Pápai Független Kisgazda– II. évfolyam – 1946.

1946-05-18 / 18. szám

POLITIKAI HETILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: FELELŐS SZERKESZTŐ: HIRDETÉSEKET FELVESZ: PÁPA. SZÉCHENYI-TÉR 5. SZÁM. DR. NAGY GYÖRGY SZERDÁN DÉLUTÁN 4 ÓRÁIG. Nevelők és demokrácia A napilapok részletesen beszámoltak a Sportcsarnokban legutóbb lezajlott pedagógus nagygyűlésről. A gyűléshez fűzött kommentárjaikban egyhangúan megállapítják a nevelők anyagi helyzetük megjavításáért folytatott elkeseredett küzdelmének jogosságát. A nevelők hálásak ezért az együttérzésért és remélik, hogy a nagygyűlésen történteknek a rokonszenv tüntetéseken kívül más eredményük is lesz. Valóban, a nevelők sokat várnak a demokráciától 1 Igaz, hogy a demokrácia egy és oszthatatlan. Megvalósítása azonban három, egymással egy egyenesben találkozó síkon történik. Politikai, gazdasági és kultúrális síkon. Ha gondolatban végigszaladunk a világtörténelem tarka-barka fejezetein, föltétlenül meg kell állapítanunk, ha objektívek akarunk lenni, hogy mindig a demokrácia volt az az államforma, amelyik legjobban megbecsülte a kultúrát és vele együtt a kultúra építőit, terjesztőit. Felesleges erre példáért az ókorba, vagy akárcsak a mult századba is visszamennünk. Századunkban is találunk rá példát eleget. Szovjet-Oroszország népi demokráciája valósággal csodákat művelt ezen a téren a legutóbbi negyedszázad alatt. Tanítóit és tanárait a legnagyobb megbecsülésben részesíti s ezt nemcsak hangzatos és mézesmázas frázisokkal juttatja kifejezésre, hanem elsősorban azzal, hogy az orvosok mellett az ő munkájukat fizeti meg a legjobban. A mult évben pl. egy huzamosabb ideig nálam lakó orosz orvosnő sokat csodálkozott azon, hogy milyen szerény anyagi viszonyok között élek: pedig tanár vagyok. De ugyancsak a nevelők megbecsülését látjuk a hosszú évtizedek óta legkevesebb analfabétát számláló északi demokráciákban: Svédországban, Norvégiában és Dániában is. A régi Magyarországon szintén csaknem kizárólag, csupán a demokratikus pártok érdeklődtek a nevelők törekvései iránt. A Kisgazdapárt mellett, amelyik elsősorban a gazdasági demokrácia harcosa volt, a Szociáldemokrata párt képviselői követelték mindenkor a legszélesebbkörű kultúrális demokráciát és a demokratikus kultúra munkásai számára az emberhez méltó életlehetőségek biztosítását. Pedagógiával foglalkozó ember nemcsak azért olvasta szívesen a Népszavát, mert Szekfü Gyula, Szent-Györgyi Albert, Imre Sándor, Nagy László cikkei ebben az újságban jelentek meg, hanem elsősorban azért, mert a múltban ez volt az egyetlen napilap, amelyik rendszeresen foglalkozott pedagógiai kérdésekkel. A Népszava minden vasárnapi számában egy egész oldalt bocsájtott pedagógiai elvi és gyakorlati problémák megvitatására és soha sem szűnt meg követelni a nevelők, emberi megélhetését biztosító javadalmazását. Látjuk tehát, hogy demokratikus államok és eszmék mindenkor megbecsülték a tanárt és a tanítót. Éppen ezért, most annál nagyobb az elkeseredésünk, amikor azt látjuk, hogy azok a politikusok, akik a múltban harcoltak emberi megélhetésünkért, nem biztosítják azt. Pedig azt hiszem, a nevelők között vannak a legkevesebben, akik visszakívánják a multat. Mi nem vesztettünk címet, rangot és gazdagságot. A régi feudális, kapitalista Magyarország legjobban megvetett "^s lenézett rabszolgái voltunk. És, ha mégis van nevelő, aki hátrafelé kacsint tessék már eltávolítani az iskolától ! Épeszű nevelő nem sirhatja vissza a klebelsbergkunói és hómanbálinti ideiglenes minőségű óradíjas helyettes éveit. De nemzeti tragédiánkért is éppen a pedagógusok tehetők a legkevésbbé felelőssé. Soha nem kérdeztek meg bennünket, soha nem hallgattak ránk. 1867 óta soha nem volt egyetlen középiskolai tanár, vagy tanító miniszterünk sem. A kultuszminisztérium