt, hogy a nemes emberi érzelem már itt a földön is adagol valamit a paradicsomi szépből és jóból. Az előadás bizonyos mértékig hendikeppel indult. A »Jókai Mozgó« színpadát az utolsó pillanatban el kellett ejteni, ami főképpen a rendezés, a közönség elhelyezésének munkáját zavarta. E mellett a díszletezé» érezte a színpadcserét. Pedig a díszletek is hatást és elismerést érdemlő munkája a szalóki műkedvelőknek. Tel.: 10-75. Tel: 10-75 __ereskedők f iparosok figyelem! A kötelező pénztárkönyv vezetésére legcélszerűbb űj METZGER pénztárkönyvek 100 lapos ára 15 — forint és más mindenféle üzleti könyvek legolcsóbban beszerezhetők joL^a /áST^^k flttb? 1H JSF* ^r 1 y WL 7*19 J3P™ ^áQSiv áE^ 2T* ágt^ü^. ^F^l íÜSOÉ^H