csaknem minden intézkedési joggal bíró tisztviselője jogász volt. A felsőháznak középiskolai tanár, vagy tanító, soha nem volt tagja. Országgyűlési képviselő csak egykettő lehetett, de ezek sem voltak a nevelők reprezentánsai. Ha statisztikát készíthetnénk arról, hogy a múltban az u. n. középosztály tagjai közül kik voltak azok, akik írásban vagy szóban legtöbbször adtak hangot a demokráciának, legelői feltétlenül a tanárok és tanítók állanának. De a hivatását teljesítő tanár és tanító nem is lehet más, mint örök eseményekért lelkesedő, a szó legtisztább és valódi értelmében vett demokrata. Erre predesztinálja származása is. Államtitkárok, nagykapitalisták, vezérigazgatók nem adták gyermekeiket erre a megvetett pályára. Parasztoknak, munkásoknak, kisiparosoknak a gyermekeik ők, a mai értelmiségnek legnépibb származású tagjai. ' Hogy demokráciánk még egy év után, ma is tele van elég jelentős zökkenővel, annak nem egyetlen, de legfőbb oka az, hogy a demokrácia kulturális síkon, természetszerűleg nem haladhat olyan mérföldlépésekkel, mint politikai és gazdasági síkon. Ott nem lehet néhány törvénynyel radikális változtatásokat hozni, csupán következetes, fárasztó és nehéz munka tud eredményt biztosítani. A politikai és gazdasági demokrácia vívmányait viszont csak a j kulturális demokrácia konzerválhatja. Kultúra nélkül nincs demokrácia. A kultúra demokratizálását pedig csak anyagilag függetlén, megélhetési gondoktól mentes, demokratikusan gondolkozó nevelők végezhetik, i A nevelők, amikor anyagi helyzetük megjavítását követelik, nem helyezkedhetnek arra az álláspontra sem, hogy az ország gazdasági életét irányító legfőbb szerv, a Gazdasági Főtanács kényszerítheti a magántőkét arra, hogy a munkavállalóknak tisztességes munkabért biztosítson, de az államot nem, mert annak nincs miből fizetnie. Ennél az okoskodásnál elfelejtkezünk arról, hogy az államnak nemcsak tanárai és tanítói vannak, hanem bírói, miniszteri tisztviselői, gépgyáraiban, vagongyáraiban és egyéb vállalataiban sok ezer tisztviselő és munkás is dolgozik s mi csak azt követeljük, hogy minket azokkal hasonló anyagi ellátásban részesítsenek. 2)r. Hujdosó Ernő. Nem dönthetnek Parisban meghallgatásunk nélkül Nagy Ferenc miniszterelnök váci beszéde. Nagy Ferenc miniszterelnök az elmúlt vasárnap a Kisgazdapárt váci nagygyűlésén vett részt és mondott nagy beszédet a bennünket leginkább érdeklő párisi külügyminiszteri tanácskozásokról. A nagygyűlésen még felszólaltak Varga Béla, a nemzetgyűlés elnöke és Dulin Jenő államtitkár. A sokezer főnyi közönség előtt Nagy Ferenc miniszterelnök a következőket mondotta: A közelmúlt egy eseménye nagyon megrázta a a magyarság lelkét. Az a hír jött Párisból, hogy ott döntés történt és ennek alapján egész Erdélyt odaadták Romániának. Ez a hír megdöbbenést váltott ki a magyar közvéleményből, mert évtizedek óta sóvárgás él bennünk ennek a vidéknek a sorsáért, a magyar vidék elszakadása miatt, de azért is, mert mi nagyon hamar felejtünk. De nem egészen a mi hibánk, hogy elfelejtettük azt, hogy a magyarságot bűnös vezetői vitték a háborúba. Olyan kijelentések hangzottak el a világ minden tájáról, vezető politikusok részéről, amelyek joggal keltettek reménységet még a háború után is a magyarságban. Beszéltek a népek önrendelkezési jogáról, igazságos békéről, hogy a békekötést nem lehet háborús bűnösség alapján létrehozni, hogy tartós békére van szükség. Úgy kell megkötni a békét, hogy egyetlen népnek lelkében sem maradjon keserűség. Ezek a kijelentések mintha egyenesen ránk illettek volna. Ha olyan békét akarunk, hogy a népek lelkében ne maradjon tüske és igazságos legyen, akkor Magyarországgal szemben nem lehet igazságtalanságot elkövetni. Ha olyan békét akarnak, hogy a magyar nép szerény erejével maga is alátámaszAra 20 millió P.